Közérdekű Levelek, 1922 (1. évfolyam, 1-15. levél)

1922-05-15 / 2. levél

is kerül s ezt ugyan honnan vehetnék máshonnan a szegény munkások, mint a saját zsebükből ? A munkások hittek és fizettek. Hittek és fizettek, de nem csak a verej­tékük árán szerzett pénzzel, de fizettek lelkük nyugalmával is. így lett kevesebb a munka és több a bér, de nem lett kevesebb a megélhetés gondja és több lett a világgal való meghasonlás, az embergyűlölet. így kellett ennek lenni, mert Marx egész tanítása hazugság, aki ezután megy, ingoványba kerül, mely végre is elnyeli. — „Segits magadon, az Isten is megsegit.“ Ezt az örök igaz tanítást akarták a munkássággal elfelejtetni. Aki boldogulni akar és nincsen vagyona, — annak dolgoznia kell annyit, amennyivel ezt elérheti. Aki sorsán javítani akar, annak még többet. — Minden naplopás megbosszulja magát, hívják azt amerikázásnak vagy szabotázsnak is a szociáldemokrata hit apostolai. — Míg nem, jött Marx, volt becsülete a szor­galomnak és volt haszna a tudásnak, mert ezzel többet lehetett keresni. Akkor még a jó munkás csak szakmányban akart dolgozni, mert abban tudott keresni. Akkor, ha voltak is kizsákmányoló kapitalisták, azokkal csak a rossz munkást verte meg az Isten, mert a munkaadóknak — akármit is beszéljenek Marxék — arra is volt eszük, hogy tudják, hogy nem akkor van nagy profitjuk, ha a rossz munkást rosszul fize­tik, de ha jó fizetéssel a jó munkást édesgetik magukhoz. Ma már ugyan miért szorgalmaskodjon a törekvő munkás ? Mikor a szak­­szervezeti vezetőség kiverekedte, hogy ne a munkát, de a munkában töltött időt fizesse meg a vállalat,­­ örömére minden lustának és dologkerülőnek. És miért keresse a munkaadó a serényebb munkást, mikor az ilyet amolyan társai, mint pestisest mar­ják ki s műhelyből, ha benne a kötelességteljesítés érzetét még teljesen el nem nyomta az „osztálytudatos“ nevelés, így züllesztik a dolgozók tömegét a „munka fanatikus papjai­ “ egy újabb rab­szolgasorba, de csak azokat, akik oly szerencsétlenek, hogy nem rendelkeznek a műveltségnek azzal a fokával, amely a tisztánlátáshoz szükséges. Az új kor szánandó rabszolgái ők, de nem a kapitalisták rabszolgái, mint ahogy Marxék szeretnék reájuk­­fogni. Nem! A mai munkástömegek a szociáldemokrata szakszervezet rabszolgái. Jobban leláncolt és szerencsétlenebb rabszolgái, mint az ókor harcaiban legyőzöttekből rabszijra fűzöttek, vagy a középkor és újvilág feketéi voltak. Azoknak csak testét sanyargatták, ezeknek lelkét is bilincsbe verték. Azokat erőszakkal fosz­tották meg az ember legszentségesebb jogától, — ami az embert emberré teszi,­­ a szabadságától, a legelemibb önrendelkezési jogától, ezek maguk adták el magukat szépen csengő hazug szavakért. Minden embernek meg van a joga ahhoz, hogy maga határozzon sorsa felett, csak a szakszervezeti gályához láncolt munkásnak nincs meg még a munkaszabadságához sem a joga. Szegény „osztálytudatos“ munkásbarátom! Mikor teljes megelégedésedre szolgáló, magad, családod megélhetését, ha szűkösen is, de tisztességesen és állandóan biztosító munkád mellől kiparancsol a „bizalmi“, mert ismét sztrájkot rendelt el a „szakszervezeti tanács“, mikor a munka­­nélküliség éjjelének kétségbeejtő sötétségébe egy kínálkozó munkaalkalom a remény­ség fáklyáját gyújtja s azt a szakszervezeti titkárnak „oda nem engedlek!“ szava fújja el, mikor érzed, hogy képes lennél naponta kétszer annyit elvégezni és ezért kétszer annyit keresni, de eltilt tőle a szakszervezet „ amerik­ázni­­“ parancsszava. Vájjon nem gondolsz arra, hogy ezt te fizeted meg, hogy ez így nincsen rendben? A Hogy minden szenvedésednek ez a rabszolgátartó az okozója, akit te jótevődnek gondoltál sajnálatos Vakságodban ? Elolvasás után kérjük ezen levelünket vagy megőrizni, vagy barátjának tovább adni ! Held könyvnyomdája, Budapest, III., Zsigmond­ utca 86.

Next