Közlekedéstudományi Szemle, 1965 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1965 / 11. szám - Bronts Lajos: Az új Erzsébet-híd esztétikai értékelése
közlekedéstudományi szemle vételnek kitett pilléreken és pilonokon, valamint a gyalogjárók terhelés nélküli korlátjain találkozunk díszítő alkotásokkal, illetve motívumokkal. A húzó vagy hajlító igénybevétel alatt álló, valamint a kihajlásra is számítandó acélszerkezeti részekre díszítő elemek — a már említett okoknál fogva — nem valók. A régi Erzsébet-híd hídfőin híd-vámépületek és ezeken kívül hatalmas, szobortalapzatként kiképzett kőtömbök voltak láthatók. Ezekre az építményekre hídszerkezeti feladat is hárult: a láncok lehorgonyzásához kellett megfelelő terhelést szolgáltatniuk. Az építmények magukon viselték az esztétikai törekvések számos jelét. Minthogy azonban a híd fennállásának közel ötven évében a szobortalapzatokra szobrok nem kerültek, azok esztétikai szempontból értelmüket vesztették. A hídpénznek megszűnésével már régen feleslegessé váltak a vámépületek is. Az új Erzsébet-híd hídfői szobortalapzatok és vámépületek nélkül épültek meg. Esztétikai kár ebből nem származott. Előny viszont forgalmi, de esztétikai szempontból is, hogy a hídról a hozzávezető utakra, különösen pedig ezek kanyarulataira és viszont jó kilátás nyílik. A régi Erzsébet-híd gyalogjárdakorlátait a hídpálya két szélén elhelyezett rácsos acéltartók eltakarták a szem elől és így a korlátok a híd külsejének esztétikai megjelenésében szerephez nem jutottak. Az új Erzsébet-híd gyalogjáróinak korlátját egyszerű, hengerelt, függőleges acélrudak alkotják. Ennek a kivitelnek esztétikai szerepére még visszatérünk. A régi Erzsébet-híd kapuzatainak felső részét a belső oldalon körív, a külső oldalon vízszintes egyenes rács határolta. A kapuzatot a pilonoszlopok meghosszabbításában tornyocskák díszítették. A pilonoszlopok, az oszlopzáró szerkezet és a toronyvégződések gazdagok voltak díszítő elemekben, amelyekben a századforduló körül divatba jött, és nálunk leginkább Lechner Jenő által sikerre vitt „modern stílus”-ra ismerünk rá. A régi Erzsébet-híd kapuzatainak díszítő elemeit annak idején formaművészetünk kiváló alkotásainak tekintették. Esztétikai hatásuk kifogástalan volt. Az új Erzsébet-híd pilonoszlopait fent vízszintes tartó zárja össze kapuvá. A gyengén trapéz alakú kapuzatok vonalazása egyszerű ; díszítő elemnek mindössze a zárótartók függőleges bordázata, valamint az oszlopok függőleges kanellúrája minősíthető. A bordák és barázdák a kapuzatok karcsúságát hangsúlyozzák és a felületeket eléggé változatossá teszik. További díszítő elemeket az esztétikai hatást kereső szem ezeken a részeken nem vár. Különösen áll ez az oszlopokra, mert hiszen ezek karcsúsága már kihajlási lehetőséget is érzékeltet. Más a helyzet, ha a pilonoszlopoknak a kábeltartó szervek feletti, szilárdságilag már igénybe nem vett felső végét vizsgáljuk. Ezek a helyek azok, amelyek acélszerkezetű hidakon is alkalmasak díszítő elemek elhelyezésére, sőt arra hivatottak. A kapuzat oszlopainak díszítésére rendszerint tornyos végződés szolgált, ami összefügghet azzal a régi szokással, hogy a fontosabb építményeket toronnyal vagy tornyokkal jelölik meg. A budapesti új Erzsébet-híd kapuzatainak tetején nincs sem torony, sem egyébnemű díszítmény. Ez különösen a két szomszéd híddal — a Széchenyi-lánchíddal és a Szabadság-híddal — történő összehasonlítás esetén válik feltűnővé. Az előbbin a pillérpárkányzatnak, az utóbbin pedig a turulmadaras tornyoknak jut díszítő szerep. Ahhoz, hogy a szerep fontosságát esztétikai szempontból érzékelhessük, elég a két nagy szomszéd hidat az említett díszítő elemeik nélkül elképzelni. Az új Erzsébet-híd pilonoszlopainak felső, „csapott” végződése a szemlélőben— tudatosan vagy tudat alatt — bizonyos hiányérzetet kelthet. Véleményünk szerint ez lehet az egyedüli oka annak, hogy az új és a régi Erzsébet-híd esztétikai egyenértékűségét elismerők tábora még ma sem teljes. Az új híd kapuzatán tornyok elhelyezését esztétikai szempontból is megnehezítette az a körülmény, hogy az oszlopok nem függőlegesek. Más, kevésbé magas díszítő elemek azonban minden valószínűség szerint esztétikai szempontból is jó eredménnyel alkalmazhatók lettek volna. Ad 6. A híd környezetéhez tartozónak a hídfők körüli térséget és annak építményeit tekintjük. A régi Erzsébet-híd budai oldalának közúti és villamosvasúti csatlakozása a 20—30 év előtti igényeket kielégítette és — egyéni szemmel nézve — az esztétikai igényeknek is megfelelt. A hídfő körüli parkrészlet is jóleső látványt nyújtott. Az új híd budai oldalán a közúti és villamosvasúti hozzávezetés szemmel látható módon magán viseli a forgalom eddigi fejlődésének és még hatalmas méretű továbbfejleszthetőségének minden látható jelét. A csatlakozás két szintre bontásának építéstechnikai megoldása — bármely oldalról tekintve — festői és ezen az alapon az esztétikai igényeket is kielégíti. A parkrészlet, amelyben a hídhoz vezető utak futnak, a szemnek jóleső képet nyújt. A hídtengelyben maradt Szt. Gellért szobor, annak feljárata és a vízesés a hídfőnek épp úgy, mint régen továbbra is világhírű ékessége. Megfigyelhető, hogy a hídkorlátok egyszerű függőleges vonalozása és a szoborfeljárati korlátok hasábalakú támjainak ugyancsak függőleges vonalai egymással esztétikai kapcsolatban, harmóniában vannak. A pesti oldalon a városkép esztétikusainak egykoron vágyálma lett volna egy olyan megoldás, amely a hídtengelyt a Szabadsajtó úttal, a Kossuth Lajos utcával és a Rákóczi úttal közös egyenesbe hozza. Ez a megoldás azonban az utak vezetésének meglevő adottságai, valamint műszaki okok miatt nem volt megvalósítható 65—70 évvel ezelőtt és nem valósítható meg ma sem. Az újpesti hídfeljárat kiképzésére a belvárosi templom régóta vitatott eltolása hozta volna magával a legtermészetesebb megoldást , ettől azonban — a műemléket féltve — most is eltekint . A tornyos pilonoszlopú hidak közül példaként a következőket említjük meg : a régi budapesti Erzsébethíd, a budapesti Szabadság-híd, a tokaji Tisza-híd, Majna-Frankfurtban a „Kettensteg”, New-Yorkban a Tri-Boro híd.