Közalkalmazott, 1988 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Új év, új remények, új feladatok . Mozgalmas, eseményekben gazdag volt a múlt esztendő utolsó hónapja mind nemzetközi eseményeikben, mind hazaiakban. Most, a mérlegkészítésnél csupán a legfontosabbakat vehetjük számba, jelzésként és emlékeztetőül. A nemzetközi politika legfontosabb eseményére Washingtonban került sor. Hosszú-hosszú reménykeltő, néha reményt romboló időszak után sor került az Egyesült Államok fővárosában Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök csúcstalálkozójára, amelynek eredményeként megállapodás született bizonyos nukleáris rakétafejek megsemmisítéséről. A világ, az emberiség jövőjéért aggódók fellélegeztek: íme a példa, a közös jóakarattal, a megegyezés — kölcsönös kompromisszumokkal — keresésévelvan lehetőség arra, hogy az ember által, az emberiség elpusztítására felhasználható nukleáris eszközöket az ember pusztítja el, a rakétába zárt rossz szellemet nem engedik kiszabadulni fémtestéből, megsemmisítik és a felhasználható maradékait az ember szolgálatába állítják. A nemzetközi gazdasági környezet azonban korántsem ilyen derűkeltő. Nem változnak számunkra kedvezően a külpiaci feltételek és a bennünket érő hatások. Ilyen közegben kell megtennünk az első lépéseket a gazdasági kibontakozás nem éppen jog nélküli útján. Decemberben ülésezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A tanácskozás összegezte a múlt évi eredményeket és elfogadta az 1988-ra vonatkozó elképzeléseket. A tanácskozás nyíltan, őszintén szólott gondjainkról, azokról az elkerülhetetlen, de hatásukat csökkenthető nehézségekről, amelyeknek az új esztendőben nézünk elébe. Módja volt a testületnek arra is, hogy minimális eredményekről is számot adjon, de mindjárt felsorakoztatta azokat a negatív tendenciákat is, amelyek ellene hatnak a kibontakozásnak, rontják a lakosság közhangulatát, amelyek ellentétesek már korábban megfogalmazott céljainkkal, például azt, hogy vállalatok nem munkával, hanem az árak indokolatlan feltornáztatásával igyekeztek jövedelmüket gyarapítani, aminek következtében a fogyasztói árszínvonal a tervezettnél jobban növekedett. Az idei terv legfontosabb mutatói persze azok, amelyek a gazdálkodás meghatározó területein elvárt eredményeket rögzítik. Ugyanis csak ezekre alapozva lehet csak biztosítani a tavalyinál alacsonyabbra tervezett fogyasztási színvonalat és reáljövedelmet. Csupán ezt a két számot idéznénk a tervcélok közül: a lakossági fogyasztás az 1987-esnek várhatólag 97,5—98 százaléka lesz, a reáljövedelem pedig a bázishoz viszonyítva csupán 97—97,5 százalék között alakul. A terheket növeli, nem mindenkit sújtva egyforma mértékben, a tervezett 15 százalékos árszínvonal-növekedés, amely a forgalomba kerülő cikkek nagyobbik részét érinti. Ilyen körülmények között a legfontosabb társadalmi célok egyike, hogy az inflációs hatásoknak legjobban kitett rétegek, az áremeléstől leginkább sújtott csoportok fokozott támogatásban részesüljenek, fennmaradjon, csorbítatlanul, a szociális biztonság. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a nyugdíjasok — köztük sok közalkalmazotti területről nyugdíjba ment dolgozó is —, akiknek a havi járandósága háromezer forint alatt van — ők teszik ki a nyugdíjasok csaknem felét — s köztük a leginkább sújtottak, azok, akiknek a postás havonta 2500 forintnál kevesebbet kézbesít. Félreértés ne essék: nemcsak a nyugdíjasokról van szó, nem csak ők tartoznak ebbe a kategóriába. Sok aktív dolgozó helyzete is nehezül, különösképpen a több gyerekeseké. Ezért a legfontosabb feladatok egyike,hogy a nehezebben megkeresett pénzt, amely a tavalyinál vékonyabban