Kóta, 1977 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
műveket adott elő. Schütz kettős karra írt remekművét („Auf meine Freundin”) igen élvezetes előadásban mutatták be. A hajlékony szólamok, a gyors és lassú részek remek szembeállítása a fokozást is szolgálták. Jól gazdálkodtak a hangerővel: a piano hangzás állt előadásuk központjában. A continuo-szólam játékosai kitűnően segítették a kórust. A késő 16. századi stílusban írt, kromatikus, expresszív hangvételű Gesualdo-madrigálokból hallottunk ezután válogatást. A szerelmi halál gondolatkörére épített, végsőkig kifinomult madrigálok (6 mű)— vonóshangszerek alátámasztásával — meggyőzően, kristálytisztán, ezerféle színbe öltözötten szólaltak meg. Hindemith Miséje 14 éve keletkezett. Különös, hogy a szerző élete végén kezdte el a kíséret nélküli hangzásképpel való küzdelmét. Halk, bensőséges lírája, barokkos polifóniája, diatonikus hangvétele kedvező visszhangra talált a kóruskifejezésekben gazdag tolmácsolásában. A Benedictus-tételtől kezdve nem lehetett szabadulni szuggesztivitásuk alól, hangszínük is még szebbé, nemesebbé vált. Párkai István feszes ritmusával, magasrendű formálásával a fegyelmezett, ugyanakkor felszabadultan daloló kórust a művészi kitárulkozás csodálatos tájaira vezette. NAGY OLIVÉR Kodály Zoltán halálának tizedik évfordulójáról két kiadvánnyal is megemlékezett Zeneműkiadónk. Az elsőnek említett könyv Eősze László, a kiváló Kodálykutató munkája. Kodály életét kíséri nyomon a „Napról napra” sorozat már igen jól bevált és többször is méltatott módszerével. Eősze megállapítása szerint Kodály életének krónikája „egybevág századunk magyar zenekultúrájának történetével”. Az időrendhez simuló feldolgozás az emberi kapcsolatokról, az események és a művek összefüggéseiről, Kodálynak a magyar haladás mellett bizonyságot tevő kiállásáról ad hű képet, s az újabb — az életrajzi feldolgozások óta ismertté vált — adatok segítségével új vonásokkal gazdagodik a néphez hű, antifasiszta Kodályportré. Eősze könyve a magyar társadalom egészén belül különösen a fiatalok műveit éneklőénekeltető kórustagok és karnagyok tájékozódását segíti, akik igen sokat nyerhetnek a könyv alapos tanulmányozásával. A másik Kodály-kiadvány a Magyar Zsoltárról, Kodály egyik főművéről ad számot. Breuer János szerényen Előszónak nevezi nagy és jelentős bevezető-tanulmányát, amely az Eősze-könyvhöz hasonlóan ugyancsak krónika, csak éppen másféleképpen az. Egy műről mond el mindent szigorú időbeliséggel, a fogantatás pillanatától (sőt a versszöveggel való ifjúkori találkozástól) kezdve a végleges formába öntésig. Breuer dokumentumokkal alátámasztva tárja fel a mű belső könyvekről, kottákról rugóit, hogy miért éppen ehhez a szöveghez, ehhez a mondanivalóhoz tért vissza Kodály, aki a Tanácsköztársaság utáni meghurcoltatás következtében zeneszerzőként évekig hallgatott. Ebbe a nagy műbe, a 16-ik századbeli prédikátor-költő „keserves versébe” öntötte bele baját-bánatát, a kor Magyarországának állapota felett érzett keserűségét. Breuer tanulmánya sorra veszi a fennmaradt vázlatokat, a lassan formálódó alakzatokat, amelyek során Kodály eljutott a fenségesen egyszerű alapdallamhoz, a szöveg egyes helyeinek átalakításához, s ezzel a mondanivaló még erőteljesebb hangsúlyozásához. Az archaikus ízű eredeti vers és Kodály vázlatainak facsimiléje — hasonmása —, valamint a Kodály által kiigazított végleges szöveg párhuzamosan fut egymás mellett a könyv második részében. A felsorolt anyagot Kass János nagyszerű, vizionárius erejű egészoldalas rajzai emelik a Psalmushoz méltó magasságba, gyönyörű nyomdai munka támogatásával. A Gondolat Kiadó is egyre tevőlegesebben munkálkodik a zenei ismeretterjesztés érdekében; szép és hasznos könyveket publikál. Az utóbbi hónapokban két kiadványuk jelent meg: Mojszej Oszipovics Jankovszkij Saljapinkönyve és Leonard Bernstein „A muzsika öröme” című munkája, a zenéről szóló televíziós adások magasiskolája. Jankovszkij Saljapin életrajza regényes tartású, de adataiban zenetörténeti szempontból is megbízható könyv. Kitűnő olvasmány a nagy művész emlékezetét fenntartani hivatott írás, amelyben a magyarországi vonatkozásokat, az egykori Saljapin-vendégjátékokat Komár Pálnak a könyv befejező részeként megírt alapos tanulmánya dolgozza fel. Bernstein könyve a Magyar Televízióból is megismert anyagok mellett sok új, nagyszerű zenei magyarázatot tartalmaz. A könyvet Juhász Előd, a Saljapin-kötetet Aczél Ferenc fordította. * * * Bárdos Lajos három kórusművel gazdagította énekkari irodalmunkat. Kettő vegyeskar, s Bárdos történelmi érdeklődését is bizonyítja. Az egyik, a Szigetvári ének, Zrínyi Miklós hatalmas erejű szavait formálja zenévé (a dedikáció is a szigetvári Tinódi vegyeskarnak szól!), a másik — „Szabadságban élni!” — a Videoton Énekkar számára készült, s Környei Elek versével idézi fel az 1848—49-es szabadságharc mártírjainak sorsát. A megdöbbentő búcsúsorok Bárdos rendkívül expresszív zenéjével beszélnek az emberi helytállás sorsvállalásáról. A harmadik kórusmű M. Katanics Mária kórusának írt nőikar Weöres Sándor versére. Címe: Ne félj! Gyönyörű faktúrájú, szinte pasztell-szerű árnyalatok és felsikoltások hullámzására épül ama emberének szorongásait is kifejező, kiváló Bárdosmű. (Zeneműkiadó.) RAICS ISTVÁN 23