Közlekedéstudományi Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7-8. szám - Nagy József - Lengyel László: A talpfaragasztással kapcsolatos kísérletek és kutatások eddigi eredményei
A talpfaragasztással kapcsolatos kísérletek és kutatások eddigi eredményei NAGY JÓZSEF és LENGYEL LÁSZLÓ ,,A vasúti talpfák és váltófák ragasztása kisebb méretű faleemekből“ című feladattal kapcsolatosan arról a munkáról kívánunk beszámolni, amelyet a Vasúti Tudományos Kutató Intézet és a Faipari Kutató Intézet az 1953—54. évek folyamán együttesen végzett. A faanyagok ragasztásával, illetőleg a ragasztott faszerkezetek széleskörű alkalmazásával külföldön eredményes kísérleteket végeztek. Különösen nagy jelentőségűek ezek a kísérletek abból a szempontból hogy ragasztással előállíthatók azok a nagyobb idomok is, amelyeknek méreteit a kitermelésre kerülő fa kis átmérője miatt nehéz biztosítani. Ragasztással ugyanis nemcsak a kisebb keresztmetszetű és értékű, vagy egyébként eddig csak alárendeltebb célokra alkalmas II—TV. osztályú faanyagot lehet hasznosan felhasználni, hanem méretei miatt értékesebb, nehezebben előteremthető nagyobb elemeket is pótolni lehet. Ily módon építőelemek, talpfák, vezetékoszlopok, lemezek stb. készítésével lehetőség kínálkozik a ragasztott fa alkalmazására a mélyépítés, magas- és vasútépítés területén. A vasúti talpfáknak ragasztás útján történő előállítását már a második világháborút megelőzően több külföldi országban beható vizsgálat tárgyává tették. A második világháború után pedig a feladat megoldása rendkívül sürgőssé vált, különösen azokban az országokban, ahol a faellátás nem kielégítő. Mindezek alapján érthető tehát, hogy hazánkban is ráterelődött a figyelem a faanyag minél gazdaságosabb felhasználására. 1. A talpfaragasztás céljára rendelkezésre álló faanyag felmérése A kutatási munkát erdőgazdaságunk fatermelési lehetőségeinek vizsgálatával kellett kezdenünk, annak figyelembevételével, hogy a rendelkezésre álló faanyag gazdaságos felhasználása miként valósítható meg. Tudvalevő, hogy az erdőtermelés világszerte hatalmas fatömeget eredményez. Az általános faellátási helyzet ennek ellenére nem kielégítő és nem is egyenletes. A fahiány fő oka az, hogy az erdőterületek elosztása földrajzilag egyenlőtlen és nem áll arányban a népsűrűséggel. Ezen a nehézségen nagymértékben segítene, ha megvalósulhatna a fa világkereskedelmi forgalma. Ezt azonban éppen a fa sokoldalú használhatóságának lehetősége hátráltatja. A fakitermelés, illetőleg elosztás szempontjából még igen nagy jelentőségű az a körülmény is, hogy az európai erdők a kapitalista háborús erdőgazdálkodás következtében nagyrészt kimerültek. Az iparilag hasznosítható fában mutatkozó hiány ezért Európaszerte érezteti hatását. A faanyaghiány hazánkban még nagyobb mértékben fennáll, hiszen erdőállományunkat a háború alatt és előtt folytatott túlzott fakitermelés még jobban megviselte, mint más európai országokét. A túlzott fakitermelés következményeit erdőiparunk a Szovjetunió példája nyomán törekszik kiküszöbölni, e célból új erdőket telepít, meglévő erdőink hozamát pedig a szovjet tapasztalatok alapján bevezetett új erdőgondozási eljárásokkal igyekszik fokozni. Az új telepítések és szakszerű erdőgondozási eljárások azonban csak hosszú évek múlva hozzák meg gyümölcsüket, ezért a jelenleg rendelkezésre álló faállománnyal a legnagyobb mértékben takarékoskodni kell. A Faipari Kutató Intézet és a Vasúti Tudományos Kutató Intézet a vasúti talpfa-váltófa ragasztás útján való előállítását vizsgálta, mint a fatakarékosság egyik lehetőségét. A MÁV évi talpfaszükségletének és a talpfaragasztás céljára rendelkezésre álló faanyagnak vizsgálatánál megállapítást nyert, hogy rendes fenntartási körülmények mellett, amikor a pályában fekvő talpfa- és váltófa-állomány jó állapotban van, a karbantartás évi szükséglete mintegy 50—60 000 m3 talpfa és 3000 m3 váltófa. Az építés (felújítás, beruházás) szükséglete talpfában ugyanannyi, váltófában pedig az ötszöröse. Ezt a hatalmas talpfamennyiséget hazai erdőiparunk nem tudja biztosítani, ezért jelenleg a normálméretű, valamint a váltófákból nagy mértékben külföldi behozatalra szorulunk. A külföldre utaltságunk nem azért ilyen nagymérvű, mert nem áll rendelkezésünkre nagyobb mennyiségű talpfa előállítására alkalmas faanyag, hanem azért, mert a kitermelhető aránylag kis átmérőjű (15—25 cm) rönkjeinkből a szükséges talpfaprofilok gazdaságos kialakítása, tekintettel azok megkívánt méreteire, nem lehetséges. A talpfaragasztás céljára rendelkezésre álló faanyag pontos meghatározása — erdőiparunk hozamát tekintve — nagy nehézségekbe ütközik, ezért a faanyag felmérését csak a fa fajtája és a fa átmérője szempontjából lehetett elvégezni. A fafajok megoszlásának szempontjából vizsgálva erdőségeinket, megállapítható volt, hogy a talpfaragasztás szempontjából túlnyomóan bükk- és tölgyfára lehet nagyobb menniségben számítani, azonban a többi fafajta ragasztás céljára való felhasználására is tekintettel kell lenni. Megállapítást nyert, továbbá, hogy erdőiparunk kitermelhető faanyagának zömét a 15—20 cm átmérőjű rönkök képezik. Az ilyen méretű faanyagok talpfák és egyéb faelemek (vezetékoszlopok, hídfák stb.) gazdaságos előállítására nem a legalkalmasabbak, mert a nagy keresztmetszetű (25 X 15 és 30 X 15 cm) talpfa és váltófa kialakítása a kis, 15—20 cm átmérőjű rönkből nem lehetséges A kisebb mennyiségben rendelkezésre álló 35 cm átmérőjű rönkökből 40—50%-ot tesz ki a talpfa