Közalkalmazott, 1988 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

Új év, új remények, új feladatok . Mozgalmas, eseményekben gazdag volt a múlt esztendő utolsó hónapja mind nemzetközi eseményeikben, mind hazaiakban. Most, a mérlegkészítésnél csupán a legfontosabbakat vehetjük számba, jelzésként és emlékeztetőül. A nemzetközi politika legfontosabb eseményére Washingtonban került sor. Hosszú-hosszú reménykeltő, néha reményt romboló idő­szak után sor került az Egyesült Államok fővárosában Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök csúcstalálkozójára, amelynek eredménye­ként megállapodás született bizonyos nukleáris rakétafejek meg­semmisítéséről. A világ, az emberiség jövőjéért aggódók felléle­geztek: íme a példa, a közös jóakarattal, a megegyezés — kölcsö­nös kompromisszumokkal — keresésével­­van lehetőség arra, hogy az ember által, az emberiség elpusztítására felhasználható nukleáris eszközöket az ember pusztítja el, a rakétába zárt rossz szellemet nem engedik kiszabadulni fémtestéből, megsemmisítik és a fel­használható maradékait az ember szolgálatába állítják. A nemzetközi gazdasági környezet azonban korántsem ilyen derű­keltő. Nem változnak számunkra kedvezően a külpiaci feltételek és a bennünket érő hatások. Ilyen közegben kell megtennünk az első lépéseket a gazdasági kibontakozás nem éppen jog nélküli útján. Decemberben ülésezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A tanácskozás összegezte a múlt évi eredményeket és elfogadta az 1988-ra vonatkozó elképzeléseket. A tanácskozás nyíl­tan, őszintén szólott gondjainkról, azokról az elkerülhetetlen, de ha­tásukat csökkenthető nehézségekről, amelyeknek az új esztendőben nézünk elébe. Módja volt a testületnek arra is, hogy minimális eredményekről is számot adjon, de mindjárt felsorakoztatta azokat a negatív tendenciákat is, amelyek ellene hatnak a kibontakozás­nak, rontják a lakosság közhangulatát, amelyek ellentétesek már korábban megfogalmazott céljainkkal, például azt, hogy vállalatok nem munkával, hanem az árak indokolatlan feltornáztatásával igye­keztek jövedelmüket gyarapítani, aminek következtében a fogyasz­tói árszínvonal a tervezettnél jobban növekedett. Az idei terv legfontosabb mutatói persze azok, amelyek a gazdál­kodás meghatározó területein elvárt eredményeket rögzítik. Ugyan­is csak ezekre alapozva lehet csak biztosítani a tavalyinál alacso­nyabbra tervezett fogyasztási színvonalat és reáljövedelmet. Csu­pán ezt a két számot idéznénk a tervcélok közül: a lakossági fo­gyasztás az 1987-esnek várhatólag 97,5—98 százaléka lesz, a reál­­jövedelem pedig a bázishoz viszonyítva csupán 97—97,5 százalék kö­zött alakul. A terheket növeli, nem mindenkit sújtva egyforma mértékben, a tervezett 15 százalékos árszínvonal-növekedés, amely a forgalomba kerülő cikkek nagyobbik részét érinti. Ilyen körülmények között a legfontosabb társadalmi célok egyi­ke, hogy az inflációs hatásoknak legjobban kitett rétegek, az ár­emeléstől leginkább sújtott csoportok fokozott támogatásban része­süljenek, fennmaradjon, csorbítatlanul, a szociális biztonság. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a nyugdíjasok — köztük sok közal­kalmazotti területről nyugdíjba ment dolgozó is —, akiknek a havi járandósága háromezer forint alatt van — ők teszik ki a nyugdí­jasok csaknem felét — s köztük a leginkább sújtottak, azok, akik­nek a postás havonta 2500 forintnál kevesebbet kézbesít. Félreértés ne essék: nemcsak a nyugdíjasokról van szó, nem csak ők tartoznak ebbe a kategóriába. Sok aktív dolgozó helyzete is ne­hezül, különösképpen a több gyerekeseké. Ezért a legfontosabb fel­adatok egyike,­­hogy a nehezebben megkeresett pénzt, amely a ta­valyinál vékonyabban csörgedezik, ne vámolják meg a tervezetten felüli áremelések, rossz minőségű termékek, harácsolások, túlszám­lázások.