Közlöny, 1849. február (16-40. szám)

1849-02-24 / 37. szám

Debreczen, 37. sz. Szombat, február 24.1849. hivatalos lap. A* „Közlöny“ hétfőt kivéve, naponkint jelenik meg. — Ára lapjainknak helyben 7 frt, és postán négyszeri­­átküldéssel hetenként 7 frt 12 kr pp., naponkint­ szétküldéssel 8 frt pp. — Felvétetnek mindennemű hirdetések, mellyek hasábsoráért 5 p. kr. vétetik. — Előfizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’kiadó hivatalban Debreczenben. — HIVATALOS RÉSZ. Hivatalos tudósítás. A’ nagybányai katonai parancsnok febr. 21-töl követke­ző jelentést külde a’ honv. bizottmányhoz. Mai napon Deésről Tóth alezredestől vett hivatalos érte­sítés szerint Király-Németinél a’ részünkre Riczkó ezredes a­­latt kedvezőtlenül kiütött csata, Tóth Ágoston alezredes eré­lyes közbejöttével olly szerencsés fordulatot vett, mikép az el­lenség visszavezetvén, a’ mieink előbbi állomásaikat visszafog­­lalák, ’s az által a’ N.-Bánya ’s Kolosvár közti vonal teljesen biztosíttatott. KINEVEZÉSEK. 3740. sz. A’ 2-ik Székely ezred 1-ső honvéd zászlóaljához kine­veztetik, jelen állásában leendő hagyatása mellett. Számfeletti századosúi: Kovács Károly, azon ezredbeli főhadnagy. Február 16—tól számítandó ranggal és illetménynyel. Mészáros Lázár, hadügyminister. A’ 12—ik huszár ezredhez kinevezett Dömötör főhadnagy a’ kineveztetése ólta lefolyt huzamos idő alatt azon állomását el nem foglalván, kinevezése ezennel visza huzatik,’s az díványból kitöröltetik. 3957. sz. A’ 12-ik huszárezred tartalék osztályához áttétetik. Főhadnagyúr: Dávidek István tüzérségi főhadnagy folyó hó 16-tól. Mészáros Lázár, hadügyminister. B­­­p. 4122. A’ tárczámhoz tartozó nemzetörségi osztályban Cseres­nyés Károly Írnokot számvevő és iktatóvá 600 p. ft. évi fizetés­sel, Török Pál Írnokot pedig szinte 600 p. ft évi fizetéssel se­gédfogalmazóvá kineveztem. Mészáros Lázár, hadügyminister. BELFÖLD. Debreczen, febr. 23-án. Ki felé megyünk immár a’ zor­don télből. A’ tavaszi nap melege fel szaggatja a’ természet jég pánczélát, a’ szabadság szelleme, melly keresztül járta a’ föld sarkakat, le rázza idestova a’ zsarnokság zsibbasztó nyűgeit. Le­het hogy szabadságunk első gyönge sarjadékit le fogja rágni a’ pusztító ellenség, mint hernyó a’ fakadó fák bimbaját, de annak meg nem metszhető gyökere annál dúsabban fog felhajtani. A’ szelidebb tavaszi jég az ellenségnek ép olly veszélyes mint az aszkórosnak, mind kettőt megöli. E’ veszélyröli elösejtelme el­leneinknek kitűnik azon desperatus felhívásokból, mellyek egyi­két lapunk közelebbi számában olvashattuk, ha a’ tolltól, mellyet némelly pesti jobb érzelműek kalapjaik mellé tűztek megijed, ugyan azok fegyverétől kétségbe fog esni; de kitűnik főleg azon félszeg rendelkezésből, minélfogva a’közügyek kezelését bélyeg­zett ’s bizalomvesztett emberekre bízza. Magyarország­nak az volt örökké szerencsétlensége, hogy pártok küzdöttek pártok ellen ’s egyik párt a’ másikban kereste ’s nem ott a’ hol kellett volna, bajaink forrását. A’ pártviszály felülről szitogat­­tatott, ’s mig a’ küzdelemben erőnk kimerült, állapotunk egyre­­súlyosodott. Ha egyetértés lett volna közöttünk , kinőjük saját