Közlöny, 1849. február (16-40. szám)
1849-02-24 / 37. szám
Debreczen, 37. sz. Szombat, február 24.1849. hivatalos lap. A* „Közlöny“ hétfőt kivéve, naponkint jelenik meg. — Ára lapjainknak helyben 7 frt, és postán négyszeriátküldéssel hetenként 7 frt 12 kr pp., naponkint szétküldéssel 8 frt pp. — Felvétetnek mindennemű hirdetések, mellyek hasábsoráért 5 p. kr. vétetik. — Előfizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’kiadó hivatalban Debreczenben. — HIVATALOS RÉSZ. Hivatalos tudósítás. A’ nagybányai katonai parancsnok febr. 21-töl következő jelentést külde a’ honv. bizottmányhoz. Mai napon Deésről Tóth alezredestől vett hivatalos értesítés szerint Király-Németinél a’ részünkre Riczkó ezredes alatt kedvezőtlenül kiütött csata, Tóth Ágoston alezredes erélyes közbejöttével olly szerencsés fordulatot vett, mikép az ellenség visszavezetvén, a’ mieink előbbi állomásaikat visszafoglalák, ’s az által a’ N.-Bánya ’s Kolosvár közti vonal teljesen biztosíttatott. KINEVEZÉSEK. 3740. sz. A’ 2-ik Székely ezred 1-ső honvéd zászlóaljához kineveztetik, jelen állásában leendő hagyatása mellett. Számfeletti századosúi: Kovács Károly, azon ezredbeli főhadnagy. Február 16—tól számítandó ranggal és illetménynyel. Mészáros Lázár, hadügyminister. A’ 12—ik huszár ezredhez kinevezett Dömötör főhadnagy a’ kineveztetése ólta lefolyt huzamos idő alatt azon állomását el nem foglalván, kinevezése ezennel visza huzatik,’s az díványból kitöröltetik. 3957. sz. A’ 12-ik huszárezred tartalék osztályához áttétetik. Főhadnagyúr: Dávidek István tüzérségi főhadnagy folyó hó 16-tól. Mészáros Lázár, hadügyminister. Bp. 4122. A’ tárczámhoz tartozó nemzetörségi osztályban Cseresnyés Károly Írnokot számvevő és iktatóvá 600 p. ft. évi fizetéssel, Török Pál Írnokot pedig szinte 600 p. ft évi fizetéssel segédfogalmazóvá kineveztem. Mészáros Lázár, hadügyminister. BELFÖLD. Debreczen, febr. 23-án. Ki felé megyünk immár a’ zordon télből. A’ tavaszi nap melege fel szaggatja a’ természet jég pánczélát, a’ szabadság szelleme, melly keresztül járta a’ föld sarkakat, le rázza idestova a’ zsarnokság zsibbasztó nyűgeit. Lehet hogy szabadságunk első gyönge sarjadékit le fogja rágni a’ pusztító ellenség, mint hernyó a’ fakadó fák bimbaját, de annak meg nem metszhető gyökere annál dúsabban fog felhajtani. A’ szelidebb tavaszi jég az ellenségnek ép olly veszélyes mint az aszkórosnak, mind kettőt megöli. E’ veszélyröli elösejtelme elleneinknek kitűnik azon desperatus felhívásokból, mellyek egyikét lapunk közelebbi számában olvashattuk, ha a’ tolltól, mellyet némelly pesti jobb érzelműek kalapjaik mellé tűztek megijed, ugyan azok fegyverétől kétségbe fog esni; de kitűnik főleg azon félszeg rendelkezésből, minélfogva a’közügyek kezelését bélyegzett ’s bizalomvesztett emberekre bízza. Magyarországnak az volt örökké szerencsétlensége, hogy pártok küzdöttek pártok ellen ’s egyik párt a’ másikban kereste ’s nem ott a’ hol kellett volna, bajaink forrását. A’ pártviszály felülről szitogattatott, ’s mig a’ küzdelemben erőnk kimerült, állapotunk egyresúlyosodott. Ha egyetértés lett volna közöttünk , kinőjük