csörgedezik, ne vámolják meg a tervezetten felüli áremelések, rossz minőségű termékek, harácsolások, túlszámlázások.Ha valamikor szükséges és fontos volt az állami és társadalmi szakszervezeti ellenőrzés a kereskedelemben, a vendéglátásban, most akkor az. A visszaélések megakadályozásáért sokat tehetnek szakszervezetünk tagjai is, ki hivatalból, ki társadalmi megbízatásként, de a nagy többség a határozott fellépéssel a megkárosító kísérletek ellen. Az új feladatokhoz hozzá kell alakítani az irányító szervek felépítését, hatáskörüket, testületi szerepüket. Ennek jegyében döntött az Országgyűlés úgy legutóbbi tanácskozásán, hogy átszervezést hajt végre a kormány struktúrájában, közvetlenebbé teszi a kormányzati munkát. Az átszervezés megtörtént, az új keretek kialakultak. Most az a legfontosabb, mindenki azonosuljon a felvázolt feladatokkal, fegyelmezett és szervezett legyen a munka, minden irányító szinten megteremtődjék a felelős, kezdeményező magatartás. Rókás Sándor A SZOT 1987. november 27-én határozatot hozott a szakszervezeti tagdíjfizetés új rendszerére. Ezt megelőzően — a SZOT döntése alapján — széles körű vitát indítottunk tagságunk körében, amelynek tapasztalatát elnökségünk összegezte. Az 1987. évi VI. törvénybe foglalt személyi jövedelemadó 1988. évi bevezetése új feltételrendszert jelent a tagdíjfizetés szempontjából, a forgalmi adóval kapcsolatos előre jelzett árváltozások pedig hatással lesznek az egész szakszervezeti mozgalom gazdálkodására. Ezeket figyelembe véve az új tagdíjrendszerről megállapítható: # az eddiginél igazságosabb, igazodik a mindenkori keresethez, # a tagság részére nem okoz többletkiadást, 0 ugyanakkor biztosítja a szakszervezeti mozgalom — ezen belül a Közalkalmazottak Szakszervezetének — önálló pénzgazdálkodását, amelynek keretében szinten tarthatók, illetve bővíthetők a tagságnak nyújtott szolgáltatások, támogatások. A szakszervezeti tagdíj adómentességét törvény biztosítja, így lehetővé válik, hogy a tagság a bruttó keresete után fizessen tagdíjat, tehát magasabb öszszeggel járuljon hozzá a mozgalom céljainak megvalósításához, ugyanakkor a tagdíj kiadása ténylegesen a nettó kereset egy százaléka körül maradjon. A szakszervezeti tagdíj alapja a főfoglalkozású munkaviszonyból származó, a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló mindenkori havi kereset és táppénz együttes összege legyen. Azoknak a szakszervezeti tagoknak, akik nem állnak munkaviszonyban — például ügyvédek — az adóköteles jövedelmük képezi a tagdíjalapot. A tagdíj mértéke, a tagdíjalap, a kereset és a táppénz — 1 százaléka. Ez a tagdíj a jelenleginél nagyobb összegű, de nem jelent nagyobb terhet a tagság számára, mert ezzel az összeggel az adóköteles jövedelem csökkenthető. A jövedelemadót nem fizető — alacsonyabb jövedelmű — szakszervezeti tagoknál, akiknek keresete nem éri el a havi 5050 forintot, a tagdíj mértéke a kereset 0,8 százaléka, így minden esetben a tagot terhelő tagdíj tényleges összege a nettó kereset egy százaléka, vagy annál még valamivel alacsonyabb. A nyugdíjas, a tanuló, a gyes, gyed, és elhelyezkedési támogatásban részesülő, a fizetés nélküli szabadságon lévő és a tagfenntartó szakszervezeti tagok tagdíja változatlan marad 1988-ban is. Az aktív kereső szakszervezeti tagok tagdíját — — írásbeli nyilatkozatuk alapján — a munkáltatók a bérjegyzékén feltüntetik és az illetékes szakszervezet részére átutalják. Tehát nem levonásról van szó —, hanem a tagság felhatalmazásáról, hogy a tagdíj a bérekből közvetlenül átutalható legyen. Ezt a felhatalmazást bármikor vissza lehet vonni, és aki úgy kívánja, továbbra is maga fizetheti a tagdíjat. A bérjegyzéken történő tagdíjfizetésnél