erőnknél fogva bajainkat ’s nem sodortatunk véres háború ör­vényébe. A’ mártiusi napokban lefoszlott egyik pártról az álha­­zafiság fátyola ’s elhallgatott az, mintha örökké néma lett volna. Mi simogattuk e’ pártot, mert azt hittük, hogy kiket bal felfogás, ígéret, hivatalvágy ’s más érdekek rész irányban vittenek, azo­kat ügyünknek megnyerhetjük. Erényes cselekményt egyesekre várhatni, párttol soha sem; egyesek megtagadhatják természetü­ket, a’ pártokat érdek és ambitío vezeti. A’ pártok az önzés por­­latlan múmiái. E’ megbuktatott de meg nem tért párt emberei lettek császári biztosokká, Kreishauptmanokká ’s más egyebekké. A’ múltban tanúsított ez engedékenységünk feljogosít, hogy ve­lök annak idején érdemük szerint bánjunk. Kétségen kívül sok kínos csalódáson és szomorú tapasz­taláson kell még keresztül esnünk, mig a’ végczélhoz eljutha­tunk. Híjába, ez a’ szabadságharcz természete. A’ világnak leg­első bölcse sem látja azt tisztán előre, mi lenne a’ legüdvösebb, ’s csak a’ következményekből tudja meg, mit kellett volna cse­lekedni. Abnormis időkben, midőn egyik esemény a’ másik fö­lébe tolakodik, emberi elme bizton számítani nem képes. Meg­vannak minden forradalomnak saját phasisai, mellyeken akarjuk vagy nem, keresztül kell esnie, a’ midőn végezetre lehull a’ sa­lak, ’s meg marad a’ tiszta gyöngy, mi örök és isteni. Sokan el fognak közölünk szabadságharczunk lefolyta alatt vérzeni, mi fájdalom, midőn különben is kevesen vagyunk, nagy szerencsétlenség, de ha minden áldozattól visszarettenünk, ha­zánk soha sem lesz szabad; sokan megcsalnak még, kiket bizal­munkkal ajándékozunk meg, de ha azt hisszük, hogy már vesz­ve vagyunk, örökös szolgák maradunk. Tökélje el magát min­denki a’ legvégsőre, ’s mentve lesz a’ haza. Sok magyar ember most, midőn ügyeink kedvezőbb fordu­­ltot venek, nem is akar szólani arról, hogy veszthetünk, ha­nem azon töri fejét örökké: mi lesz belőlünk, ha győztünk, m­o­­n­a­r­c­h­i­a-e vagy r­e­s p­u­b­l­i­c­a ? Jó részünkről meg vagyunk győződve, mikép könnyen megeshetnék, hogy árnyékok után kapkodván, még azt is elejthetnék, mi már kezeinkben van. Mi nem a’ monarchiáért, nem respublicáért, hanem a’ magyar nem­zet szabadságáért harczolunk. Azt mondják némellyek: Magyarországot csak katonai di­­ctatura mentheti meg a’ végenyészettől. Annyira nem vagyunk még, hogy e’ heroicus kúrát kellene elővennünk; de hol is azon ember, ki el merje magáról mondani: adjatok kezembe minden hatalmat, és meg fogom menteni a’ hazát és nemzetet; hol azon nemzet, melly üdvét és életét, egy halandó kezébe merje leten­ni. Az idő majd meg fog tanítani. Sokan felelős kormányt sürgetnek. A’ nemzet megszá­moltathatja azokat, kiknek kezébe hatalmat adott, de ha az ügyes­ségben és szeplőtlen hazafiságban elég garantiát nem helyez hiába állítja fel a’ felelősséget. Különben is most, midőn éle­tünk és vagyonunk veszélyben forog, midőn a’ legparányibb erő is igényeltetik, minden ember vállát felelősség terhe nyomja. Mihelyt felelős kormányunk van, felötlik tüstént a’ partszinetet, minek körülményeink között nem szabad mutatkozni. A’ vissza­vonás magva különben is a’ magyar természetébe van