­­Ha valamikor szükséges és fontos volt az állami és társa­dalmi szakszervezeti ellenőrzés a kereskedelemben, a vendéglátás­ban, most akkor az. A visszaélések megakadályozásáért sokat te­hetnek szakszervezetünk tagjai is, ki hivatalból, ki társadalmi meg­bízatásként, de a nagy többség a határozott fellépéssel a megká­rosító kísérletek ellen. Az új feladatokhoz hozzá kell alakítani az irányító szervek fel­építését, hatáskörüket, testületi szerepüket. Ennek jegyében dön­tött az Országgyűlés úgy legutóbbi tanácskozásán, hogy átszervezést hajt végre a kormány struktúrájában, közvetlenebbé teszi a kor­mányzati munkát. Az átszervezés megtörtént, az új keretek kiala­kultak. Most az a legfontosabb, mindenki azonosuljon a felvázolt feladatokkal, fegyelmezett és szervezett legyen a munka, minden irányító szinten megteremtődjék a felelős, kezdeményező magatar­tás. Rókás Sándor ­ A SZOT 1987. november 27-én határozatot hozott a szakszervezeti tagdíjfizetés új rendszerére. Ezt meg­előzően — a SZOT döntése alapján — széles körű vi­tát indítottunk tagságunk körében, amelynek tapasz­talatát elnökségünk összegezte. Az 1987. évi VI. törvénybe foglalt személyi jöve­delemadó 1988. évi bevezetése új feltételrendszert je­lent a tagdíjfizetés szempontjából, a forgalmi adóval kapcsolatos előre jelzett árváltozások pedig hatással lesznek az egész szakszervezeti mozgalom gazdálkodá­sára. Ezeket figyelembe véve az új tagdíjrendszerről megállapítható: # az eddiginél igazságosabb, igazodik a mindenkori keresethez, # a tagság részére nem okoz többletkiadást, 0 ugyanakkor biztosítja a szakszervezeti mozgalom — ezen belül a Közalkalmazottak Szakszervezetének — önálló pénzgazdálkodását, amelynek keretében szinten tarthatók, illetve bővíthetők a tagságnak nyúj­tott szolgáltatások, támogatások. A szakszervezeti tagdíj adómentességét törvény biztosítja, így lehetővé válik, hogy a tagság a bruttó keresete után fizessen tagdíjat, tehát magasabb ösz­­szeggel járuljon hozzá a mozgalom céljainak megva­lósításához, ugyanakkor a tagdíj kiadása ténylegesen a nettó kereset egy százaléka körül maradjon. A szak­­szervezeti tagdíj alapja a főfoglalkozású munkavi­szonyból származó, a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló mindenkori havi kereset és táppénz együttes összege legyen. Azoknak a szakszervezeti tagoknak, akik nem állnak munkaviszonyban — például ügyvédek — az adóköteles jövedelmük képezi a tagdíjalapot. A tagdíj mértéke, a tagdíjalap, a kereset és a táp­pénz — 1 százaléka. Ez a tagdíj a jelenleginél nagyobb összegű, de nem jelent nagyobb terhet a tagság szá­mára, mert ezzel az összeggel az adóköteles jövede­lem csökkenthető. A jövedelemadót nem fizető — ala­csonyabb jövedelmű — szakszervezeti tagoknál, a­kik­­nek keresete nem éri el a havi 5050 forintot, a tagdíj mértéke a kereset 0,8 százaléka, így minden esetben a tagot terhelő tagdíj tényleges összege a nettó kereset egy százaléka, vagy annál még valamivel alacso­nyabb. A nyugdíjas, a tanuló, a gyes, gyed, és elhe­lyezkedési támogatásban részesülő, a fizetés nélküli szabadságon lévő és a tagfenntartó szakszervezeti ta­gok tagdíja változatlan marad 1988-­ban is. Az aktív kereső szakszervezeti tagok tagdíját — — írásbeli nyilatkozatuk alapján — a munkáltatók a bérjegyzékén feltüntetik és az illetékes szakszervezet részére átutalják. Tehát nem levonásról van szó —, hanem a tagság felhatalmazásáról, hogy a tagdíj a bérekből közvetlenül átutalható legyen. Ezt a felha­talmazást bármikor vissza lehet vonni, és aki úgy kí­vánja, továbbra is maga fizetheti a tagdíjat. A bér­jegyzéken történő tagdíjfizetésnél az adókedvezmény