Közlekedés, 1952 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-12 / 1. szám

1S52 'JANUÁR 12.KÖZLEKEDÉS ■ fcs* mmmm Gál György és Kovács Levente, a két legeredményesebb magyar távolsági autóbuszvezető novemberben vállalták, hogy december 21-ig Sztálin elvtárs 72. születésnapjának tiszteletére, a kocsijukkal fődarabcsere nélkül 380.000 kilométert futnak be. Vállalásukat, valamint Szarkin elvtárshoz, a Szovjetunió Sztálin díjas gépkocsivezetőjéhez intézett levelüket a KÖZLEKEDÉS decemberi számában közöltük. Most a két kiváló sztahanovista az alábbi levelet intézte szerkesztőségünkhöz. „Novemberben megígértük, hogy Sztálin elvtárs 72. születésnapjára elérjük a 380.000 kilométert fődarabcsere nélkül, ígéretünket december 21- re teljesítettük. Az eredmény persze nem született meg ilyen simán és egyszerűen, mint ahogy ezt most leírtuk. Azért keményen meg kellett küzdeni. Az eredmény elérését gátolta az, hogy az általunk vezetett „Chausson” gyártmányú autóbuszhoz nem kaptunk megfelelő teherbírású gumiabroncsokat. Az akadályt leküzdöttük. Fokozott óvatossággal vezettük kocsinkat. Lelkesített bennünket az a tudat, hogy jelentős vállalásunkat Sztálin elvtársnak tettük és amit a világbéke legelső harcosának ígérünk, azt szent kötelességünk teljesíteni. De nem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Még a 380.000 kilométer előtt használhatatlanná vált a kipuffogócső. Megjavítani nem tudták. A telepen, sőt az egész városban nem lehetett ilyent találni. Már-már úgy látszott, hogy felborul felajánlásunk. Kutattunk a telepen és legnagyobb örömünkre a selejtben találtunk egy megjavítható kipuffogócsövet, amelyet Bernáth László és Sík János művezetők segítségével használható állapotba hoztunk. Ezzel sikerült is elérni a 380.000 kilométert. Ezúton is köszönetet mondunk elvtársi segítségükért. Bírálatot gyakorolunk azonban az anyagszertár dolgozói felé, ők hátráltattak bennünket eredményeink elérésében és a pihenésben egyaránt. Nem gondoskodtak az egyszerű anyagokról sem, mint például kipuffogó- és szívócső tömítésekről, anyáscsavarokról, alátétekről. Ezeket nekünk kellett kiválogatni az ócska anyagok közül. Ez időt rabolt el pihenésünkből, ami végeredményben az üzembiztonságot veszélyeztette. Azonban nem csüggedtünk el, és erőfeszítésünket siker koronázta. Végül még csak ennyit: a jövőben mindenki — még az anyagszertár is — nyújtsanak segítséget a kocsik száz- és többszázezer kilométerének eléréséhez. Tartsák szem előtt, hogy a kocsikkal elért kitűnő eredmények nemcsak a gépkocsivezetők jó munkájának gyümölcse, hanem a vezetésé és az üzem valamennyi dolgozójáé is. Küzdjünk a jövőben jobb összhangban még nagyobb sikerekért! Kovács Levente, Gál György, sztahanovista gépjárművezetők: Gál György Kovács Levente Komoly fejlődést tapasztalhatunk szakszervezeti taggyűléseinken a régebbi taggyűlésekhez viszonyítva. Zugló pályaudvaron a szakszervezeti taggyűlést a központunktól megkapott szempontok alapján, decentralizálva, három részlegben tartották meg. A siker biztosítására összaktíva értekezletet tartottak, ahol ismertettéka taggyűlés jelentőségét és minden aktíva megkapta feladatát. A megelőzően az üzemi bizottság, az üzemi pártszervezettel és a vállalatvezetőséggel beszélte meg a taggyűlés időpontját