beoltva. Azért nem tudott úr lenni eddig a’ magyar, mert erejét beltu­­sákban emésztette fel. Ha most, midőn mindenünk koczkára van kitéve, viszálkodni fogunk, bukásunk bizonyos. Tartsa meg tehát a’ nemzetgyűlés ezután is azon hatalmat, mellyet eddigelé gyakorlott. Egyes ember ellen, bár szeplőtlen tisztaságban álljon is, a’ rész akarat sok körülményt felhasznál­hat, az országgyűlés megdönthetetlen marad, mert a’ nemzet bi­zalma benne öszpontosul. Ne bíbelődjék azonban csekélysé­gekkel, hanem dolgozzék egy czélra, a’ haza megmentésének dicső czéljára. Ha ezt teendi, megmenti a’ hont ’s örökíti ne­vét a’ magyar történetben. Debreczen, febr. 23. Beh sokszor elmondtuk már, hogy a’ nép szava­, isten sza­va ; bár csak egyszer azt is elmondhatnók, hogy a’ nép akarata isten akarata. Mit ér a’ nép jó indulata? Mit lelkesedése a’ szent ügy mellett ? ha elöljárói, tudta, akarata és belleegyezése nélkül vá­góra viszik, elárulják. Hol van magyarabb érzésű nép mint Körös, Kecskemét tá­jékán ? — ’S mi történt e’ városokkal ? Nevettük a’ bécsi hivatalos újság ámítását, midőn hirdeté, hogy Kecskemét a’ császáriakat örömmel fogadá. E’ hir, az igaz, annyiban hazug volt, mennyiben akkor Kecskeméten m­ég pora sem volt a’ német katonának. De később csakugyan bevonult egy század vasas. Egy század vasas a’negy­venezer lakosú tös­gyökeres magyar városba!!! És nem tépte őket rögtön szét a’ nép ? kérdi olvasónk. A’ nép erről nem tudott semmit, csak midőn maga között látá az ellenséget, állott el szeme szája. Az elöljáróság aláírta a’ hűséget Ferencz József osztrák császárnak, ’s elvállalta a’ né­met katonaságot, melly előtt szolgailag hajolt meg. A’ század parancsnoka egy beszédet tartott a’ piatzon a’ szemét domboknak, mellyben a’ mártiusi törvények megtartásá­ról , bocsánatról és több effélékről is volt szó , de melly mézes szavak épen ollyanok, mint azon kocsiséi, ki szilaj lovát abrak­kal csalja magához, ’s ha egyszer beérte, istrángot vett nyakába. A’ papoknak meg lett parancsolva, hogy Windischgraetz proclamatióit vasárnaponkint háromszor egymás után olvassák föl a’ templomokban. • De a’ nép, midőn a’ proclamatiokra került volna a’ sor, mind egy főig kitakarodott a’ templomból, ’s a’ kegyelmes kiált­ványok fölolvastattak az üres padoknak. A’ katonaság nem merte boszantani a’ népet, mellynek mérge titokban forrott, látatlanos, mint a’ hegy lávája ; mert félt, hogy ha haragját kiontaná, nagyobb erő nyomul lei­gázására. Néhány nap múlva ismét egy század német vasas szállásol­­tatott be. A’ közlekedés a’ magyar kormányhoz hű részekkel megtiltatott. A’ nép nem hallott egyébről, mint csak a’pesti befogatások és kivégzések felöl. És kezdett meggyőződni, mi­kép Ferencz József csakugyan kegyelmes császár, kinek szavá­ba még hinni is lehet, mert hiszen a’ mártiusi törvényeket, és bűnbocsánatot hirdeti, Pesten pedig a’ mártiusi törvények vé­dőit löveti. Ekkor már történtek egyes kitörések a’ katonaság irányában. Egy paraszt ember, ki midőn látta, hogy szállásolják a’ vasasokat, vasvillával állott kapujába, ’s istenére mondá, hogy azon osztrák katona, kit ő hozzá fognak adni, nem eszik többé a’ császár