havonta, a készpénzes tagdíjfizetésnél csak év végén — az adóelszámoláskor — érvényesíthető. Megszűnik a szakszervezeti tagdíjbélyeg 1988. feb­ruár 1-jétől. Az új rendszer nem teszi szükségessé a bélyegeket, sőt az esetleg havonta változó tagdíjat nem is le­het bélyeggel követni. A bélyeg helyett a tagdíjfizetést a tagkönyvben a szakszervezeti bizott­ságok beírással igazolják. Szólni kell arról is, hogy az új tagdíjrendszer bevezetését még szükségessé teszi az, hogy a jelenlegi, illetve a várható igények alapján fej­lesztendő szakszervezeti juttatások, támogatások nö­vekvő költségeinek fedezete csak így biztosítható. En­nek egyik forrása a növekvő tagdíjbevétel, a másik forrása a szakszervezeti munka ésszerűsítése és az ez­zel elérhető megtakarítások. Az új tagdíjrendszerre való áttérés — előzetes szá­mításaink szerint — mintegy 14 százalékos tagdíjbe­vételi növekedést eredményezhet szakszervezetünk­nél. Ezzel szemben a kiadások — jövedelemadó és az árváltozások kihatásait figyelembe véve — ezt meg­haladóan, mintegy 15 százalékkal emelkednének. Eb­ből következik az a feladat, hogy a jövőben gazdál­kodásunkban még fokozottabban érvényesíteni kell az átgondolt takarékosságot. Az új tagdíjrendszer bevezetésével alapszervezeteink pénzeszközei több mint tízmillió forinttal emelkedni fognak és gazdálkodásukra kedvező hatást gyakorol még az is, hogy forgóalapjukból nem kell tagdíjbé­lyeg vásárlásra tartalékolniuk, így további 10—12 mil­lió forint szabadul fel, amelyet a tagság érdekében szociális, kulturális és sportcélú feladataik ellátására tudnak fordítani. Nagyon fontos, hogy az új tagdíjrendszer bevezeté­sével egyidejűleg figyelmünk ne terelődjön el a szak­­szervezeti munka legfontosabb tartalmi feladatairól, a gazdasági, társadalmi kibontakozási program végre­hajtásában való cselekvő részvételről. Továbbra is kö­zéppontban kell állnia tagságunk érdekei hatékony képviseletének és védelmének, igényei minél maga­sabb színvonalú kielégítésének. Kocsis Istvánná XLI. ÉVFOLYAM 1988. JANUÁR ÁRA: 2,50 FORINT A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Szabálytalan publicisztika - 1988 • Gondolatok, vélemények nem­csak a fórumokon formálódnak, s mondanám: nem is csak ott igazán — így meditált az a fiatal tanácsi dolgozó, akivel a művelődési ház fo­lyosóján beszélgettünk. — Az em­ber el-eltűnődik a rádió hallatán, olvasva az újságok híreit, vagy hall­gatván az ügyfeleket, s azt kérdezi önmagától: hol vagyok én, mi a sze­repem a gondok tengernyi áramlá­sában? Ki figyel rám, meddig ér az én szavam? S tépelődéseit időnként szóvá teszi főnökei előtt, megosztja kollégáival, amíg valahonnan válasz érkezik rá vagy nem, amely újabb kérdéseket szül... Mindez egy szakszervezeti nap előadása, felszólalásai után hang­zott el, s az eszmefuttatás végül is odatalált, hogy az a legkínzóbb, ha a kimondott vélemény, szándék pusztába kiáltott szó. S vajon a tár­sakat, az azonos gondokkal vívódók­kal, az azonos pályán haladók kö­zött találja meg? Vagy érdemes má­sutt keresni, olyanok közt, akik tet­szetős ígéretekkel, harcosnak tetsző kiállással toboroznak híveket illú­ziókat keltő céljaikhoz? — Amit mos­t hallottál a köz szol­gálatáról, a szakma presztízséről, a cserearányromlásról, állampolgári fe­gyelemről, jobb munkáról, bérek és árak megbomlott összhangjáról, az 250 ezer ember nevében hangzott el — jegyezte meg az előbbiekre csen­desen idősebb kollégánk. — Mégpe­dig olyanok nevében, akik szintén vívódnak, töprengenek a világ je­lenségei és bosszankodnak környe­zetük vagy önnön hibáik láttán. De az általuk nyilvánított, jelzett gon­dolatok és szándékok ott összegződ­nek a szakszervezetben, amely ne­gyedmilliónyi tagságával, e hatjegyű számmal nyomatékolja véleményét