az adókedvezmény havonta, a készpénzes tagdíjfizetésnél csak év végén — az adóelszámoláskor — érvényesíthető. Megszűnik a szakszervezeti tagdíjbélyeg 1988. február 1-jétől. Az új rendszer nem teszi szükségessé a bélyegeket, sőt az esetleg havonta változó tagdíjat nem is lehet bélyeggel követni. A bélyeg helyett a tagdíjfizetést a tagkönyvben a szakszervezeti bizottságok beírással igazolják. Szólni kell arról is, hogy az új tagdíjrendszer bevezetését még szükségessé teszi az, hogy a jelenlegi, illetve a várható igények alapján fejlesztendő szakszervezeti juttatások, támogatások növekvő költségeinek fedezete csak így biztosítható. Ennek egyik forrása a növekvő tagdíjbevétel, a másik forrása a szakszervezeti munka ésszerűsítése és az ezzel elérhető megtakarítások. Az új tagdíjrendszerre való áttérés — előzetes számításaink szerint — mintegy 14 százalékos tagdíjbevételi növekedést eredményezhet szakszervezetünknél. Ezzel szemben a kiadások — jövedelemadó és az árváltozások kihatásait figyelembe véve — ezt meghaladóan, mintegy 15 százalékkal emelkednének. Ebből következik az a feladat, hogy a jövőben gazdálkodásunkban még fokozottabban érvényesíteni kell az átgondolt takarékosságot. Az új tagdíjrendszer bevezetésével alapszervezeteink pénzeszközei több mint tízmillió forinttal emelkedni fognak és gazdálkodásukra kedvező hatást gyakorol még az is, hogy forgóalapjukból nem kell tagdíjbélyeg vásárlásra tartalékolniuk, így további 10—12 millió forint szabadul fel, amelyet a tagság érdekében szociális, kulturális és sportcélú feladataik ellátására tudnak fordítani. Nagyon fontos, hogy az új tagdíjrendszer bevezetésével egyidejűleg figyelmünk ne terelődjön el a szakszervezeti munka legfontosabb tartalmi feladatairól, a gazdasági, társadalmi kibontakozási program végrehajtásában való cselekvő részvételről. Továbbra is középpontban kell állnia tagságunk érdekei hatékony képviseletének és védelmének, igényei minél magasabb színvonalú kielégítésének. Kocsis Istvánná XLI. ÉVFOLYAM 1988. JANUÁR ÁRA: 2,50 FORINT A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Szabálytalan publicisztika - 1988 • Gondolatok, vélemények nemcsak a fórumokon formálódnak, s mondanám: nem is csak ott igazán — így meditált az a fiatal tanácsi dolgozó, akivel a művelődési ház folyosóján beszélgettünk. — Az ember el-eltűnődik a rádió hallatán, olvasva az újságok híreit, vagy hallgatván az ügyfeleket, s azt kérdezi önmagától: hol vagyok én, mi a szerepem a gondok tengernyi áramlásában? Ki figyel rám, meddig ér az én szavam? S tépelődéseit időnként szóvá teszi főnökei előtt, megosztja kollégáival, amíg valahonnan válasz érkezik rá vagy nem, amely újabb kérdéseket szül... Mindez egy szakszervezeti nap előadása, felszólalásai után hangzott el, s az eszmefuttatás végül is odatalált, hogy az a legkínzóbb, ha a kimondott vélemény, szándék pusztába kiáltott szó. S vajon a társakat, az azonos gondokkal vívódókkal, az azonos pályán haladók között találja meg? Vagy érdemes másutt keresni, olyanok közt, akik tetszetős ígéretekkel, harcosnak tetsző kiállással toboroznak híveket illúziókat keltő céljaikhoz? — Amit most hallottál a köz szolgálatáról, a szakma presztízséről, a cserearányromlásról, állampolgári fegyelemről, jobb munkáról, bérek és árak megbomlott összhangjáról, az 250 ezer ember nevében hangzott el — jegyezte meg az előbbiekre csendesen idősebb kollégánk. — Mégpedig olyanok nevében, akik szintén vívódnak, töprengenek a világ jelenségei és bosszankodnak környezetük vagy önnön hibáik láttán. De az általuk nyilvánított, jelzett gondolatok és szándékok ott összegződnek a szakszervezetben, amely negyedmilliónyi tagságával, e hatjegyű