Közlekedés, 1983 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
NŐK FÓRUMA Két esztendei közös erőfeszítését értékelték A KÉTÉVENKÉNTI NŐK FÓRUMÁNAK több célja van. Elsődlegesen a nőpolitikai határozat vállalati megvalósításának áttekintése; közvetlen eszmecsere a dolgozók 60,8 százalékát alkotó nőkkel, az őket a fórumon képviselő 99 küldöttel a saját munkájuk és helyzetük megítéléséről. Jó alkalom ez arra is, hogy a vállalatvezetés és a szakszervezet a fórum résztvevőinek tanácsaival, segítségével kijelölje a továbbhaladás útját. Azt a következő két évre szóló operatív tervben fogalmazza meg a gazdasági vezetés, magyarázza Szabó Miklósáé, az Autóker vszb-titkára a legutóbbi nőfórumról szólva. A tanácskozás szervezése a munkahelyeken kezdődött. Az szb nőbizottságával közösen rétegbeszélgetéseket folytattak azokkal a nőkkel, akik a vállalat szakirányának szempontjából meghatározó — kereskedelmi, áruforgalmi előadó, eladók a kis- és nagykereskedelemben, raktározásban, ügyvitelben, üzemgazdasági munkakörökben — területen dolgoznak. E területek küldöttei, képviselői voltak a nőfórum résztvevői. A harmadik nők fórumát megelőző két év közös erőfeszítéseit értékelték közösen, s az ott elhangzott bíráló megjegyzésekre, javaslatokra már reagált a gazdasági vezetés előre írásban beadott beszámolója. A rétegbeszélgetés tapasztalatait elemezte, a javaslatokra konkrétan válaszolt a fórum előadója, Brezniczki Miklós vezérigazgató. Nem egy felvetésre kényszerült indulatosan kitérni. Az olyanokra, hogy például valahol kitört egy ablaküveg, vagy csöpög a vízcsap, hiányzik a zuhanyrózsa. Az ilyen „apróságok”, bár joggal bosszantók, nem kerülhetnek egy vállalati demokratikus fórum elé. Azért vannak a helyi gazdasági vezetők, hogy azokat „felsőbb” utasítás nélkül, saját hatáskörükben haladéktalanul megoldják. A NŐK HELYZETÉT, a vállalat életében betöltött szerepüket sokoldalúan elemző anyag mellett a küldöttek kézhez kapták a vállalati szakszervezeti bizottság állásfoglalását is, mely megerősítette a jóirányú fejlődést. A szociális és munkakörülmények javítására, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének következetes alkalmazására tett intézkedéseket. Megfogalmazta a nők körében és érdekében végzendő munka további feladatait is az szb állásfoglalásában. Többek között a szakszervezeti tisztségviselők, bizalmiak és főbizalmiak jog- és hatáskörük gyakorlásában továbbra is nagy figyelemmel kísérjék az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének érvényesítését, hogy a nők arányuknak megfelelően részesüljenek magas kitüntetésben is. A gazdasági vezetéssel közös feladat az éves bérpolitika kialakításánál az üzemgazdasági, ügyviteli nők munkájának jobb anyagi elismerése. A RÉTEGBESZÉLGETÉSEKEN és a nők fórumán is bírálták az irodaés pénztárgép szűkös voltát. Az szb állásfoglalása szükségesnek tartja a helyzet vizsgálatát és a kellő intézkedéseket. Felhívta a figyelmet a gyesen levők képzésének, továbbképzésének fokozott segítésére. És bár az utóbbi két évben tovább javult a nők vezetésbe való bevonása, a szakszervezet ismételten leszögezte: mind a gazdasági, mind a társadalmi szerveknek több figyelmet kell fordítani a nők vezetővé nevelésére, a továbbtanulás feltételeinek maximális megadásával, emberi támogatásukkal. A fórum küldöttei elismerve a fejlődést, sok mindent szóvá tettek. Sajnos, jó részükre a gazdasági korlátok miatt türelmet kérő válaszokat kaptak. Ilyen volt a kereskedelmi dolgozók általános alacsony bére, a kevés SZOT-beutaló, melyet a vállalat önerőből évről évre megsokszoroz, amit a dolgozók elismernek, köszönettel vesznek. Meggondolandó viszont, s ez a szakszervezet véleménye is, hogy több területen, főleg a vállalat központjában indokolt a dolgozó nők, rugalmas munkaidő bevezetésére vonatkozó kívánságának teljesítése. A szilárd munkafegyelemnek, az intenzívmunkának a biztosítéka nem egyedül a mindenki számára egyformán kötött munkaidő. P. S. Autós Hobby — Autókerbolt — Népköztársaság útja 28. Munkastílus, munkamódszerek