és a pártszervezet, valamint a vállalatvezetőség segítette a szakszervezeti aktívákat munkájukban. A jó előkészítő munka meglátszott a taggyűlésen. A dolgozók szép számmal vettek részt a gyűlésen és számosan szólaltak fel. Babos elvtárs például a gyűlésen csatlakozott a Rőder-mozgalomhoz. Versenyre hívta ki a szakszervezeti bizalmiakat, hogy a tagdíj befizetések elmaradását nevelőmunkával megszüntessék. Bazsáni elvtárs bírálta azokat a dolgozókat, akik korán végrő számot kaptak a taggyűlésen való megjelenésre és mégsem jöttek el. Megbírálta Samu Lukács kocsivezetőt is, mert a 46-os jelzésű villamost úgy vezeti, hogy életveszélyes rajta szolgálatot teljesíteni és utazni. Kritikát gyakorolt bizalmija felé, mert a bizalmi hanyagsága folytán két hónapi tagsági díjjal elmaradt. Egri elvtárs kifogásolta, hogy az üzemi bizottság keveset foglalkozik az újonnan felszerelt dolgozókkal. Ezért tájékozatlanok az üzemi munkában. A bizalmiak nem foglalkoznak eléggé az új dolgozókkal. Benedek elvtárs sztahanovista a műszak részéről csatlakozott a Rődermozgalomhoz. Arra kérte a telepvezetőket, hogy Arik kartársat osszák be melléje, hogy munkamódszerét átadhassa neki. Ugyanakkor bírálatot mondott az üzemi bizottság felé, mert keveset foglalkoznak a műszak dolgozóival. A taggyűlésen jelentették be egyébként, hogy évi bevételi tervüket december 17-re befejezték Ez általános örömet váltott ki a dolgozók között. Határozati javaslatot terjesztettek a műszaki dolgozók a taggyűlés elé, hogy a gyengébb dolgozókat egy-egy hétre tegyék át nappali műszakba tanulás céljából azért, hogy munkájukat minőségileg és mennyiségileg megjavítsák. A javaslatot a taggyűlés elfogadta. Több hozzászóló Rákosi elvtárs beszédét —, melyben a jegyrendszer megszüntetését, az ár- és bérrendezést jelentette be —, emelte ki és példákkal bizonyították, hogy pártunk és kormányzatunk messzemenőleg gondoskodik a dolgozókról. Amikor 110 korán végzőből csak 43-an vesznek részt a taggyűlésen Kevésbbé sikerült a taggyűlés a Szápé pályaudvaron. Itt 110 koránvégző számot biztosítottak a taggyűlés sikere érdekében és ennek ellenére — az előkészítő munka hiánya miatt —, mindössze 43 dolgozó vett részt a taggyűlésen. A beszámolót Herceg elvtárs, üzemi bizottsági titkár tartotta meg. A beszámoló jó volt. Herceg elvtárs beszámolójában hangsúlyozta a munkafegyelem fontosságát és név szerint megemlítette azokat a bizalmiakat, akik bár önként jelentkeztek , mégis távolmaradtak a bizalmi tanfolyamról. A hozzászólások nehezen indultak meg. Keszthelyi elvtárs párttitkár megbírálta az üzemi bizottság munkáját és felelőssé tette az üzemi bizottságot a sikertelenségért. Mindez azt mutatja, hogy a taggyűlések sikere mindenütt az előkészítéstől, az üzemi bizottság jó szervező munkájától függ. Ahol az üzemi bizottság rendszeresen foglalkozik az aktívákkal, az üzemi bizottság minden tagja rendszeresen megbeszéli a kérdéseket a bizalmiakkal és ellenőrzik a bizalmiak munkáját, ott a taggyűlésen való résztvevők, valamint a hozzászólások száma kielégítő. Legyen jó példa üzemi bizottságaink előtt a zugló-pályaudvari üzemi bizottság munkája. Ha átveszik munkamódszerüket, biztosra vehető, hogy taggyűléseik és rendezvényeik elérik kitűzött céljukat. Több mint egy éve annak, hogy