Köznevelés, 1958 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1958-01-22 / 2. szám
ség mellett az erkölcsösség nevelésére hívta fel hangsúlyozottabban a figyelmet. Az volt az elve, hogy az ész megszerzi ugyan a szabadságot, de csak az erkölcs tarthatja meg. Az etikai nevelés szolgálatába állította a történelmet, a költészetet, az erkölcstant stb. A test nevelése nélkül teljesen értékessé nem válhat az ember. Elítélte a feudális iskolának a testet elhanyagoló törekvését, és komoly programot dolgozott ki az új iskolák testi nevelésének eredményessé tételére. Hangsúlyozta a szépérzék fejlesztésének szükségességét. Ezt vallotta: „A szépmű-vészetek emelikki az embert az állatiságból.“ Szükségesnek tartotta a költészet, szónoklat, zene, rajz és szobrászat tanítását azért, „hogy ... a gyermekek szívébe szeretet és ízlés csepegtettessék a szép művek iránt“. S végül nagy jelentőséget tulajdonított a gyakorlati életre való nevelésnek is. Azt követelte hogy a különböző foglalkozások elemeit, a róluk szóló alapvető elméleti ismereteket elsajátítsák, hogy „értelmesen lássanak a munkához a gyakorlati életben“. (Pályamunkák, II. 228—230.) Az így kiformált, sokoldalúan művelt egyéniségek nem tudják többé eltűrni a feudális kötöttségeket, új életforma megvalósításáért fognak hadakozni, a kivívott jogokat, szabadságot képesek lesznek megtartani is. Legfőbb törekvése az volt, hogy új szellemű, új levegőjű iskolák létesüljenek. Olyan intézmények megvalósításáért küzdött, amelyekben a tanulókat is otthonias, családias légkör veszi körül. Az iskolai élet olyan feltételeit kívánta megteremteni, amelyek elősegítik, hogy a diákokból emberi méltóságokat érző felnőttek váljanak. Ezért először is a fegyelmezés könyörtelen és embertelen eszközét, a verést tiltotta ki az iskolából. Nem tűrte, hogy a diákok jobbágyokként rettegjenek, a tanítók pedig zsarnokként uralkodjanak. (Pályamunkák, II. 237. 1.) Jobban óvta a tanulókat a bottal fegyelmező tanítóktól, ezektől „a rablelkektől”, mint a pestistől. (A tanácsadó orvos 22. 1.) Aztán megtiltotta a szarvasi iskolában a kémkedést, az alattomos besúgást, a sekélyes lelkű, hanyag tanulóknak az előrejutás, a tanítók kegyei megnyerése érdekében gyakran felhasznált hitvány módszerét. Az volt szép és nemes elve, hogy jellemes, tiszta szándékú, nemes törekvésekért lelkesülő ifjúságot sem bottal, sem a kémkedés teremtette zord légkörben felnevelni nem lehet. Az új iskolák ablakait is ki akarta tárni, hogy a tudomány friss levegője megtisztítsa a diákok fejét az előítéletektől, a bigott korlátoltságtól, mindattól a fanatizmustól és gyűlölködéstől, amit a különböző felekezetű „hittanárok“ a szeretet vallása nevében terjesztettek. (Erkölcsi beszédei, 129. 1.) A feudális iskolák szelleme korlátozta a szabad, önálló gondolkodású, önerejére támaszkodó, önértékeiben bízó ember kialakítását. Az új, a szabad embert formáló iskolában is rendnek, fegyelmezett életnek kell uralkodnia, a hanyagokat és a közösség érdekeit sértőket itt is büntetni kell, de a büntetésnek csak humánus eszközei lehetnek. Az új szellemű fegyelmezésről ez volt az elve: „Azonban iparkodni kell, nem a büntetés félelme által tartani rendben a gyerekeket és ifjakat, hanem oly szellemmel hatni reájuk, hogy a rendet, szorgalmat és a jó magaviseletét tulajdon magokért szeressék.“ (Pályamunkák, 238.) A nevelés eszközei között komoly jelentőséget tulajdonított a jutalmazásnak is. Ma is érvényes az az elv, amit megfogalmazott: a jutalmazás tényét kell érzékeltetni a tanulókkal és nem a jutalmazás anyagi jelentőségét, hasznát. „Ily módon inkább a becsületvágy, mint a pénzkeresés dolgozandik a tanulóban.“ (Pályamunkák, 239. 1.) Az iskolák új légköre kialakításában a legnagyobb jelentőséget a tanítók és a diákok viszonyának tulajdonította. A tanulóknak bízniok kell tanítóikban, hinniök kell szavaiknak, tisztelettel és rajongó szeretettel kell feltekinteniük rájuk, a tanítóknak pedig vonzó, szépre, nemesre ösztönző példákként kell diákjaik előtt ragyogniuk. A tanítók és diákok közti viszonyt Vajda „igen lényeges, igen súlyos és mégis a leggyöngédebb“ viszonynak tartotta. Szép képpel a gyümölcs hamvához hasonlította, amit ha a legkisebb ellenséges érintés letöröl, azonnal oda van a gyümölcs friss színe. „Ha e gyöngéd viszony selyemszálai ketté szakasztottak, nem a mester és a tanítványai vagytok többé, hanem a kénytelenség napszámosai, egy zsarnok, a szükségnek rabjai, kik nem a lélek sugalata szerint munkálkodnak kedvvel és áldással, hanem teher gyanánt tekintik a munkát, elégedetlenek, zúgolódnak és kevésre menők.“ (Erkölcsi beszédei, 62—63. 1.) Azt is hangoztatta, hogy az új iskolában a tanítók a kormányzók, a tanulók a kormányzottak. Azonban azt is javasolta, hogy havonként a jeles tanulókból alakítsanak bizottságot, amelynek tagjai a diákokat érintő ügyeket a tanítókkal megbeszélik. Ezzel gátat lehet vetni a tanítók önkényének, a diákok pedig jobb munkaerkölcsűekké válnak, mert a bizottságba csak jeles tanulókat lehet beválasztani, a hanyag tanulók pedig a választói jogukat elvesztik. (Pályamunkák, II. 228. 1.) Ilyen légkörű intézményben lehet a tudomány, a bebizonyított és elismert igazságok erejével kiművelt eszű, ítélni és hatni tudó, nemes erkölcsű, fejlett, egészséges testű, a „széptudományok“ segítségével pedig helyes esztétikai érzékű ifjúságot nevelni az életnek, a hazának. Téren magasztos célkitűzésű, tiszta, humanista szellemű intézményekben csak egészen kiváló képességekkel rendelkező tanítók végezhetnek eredményes munkát. A bot helyett a nevelők felkészültségének, emberi magatartásának kell a hatóerővé válni Vajda Péter megállapítása szerint. A tanítót nagyra értékelte, magas polcra állította, de minden tettét igényes, szigorú mértékkel ellenőrizte. A tanítóról, a nevelői munkáról így foglalta össze véleményét: „Ha van hivatal fontos, nagyszerű, ez a tanítói.“ (Erkölcsi beszédek, 57. 1.) A tanítótól elsősorban tudást követelt: „Mindenek előtt a tanítónak tökéletesen OLVASÓ ÉS IKUimiTÓ KÖNYV. MAGYAR SZORGALMAS FIUK ÉS LEÁNYOK SZÁMÁRA. CCÉlXeV tJ HÓD ISt E *T PEST. GElBEL KÁROLY TULAJDONA. A ,,Nemzeti ábécze” belső címlapja