Közérdekű Levelek, 1922 (1. évfolyam, 1-15. levél)

1922-06-01 / 3. levél

Budapest, 1922. június 1. • • . F •• KÖZÉRDEKŰ Főposta, 95. sz. postafiók LEVELEK MEGJELENIK HAVONKINT KÉTSZER III. LEVÉL. A termelés tényezői. Ezen a közös néven nevezik a társadalomtudomány művelői azokat az embe­reket, akik akár a földmivelés, akár a bányászat vagy ipar terén az emberi élethez szükséges dolgok : élelem, tüzelő, ruházkodás stb. előteremtésén munkálkodnak. Azzal a kérdéssel, hogy kik a termelés tényezői, azaz kik fáradoznak az emberiség jobb megélhetésén, Marx igen egyszerűen végez. Szerinte a termelésnek csak egy ténye­zője van és ez a munkás, akibe csak kullancsként kapaszkodik bele mindenki más, különösen a tőkés, aki fel­tolja magát munkaadónak és ezen a címen élősködik a munkáson , kiszipolyozva, kizsákmányolva azt. Meg is állapították a követői, hogy előbb volt munkás és csak azt­­án jött a munkaadó. Ez ugyan nyilvánvalóan bolond állítás, de jól hangzott s az emberek úgy szeretik a szép mondásokat. A szociáldemokraták ugyanis nem azt nevezik munkás­nak, aki dolgozik, hanem csak azt, aki munkájáért valakitől bért kap. Szerintük tehát aki magának dolgozik, az nem munkás. Abban az ősrégi időben, amikor még az ember eledele a vadon termett gyü­mölcs, a vadászaton ejtett vad volt és ruházatul magára terített állati bőrt használt, marxi értelembe vett munkás nem lehetett. Valószínűleg már az első két ember sem volt testalkat, természet, ész és erő tekintetében egyforma. Például csak a biblia Káinját és Ábelét hozom fel, így tehát valószínű az is, hogy a foglalkozások már az emberek társas életének legkezdetlege­sebb állapotában is eltagozódtak. Más volt a foglalkozása akkor is az egy család keretén belül a gyermeknek, az ifjúnak, a férfinek, nőnek és elaggottnak. Az egyik ember alkalmasabb volt a vadászatra, a másik a fegyver és szerszám készítésére, tehát már az emberiség bölcsőkorában meg kellett indulni a különböző termelési ágnak a saját szükségleten túli művelésére a mások igényeinek kiegészítése céljából. Vagyis a pásztor több állatot tartott, mint amennyi őt magát élelemmel elláthatta, a vadász több vadat ejtett el, mint amennyinek húsára, bőrére szüksége volt s a szerszám és fegyvergyártásban járatos ember többet készített ezekből, mint ameny­­nyire ő neki magának lett volna szüksége. Ezek után a termelt feleslegeikkel szerez­ték meg azt, amijük hiányzott. Megindult a munkafelosztás. Jó és rossz iparosok a múltban is voltak. Természetes tehát, hogy a jó mes­tert már akkor is úgy elhalmozták megrendeléssel, hogy azt ő maga már nem győzte végezni. Segítő társat kellett maga mellé vennie. Miután az sem ügyesség, sem tudás tekintetében még nem vetekedhetett a mesterével, neki jutott az egyszerűbb, durvább, kevesebb ügyességgel és tudással végezhető munka, míg a mester ezentúl már csak a ,,mesteri munkát“ végezte. Ennél a társas alakulatnál természetszerűleg a mester volt a megrendelővel szemben a szállító, a segéd pedig az ő alkalmazottja, akinek a megélhetéséről neki kellett gondoskodnia. A segédek a legelső időkben rendesen a mester családjából kerültek ki, de szükség szerint idegenek is lehetn­ek.

Next