Köznevelés, 1954 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-01 / 1. szám
A KÖZNEVELÉS ügyi intézmények kapcsolatáról. Nemcsak a helyi tanácsok részéről jelentkezik az oktatás, a nevelőmunka lebecsülése, hanem a különböző sportszervek részéről is. Utalok itt Horváth József cikkére (Köznevelés, december 15.). Minden igazgatói értekezleten felmerülő sérelem: a sporthatóságok sokszor nem hogy nem respektálják az iskola elvi, nevelési érdekeit, hanem éppen azzal ellentétes gyakorlatot teremtenek. Igen sok és alapjában véve felesleges küzdelmet, az iskola és az egyszemélyi vezetés kárára elkövetett túlkapást meg lehetne szüntetni, ha a sport igen helyes figyelembevétele mellett a sportszervek az iskola és a nevelés általános érdekeit is tekintenék. Minden vonatkozásban meg kell találnunk a módot arra, hogy a túlterhelés további csökkentésével, az iskolai oktató-nevelőmunka fokozódó megbecsülésével a nevelők elsősorban annak élhessenek, ami élethivatásuk: a tanításnak és nevelésnek. E cél megvalósulása a párt segítségével három tényezőtől várható: tanügyi hatóságaink, pedagógus szakszervezetünk és a gyakorló pedagógusok sok és helyes tapasztalatától. Peja Győző elvtárs, a diósgyőri Kilián György általános gimnázium Kossuth-díjas igazgatója az OM irányító munkájával kapcsolatban a tanéveleji ismétlések kérdésére terelte figyelmünket. Iskolánk nevelőtestülete nagy érdeklődéssel és megnyugvással fogadta a túlterhelés csökkentéséről szóló utasítást. Konkrét bizonyítékát látjuk benne az alig egy éve Miskolcon járt Goncsarov elvtárs megjegyzésének, aki a hibákra rámutató pedagógusokat azzal nyugtatta meg, hogy a pillanatnyi hibák és nehézségek mellett meggyőződött az irányító hatóságok legteljesebb jószándékáról és segítőkészségéről. Teljes mértékben csatlakozunk Tímár elvtársnak ahhoz a megállapításához: oktatásügyi szerveink mindent elkövettek, hogy egyes kérdésekben a legaprólékosabban és politksabban előírjanak mindent — ugyanakkor, amikor lényeges, mondhatni alapvető kérdésekben a pedagógusok szinte tanácstalanul álltak. Ez a hiba mutatkozott meg például a tanéveleji ismétlések esetében is. A tanévnyitó utasítás mindössze 4—5 sorban közli ezt a szilárd tárgyi tudás kialakítása szempontjából rendkívül fontos és újszerű intézkedést. Az itt elkövetett hibákra a Köznevelés november 1-i számában Vadász Ferencné elvtársnő világosan rámutatott. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy az év eleji összefoglaló ismétléseknél nem elég a tárgyi feltételek biztosítása, a részletes utasítás. Lélektani momentumokra is fel kell itt figyelnünk. Ismétlések idején a tanuló és a nevelő agyában a lelki jelenségek közül elsősorban az emlékezés működik, legerősebben. Az emlékezésnek pedig két formáját ismeri a lélektan: a felismerést és a felidézést. A felismerés, az agy egyszerűbb, könnyebb munkája, a felidézés a bonyolultabb, mélyebb és nehezebb. Pedagógiai gyakorlatunkban eddig megelégedtünk az egyszerű felismeréssel. A tudásanyag egyszerű felismerésére az 1—2 órás év eleji ismétlés elég is volt. Ma, amikor a tanulmányi színvonal emeléséért, a szilárd tárgyi tudás biztosításáért harcolunk, nem elégedhetünk meg az egyszerű felismeréssel. Az ismeretanyag felidézésére van szükségünk. A nevelők általában ezt követelték meg — nagyrészt ösztönösen, mechanikusan. Milyen probléma elé állította a nevelőt s tanulót ez a kérdés? A gyermeki agyat általában nem a felidézéshez szoktatta eddigi pedagógiai gyakorlatunk, ezért