saját erőnknél fogva bajainkat ’s nem sodortatunk véres háború örvényébe. A’ mártiusi napokban lefoszlott egyik pártról az álhazafiság fátyola ’s elhallgatott az, mintha örökké néma lett volna. Mi simogattuk e’ pártot, mert azt hittük, hogy kiket bal felfogás, ígéret, hivatalvágy ’s más érdekek rész irányban vittenek, azokat ügyünknek megnyerhetjük. Erényes cselekményt egyesekre várhatni, párttol soha sem; egyesek megtagadhatják természetüket, a’ pártokat érdek és ambitío vezeti. A’ pártok az önzés porlatlan múmiái. E’ megbuktatott de meg nem tért párt emberei lettek császári biztosokká, Kreishauptmanokká ’s más egyebekké. A’ múltban tanúsított ez engedékenységünk feljogosít, hogy velök annak idején érdemük szerint bánjunk. Kétségen kívül sok kínos csalódáson és szomorú tapasztaláson kell még keresztül esnünk, mig a’ végczélhoz eljuthatunk. Híjába, ez a’ szabadságharcz természete. A’ világnak legelső bölcse sem látja azt tisztán előre, mi lenne a’ legüdvösebb, ’s csak a’ következményekből tudja meg, mit kellett volna cselekedni. Abnormis időkben, midőn egyik esemény a’ másik fölébe tolakodik, emberi elme bizton számítani nem képes. Megvannak minden forradalomnak saját phasisai, mellyeken akarjuk vagy nem, keresztül kell esnie, a’ midőn végezetre lehull a’ salak, ’s meg marad a’ tiszta gyöngy, mi örök és isteni. Sokan el fognak közölünk szabadságharczunk lefolyta alatt vérzeni, mi fájdalom, midőn különben is kevesen vagyunk, nagy szerencsétlenség, de ha minden áldozattól visszarettenünk, hazánk soha sem lesz szabad; sokan megcsalnak még, kiket bizalmunkkal ajándékozunk meg, de ha azt hisszük, hogy már veszve vagyunk, örökös szolgák maradunk. Tökélje el magát mindenki a’ legvégsőre, ’s mentve lesz a’ haza. Sok magyar ember most, midőn ügyeink kedvezőbb fordultot venek, nem is akar szólani arról, hogy veszthetünk, hanem azon töri fejét örökké: mi lesz belőlünk, ha győztünk, monarchia-e vagy res publica ? Jó részünkről meg vagyunk győződve, mikép könnyen megeshetnék, hogy árnyékok után kapkodván, még azt is elejthetnék, mi már kezeinkben van. Mi nem a’ monarchiáért, nem respublicáért, hanem a’ magyar nemzet szabadságáért harczolunk. Azt mondják némellyek: Magyarországot csak katonai dictatura mentheti meg a’ végenyészettől. Annyira nem vagyunk még, hogy e’ heroicus kúrát kellene elővennünk; de hol is azon ember, ki el merje magáról mondani: adjatok kezembe minden hatalmat, és meg fogom menteni a’ hazát és nemzetet; hol azon nemzet, melly üdvét és életét, egy halandó kezébe merje letenni. Az idő majd meg fog tanítani. Sokan felelős kormányt sürgetnek. A’ nemzet megszámoltathatja azokat, kiknek kezébe hatalmat adott, de ha az ügyességben és szeplőtlen hazafiságban elég garantiát nem helyez hiába állítja fel a’ felelősséget. Különben is most, midőn életünk és vagyonunk veszélyben forog, midőn a’ legparányibb erő is igényeltetik, minden ember vállát felelősség terhe nyomja. Mihelyt felelős kormányunk van, felötlik tüstént a’ partszinetet, minek körülményeink között nem szabad mutatkozni. A’ visszavonás magva különben is a’ magyar természetébe van beoltva. Azért