Köznevelés, 1946 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1946-04-15 / 8. szám

8. SZÁM KÖZNEVELÉS GYÓOYF£D4«Ó»IA ERKÖLCSILEG FOGYATÉKOS GYERMEKEK NEVELÉSE A gyógypedagógia legnehezebb feladata. Az erkölcsileg fogyatékos gyermek lelki világa annyira bonyolult és legtöbbször annyira rejtett, hogy kikutatásához, felderítéséhez igazán nagy tapasztalat és nagy nevelői művészet szükséges. Ki tudná és ki merné kiválasztani tanítványai közül azt, akiről tudja, hogy egyszer valaha az életben bűntényt fog elkövetni? Ne kutassuk és ne keressük most azokat az okokat, amelyek a fiatalkorút ilyen súlyos konfliktusba kergetik. Egyet azonban egészen röviden leszögezhetünk. A bűnözésnek külső és belső okai vannak. A külső okok a gyermek környezetében, életkörülményeiben, a belső okok pedig a gyermek őseiben rejlenek. Maga ez a felismerés egy nagyon fontos kötelességet ró a tanítóságra. A nevelő-oktatónak ismernie kell tanítványainak a környezetét. A környezettanulmányok a pedagógiában elsőrendű nevelési eszközök és akár faluról, akár városról van szó, ne kímélje a tanító a fáradságot és ismerkedjék meg tanítványainak otthoni életével, környezetével. A belső okok elhárítása már felülmúlja erőinket. E téren csak arra törekedhetünk, hogy neveltünkbe az utódokért való felelősség érzetét átültessük és erősítsük. Gondoljunk arra, hogy a „megbüntetem az apák vétkeit a fiaikban hetedíziglen“ nem csupán ótestamentumi ige, hanem komoly biológiai valóság és gyülölései a gyógypedagógiai intézeteket töltik meg. És bármennyire ismerjük is a biológiát, a pszichológiát, kiválasztani az erkölcsileg fogyatékost, megelőzni, megakadályozni a kirobbanó bűntényt, bizony nemigen tudjuk. Fiatalkorú bűnözők voltak, vannak és lesznek, és mégis foglalkoznunk kell ezekkel is. Meg kell ismernünk lelkületüket. Ki kell kutatnunk cselekvésük rúgóit. Meg kell keresnünk, mi az a lelkükben, ami gyógypedagógiai beavatkozást igényel. Hallási, látási téren nincsenek hiányaik. Ilyen fogalmi zavar náluk nem kíván gyógypedagógiai korrekciót. Figyelmük, emlékezetükben lényeges zavart nem találunk. Akaratuk sokszor egocentrikus ugyan, de ez sem általános vonásuk. Viszont éppen az egocentrikus akarat mutatja meg az utat lelki habitusuk általános és legfőbb hibájához: nem tudnak lemondani! Ha az agyi központ bizonyos területe gyengén fejlett, vérrel rosszul táplált vagy egyéb biológiai hibában szenved, kiesik, vagy csökken a működése. Az ilyen fogyatékost azonban rá lehet nevelni a lemondásra, de ez a ránevelés nem egyszerű nevelői, hanem gyógypedagógiai feladat. Az ember azt gondolná, hogy a lemondani tudás alárendelt szerepet tölt be az ember életében. Mindjárt másképen hangzik azonban, ha megállapítom, hogy a szeretet is lemondáshoz kötött cselekvés. Úgy cselekszik valaki, hogy lemond valamiről, amiből neki magának lenne valamilyen haszna. Az erkölcsileg fogyatékos gyermek nem tud lemondani, nem tud szeretni. A gyógypedagógia feladata, megtanítani az ilyen gyermeket a szeretetre. Egyik legmagasztosabb és legszebb feladat. A szeretetre azonban csak az taníthat, aki maga is tud szeretni, aki maga is tud lemondani. Tehát a gyógypedagógusra, aki az erkölcsileg fogyatékos gyermeket meg akarja menteni és visszatéríteni abba a társadalomba, mely ellen a gyermek vétkezett, s amely társadalom ezért magából kizárta, olyan nevelői feladat vár, melynek megoldása joggal nevezhető a nevelés koronájának és a nevelés művészetének. Ennek alapja a gyermekkel való együttélés. Családfő lesz a gyógypedagógus, kinek első feladata, hogy a rábízott család minden egyes tagja benne összpontosítsa a hitét. Hiszen az erkölcsileg fogyatékos gyermeknek elsősorban hite nem volt, mert ha lett volna valakiben, vagy valamiben hite, akkor nem követte volna el a bűntényt, amiért a „családba“ került. Amikor a gyógypedagógus eléri azt, hogy a család minden egyes tagja hisz benne, akkor már csak folytatnia kell szoktatás útján a lemondásra való nevelést, melyet sem itt, sem máshol nem lehet sötét magánzárkával szemléltetni és begyakorolni. Biztos, hogy a fiatalkorúaknál nem nehéz eljutni az „eszményített hit“ és az önnevelés fogalmaihoz. A növendékek igen jelentős része felemelhető erre a magaslatra és ezáltal biztosan visszahelyezhető az általa súlyosan megsértett társadalomba és ott minden visszaesés nélkül meg is állja a helyét. Az erkölcsileg fogyatékos gyermeket azonban nem lehet csak „büntetés kiszabásaként“ gyógypedagógiai nevelés alatt tartani. Addig kell gyógypedagógiai nevelésben részesülnie, amíg erre szüksége van. Ezt a szükségességet a nevelő gyógypedagógus állapítja meg. Minden reményünk megvan arra, hogy népünk egészségügyének gondozása, szociális viszonyainak jobbrafordulása, a gyermekbíróságok tárgyalásainak a programmját is csökkenteni fogja, főleg akkor, ha a normál pedagógia is átvesz a gyógypedagógiától egyet- neveljük a társadalmat is több szeretetre, lemondáshoz kötött cselekvésre. Dr. Bárczi Gusztáv: VAJDA PÉTER EMLÉKE ... (1808-1846) A reformkorszaknak erről a tipikus képviselőjéről nemcsak azért illik ma, a demokrácia induló hullámai közt megemlékezni, mert halálának százéves centennáriumát értük el. Meg kell még emlékeznünk azért is, mert a mi korunk is tele van forrongással, alkotási lázzal, az újjászületés ösztönös és tudatos akaratával. Ez a két momentum, az ösztönös és tudatos felemelkedés vágya, igazi szemléltető példa gyanánt testesül meg Vajda Péterben s így lesz szimbóluma az érvényesülni akaró nép úttörő, ellenállhatatlan erőinek. Orvosi pályára készül. Különös vagy tán sorsszerű esemény téríti más útra. Kolerajárvány miatt becsukják az iskolákat s a főiskolai hallgatóktól megtagadják az útlevelet. Az ifjak elégületlenek, tüntetést rendeznek és arra kényszerítik Stahly professzort, hogy hirdesse ki a kolera és vesztegzár megszűnését. Stahly enged a kényszernek, de a pirosnyakkendős Vajdát vádolja bujtogatással. Vajda nem érzi magát bűnösnel, de büszkesége nem engedi, hogy védekezzék. Inkább pályát változtat. Az is lehet, hogy ebben az epizódban látott útmutatást arra, hogy írói hivatásának élhessen. A felvilágosítás terjesztése, az új erkölcsi célok meghirdetése — ezek a célok lelkesítik. Vajda beutazta Németországot, Angliát, Hollandiát és minél többet tapasztal külföldön, annál inkább érzi, mennyi a tennivaló itthon és hogy a magyar páriák is felszabadításra várnak. Amikor külföldről hazakerül, Vörösmarty, Toldy, Bajza a magyar irodalom irányító elméit irányító munkájuk közvetlen kapcsolatban áll a politikai felszabadulással is. Az irodalmi és társadalmi felszabadulás Vajda lelkében elválaszthatatlan egységet jelent, ma már eredeti, panteisztikus írásaitól és imadataitól eltekintve elmondhatjuk, hogy Vajda életművében a felvilágosítás, a reformeszmék megkedveltetése a lényegesebb rész. Olyan korszaknak volt az embere, mely kitáruló karral emelte magához az elnyomottakat s ő erre az apostoli munkára érezte magát elhivatottnak. Társaságban, lapokban, tudományos folyóiratokban lelkesít, ír, agitál, a szó apostoli értelmében s még tanügyi terveket is készít (Pesti Protestáns Fő Iskola terve. Pest, 1843). Ebben a munkában nemcsak tantervi utasítást ad, de az egyetemes emberi és nemzeti gondolatot is össze tudta egyeztetni. A költő Vajda Péter e munka révén mint pedagógus is híressé lett s ennek köszönetté, hogy meghívták a szarvasi gimnázium igazgatói állásába, a természet rajongó híve, a felpezsdült pesti irodalmi élet buzgó munkása a fővárost Szarvassal cseréli fel. Bizonyára lelke benső szózatát követte, mikor erre a cserére szánta magát. 1843 őszén tartja székfoglaló beszédét s ebből a város apraja-nagyjamegérezheti a dolgok új rendjét. Bizalmat keltő, szuggeráló egyéniség. A varázst fokozza írói hírneve, szónoki képessége, rajongó lelkesedése. A lélek szavát értette meg közönsége, mikor Vajda Péter a székfoglalóban az igazság keresését, a jog kiterjesztését, az erkölcsösség ápolását, az ember testi-lelki kiművelését, a természet rajongó szeretetét hirdette. A közönség megszerette, az ifjúság rajongott érte, felsőbb hatósága megbecsülte őt. Munkarendben, szellemben is új utat vágott. Eddig osztálytanítás volt, Vajda szaktárgyak szerint osztja be a munkát. II