általában rosszul feleltek a tanulók, rossz osztályzatokat kaptak, s az általános színvonal esett. Nem sikerült az anyag mélyebb felidézése. Lélektani szempontból ez a probléma új feltételes reflexek kialakításának szükségességét rejti magában, új tanulási mód kialakítását. Úgy kell a gyermekeknek tanulniuk, hogy a szerzett ismereteket képesek legyenek a következő tanév elején nemcsak felismerni, hanem felidézni is. Ennek kialakítása időt és teret kíván, S ezt nem biztosította az utasítás. Megnyugtató és helyes Vadász Ferencné elvtársnő megállapítása: „Jövőre ki kell dolgoznunk ennek a problémának is az elvileg és gyakorlatilag helyes megoldását.” Ebből a példából is levonhatjuk azt az általános megállapítást, hogy a rendeletek és utasítások tervezőinek a gyermeket is figyelembe véve kell átgondolniuk intézkedéseiket, azok hatását, s mérlegelniük kell a végrehajtás körülményeit, lehetséges eredményeit is. Bálint Béla elvtárs, a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium igazgatója az oktató-nevelőmunka stabilizálásának több fontos kérdésével foglalkozik. Oktatásügyünk irányító szervei és a nevelők széles rétegei körében egyre inkább általánossá válik az a vélemény, hogy oktatásügyünk alapvető feladata ma az oktató-nevelőmunka rendszerének és szervezetének stabilizálása. Jelentős eredményeinket kemény harcok árán, a nevelők megfeszített munkájával értük el. További fejlődésünket azonban gátolja a rendszeresség, következetesség és szilárdság hiánya, a hosszabb időre szóló rendeletek és utasítások s az egyenletes munka feltételeinek hiánya. Ezek a fogyatékosságok a forrásai a tanulók, a nevelők, sőt az egész tanügyi apparátus túlterheltségének, amit nem szüntethet meg csupán a felesleges adminisztrációs munkák csökkentése, mert a túlterhelés nem csupán adminisztrációs jellegű. Magam részéről további szempontokkal kívánok hozzájárulni azoknak a követelményeknek a megfogalmazásához, amelyek oktató-nevelő munkánk megszilárdítását célozzák s ezzel a tanulók és nevelők túlterhelését csökkentik, illetve megszüntetik. Elsősorban a tantervi anyag arányosabb elosztása szükséges, mert a helyenkénti zsúfoltságot, illetve felesleges ismétléseket meg kell szüntetni. Általában zsúfolt az általános iskola felső tagozatának és a középiskola III.—IV. osztályának tanterve, aránylag laza az általános iskola alsó tagozatáé és a középiskola I. osztályáé, sőt az utóbbié nagyrészt ismétlő jellegű. Ugyanakkor hiányzik a gimnáziumi tantervből az ének és a művészettörténet oktatása, amelyek nélkül az esztétikai nevelés hiányos. Több gimnáziumi tantárgy (történelem, földrajz, biológia, fizika, matematika) tananyaga túlméretezett. A túlméretezett tananyag miatt nem jut elegendő idő az ismeretek és készségek megszilárdítására, alapos begyakorlására, tehát az ismeretek tartóssá tételére. Túlméretezett az osztályvizsgák tananyaga is, nem megállapodott a vizsgatárgyak száma, évenként változnak a vizsgatételek, sőt az idén a biológiával már az érettségi tárgyak száma is növekszik. Az érettségi tételek is évente változnak. Mindez rendszertelenséget, tervszerűtlenséget tükröz, a sok módosítás és kiegészítő rendelkezés pedig jelentős munkatöbbletet okoz az irányító szerveknek, az iskolák nevelőinek és tanulóinak egyaránt. Az osztályvizsgák tárgyainak a számát nem kívánatos növelni, mert ez — a vizsgák levezetése miatt — csak a tanulmányi idő megrövidítésével valósítható meg, márpedig semmiféle vizsga értéke nem mérhető össze a ta.