Közlekedéstudományi Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 7-8. szám - Nagy József - Lengyel László: A talpfaragasztással kapcsolatos kísérletek és kutatások eddigi eredményei

A talpfaragasztással kapcsolatos kísérletek és kutatások eddigi eredményei NAGY JÓZSEF és LENGYEL LÁSZLÓ ,,A vasúti talpfák és váltófák ragasztása kisebb méretű faleemekből“ című feladattal kapcsolatosan arról a munkáról kívánunk beszámolni, amelyet a Vasúti Tudományos Kutató Intézet és a Faipari Kutató Intézet az 1953—54. évek folyamán együt­tesen végzett. A faanyagok ragasztásával, illetőleg a ragasztott faszerkezetek széleskörű alkalmazásával külföldön eredményes kísérleteket végeztek. Különösen nagy jelentőségűek ezek a kísérletek abból a szempontból hogy ragasztással előállíthatók azok a nagyobb idomok is, amelyeknek méreteit a kitermelésre kerülő fa kis átmérője miatt nehéz biztosítani. Ragasztással ugyanis nemcsak a kisebb kereszt­metszetű és értékű, vagy egyébként eddig csak alárendeltebb célokra alkalmas II—TV. osztályú faanyagot lehet hasznosan felhasználni, hanem méretei miatt értékesebb, nehezebben előteremt­hető nagyobb elemeket is pótolni lehet. Ily módon építőelemek, talpfák, vezetékoszlopok, lemezek stb. készítésével lehetőség kínálkozik a ragasztott fa alkalmazására a mélyépítés, magas- és vasút­építés területén. A vasúti talpfáknak ragasztás útján történő elő­állítását már a második világháborút megelőzően több külföldi országban beható vizsgálat tárgyává tették. A második világháború után pedig a fel­adat megoldása rendkívül sürgőssé vált, különösen azokban az országokban, ahol a faellátás nem kielégítő. Mindezek alapján érthető tehát, hogy hazánkban is ráterelődött a figyelem a faanyag minél gazdaságosabb felhasználására. 1. A talpfaragasztás céljára rendelkezésre álló faanyag felmérése A kutatási munkát erdőgazdaságunk faterme­lési lehetőségeinek vizsgálatával kellett kezdenünk, annak figyelembevételével, hogy a rendelkezésre álló faanyag gazdaságos felhasználása miként való­sítható meg. Tudvalevő, hogy az erdőtermelés világszerte ha­talmas fatömeget eredményez. Az általános fa­ellátási helyzet ennek ellenére nem kielégítő és nem is egyenletes. A fahiány fő oka az, hogy az erdő­területek elosztása földrajzilag egyenlőtlen és nem áll arányban a népsűrűséggel. Ezen a nehézségen nagymértékben segítene, ha megvalósulhatna a fa világkereskedelmi forgalma. Ezt azonban éppen a fa sokoldalú használhatóságának lehetősége hát­ráltatja. A fakitermelés, illetőleg elosztás szempontjából még igen nagy jelentőségű az a körülmény is, hogy az európai erdők a kapitalista háborús erdőgazdál­kodás következtében nagyrészt kimerültek. Az iparilag hasznosítható fában mutatkozó hiány ezért Európaszerte érezteti hatását. A faanyag­hiány hazánkban még nagyobb mértékben fennáll, hiszen erdőállományunkat a háború alatt és előtt folytatott túlzott fakitermelés még jobban meg­viselte, mint más európai országokét. A túlzott fakitermelés következményeit erdőiparunk a Szov­jetunió példája nyomán törekszik kiküszöbölni, e célból új erdőket telepít, meglévő erdőink hozamát pedig a szovjet tapasztalatok alapján bevezetett új erdőgondozási eljárásokkal igyekszik fokozni. Az új telepítések és szakszerű erdőgondozási eljárá­sok azonban csak hosszú évek múlva hozzák meg gyümölcsüket, ezért a jelenleg rendelkezésre álló faállománnyal a legnagyobb mértékben takarékos­kodni kell. A Faipari Ku­tató Intézet és a Vasúti Tudományos Kutató Intézet a vasúti talpfa-váltófa ragasztás útján való előállítását vizsgálta, mint a fatakarékos­­ság egyik lehetőségét. A MÁV évi talpfaszükségletének és a talpfaragasz­tás céljára rendelkezésre álló faanyagnak vizsgá­latánál megállapítást nyert, hogy rendes fenn­tartási körülmények mellett, amikor a pályában fekvő talpfa- és váltófa-állomány jó állapotban van, a karbantartás évi szükséglete mintegy 50—60 000 m3 talpfa és 3000 m3 váltófa. Az építés (felújítás, beruházás) szükséglete talpfában ugyanannyi, váltófában pedig az ötszöröse. Ezt a hatalmas talpfamennyiséget hazai erdő­­iparunk nem tudja biztosítani, ezért jelenleg a normálméretű, valamint a váltófákból nagy mér­tékben külföldi behozatalra szorulunk. A külföldre utaltságunk nem azért ilyen nagymérvű, mert nem áll rendelkezésünkre nagyobb mennyiségű talpfa előállítására alkalmas faanyag, hanem azért, mert a kitermelhető aránylag kis átmérőjű (15—25 cm) rönkjeinkből a szükséges talpfaprofilok gazdaságos kialakítása, tekintettel azok megkívánt méreteire, nem lehetséges. A talpfaragasztás céljára rendelkezésre álló fa­anyag pontos meghatározása — erdőiparunk hoza­mát tekintve — nagy nehézségekbe ütközik, ezért a faanyag felmérését csak a fa fajtája és a fa átmé­rője szempontjából lehetett elvégezni. A fafajok megoszlásának szempontjából vizs­gálva erdőségeinket, megállapítható volt, hogy a talpfaragasztás szempontjából túlnyomóan bükk- és tölgyfára lehet nagyobb menniségben számítani, azonban a többi fafajta ragasztás céljára való felhasználására is tekintettel kell lenni. Megállapítást nyert, továbbá, hogy erdő­iparunk kitermelhető faanyagának zömét a 15—20 cm átmérőjű rönkök képezik. Az ilyen méretű faanya­gok talpfák és egyéb faelemek (vezetékoszlopok, hídfák stb.) gazdaságos előállítására nem a leg­alkalmasabbak, mert a nagy keresztmetszetű (25 X 15 és 30 X 15 cm) talpfa és váltófa kialakítása a kis, 15—20 cm átmérőjű rönkből nem lehetséges A kisebb mennyiségben rendelkezésre álló 35 cm átmérőjű rönkökből 40—50%-ot tesz ki a talpfa

Next