Közérdekű Levelek, 1922 (1. évfolyam, 1-15. levél)
1922-05-15 / 2. levél
megfizetett bérmunkával az ember a saját igényei kielégítésére szükséges módot szerzi meg. Érdekes, hogy az „igazi munkásönérzet“ már t. i. a nemes önérzet, mely a szegődött bérért a vállalt munkát becsületesen el is végzi, sokkal nagyobb mértékben van meg a „szervezetlen1l, mint a szervezett, vagyis a marxi ideológia szerint az ,,osztálytudatos“ munkásnál. Azt majd később fejtem ki, hogy miért hiányzik a szociáldemokraták táborából éppen a napi munkájuk utáni fizetésből élők két szélsősége: a tanult tisztviselő és a minden szakképzettség nélküli napszámos. Most csak arra akarok rámutatni, habár a termelő tisztviselőnél is van serkentő hatása a jutalékrendszernek, mégis az idejére díjazott tisztviselő, vagy a napszámba fogadott Kaszás majdnem oly mértébben fekszik a munkába, mintha szakmányba dolgozna. Szomorú hatása a marxisták destruktív munkájának, hogy csak a szakszervezeti munkások azok, akik órabérre dolgozva, akkor is szívesen amerikáznak, ha erre szakszervezeti parancsuk nincsen is. Mi vidéken a mezőgazdaságokban itt-ott még ma is hódolnak a „vagyok olyan legény mint te, vágok olyan rendet mint te a régi becsületes magyar vetélkedésnek, de bizony a városok gyáraiban már más szólásmondás járja: „bolond vagy pajtás, hogy megakarod szakítani magadat azért az éhbérért? Ezt a változást köszönhetjük a szociáldemokrata vezérek „felvilágosító“ munkájának. Marx Károly a gyűlölet apostola a munkáskérdéshez ugyan semmit, de semmit nem értett, (hol is tanulhatta volna meg, mikor maga termelő munkában soha részt nem vett?) de kitűnő lélekbúvár volt, aki ismerve az emberek gyengéit, ki tudta azt céljaira használni. Ő és követői az apostolkodásban meghazudtolták a kifacsart citrom elméletét azzal, hogy bebizonyították, hogy a szegény kiuzsorázott, nyomorgó munkásokból még mindig ki lehet annyit sajtolni, amennyiből ők kényelmesen meg tudjanak élni. Pedig igényeik nem is olyan szerények. Miután azonban ők sem csodatevők s onnan, ahol különben is kevés van, — a meglevőnél ők sem tudnak többet elvenni, — hogy megélhessenek, üzletüket nagyiparilag kellett megszervezniük. Nagy tömegeket pedig csak tetszetős jelszavakkal lehet összetoborozni, így született meg a munka fenségességének apostolai szájában a leghatásosabb frázis, a „kevés munka — magas bér“ jelszava. Segítségükre jött a munkáltatók egy része is, akik a jövedelmeiket tényleg a munkásoknak becsületes munkájukkal kiérdemelt keresetükben való szándékos megrövidítéssel akarták fokozni. A kivételeket kivétel nélküli törvénnyé téve Marx és követői kimondották, hogy „minden munkaadó szándékos kizsákmányolója a munkájának“, nem fizeti ki munkájáért teljes összegben azt, amit kiérdemelt, hanem annak egy részét jogosulatlanul magának tartja, ez az ő profitja, amelyből munkanélküli dúskáló életét éli. — Az csak természetes, hogy ezeket „az ingyenélő, kizsákmányoló kapitalistákat a munkásembernek gyűlölnie kell“ „ezek ellen teljes erejéből harcolnia maga iránti kötelesség“. — A harc eszköze éppen a kevesebb munka végzése és a magasabb bér követelése. A harc vezetéséhez azonban érteni is kell, ez a szociáldemokrata-kommunista vezetők tudománya, a munkások tehát bízzák magukat őreájuk. — A harc pénzbe