Köznevelés, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1950-03-15 / 6. szám
VI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 1950. MÁRCIUS 15 Főszerkesztő : DARVAS JÓZSEF BÓKA LÁSZLÓ Felelős szerkesztő KÖZNEVELÉS ÚJ MÁRCIUSI ÜNNEP A gyerekek nemzetiszínű kokárdát tűztek a mellükre, örültek az ünnepnek (hiszen iskolai szünnap volt!), a tanító , úr vagy a tanár úr, olykor maga az igazgató úr elmondta ünnepi szónoklatát, egy nagy diák ünnepi kékbe, vagy uras feketébe öltözve, szurkolva az izgalomtól eldörögte, hogy „Rabok tovább nem leszünk“, de alig zengett el a kisfiúján éles, vagy kamaszosan megcsukló hangja, máris mindenki elfeledte, miről is szólt a lázadó forradalmi eskü. A munkásság márciusi ünnepélyére rendőr ügyelt. Petőfit, csak nagyon megválogatva verseit, óvatosan lehetett idézni, a szónoknak is jól meg kellett rágnia a szót, de a hallgatóknak is, mivel az ünneplők sorai között titkos rendőrök és munkásáruló rendőrügynökök lestek minden moccanásra. Falun pedig csak néhány nemzetiszín zászló csattogott szabadon a szélben, szónokolni legfeljebb az úri közigazgatás vadászkalapos, nádpálcás képviselője szónokolt és elmagyarázta a népnek, hogy dicső ősei nem küzdöttek hiába: szabadság van az országban. És valóban szabadon suhogtathatta az úri rend a nádpálcáját, szabadon lobogott a csendőr kalpagján a félelmetes kakastoll és szabadon dolgozhatott uraiért a szegénység. Olyan szépen beszéltek a szónokok, hogy a kékbeli, pókhasú kulákok elaludtak a nagy jóérzéstől, s bóbiskoló fejük úgy bólogatott, mint a prédikáció alatt szokott: merő helyeslés volt ez az ütemes fejbólintás. Minden külső dísze ellenére is szomorú, meddő ünnep volt március 15-e, egy elbukott forradalom emlékünnepe. Egyetlenegyszer, 1919 dicsőséges tavaszán úgy látszott, hogy új tűzzel lobog fel a márciusi láz. 1919 március 15-én nem meddő, nem kilátástalan emlékünnepet ültek: hat nap múlva már a proletariátus vette kezébe a hatalmat. A proletárdiktatúra tetőzte be a 48-as forradalom ünnepét. Akkor, egyetlen kurta pillanatára a történelemnek, úgy látszott, hogy betelik a dolgozó nép minden vágya. Ma már tudjuk, hogy a proletárdiktatúra dicsőséges napjai meg voltak számlálva. A nemzetközi imperialisták erői, belső bitangjaink, a sötét barlangok, denevértanyák lakói megakadályozták, hogy a fiatal proletár hatalom meg tudja szilárdítani uralmát ezen a földön. Petőfinek és Kossuthnak forradalma ismét történelmi emlékké vált. Tüzét egy emberöltőn át csak azok őrizték, akik üldöztetéstől, kínzatástól, haláltól sem félve szervezték a föld alatt a 20. század forradalmát: a magyar kommunisták. 1848 március 15-e igazán csak akkor vált nemzeti ünneppé, az egész dolgozó magyar nép ünnepévé, amikor lehullt földünkről a feudalizmus bilincse, amikor megtört földünkön a kapitalizmus hatalma, amikor megszűntünk az imperializmus játékterévé lenni, amikor elindultunk a Szovjetúniót követve, a népi demokráciákkal együtt, a szocializmus építésének útján. Március 15-ének nagy reménységére április 4-ének beteljesülése felelt. Így válik március 15-e igazi ünneppé, így válik március 15-e valóban az ifjúság ünnepévé. A Horthykorszak felnőttjei azért engedték át március 15-ét az ifjúságnak, mert nem hittek benne, nem vették komolyan, nagy kezdeményeit hiú ábrándoknak tartották. Ma azért az ifjúság ünnepe, mert távlata nyílt március 15-ének, a fejlődés, a haladás távlata. Március 15-e azt jelenti, hogy az ifjúság bátran előredobhatja szívét a jövendőbe, merészen törhet utat a holnap felé, mint ahogy ezt Petőfiék tették, mert a jó kezdemények március 15-éjére a beteljesülés április 4-éjével felel a történelem. Ez idén külön tartalmat is kap a pedagógusok és az ifjúság számára március 15-e. Nemcsak 1848 fényes csillagait idézi fel, nemcsak felszabadulásunk évfordulója felé mutat, hanem mindezek mellett áthatja az egységes ifjúsági szövetség megvalósulásának gondolatával. Az ifjúság és nevelői, a mi szere- ÁRA: 2 FORINT