pártunk javaslatára kormányzatunk a szakszervezetekre bízta a munkavédelem és balesetelhárítás ellenőrzését. Bár a munkavédelmi tevékenység újkeletű a szakszervezeti munkában, mégis megállapítható, hogy az elmúlt év leforgása alatt értünk el eredményeket. Egyik eredményünk az, hogy üzemeinkben létrehoztuk a munkavédelmi bizottságokat. Ezek feladatul tűzték ki az aktívahálózat kiépítését, egészen a bizalmi csoportokig. E feladatnak azonban nem minden munkavédelmi bizottság tett eleget, mert csak 70—80 százalékban építették ki aktívahálózatukat. Hiba az, hogy ez a szám is csak papíron szerepel. Ezért hiányos a nevelőmunka a dolgozók között és nem tudtuk még a balesetelleni harcot a dolgozók ügyévé tenni. A munkavédelmi bizottság ehhez a munkájához nem kapott megfelelő segítséget sem az üzemi bizottságoktól, sem szakszervezetünk munkavédelmi osztályától. Szakszervezetünk munkavédelmi tevékenysége ma még szűk keretek között mozgó reszortmunka. Ez az okai annak, hogy egyes üzemeinkben a balesetek száma még mindig igen magas. A balesetek magas számának másik oka az, hogy a vállalatok vezetői nem hajtják végre kellőképen a munkavédelmi előírásokat, nem fordítanak kellő gondot a biztonság megteremtésére, a dolgozók oktatására. Munkavédelmi bizottságaink legffőbb feladata, hogy sürgősen kiépítsék aktívahálózatukat, állandóan ellenőrizzék: a vállalat eleget tesz-e a munkavédelmi előírásoknak, betartja-e a balesetelhárítási rendelkezéseket. A társadalmi aktívák feladata, hogy a védőkészülékek használatára, a rend és tisztaság, a munkavédelmi szabályok betartására neveljék dolgozóinkat. Az üzemi bizottság feladata, hogy kísérje figyelemmel a munkavédelmi bizottság munkáját, nyújtson segítséget számára, időnként számoltassa be működéséről, hogy ezen keresztül is megjavítsák a bizottságok munkáját. Szakszervezetünk az eddiginél sokkal több segítséget kíván nyújtani a jövőben a munkavédelmi bizottságoknak a dolgozók jogos kívánságainak maradéktalan teljesítéséért. 3 Kétéves folyamatos munkaviszony esetén az eddigi 65 százalék helyett 75 százalékos táppénzt kapnak a dolgozók A dolgozók teljesítményének növekedése, az ötéves tervben elért sikereink, nemzeti jövedelmünk gyarapodása tette lehetővé a társadalombiztosítási és egészségügyi szolgáltatások emelését. A felszabadulás óta például már többször emeltük a járadékokat, a táppénzsegélyt. Városokban és vidéken számos egészségügyi intézmény, kórház, rendelőintézet épült. Most 1952. január 1-én érvénybe lépett népköztársaságunk kormánya 1950. január 8-án hozott rendelete, amely kimondja, hogy 1952. január 1-től 70 százalékos táppénz jár mindazoknak, akiknek kétéves folyamatos munkaviszonyuk van ugyanazon állami vállalatnál. Az új rendelet, amely 65 százalékról 75 százalékra emeli a táppénzt a szocializmus építésének újabb győzelme, dolgozó népünk újabb vívmánya. Ez az intézkedés jelentős a munkaerővándorlás megszüntetése, a munkafegyelem megszilárdítása, ötéves tervünk teljesítése és túlteljesítése szempontjából. Minden dolgozó érdeke, hogy minél hosszabb ideig munkálkodjon egy vállalatnál, mert ezzel keresetét emeli és a magasabb táppénzre való jogosultságát is megszerzi. Dolgozóink éberen őrködjenek azon, hogy senki ne használja ki önző céljaira a felemelt