Kóta, 1977 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
nevezés útján, de mindenképpen bizonyos színvonal elérésével vehetnek részt. Az utóbbi években e bemutatók látogatottsága megkétszereződött; (ez is mutatja: jól válogattunk). Karvezetőink változatos műsorra törekednek, gyakran mutatnak be új műveket. Nagy hátrány, hogy a vidék kottaellátottsága nem elég „naprakész”. Gyakori jelenség, hogy mire a bemutató példány hozzánk elérkezik, az üzletekben a mű már nem kapható. Még örülhetünk, ha egy-egy zeneszerző személyes kapcsolata révén eljuttatja hozzánk legújabb termését. Ma még viszonylag kevés az iskolai hangversenyek száma, de ebben az évben már 9 iskola zárta az évet önálló hangversennyel. Ez mind a közönség, mind a kórus nevelése szempontjából igen nagy jelentőségű. Számban ugyancsak kevés, ám az elért eredmények alapján feltétlen említést érdemel a megye 6 úttörő zenekara. Közülük a tótkomlósi (vezetője Máté Mátyás) az idei országos versenyen I. helyezést ért el. E zenekarok fejlődését az úttörő szervezet a nyári zenei szaktáborokkal segíti. Nagy öröm számunkra, ha egy-egy ifjúsági kórus híre túlnő a megye határain — a rádió- és tv-felvételek, vagy a Nemzeti Galériában való szereplés révén. Megyénk színeit leggyakrabban a Gyulai Erkel Gimnázium, a Békéscsabai Sebes György Szakközépiskola, a MÁV Nevelőotthon, a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és a Mezőhegyesi Szakmunkásképző Iskola kórusa képviseli. Nyolc felnőtt énekkarunkból legutóbb hat minősült. Az eredmények jók; ezüst fokozatnál alacsonyabbat egyik kórus sem kapott. A kórusok között több nagymúltú együttes van, mint pl. a Békéscsabai Általános Munkásdalkör, a Mezőberényi Petőfi Műv. Ház Vegyeskara, az Orosházi Madrigál Kórus. Az együttesek helyzetét vizsgálva örömmel állapíthatjuk meg, hogy fenntartóik jó gazdák : ez nemcsak a megfelelő anyagi dotációban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy működésük egyéb feltételeit megfelelő számú és rangú szerepléseket, kirándulásokat, hangversenylátogatásokat szerveznek. A Megyei Művelődési Központ a szervezési feladatok mintaszerű megoldásával a kórusok munkájának bázisa. Az elmúlt évadnak — a minősítés mellett — még egy erőpróbája volt: a május 21-én Békésen rendezett Kodály—Bartók díszhangverseny. Az est folyamán a 6 énekkar 27 Kodály és Bartók művet adott elő. A megye mintegy 700 mezőgazdasági dolgozója a „Röpülj páva” körökben és citerazenekarokban találja meg aktív zenélési igénye kielégítését. Műsoruk Bartók Békés megyében gyűjtött népzenei anyagán alapul, de körükben ma is élő népdalokat, népszokásokat is szívesen színre visznek. Életterüket elsősorban a lakóhely igénye biztosítja, ezen túl 2—3 együttes közös bemutatkozása, járási bemutatók nyújtanak szereplési lehetőséget számukra. A megye városaiban szimfonikus, vagy kamarazenekarok működnek. E zenekarok a társadalmi, politikai rendezvények és a hangversenyek állandó közreműködői. SÁRHELYI JENŐNÉ megyei KÓTA-titkár A BÉKÉSCSABAI RÓZSA FERENC GIMNÁZIUM ÉNEKKARA A NEMZETI GALÉRIÁBAN (PÁRZSA JÁNOS FELVÉTELEI) 17