Kötött Kéve, 1995 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1995-08-02 / 10. szám
1990. augusztus 2. kötetva "szerette" a magyarokat, hogy "minden szörnyetegnél kegyetlenebb népnek" nevezte, akik "nem emberek, vadállatok módjára élnek, állítólag nyers húst esznek és vért isznak, az embereknek, akiket elfognak, a szívét darabkákra vágva mintegy orvosságként felfalják." (MÉH 208.) Most már rátérhetünk Bereményi Géza saját ötleteire, mindenekelőtt a turulmondára,a csodaszarvasmondára, majd pedig Álmos fejedelemre. A forgatókönyv készítője sem a 122 oldalas első, sem a 101 oldalas végső változatban egyetlen egyszer sem írta le a turul szót! Mindenütt csak sasról beszél, holott a magyar krónikák közül Kézai Simon már több mint hétszáz évvel ezelőtt magyarul írta le a szent madár nevét: "Ethele király címerén (banerium), amelyet a pajzsán szokott hordani, koronás fejű madarat (avis in capite cum corona!) ábrázoltak, amelyet magyarul turulnak hívnak (quae Hungaricae turul dicitur) (vö. SRH I. 152.) Az nem kétséges, hogy a turul sasféle madár, amint ezt a dubnici krónika pontosan meg is magyarázza (avis imaginem habens adodtum asturis, ugyanez a kifejezés olvasható Anonymusnál, in forma asturis, SRH I. 38.), ám eredeti jelentése "kis fekete sólyom" (turgul), legalább is Vámbéry Ármin szerint (A magyarság bölcsőjénél, Bp. 1914, 217.) A lényeg azonban az, hogy a turulmadár isteni, szent madár, amely - helyesebben: aki - nem meghágta Emesét, hanem "mintegy reá szállva teherbe ejtette őt" (Anonymus Gesta hungarorum, Bp. 1977, 81.), s ágyékából dicső királyok származnak, mint Álmos és Árpád, s ők a Turul nemzetség (Kézainál ismét magyarul: de genere Turul, SRH I. 165.) Lehet-e, szabad, "átkozott", "fokhagymahéjat érő" álomnak nevezni ezt a látomást? Szent hagyományaink őrzői a magyar krónikák, amelyekről Marczali Henrik ezt írta: "Áhítattal fogok e művek tagolásához. A magyar szellem legeredetibb terméseit tisztelem bennük" (A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Bp. 1880, 39.) Ipolyi Arnold külön fejezetet szentel a turulnak (Magyar mythologia, I. Bp. 1929, 149-152.), mert belülről mozgatja az "áhitat". Bereményi Gézát azonban más mozgatja. Nemcsak az Ősszülő Szent Anya (Emese) alakját guggoltatja rothadt szalmán, vajúdó kínjait ecsetelve, hanem a még régibb csodaszarvasmondából is gúnyt űz. A fehér szarvas nála Álmost és Ellákot a szlávok, illetve (végső változatban) a besenyők fogságába vezeti. Mintha sosem hallott volna a Hunort és Magort új hazába vezető szarvasünőről (Képes Krónika, Bp. 1987, 6.), akiktől a hunok és a magyarok származtak. Holott Procopius és Jordanes is ismerte már a csodaszarvasmondát több száz esztendővel a honfoglalás előtt! (vö. Bakay Kornél: A hunokról - magyar szemmel. In:Szász B., Attila nagykirály. Bp. 1994, XXXIX.) Egy ősi hun- magyar mondáról van tehát szó, amely oly mélyen életeleink tudatában, különböző változatai ismertek, így például Böngér fia Bors vezérnek egy szarvas mutatja meg, hogy hová építse várát (Anonymus Gesta Hungarorum, Bp. 1977, 108), Szent Lászlónak pedig "megjelent egy hím szarvas, agancsai telve égő gyertyákkal", s megmutatta, hová építse a váci egyházat. A szentséget László király szavai is jelzik: "Valójában nem is szarvas, hanem Isten angyala volt ez." (Thuróczi János, A magyarok krónikája. Bp. 1978, 161.) Nem kevésbé leleplező mindaz, amelyet a szerző Álmos fejedelemről kitalál. Kieszeli, hogy a magyaroknál a nők, mint később a mohamedánok némelyiknél, az arcukat lepellel kellett befedjék, kiagyalja, hogy Álmost bujasága tiltott, vérfertőző kapcsolatba hajszolja és "saját rokonát gyakta meg", lerántja a lóról és leütteti a viking Keplinggel. Megbetegíti, hogy láttathassa "láztól vacogva, verítékes arccal", földön csúszva-mászva, a lováról tehetetlenül lógva. Mint gyilkost (!) kitagadtatja az apjával, majd fogságában gyáva és vergődő alaknak mutatja, akit a hajánál fogva rángatnak és vézna alaknak neveznek. Később a rabszolgapiacra állíttatja, ahol ócska rongyokat visel és ahol "senkinek sem kell", akit folyton lökdösnek és rugdalnak, akit "ütni szabad, de megcsonkítani nem". Idővel kazár közkatona lesz Álmosból, majd lázadó és vérengző zsoldos, aki a Kagán Bek előtt a kövezetre borul le, megalázva magát szakadatlan. Asszonyt sem kap máshonnan, csak a kazár rabszolgapiacról (!), s a magyar Doboka által eladott leánytestvér ugyancsak szalmán szüli meg Árpádot, mégpedig Álmos jelenlétében (!). "Álmos szemközt guggol vele, az orruk csaknem összeér". Vénségére népe árulójává teszi, hiszen maga hívja be (!) a besenyőket, jelezve: "legalább tíz törzset hozz (Ellák), annyinak nem tudunk ellenállni". Bereményi az áruló Álmossal úgy "kötteti meg" a vérszerződést, hogy a vezérek a vérüket egy fémpohárba engedik, s miután Álmos behívta a besenyőket mint Kádár az oroszokat, a hét törzs vezérei egyetlen vezérüknek ismerik el, akinek minden parancsát teljesítik. Végül a szerző Álmos nagyfejedelemből számadó juhászt fabrikál, aki fiának, a honszerző Árpádnak az alábbi parancsot adja végezetül: "Ő számolja meg az embereket és az állatokat minden évben" (sic!), ezután a kazár herceggel megfojtatja Álmost, íratlan, de súlyos erkölcsi szabály - már akinek van ilyesfajta belső késztetése -, hogy ha egy forrás elmond egy történetet, jellemez egy történelmi alakot, azt figyelembe kell venni. Tekintettel arra, hogy Álmos fejedelemről igen részletes leírást ismerünk Anonymustól, mindenek előtt ezzel kell megismerkednünk. A turulmonda kapcsán utal Anonymus arra, hogy a nevét nemcsak a csodás álom miatt kaphatta, hanem azért is, mert az almus szó latinul szentetje- 9