Köznevelés, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1945-08-01 / 3. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest V. Alkotmányi utca 3. (Magyar vallás- és közoktatásügyi minisztérium.) I. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. BUDAPEST, 1945. AUGUSZTUS 1. KÖZNEVELÉS A MAGYAR VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM KIADÁSA­ ­ Kéziratok megőrzésére és visszaadására a szerkesz­tőség nem vállalkozik. Hir­detések szövege a kiadó­hivatalnak, minden egyéb kézirat pedig a szer­kesztőségnek (Budapest V. Alkotmány­ utca 3. szám) küldendő. Megjelenik min­den hónap 1-én és 15-én. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 16.511/1945. évi. sz. alatt elrendelte, hogy a minisztérium hatáskörébe tar­tozó összes hatóságok, intézetek, intézmények a hirde­tésre kötelezett pályázati, valamint egyéb hivatalos (okiratok, bizonyítványok elvesztésére vonatkozó, stb.) hirdetményeiket e lapban tegyék közzé. — Kiadóhivata­lunk postatakarékpénztár­ csekkszámlája : lfil.720 szám. „V. K. M.: .Köznevelés 4, letéti számla, Budapest 44. Min­den pénzküldemény e számlára fizetendő. Kérjük a pénz­­küldemény célját mindig közölni. A lap ára példányszámonként 6’— pengő. Nevelők, felettes hatóságaik útján évi előfize­tés esetén, példányszámon­ként 3*— pengőért kapják. Hirdetés: hivatalos pályázat 3*— P, magánhirdetés 4*— P, szavanként. üzleti hirdetés: egész oldal 3561* — P, % oldal 2666­- P, 14 oldal 1660 - P. SZENT-GYÖRGYI ALBERT MEGNYITÓ BESZÉDE (Elhangzott az Országos Köznevelésügyi Tanács alakuló ülésén.­ Üdvözlöm az egybegyűlt Tanácsot és kívá­nom, hogy működése áldásos legyen, hazánk és az egész emberiség javára. A Tanácsra nagy feladat vár, vállán igen nagy felelősség nyugszik, mert ennek a Ta­nácsnak a kezébe van letéve a magyar jövendő, mert amilyen a magyar ember lesz, olyan lesz a magyar jövendő. Nekünk kell megformál­nunk az új embert és vele az új jövendőt. Ne­künk kell helyrehoznunk azokat a rettenetes hibákat és mulasztásokat, melyeket a múlt el­követett, mert téved az, aki ebben a rettenetes katasztrófában, amely nemzetünket érte, csupán a sors ujját látja. A ma nem más, mint az el­múlt évtizedek jövendője, amelyet az elmúlt tanügy épített az üreslelkű, jellemnélküli, ál­tudással tömött tömegember megteremtésével. És hogy lesújtott állapotunkból oly nehezen tudunk felemelkedni, annak oka ugyanaz, az a borzalmas emberhiány a magyar horizonton. Nekünk csak diplomásaink vannak, de embe­reink alig, nem is szólva szakemberekről, ha e szóban a szaktudást és az embert egyaránt hangsúlyozzuk. Nemcsak a nagy vezetők hiány­zanak, de hiányzanak a kisemberek százai és ezrei, akik kis munkakörüket önzetlenül, tu­dással és lélekkel töltve ki, a nemzet épületét kellene, hogy alkossák. De mit sem segít a múlton való sajnálko­zás. Tekintetünket a jövőbe kell, hogy vessük és a múlt a mai építő munka közepette csak annyiban foglalkoztathat bennünket, amennyi­ben tanulságul szolgálhat a jövőre és ameny­nyire benne még jó köveket találunk új épü­letünkhöz, mert nem az a feladatunk, hogy mindent elvessünk, amit a múlt reánk hagyott. Különösen a kultúralét terén nagy óvatosság­gal kell a problémákhoz nyúlnunk, hogy el ne tapossuk azt a kevés jót, ami megmaradt. De ha új jövőt akarunk építeni, kell, hogy fantáziánkat szabadon bocsássuk és merész lendülettel tervezzünk, nem félve még attól se, hogy terveinkből esetleg nem mindent tu­dunk megvalósítani. Aki valaha is fegyvert vett a kezébe, az tudja, hogy mindig maga­sabbra kell célozni, mint ahova az ember ta­lálni akar. A nevelésnek csak egy célja van: egy bizo­nyos embertípus kitermelése és első kérdésünk az kell hogy legyen, hogy milyen embert is akarunk formálni? A válasz egyszerű: egész­séges testű, akaraterős, jó ítéletű, értelmes, tettrekész, szép célokért hevülő és áldozó em­bereket, akik meg tudják érteni és élni a szé­pet és nagyot minden téren, akik az életüket ki tudják tölteni tartalommal, akik megértik a dolgok összefüggését, akik átérzik azt, hogy emberi közösségben élnek, amely csak a köl­csönösségen, méltányosságon és jóakaraton épülhet; embereket, akik a múltban és jelenben kellő tájékozottsággal bírnak és fel vannak sze­relve a szaktudásnak azzal a mértékével, amely szükséges, hogy a munkájukat jól elvégezzék és a társadalom hasznos munkásai legyenek.

Next