táppénzt, ne kerüljön indokolatlanul betegállományba, ne lopják meg a dolgozó nép államát. Minden becsületes, hazáját és a pártot szerető dolgozónak hazafias kötelessége leleplezni, kipellengérezni a szimulánsokat, táppénzcsalókat és ezzel megakadályozni kártevésüket. Meg kell fogadnunk Rákosi elvtárs tanítását: „ ... Mi a fegyelmi rendszabályoknál hasonlíthatatlanul fontosabbnak tartjuk, hogy ... egész dolgozó népünkben kifejlődjenek és megerősödjenek az öntudatnak és fegyelemnek az a légköre, — mondotta —, amely a hanyagokat, a lógósokat magától megbélyegzi, amely nem elnéző, nem türelmes, nem passzív a munkafegyelem megsértőivel és az országépítés zavaróival szemben." Mindannyiunknak kötelessége a munkafegyelem megszilárdítása, termelési eredményeink fokozása, hogy dolgozó népünk további felemelkedését, a szocializmus gyorsabb ütemű felépítését megvalósíthassuk. A Népgazdasági Tanács az üdülésre vonatkozóan nagyjelentőségű határozatot hozott. A határozat kimondja, hogy 1952-ben tekintet nélkül a jövedelemre minden üdülő dolgozó egységesen napi 8,5 forint térítési díjat fizet, a nem dolgozó családtag férj vagy feleség által fizetendő térítési díj pedig egységesen napi 24,5 forint. Biztosítja a határozat a sztahanovisták ingyenes bel- és külföldi üdülését, a gyógyüdültetés jelentős kiszélesítését, gondoskodik az ifjúmunkások, diákok, úttörők és a dolgozó anyák nagyobb méretek közötti üdültetéséről. Igen jelentős, hogy a határozat értelmében az 1951. évi 160.000 üdülő dolgozó számát 176.000 főre kell felemelni. Az üzemek igazgatói a szakszervezettel egyetértésben az igazgatói alap terhére ingyenes üdüléssel is jutalmazhatják az élenjáró dolgozókat. Fontos feladat, hogy az üzemi bizottságok, az üzemi vezetőkkel betartassák a szabadságolási terveket s ezzel biztosítsák a termelés zavartalan menetét. Népgazdasági Tanács fenti rendelete a dolgozók életszínvonalának további emelését segíti elő. Most rajtunk dolgozókon azgy, hogy a tervek teljesítésével, túlteljesítésével megköszönjük és kiérdemeljük kormányunk szerető gondoskodását. Az üdülés jutalom azok számára, akik a termelésben élenjárnak. Igyekezzünk ezt minél többen kiérdemelni. Bakács Endre, a „Közlekedés“ levelezője. Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat. „A kultúra szakadatlan alkotás, mozgás előre az emberi öntudat és érzés szárnyalása66 Sztálinváros ... Sztálin Vasmű ... Inota ... Tiszátok... Csepeli Gyorsvasút... Földalatti gyorsvasút... új bölcsődék... kultúrotthonok... miskolci egyetemi város... Szeretettel gondol országunk valamenyi dolgozója ezekre az új alkotásokra, amelyek tanúbizonyságai országunk felemelkedésének, dolgozó népünk jólétének. Az új városok, gyárak keletkezésével együtt fejlődik hazánk kultúrája is. Velük együtt építenek új, modern kultúrotthonokat, kultúrtermeket. Csupán az elmúlt évben több mint ezer kultúrotthon nyílt meg hazánkban. Megteremtjük azt a lehetőséget, hogy a dolgozók milliói töltsék szabad idejüket, szórakozzanak és tanuljanak a kultúrpalotákban, az üzemi klubokban. Mi, közlekedési és szállítási dolgozók — bár lemaradás mutatkozik az országos eredményekhez képest — értünk el eredményeket. 