számmal nyomatékolja véleményét ország-világ előtt. Akkor is, ha éppen a tanácsiak, ha az igazságügyiek, ha a tudományos kutatók vagy a népművelők s még vagy tízféle más foglalkozásbeli érdekében szól. S mit jelent ez? A 250 ezer tag, „csoportonként” sajátos érdekekkel! Mikor, kinek az érdekében kell és lehet lépni, ez nagyon gondos mérlegelést kíván. Hiszen foglalkozási áganként, rétegenként mások a lehetőségek, a feltételek — és a szorító sürgetések. Nos, ezért alakultak meg kongresszusunk után a központi vezetőség munka- és rétegbizottságai, szám szerint 16 — nyilatkozta lapunkban egy esztendeje dr. Szabó Endre főtitkár. — Feladatuk, hogy vizsgálódjanak a meghatározott körben, mérjék fel az igényeket és lehetőségeket, akár a munka jobbítására, akár az élet- és munkakörülmények tekintetében, javaslataikkal, következtetéseikkel segítsék a központi vezetőség döntéseit. S a határozat már aképpen vált gyakorlattá, hogy a napirendekhez, lett légyen szó ifjúsági, igazságügyi, belügyi, néphadseregi dolgozók témájáról, kiegészítő véleményt, állásfoglalást a megfelelő bizottság készít. Mondjuk, talán elmélyültebb munka, több kezdeményezés elkelne egyik-másik bizottságban, módszerekben is talán újabbakra, korszerűbbekre lenne szükség, de ne feledjük — még csak az első ciklusnak felénél sem tartunk. Aztán tapasztalat csak munka közben, eredmények, netán kudarcok árán szerezhető! Az út, amelyen járnak,viszont jó irányba visz: közelebb az élethez, közelebb a tagsághoz, pontosabban a tagság meghatározott köréhez. „Az említettekre épülve... alaposan foglalkozni kívánunk egyebek között azzal, hogyan tehetjük markánsabbá a szakszervezetünkhöz tartozó különböző foglalkozási és társadalmi rétegek érdekérvényesítésének lehetőségét, tudatosabban törekedve szakszervezetünk szövetségi jellegének erősítésére” — így hangzott el a főtitkári referátumban a központi vezetőség legutóbbi ülésén. Sokakban megragadt a gondolat, olyanokban is, akik nem érzékelték, nem feltételezték, hogy ez a sokszínű, az egész országban „szétszórtan”, s több szintű irányító, illetőleg végrehajtó szervezetben dolgozó negyedmilliónyi közalkalmazott végül is szövetségben él így jelenik meg érdekképviselete szakszervezetünkben. Jóllehet, ennek szervezeti és működési kereteit, mechanizmusát az élet igényei és az érdekek jelentkezése alapján érdemes az önállóbb lehetőségek felé bővíteni. De az talán mégsem kétséges senki előtt, hogy 250 ezer kétszázötvenszer több az egyezernél, huszonötször a tízezernél, skét és félszer több a százezernél! — A részérdekek nem moshatják el (avagy össze) az érdekek egészét !— hangzott valahogy eképpen az egyik felszólalótól —, s a nagyobb halmaz többfelé osztható. Majd kimondta: azokra az anyagi forrásokra gondolt, amelyek a segélyezést, az üdülők építését, karbantartását, a mozgalom együttes céljait szolgálják. Más vonatkozásban erről beszélgettünk a minap Fejér megyei szervező titkárunkkal, Orbán Kálmánnal, amikor említette: nagyobb létszámú szakszervezeti csoportok önálló alapszervezetté akarnak válni. Viszont ahhoz már nem elég népesek, hogy tagdíjrészesedésüket, állami támogatásukat szorongató gondjaikhoz kielégítően használják fel, azok csekély volta miatt. Még akkor is igaz ez, ha elismerjük Szabó Endre tavalyi nyilatkozatát: „Szakmai, politikai, közéleti színtér az alapszervezet és az sem mellékes, hogy bizonyos pénzeszközei vannak ... Egyszóval itt zajlik a szakszervezeti élet. Nagy erő és nagy lehetőség van az itteni közösségben, s még sokféle kiaknázatlan tartalék.” Mások aképpen fogalmaznak, történetesen az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében: „... véleménykülönbségek vannak a