profontjából, mert ő, ha nem bírna is véle, mikor al­szik , akkor szúrja keresztül. A’ tiszt elhallgatá a’ becsületes hazafi méltó kitörését, ’s válaszoló, hogy olly helyre, hol szívesen nem fogadják, nem kell rendelni katonát. Ezeket csak azért mondok itt el, hogy lássa a’ közönség, mikép a’kecskeméti nép magát föl nem adta, hanem az egész el­foglalás, elöljárói gyávaság vagy részlelküség következése volt. úgy hallottuk, hogy közelebbről bizonyos tervváltoztatás következtében Kecskemétről kivonatott a’ katonaság , hogy az másutt valahol öszpontosittassék. Ha e’ hir való, elvárjuk mit fog azután tenni Kecskemét tisztviselői kara. Szathmári K. Pest, febr. 14-kén. Mennyire megutálták a’ pestiek a’ zsoldos sergek önké­nyét, arról naponkint újabb meg újabb bizonyítványok érkeznek. Honunk szent ügye iránt a’ sympathia ollykor szivreható­­lag nyilatkozik. A’ napokban egy sebesült honvéd szabadult ki a’ kórház­ból, bízatván istenre, ki a’ szárnyasokat élteti és ruházza. Ráismertek a’ jó pestiek, ’s mig ő egy útcza szögletén áll­va, mindennapi kenyéren aggódott, nem több, mint rövid ne­gyedóra alatt, az elmenök sipkáját tele töltötték húszasokkal és bankókkal, — majd 500 pstra ment a’ kényes szemmel ’s a’ részvét szavaival nyújtott ajándék. Ez egy példa száz helyett, így, igy derék pestiek, igy kell az igaz magyar vérnek lüktetni az ország szivében. Közéig a’ váltság órája! midőn a’ gyász és irigység sötét színei helyett, kedves vidám nemzeti színeink fognak tornyaito­kon lobogni, ’s a’ szabadságisten ihlete átlengi utczáitokat. Budapest, febr. 43-kán. A’ dolgok nálunk semmit sem változtak. Szenvedünk az idegen katonai zsarnokság alatt és — hallgatunk. De a’ némaság hangosabban szól a’ császári­akhoz minden ékesszólásnál. Ők jól tudják, hogy a’ főváros la­kosságánál nem számolhatnak sympathiára, ’s ezért minden lép­ten nyomon keserűen is éreztetik velünk zsarnokságukat. A’ múlt hó vége felé a’ magyar hadak közeledésének hire kissé lelkesedésre ragadta a’ bátrabbakat; a’ száműzött pörge kala­pok, piros szegélyű szalagok és nemzeti tricolorok elökezdének tünedezni; a’ kávéházakban, utczákon ’s más nyilvános helye­ken örömtől ragyogó arczczal jövének össze az ismerősök. „Jö­­nek a’ mieink, ’s megszabadulunk e’ gyalázatos igától“, sugdo­só egyik a’ másiknak. E’ „forradalmi“ sympthomák természet szerint rögtön besugattak, ’s jön nagy mozgás Izraelben. Mond­ják, hogy az örök és éjjeli örjárók azonnal megkettöztettek a’ rendőrség vizslái mozgásba hozattak, ’s olly védelmi készüle­tek létettek, mintha lefegyverzett város isten tudja minő sici­­liai vecsernyét tervezett volna a’ császári katonaság ellen. Nem is késett a’ budai proconsul Wrbna egy falragaszban értésére adni a’közönségnek, hogy azon esetben, ha e’ „harczias demonstratio“ ismételtetnék, az illetők azonnal minden rang- és korkülönbség nélkül a’ cs. katonaság közé fognának soroztatni, miszerint alkalmuk legyen harczias szelleműket tény­leg is kitüntetni. Mi mind a’ mellett is, hogy Bécscsel a’ közlekedés meg­lehetősen szabad, teljesen elszigetelt állapotban vagyunk, és csak arról sincsen biztos tudomásunk, mi tőlünk egy két mértföldre 37

Next