nem tudott úr lenni eddig a’ magyar, mert erejét beltusákban emésztette fel. Ha most, midőn mindenünk koczkára van kitéve, viszálkodni fogunk, bukásunk bizonyos. Tartsa meg tehát a’ nemzetgyűlés ezután is azon hatalmat, mellyet eddigelé gyakorlott. Egyes ember ellen, bár szeplőtlen tisztaságban álljon is, a’ rész akarat sok körülményt felhasználhat, az országgyűlés megdönthetetlen marad, mert a’ nemzet bizalma benne öszpontosul. Ne bíbelődjék azonban csekélységekkel, hanem dolgozzék egy czélra, a’ haza megmentésének dicső czéljára. Ha ezt teendi, megmenti a’ hont ’s örökíti nevét a’ magyar történetben. Debreczen, febr. 23. Beh sokszor elmondtuk már, hogy a’ nép szava, isten szava ; bár csak egyszer azt is elmondhatnók, hogy a’ nép akarata isten akarata. Mit ér a’ nép jó indulata? Mit lelkesedése a’ szent ügy mellett ? ha elöljárói, tudta, akarata és belleegyezése nélkül vágóra viszik, elárulják. Hol van magyarabb érzésű nép mint Körös, Kecskemét tájékán ? — ’S mi történt e’ városokkal ? Nevettük a’ bécsi hivatalos újság ámítását, midőn hirdeté, hogy Kecskemét a’ császáriakat örömmel fogadá. E’ hir, az igaz, annyiban hazug volt, mennyiben akkor Kecskeméten még pora sem volt a’ német katonának. De később csakugyan bevonult egy század vasas. Egy század vasas a’negyvenezer lakosú tösgyökeres magyar városba!!! És nem tépte őket rögtön szét a’ nép ? kérdi olvasónk. A’ nép erről nem tudott semmit, csak midőn maga között látá az ellenséget, állott el szeme szája. Az elöljáróság aláírta a’ hűséget Ferencz József osztrák császárnak, ’s elvállalta a’ német katonaságot, melly előtt szolgailag hajolt meg. A’ század parancsnoka egy beszédet tartott a’ piatzon a’ szemét domboknak, mellyben a’ mártiusi törvények megtartásáról , bocsánatról és több effélékről is volt szó , de melly mézes szavak épen ollyanok, mint azon kocsiséi, ki szilaj lovát abrakkal csalja magához, ’s ha egyszer beérte, istrángot vett nyakába. A’ papoknak meg lett parancsolva, hogy Windischgraetz proclamatióit vasárnaponkint háromszor egymás után olvassák föl a’ templomokban. • De a’ nép, midőn a’ proclamatiokra került volna a’ sor, mind egy főig kitakarodott a’ templomból, ’s a’ kegyelmes kiáltványok fölolvastattak az üres padoknak. A’ katonaság nem merte boszantani a’ népet, mellynek mérge titokban forrott, látatlanos, mint a’ hegy lávája ; mert félt, hogy ha haragját kiontaná, nagyobb erő nyomul leigázására. Néhány nap múlva ismét egy század német vasas szállásoltatott be. A’ közlekedés a’ magyar kormányhoz hű részekkel megtiltatott. A’ nép nem hallott egyébről, mint csak a’pesti befogatások és kivégzések felöl. És kezdett meggyőződni, mikép Ferencz József csakugyan kegyelmes császár, kinek szavába még hinni is lehet, mert hiszen a’ mártiusi törvényeket, és bűnbocsánatot hirdeti, Pesten pedig a’ mártiusi törvények védőit löveti. Ekkor már történtek egyes kitörések a’ katonaság irányában. Egy paraszt ember, ki midőn látta, hogy szállásolják a’ vasasokat, vasvillával állott kapujába, ’s istenére mondá, hogy azon osztrák katona, kit ő hozzá fognak adni, nem eszik többé a’ császár profontjából, mert