Emberségből kitűnő K Nemrégiben vizsgálták a BKV ' ' szakszervezeti bizottságának, vállalati bizalmi testületének munkastílusát, munkamódszereit. A vizsgálódás a vszb által kiadott kérdéscsoportok megválaszolása által történt a munkahelyi szakszervezeti bizottságokon, s a véleményeket, válaszokat összegyűjtve, írásos összefoglaló készült. Időszerűségét a felsőbb szakszervezeti szervek erre vonatkozó határozatán kívül az adta, hogy a vállalat pártszervezetei a közelmúltban szintén napirendre tűzték ezt a témát. Nem utolsósorban pedig a szakszervezeti munka megnövekedett szerepe, jelentősége indokolta az elemzést, a jó tapasztalatok, eredmények ismertetésén túl a fogyatékosságok feltárását. A vizsgálat megállapításait novemberben a vszb, majd a vbt is megvitatta. A témáról készült írásos előterjesztés, majd a vita során számos fontos észrevétel, javaslat, vélemény hangzott el. Egyebek között az, hogy tovább kell javítani az oda-vissza információ színvonalát, s a politikai felvilágosító munkát. Sokoldalúbbnak, érvelőnek, meggyőzőnek kell lenni ennek a munkának; a döntéseket nem csupán ismertetni és végrehajtatni, hanem megértetni, elfogadtatni. Javítani kell a vbt-tagok felkészítését, gyarapítani ismereteiket a testületi üléseken való aktivitásuk érdekében. Idejében kell eljuttatni számukra az írásos előterjesztéseket, javaslatokat, hogy a döntéseket megelőző vitákhoz érdemben hozzá tudjanak szólni. Erősíteni kell azt a szemléletet, amely a közösség érdekeinek szem előtt tartásával képviseli az egyéni érdekeket is. Hangsúlyozták a viták során azt is, hogy a jövőben még több segítséget kell kapniuk a vszb mellett működő társadalmi munkabizottságoknak, s szükség van az instruktori hálózat tevékenységének hathatósabb támogatására is. Az AFIT I. sz. Autójavító Vállalat 3. sz. üzemegységének törzsgárda tagja, Thury Mihály megbetegedett. Betegágyában, munkatársainak azon kesergett, hogy mi fog történni beteg, csökkentlátó feleségével, ha ő netán előbb távozik az élőik sorából, mivel gyermekük nem volt. Sajnos, amitől félt, rövidesen bekövetkezett, és tíz évvel ezelőtt örökre el kellett engednie szeretett felesége kezét. A halál híre az egész vállalatot megrendítette, mert nem csak az elveszett munkatársra, hanem a sokak által ismert, magatehetetlen Thury nénire is gondoltak. Nem sokáig kellett várnia a felé nyújtott segítő kézre. A szakszervezeti bizottság és a kollegák népes tábora kezdeményezésére megindították az özvegy szociális otthonba történő elhelyezését, amely nem volt könnyű dolog, közel egy évet kellett rá várni. Ez idő alatt a volt munkatársak gondoskodtak a néni napi ebédjéről, melyet, kocsival vittek lakására a vállalat üzemi konyhájáról. Az olajkályha feltöltését egy lakótárs vállalta. A szociális otthonba történt elhelyezés után sem felejtkeztek el róla. Névnapján, karácsonykor, húsvétkor és más alkalommal is, ha tehették, felkeresték és többek között a műsoros nyugdíjas összejövetelre is meghívták, gépkocsival elhozták. A kommunista műszak bevételéből ő is részesült. Az utóbbi években már gépkocsival sem tudott a nyugdíjas találkozókra elmenni. Legutóbb, amikor a számára megszavazott segéllyel fel akarták keresni, rossz hír fogadta őket. A segélyt már csak koszorú formájában tudták a temetésén átadni. Tíz év gondoskodás nem kis idő, még rokon vagy közvetlen hozzátartozó esetében sem. Az eltelt idő alatt az tiszb titkára, Borbás László és Harbich Károly, a nyugdíjas bizottság vezetője tartották vele a rendszeres kapcsolatot. A gondoskodás csak most zárult le, amikor hamvainál elhelyezték a kegyelet virágait. A kollektíva egy évtizeden át emberségből kitűnőre vizsgázott. Takács Józsefné két éve szállítja a 4-es Volán a Mátraaljai Szénbányák Vállalat „Thorez” külfejtési bányájából a meddőt Az idén 30 Tátra billenéssel végezték a munkát, és 2 millió 800 ezer tonna meddőt mozgattak meg. 4 KÖZLEKEDÉS Fejezetek szakszervezetünk történetéből Az első iparági szakszervezet Magyarországon I. A felszabadulás utáni szakszervezeti mozgalomban — ma már történelem — a közlekedési dolgozók valósították meg elsőként a szakszervezeti szervezkedés korszerű formáját: az iparági elvű szervezkedést. Mintegy négy évtizedes cél és vágy valósult meg 1945 februárjában, s ha a körülmények hatására a létrejött szervezet nem is maradhatott fenn, léte és munkájának tanulságai hozzájárultak a szakszervezeti mozgalom fejlődéséhez, érdemesek a megörökítésre. Cikksorozatunk erre a feladatra vállalkozik. Magyarországon 1945 előtt a szakszervezeti mozgalomban a szakmai szervezkedés elve érvényesült. A szakszervezetek szakmák szerint épültek ki a XIX. század utolsó, a XX. század első évtizedeiben, megfelelően a hazai tőkés fejlődés akkori szintje által diktált gazdaságiérdekvédelmi harci feltételeknek. A szervezett munkásság tehát szakmai hovatartozása alapján egy üzemen belül is több szakszervezet között oszlott meg. A monopolkapitalizmus kialakulása megváltoztatta a tőke és a munka közötti küzdelem feltételeit. A szakmák szűk körű érdekeinek képviseletével szemben egyre inkább előtérbe kerültek a munkásság általános, közös érdekei védelmezésének és a monopóliumok elleni összefogásnak a feladatai. A gazdasági harc feltételeinek megváltozása pedig szükségszerűen napirendre tűzte az új körülményeknek megfelelő szervezeti keretek megteremtését. Ilyen keretet az iparági elven szervezett szakszervezet nyújthatott. Ez a fejlődés azonban a felszabadulás előtti magyar szakszervezeti mozgalomban nem ment, számos okból nem mehetett végbe; az „egy üzem — egy szakszervezet" eszméje a felszabadulás előtt fel sem merült. 1944 végén, 1945 elején a szovjet Vörös Hadsereg felszabadító harca nyomán új életre kelt a magyar szakszervezeti mozgalom. A főváros még fel sem szabadult, a pesti oldalon még el se csitult teljesen a harci zaj, amikor — 1945 január 18-án — a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére megindult a szakszervezetek életre keltése. Apró Antal és Kossa István (aki, mint olvasóink jól tudják, a felszabadulás előtt a villamosvasúti dolgozók szakszervezetének titkára volt) értekezletre gyűjtötték össze az ismertebb és fellelhető szakszervezeti vezetőket. A tanácskozás hitet tett a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt által az illegalitásban, 1944 október 10-én kötött megegyezés mellett. Leszögezte a két munkáspárt egységes szakszervezeti politikájának szükségességét és állást foglalt a szakszervezeti egység azonnali megteremtése mellett. Felvetődött már az újjáalakítandó szakszervezetek szervezkedési jellegének ügye is. Adjuk át a szót az események résztvevőjének, Kossa Istvánnak: „Ezen az első ülésen két dolog került szóba — írja —, a Szakszervezeti Tanács megalakítása, és hogy hogyan menjünk tovább előre a szervezkedés útján . .. Az utóbbi kérdés mögött tulajdonképpen elrejtve az húzódott meg, hogy szakmai szakszervezeteket vagy ipari szakszervezeteket hozzunk-e létre? ... Már akkor kimondtuk, hogy az ipari szervezeti forma a helyes, erre kell törekedni." * A magyar gazdaságot a felszabadulás időszakában a döbbenetes pusztulás jellemezte. Megsemmisült az ország nemzeti vagyonának mintegy 40 százaléka. A nemzetgazdasági ágazatok közül a legtöbb kárt a közlekedés szenvedte el, s a gazdasági vérkeringés normalizálásának legfőbb akadálya is a közlekedés bénultsága volt. Elpusztult az ország közlekedési berendezéseinek fele, valamennyi nagyobb Duna- és Tisza-híd. Megsemmisült a vasúti sínhálózat 40 százaléka, tönkrement az utak kétharmada. Úgyszólván teljesen elveszett a hajópark. A fasiszták elhurcolták a vasúti járműpark 69 százalékát, a gépjárműállomány csaknem egészét. Jellemző tény, hogy a Debreceni Ideiglenes Kormánynak mindössze tíz gépkocsi állt rendelkezésére, ezeket is a Vörös Hadsereg kölcsönözte. Ilyen körülmények, s a körülmények megszabta teendők vártak a közlekedés dolgozóira, s megalakulóban levő szakszervezetükre 1945 elején, amikor — január 28-án — a Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Országos Szövetsége néhány felszabadulás előtti vezetője megbeszélésre jött össze, melyen