ország-világ előtt. Akkor is, ha ép­pen a tanácsiak, ha az igazság­ügyiek, ha a tudományos kutatók vagy a népművelők s még vagy tíz­féle más foglalkozásbeli érdekében szól. S mit jelent ez? A 250 ezer tag, „csoportonként” sajátos érdekekkel! Mikor, kinek az érdekében kell és lehet lépni, ez na­gyon gondos mérlegelést kíván. Hi­szen foglalkozási áganként, rétegen­ként mások a lehetőségek, a feltéte­lek — és a szorító sürgetések. Nos, ezért alakultak meg kongresszusunk után a központi vezetőség munka- és rétegbizottságai, szám szerint 16 — nyilatkozta lapunkban egy esz­tendeje dr. Szabó Endre főtitkár. — Feladatuk, hogy vizsgálódjanak a meghatározott körben, mérjék fel az igényeket és lehetőségeket, akár a munka jobbítására, akár az élet- és munkakörülmények tekintetében, javaslataikkal, következtetéseikkel segítsék a központi vezetőség dönté­seit. S a határozat már aképpen vált gyakorlattá, hogy a napirendek­hez, lett légyen szó ifjúsági, igaz­ságügyi, belügyi, néphadseregi dol­gozók témájáról, kiegészítő véle­ményt, állásfoglalást a megfelelő bi­zottság készít. Mondjuk, talán elmélyültebb mun­ka, több kezdeményezés elkelne egyik-másik bizottságban, módsze­rekben is talán újabbakra, korsze­rűbbekre lenne szükség, de ne fe­ledjük — még csak az első ciklus­nak felénél sem tartunk. Aztán ta­pasztalat csak munka közben, ered­mények, netán kudarcok árán sze­rezhető! Az út, amelyen járnak,­vi­szont jó irányba visz: közelebb az élethez, közelebb a tagsághoz, pon­tosabban a tagság meghatározott kö­réhez. „Az említettekre épülve... alapo­san foglalkozni kívánunk egyebek között azzal, hogyan tehetjük mar­kánsabbá a szakszervezetünkhöz tar­tozó különböző foglalkozási és tár­sadalmi rétegek érdekérvényesítésé­nek lehetőségét, tudatosabban töre­kedve szakszervezetünk szövetségi jellegének erősítésére” — így hang­zott el a főtitkári referátumban a központi vezetőség legutóbbi ülésén. Sokakban megragadt a gondolat, olyanokban is, akik nem érzékelték, nem feltételezték, hogy ez a sokszí­nű, az egész országban „szétszór­tan”, s több szintű irányító, illető­leg végrehajtó szervezetben dolgozó negyedmilliónyi közalkalmazott vé­gül is szövetségben él­ így jelenik meg érdekképviselete szakszerveze­tünkben. Jóllehet, ennek szervezeti és működési kereteit, mechanizmu­sát az élet igényei és az érdekek je­lentkezése alapján érdemes az önál­lóbb lehetőségek felé bővíteni. De az talán még­sem kétséges senki előtt, hogy 250 ezer kétszázötvenszer több az egyezernél, huszonötször a tízezernél, s­­két és félszer több a százezernél! — A részérdekek nem moshatják el (avagy össze) az érdekek egészét !— hangzott valahogy eképpen az egyik felszólalótól —, s a nagyobb halmaz többfelé osztható. Majd ki­mondta: azokra az anyagi források­ra gondolt, amelyek a segélyezést, az üdülők építését, karbantartását, a mozgalom együttes céljait szolgál­ják. Más vonatkozásban erről beszél­gettünk a minap Fejér megyei szer­vező titkárunkkal, Orbán Kálmán­nal, amikor említette: nagyobb lét­számú szakszervezeti csoportok ön­álló alapszervezetté akarnak válni. Viszont ahhoz már nem elég népe­sek, hogy tagdíjrészesedésüket, ál­lami támogatásukat szorongató gondjaikhoz kielégítően használják fel, azok csekély volta miatt. Még akkor is igaz ez, ha elismerjük Sza­bó Endre tavalyi nyilatkozatát: „Szakmai, politikai, közéleti színtér az alapszervezet és az sem mellékes, hogy bizonyos pénzeszközei van­nak ... Egyszóval itt zajlik a szak­­szervezeti élet. Nagy erő és nagy le­hetőség van az itteni közösségben, s még sokféle kiaknázatlan tartalék.” Mások aképpen fogalmaznak, tör­ténetesen az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében: „... vélemény­­különbségek vannak a szakszerveze­ti tagok