szakszervezeti tagok között — mondja Záhonyiné Budó Éva bizalmi, tudományos kutató (1987. májusi Közalkalmazott Műhelymunka rovatában). — Egyesek az anyagi források növelését, mások az emberi tényezőket jelölik meg elsődlegesnek. Többen, így én is, a komplexitást hangsúlyozzuk, miután ezekben a kérdésekben kölcsönhatás érvényesül.” Mondanám most — vitatkozva a bevezetőben említett fiatal ügyintézővel — mégsem egyedül töpreng az ember. Hiszen mások ugyanazt látják körülöttünk, nem másik bolygón élnek —, s ha megosztják gondolataikat társaikkal, abból a mozgalom erősödik. Még akkor is, ha a kérdésekre még nincs vagy nem megnyugtató a válasz, de a megértő közösségben szólni lehet és szólni érdemes. Az ember egyedüli lény a természetben azzal a tulajdonságával, hogy érzelmekkel és gondolatokkal teli: cogito ergo... —, de jelen van a lélek is, nem idealista értelemben. Érzelmével és értelmével van jelen a munkában és a mozgalomban, a világban és a hazában, s az előbbi kettősségében teljesíti az ember kötelességeit, feladatait. Nem mindegy tehát, mit gondol, mit érez. S mivel szakszervezetünk nem csupán „anyagi” érdekképviselet, törődik a tagság tudati-ideológiai „helyzetével”, a napi politikai és elméleti ismeretével. Ez okból gyűltek össze júliusban a vezető propagandisták, tisztségviselők Békásmegyeren és a szocializmus jelen kérdéseiről hallgattak előadásokat, igencsak megjegyezvén Benke Valéria szavait: „a múltból a mába átnyúló és a jövőbe ívelő szocialista értékek struktúrája négy alappilléren nyugszik, ezek: a népi hatalom léte, a köztulajdon uralkodó jellege, a munka szerinti elosztás és végül, de nem utolsósorban a szocializmus keretében megvalósuló társadalmi ellenőrzés." Időszerű szavak, amelyek mérceként szolgálnak a jelenségek minősítésekor! Akik gondolkoznak, vitáznak — akik vitáznak (többnyire) gondolkoznak, ám mindez nem fulladhat öncélú parlamentarizmusba. Szerencsére nem is tartunk ott. A munka színvonala, a költségek alakulása, s megint csak az elosztás, összefüggő egészet alkot a gondokban. Szakszervezetünk továbbra is gazdája igyekszik lenni a munkamozgalmaknak, ennek egyik példája a központi vezetőség akcióprogramja a Gyorsan, egyszerűen, eredményesen a köz megelégedésére elnevezéssel — az államigazgatásban. Idéznénk dr. Baráthi Ottót, a Nógrád Megyei Tanács szb-titkárát a gyakorlat, a munkahelyek életéből: „a szakszervezeti aktivisták támogatják a munkavégzés szervezeti, eljárási, tárgyi és technikai feltételeinek biztosítására irányuló kezdeményezéseket és törekvéseket... Maguk is elítélik az igénytelenséget, a kreativitás szerepének lebecsülését.” Nos, a múlt év elszámolásánál — sem az idei feladatok összegzésénél — nincs oka szégyenkeznie szakszervezetünknek, sem tisztségviselőinknek, miszerint nem vette ki részét a tagság érdekeinek védelme, igaz képviselete és az országot foglalkoztató gondok megoldásából. Talán nem érdektelen eközben visszapillantani júniusi számunk vezércikkére, amelyben egy negyvenéves jelszót „rekonstruáltunk”. A szakszervezet olyan erős, amennyire támogatod! „Hirdetni kell a tagságnak, eredményeket csak együttesen lehet elérni, hogy sok minden, ha nem minden az egyéneken, az emberi erőfeszítésen múlik — írtuk — ... ilyen nagy szakszervezeti közösségben, mint amilyen a miénk, mindenkire szükség van: egy téglát mindenki tud tenni az épülethez, van, aki kettőt, van, aki többet is.” Múlhatatlanul szükség van a rétegenkénti differenciáltan kialakult, a sajátos érdekképviseletek alapján létrejött egységre — mind a 250 ezer szakszervezeti tag jelenéért és jövőjéért. E gondolatok jegyében nyitjuk az új esztendőt, lapunk, a közalkalmazott 41. évfolyamát. Gede Márton