Kossá István is részt vett. Itt született meg a konkrét elképzelés a közlekedési dolgozók egységes, iparági elven szervezett új szakszervezetének létrehozására. Kossá István, a szerveződő Szaktanács főtitkára az iparági szervezkedés elvét a Magyar Kommunista Párt álláspontjaként ismertette a megbeszélésen. „A párt irányvonala: meg kell szüntetni a szakmai szervezkedést. Helyette üzemi szervezkedést kell kezdeni!” — mondta. Az értekezleten döntöttek a villamosvasutas szakszervezet beolvadásáról a létrehozandó új szervezetbe. A megalakuló szakszervezet nevéül a Magyar Szállítómunkások Szabadszervezete (MSZSZ) nevet választották. Miért? Nos, egyrészt a szállítómunkások felszabadulás előtti szakszervezetének közismerten harcos, baloldali múltja az indok. Ez a múlt nem lebecsülendő vonzóerőt jelentett a közlekedési dolgozók számára. A másik indok: a szállítómunkások szervezete 1906 óta képviselte a közlekedési munkások mozgalmában az iparági szervezkedés gondolatát. Paradox tény, de tény: a képzetlen, cselédsorban robotoló szállítómunkások a viszonylag elmaradott Magyarországon előbb látták meg az iparági szervezkedés előnyeit, mint akár sors- és szaktársaik sok fejlett tőkésországban, akár a hazai, gyáriparban foglalkoztatott, kvalifikált szakmunkások. A Budapesti Teherszállító és Fuvaripari Munkássegédek Szakegyletének lapja, a Fuvarozó Munkás 1906. október 1-i számában a „Kikért harcol a Fuvarozó Munkás” című írás már ki is fejti szervezési programjukat: valamennyi közlekedési munkást egy táborba kívánják tömöríteni. Ettől kezdve a kérdést állandóan napirenden tartják. A számos példa közül csak egyet idézünk, 1927-ből, a szállítómunkások V. küldöttközgyűlésének határozatát: „... a szállítási és közlekedési szakma súlyos helyzetét nagyrészt az a körülmény idézte elő, hogy a forgalomban foglalkoztatott munkások széttagoltan, különböző szervezetekben végzik érdekvédelmi munkájukat... ezek a kis szervezetek egyrészt nem tudták kellően és sikeresen megvédeni a szakma munkásságának érdekeit, másrészt ez az erőmegoszlás az okozója annak, hogy a szakma munkásságának egy jelentékeny része egyáltalán nem csatlakozik egyetlenegy szervezethez sem... a technika fejlődése is szükségessé teszi ezen egységes szervezet megalkotását annál is inkább, mivel komoly eredményt csak egy nagy, erkölcsileg és anyagilag jól megalapozott szövetség tud elérni. Mindezeknél fogva a közgyűlés utasítja az újonnan megválasztott központi vezetőséget, hogy egy egységes magyarországi szállítómunkás-szövetség, a szétforgácsolt szervezeti erők tömörítése érdekében indítson kezdeményező akciót és keresse meg ez ügyben a Szakszervezeti Tanácsot, az érdekelt szervezeteket és a Nemzetközi Szállítómunkás Szövetséget.” * Az évtizedes hiábavaló törekvések előtt 1945-ben zöld út nyílt: január 28-án megérlelődött az elhatározás az iparági elvű közlekedési szakszervezet létrehozására. A Szakszervezeti Tanács 1945. február 7-i, alakuló ülésén jelen volt Tóth Mihály, a villamosvasutasok szakszervezetének egyik felszabadulás előtti vezetője. Mint visszaemlékezéseiben e sorok szerzőjének elmondta, a Szaktanács ülésén felszólalt, kinyilvánítva: „azt szeretnénk, hogy a szállítási és közlekedési dolgozók egy szakszervezetbe kerülnének. A Szaktanács ezzel teljesen egyetértett és utána megkezdtük a szakszervezet megalakítását”. Az alakuló szervezet részére lefoglalták a Magyarországi Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete (VOGE) Kenyérmező utca 6. szám alatti helyiségét, az lett az MSZSZ székháza. Az iparági szakszervezet létrehozásán munkálkodók — Tóth Mihály, Garamszegi Lipót, Petrás Pál, Bíró Mihály, Nagy István — felveszik a kapcsolatot a vasutasok és a többi rokonszakma elérhető vezetőivel. Mindenekelőtt a központi vezető szervek létrehozására törekednek. Megegyezésre jutnak az ideiglenes vezető szerv, az intéző bizottság összetételét illetően, az elnök és a főtitkár személyére vonatkozóan. Nincs tehát akadály az új szervezet működésének megkezdése előtt. (Folytatjuk) Dr. Bernhardt Péter