között — mondja Záhonyi­­né Budó Éva bizalmi, tudományos kutató (1987. májusi Közalkalmazott Műhelymunka rovatában). — Egye­­sek az anyagi források növelését, mások az emberi tényezőket jelölik meg elsődlegesnek. Többen, így én is, a komplexitást hangsúlyozzuk, miután ezekben a kérdésekben köl­csönhatás érvényesül.” Mondanám most — vitatkozva a bevezetőben említett fiatal ügyinté­zővel — mégsem egyedül töpreng az ember. Hiszen mások ugyanazt lát­ják körülöttünk, nem másik boly­gón élnek —, s ha megosztják gon­dolataikat társaikkal, abból a moz­galom erősödik. Még akkor is, ha a kérdésekre még nincs vagy nem megnyugtató a válasz, de a megér­tő közösségben szólni lehet és szól­ni érdemes. Az ember egyedüli lény a termé­szetben azzal a tulajdonságával, hogy érzelmekkel és gondolatokkal teli: cogito ergo... —, de jelen van a lélek is, nem idealista értelem­ben. Érzelmével és értelmével van jelen a munkában és a mozgalom­ban, a világban és a hazában, s az előbbi kettősségében teljesíti az em­ber kötelességeit, feladatait. Nem mindegy tehát, mit gondol, mit érez. S mivel szakszervezetünk nem csu­pán „anyagi” érdekképviselet, törő­dik a tagság tudati-ideológiai „hely­zetével”, a napi politikai és elméleti ismeretével. Ez okból gyűltek össze júliusban a vezető propagandisták, tisztségvi­selők Békásmegyeren és a szocializ­mus jelen kérdéseiről hallgattak elő­adásokat, igencsak megjegyezvén Benke Valéria szavait: „a múltból a mába átnyúló és a jövőbe ívelő szocialista értékek struktúrája négy alappilléren nyugszik, ezek: a népi hatalom léte, a köztulajdon uralko­dó jellege, a munka szerinti elosz­tás és végül, de nem utolsósorban a szocializmus keretében megvaló­suló társadalmi ellenőrzés." Idősze­rű szavak, amelyek mérceként szol­gálnak a jelenségek minősítésekor! Akik gondolkoznak, vitáznak — akik vitáznak (többnyire) gondol­koznak, ám mindez nem fulladhat öncélú parlamentarizmusba. Szeren­csére nem is tartunk ott. A munka színvonala, a költségek alakulása, s megint csak az elosztás, összefüg­gő egészet alkot a gondokban. Szak­­szervezetünk továbbra is gazdája igyekszik lenni a munkamozgalmak­nak, ennek egyik példája a közpon­ti vezetőség akcióprogramja a Gyor­san, egyszerűen, eredményesen a köz megelégedésére elnevezéssel — az államigazgatásban. Idéznénk dr. Baráthi Ottót, a Nógrád Megyei Ta­nács szb-titkárát a gyakorlat, a munkahelyek életéből: „a szakszer­vezeti aktivisták támogatják a mun­kavégzés szervezeti, eljárási, tárgyi és technikai feltételeinek biztosítá­sára irányuló kezdeményezéseket és törekvéseket... Maguk is elítélik az igénytelenséget, a kreativitás szere­pének lebecsülését.” Nos, a múlt év elszámolásánál — sem az idei feladatok összegzésénél — nincs oka szégyenkeznie szak­­szervezetünknek, sem tisztségvise­lőinknek, miszerint nem vette ki ré­szét a tagság érdekeinek védelme, igaz képviselete és az országot fog­lalkoztató gondok megoldásából. Ta­lán nem érdektelen eközben vissza­pillantani júniusi számunk vezércik­kére, amelyben egy negyvenéves jel­szót „rekonstruáltunk”. A szakszer­vezet olyan erős, amennyire támoga­tod! „Hirdetni kell a tagságnak, ered­ményeket csak együttesen lehet el­érni, hogy sok minden, ha nem min­den az egyéneken, az emberi erő­feszítésen múlik — írtuk — ... ilyen nagy szakszervezeti közösségben, mint amilyen a miénk, mindenkire szükség van: egy téglát mindenki tud tenni az épülethez, van, aki kettőt, van, aki többet is.” Múlha­tatlanul szükség van a rétegenkénti differenciáltan kialakult, a sajátos érdekképviseletek alapján létrejött egységre — mind a 250 ezer szakszer­vezeti tag jelenéért és jövőjéért. E gondolatok jegyében nyitjuk az új esztendőt, lapunk, a közalkalma­zott 41. évfolyamát. Gede Márton

Next