1951 novemberéig csupán egyetlenegy, a Garázsipari HÉV közös kultúrotthona állt a dolgozók rendelkezésére. Ettől az időponttól kezdve rohamos fejlődés következett be nálunk is a kultúrotthon mozgalom fejlődésében. A múlt év végéig sorra nyíltak meg kultúrotthonaink. Vidéken Pécsett, Budapesten a MESZHART Központban, továbbá a szállítómunkások részére a „Dózsa György" kultúrotthon és a SZEFU, valamint a XIII. kerület üzemei részére a „Hunyadi János” kultúrotthon. Végül december 30-án megnyílt a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Központi „Petőfi Sándor” Kultúrotthona is. Elmaradásunkat ezzel némileg behoztuk. Nem lehet elhallgatni azonban azt, hogy az elmaradásnak döntő mértékben az üzemi és szakszervezeti funcionáriusok voltak az okai A III. számú Autójavító Vállalat vezetője, Végh elviére például a vállalati érdekekre való hivatkozással „megtiltotta", hogy üzemében a kultúrotthont megnyissuk. Ebben az üzemiben a mai napig sem indult meg a kultúrotthon mozgalom. A MESZHART UB-titkára, Kovács elvtárs a sok tárgyalás és egyéb feladat végrehajtása közben hónapokig nem talált időt az „ilyen ügyek" intézésére. Végh és Kovács példát vehetnek a Helyi Szállítmányozási Vállalat UB- titkárától, Horváth elvtárstól, vagy a SZEFU vállalatvezetőjétől, Zoltán elvtárstól, akik lelkesen támogatták a kultúrotthon mozgalmat. Minden vezetőnek meg kell érteni, hogy a kultúra jelentős eszköz a szocializmus építésében, a béke megvédésében. Ha ezt megértik, további gyorsütemű fejlődés következik, s a már meglévő kultúrotthonok munkája is fejlődni fog. Legyen most az a feladatunk, hogy a kultúrotthonokat valójában a dolgozók második otthonává tegyük. Járjanak oda szívesen. Ott szórakozzanak, sportoljanak és tanuljanak. A meglévő kultúrotthonok már ráléptek erre az útra. A MESZHART kultúrotthonának megnyitását igen színvonalas műsorral Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplésével kötötték össze. Ugyancsak ünnepélyes keretek között nyitották meg a szállítómunkások „Dózsa György" és a központi „Petőfi Sándor“ kultúrotthonokat is. A „Petőfi Sándor’’ kultúrotthon vezetőségének kezdeti jó munkáját bizonyítja, hogy az első ismeretterjesztő előadáson több mint 50 dolgozó vett részt. Az érdeklődést mutatja, hogy többen tettek fel kérdéseket az előadónak. Most az a feladat, hogy kultúrotthonaink a dolgozók sokirányú érdeklődésének megfelelően a központi kultúrotthon mintájára a már megszervezett, de még gyengén működő műszaki, természettudományos, irodalmi, művészeti, képzőművészeti, sakk stb. köröket továbbfejlesszék, munkájukat ezeknek működésére alapozzák. Használják fel kultúrotthonaink a szovjet klubboli élenjáró útmutató és más szakmák kultúrotthonainak bő tapasztalatait. Meg vagyunk győződve arról, hogy a közlekedési és szállítási dolgozók megszeretik a kultúrotthonokat, s azokba rendszeresen eljárnak, s ott hasznosan szórakozva és tanulva töltik el idejüket. Tudjuk, hogy így lesz, mert ezért dolgoznak a kultúra áldozatkész társadalmi aktivái, akik követik Silja Ehrenburg, a nagy szovjet békeharcos mondását: „A kultúra nem kereplő, nem a kényelem halmozása, nem a múlt vívmányainak felsorolása, hanem szakadatlan alkotás, mozgás előre, az emberi öntudat és érzés szárnyalása." Kívánunk minden közlekedési és szállítási dolgozónak jó szórakozást és komoly fejlődést a kultúrotthonokban.