Közlekedéstudományi Szemle, 1962 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1962 / 6. szám - Lehotzky Kálmán: Az Erzsébet-híd és a Belváros

XII. ÉVFOLYAM, 1962. 6. SZÁM 235 A FORGALMI REND MÓDOSÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA Az előzőekben ismertetett vizsgálati eredmények birtokában a forgalmi rendet felülvizsgáltuk és a szükségesnek mutatkozó módosításokat keresztül­vittük. Az átdolgozott forgalmi rendet az alábbiak­ban ismertetjük. Az Egyetem utcát — mint már említettük — teljes hosszában egyirányúsítottuk. Ugyancsak egyirányúsítottuk az Irányi utcát és a Duna utca Váci utca—Belgrád rakpart közti szakaszát, míg a Váci utca és Veress Pálné utca közötti szakaszát a forgalom elől elzárva, parkoló utcának jelöltük ki. A Duna utca ferde becsatlakozása a Felszaba­dulás téri csomópontba nem engedhető meg, mert­­ez az Egyetem utcai keresztezés előtti járműren­dezést megzavarná, sőt lehetetlenné tenné. Hasonlóképpen meg kellett szüntetni a Kossuth Lajos utca felől a Veress Pálné utcába való beka­­nyarodást, amely — miután megfelelően nem vezethető és szabályozható — a főáramlást meg nem engedhető módon zavarná. Az itt bekanya­rodó járműveket a Kígyó utca—Váci utca vonalra tereltük át. A Kossuth Lajos utcából a Petőfi Sándor utcába kis ívben való bekanyarodást — a gyalogos átkelő forgalom zavartalansága és biztonsága érdekében — meg kellett szüntetni. Ehelyett a járművek a Városház utcánál kanyarodnak a Martinelli tér felé. E helyen ugyanis a gyalogos és járműáramlás folyamatos és így a kölcsönös zavarás kisebb mé­retű. Nagyívű (balra) kanyarodást csak az Egyetem utca—Felszabadulás tér és Váci utca—Szabad­sajtó út viszonylatban terveztünk. Az Egy­etem utca—Petőfi Sándor utca egyirányú forgalmi áramlás elleniránya a Váci utca­—Irányi utca—Veress Pálné utca—Eötvös utca útvonalon juthat az Egyetem térre. Ez az útvonal szintén egyirányú. A Váci utca jellegzetes vásárló utca — shopping street — és ezt a jellegét a jövőben is megtartja. A rendkívüli nagy mérvű gyalogos forgalom miatt a szűk utcában legfeljebb egysávú, egyirányú forgalom lehetséges, vagyis maximális teljesítő­­képessége mintegy 750 E/csúcsóra, így az 1965. évre becsült mértékadó terhelésből (1044 E/csúcs­óra) 294 E/csúcsórát az Apáczay Csere János utcára terveztünk átterelni. Ezzel az átterelés­sel — amely elsősorban autóbuszokból áll — a Váci utca — Szabadsajtó úti nagyívű balra ka­nyarodó forgalom is csökken. Az ezen az alapon kidolgozott forgalmi rendet és az 1965. évre becsült csúcsóra terheléseket a 2. ábra szemlélteti. A Belgrád rakpart forgalmi megoldása a tervezésnek ebben a fázisában még nem tartozott feladatunkhoz. A hídfeljáró környékének úthálózatát az így módosított forgalmi rend alapján újólag vizsgálat alá vettük. A vizsgálat eredménye alapján az alábbi megállapítások voltak tehetők: Felszabadulás téri csomópont Gépj­á­r­műfor­ga­lom A főirányban (Erzsébet-híd—Kossuth Lajos utca) a csomóponti hozzájárások — főképpen a műemlék Ferencesek temploma miatt — még nagyobb áldozatok árán sem szélesíthető. Egyéb­ként is a Kossuth Lajos utca teljesítőképességét a Múzeum körúttal való keresztezés teljesítőképes­sége szabja meg, amelynek átbocsátóképessége ugyancsak erősen korlátozott, így tehát ebben az irányban csak két-két felálló sávot lehet kiképezni. Az Egyetem utcában három felálló sáv szükséges a jobbra-balra kanyarodó és egyenes irányú for­galom egy fázisban mozog. A jobbra kanyarodó járművek esetleg a Reáltanoda utca—Szép utca útvonalra volnának terelhetők, mert ekkor nem zavarnák a Kossuth Lajos utca torkolatának gyalogos átkelőit. Ezek az utcák azonban szűkek és az Irányi utcából a Reáltanoda utcába behaladó járművek kereszteznék az Egyetem utcát, továbbá zavarnák az autóbuszmegálló forgalmát. Ezért ezt a lehetőséget nem vettük számításba. Az ellenőrző számítások azt mutatták, hogy a csomópont az 1965. évre előreirányzott terheléssel 2. ábra. Az Erzsébet-híd pesti hídfeljárójának módosított forgalmi rendje .(1965. évi csúcsóra terhelés E-járműben)

Next