ő, ha nem bírna is véle, mikor alszik , akkor szúrja keresztül. A’ tiszt elhallgatá a’ becsületes hazafi méltó kitörését, ’s válaszoló, hogy olly helyre, hol szívesen nem fogadják, nem kell rendelni katonát. Ezeket csak azért mondok itt el, hogy lássa a’ közönség, mikép a’kecskeméti nép magát föl nem adta, hanem az egész elfoglalás, elöljárói gyávaság vagy részlelküség következése volt. úgy hallottuk, hogy közelebbről bizonyos tervváltoztatás következtében Kecskemétről kivonatott a’ katonaság , hogy az másutt valahol öszpontosittassék. Ha e’ hir való, elvárjuk mit fog azután tenni Kecskemét tisztviselői kara. Szathmári K. Pest, febr. 14-kén. Mennyire megutálták a’ pestiek a’ zsoldos sergek önkényét, arról naponkint újabb meg újabb bizonyítványok érkeznek. Honunk szent ügye iránt a’ sympathia ollykor szivrehatólag nyilatkozik. A’ napokban egy sebesült honvéd szabadult ki a’ kórházból, bízatván istenre, ki a’ szárnyasokat élteti és ruházza. Ráismertek a’ jó pestiek, ’s mig ő egy útcza szögletén állva, mindennapi kenyéren aggódott, nem több, mint rövid negyedóra alatt, az elmenök sipkáját tele töltötték húszasokkal és bankókkal, — majd 500 pstra ment a’ kényes szemmel ’s a’ részvét szavaival nyújtott ajándék. Ez egy példa száz helyett, így, igy derék pestiek, igy kell az igaz magyar vérnek lüktetni az ország szivében. Közéig a’ váltság órája! midőn a’ gyász és irigység sötét színei helyett, kedves vidám nemzeti színeink fognak tornyaitokon lobogni, ’s a’ szabadságisten ihlete átlengi utczáitokat. Budapest, febr. 43-kán. A’ dolgok nálunk semmit sem változtak. Szenvedünk az idegen katonai zsarnokság alatt és — hallgatunk. De a’ némaság hangosabban szól a’ császáriakhoz minden ékesszólásnál. Ők jól tudják, hogy a’ főváros lakosságánál nem számolhatnak sympathiára, ’s ezért minden lépten nyomon keserűen is éreztetik velünk zsarnokságukat. A’ múlt hó vége felé a’ magyar hadak közeledésének hire kissé lelkesedésre ragadta a’ bátrabbakat; a’ száműzött pörge kalapok, piros szegélyű szalagok és nemzeti tricolorok elökezdének tünedezni; a’ kávéházakban, utczákon ’s más nyilvános helyeken örömtől ragyogó arczczal jövének össze az ismerősök. „Jönek a’ mieink, ’s megszabadulunk e’ gyalázatos igától“, sugdosó egyik a’ másiknak. E’ „forradalmi“ sympthomák természet szerint rögtön besugattak, ’s jön nagy mozgás Izraelben. Mondják, hogy az örök és éjjeli örjárók azonnal megkettöztettek a’ rendőrség vizslái mozgásba hozattak, ’s olly védelmi készületek létettek, mintha lefegyverzett város isten tudja minő siciliai vecsernyét tervezett volna a’ császári katonaság ellen. Nem is késett a’ budai proconsul Wrbna egy falragaszban értésére adni a’közönségnek, hogy azon esetben, ha e’ „harczias demonstratio“ ismételtetnék, az illetők azonnal minden rang- és korkülönbség nélkül a’ cs. katonaság közé fognának soroztatni, miszerint alkalmuk legyen harczias szelleműket tényleg is kitüntetni. Mi mind a’ mellett is, hogy Bécscsel a’ közlekedés meglehetősen szabad, teljesen elszigetelt állapotban vagyunk, és csak arról sincsen biztos tudomásunk, mi tőlünk egy két mértföldre 37