Köznevelés, 1966 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1966-01-07 / 1. szám
Arató Ferenc A pedagógus pálya jövője A JÖVŐNEK, mint publicisztikai témának, kifejezett kultusza van napjainkban. Egyre több olyan írásmű jelenik meg, amely szűkebb vagy tágabb környezetünk, egyes pályák, vagy éppen az emberiség jövőjét vázolja fel. A jelenség törvényszerű. Nem a jósok, a mágikus látnokok szaporodtak meg, hanem a technikai, társadalmi fejlődés lett gyorsabb, látványosabb, és ezáltal érzékelhetőbb. A technikai eszközök térhódítása az iskolában teszi különösen érzékelhetővé az oktató-nevelő munka fejlődését. Tételszerűen is ki lehet mondani: a pedagógus pálya jövőbeli tartalmát sok tekintetben a pedagógus és a technikai eszközök közti viszony szabja meg. A pedagógusnak — ha azt akarja, hogy az oktatásnevelés korszerű színvonalon folyjék — bátran kell alkalmaznia a technikát: a filmet, televíziót, rádiót, a nyelvi laboratóriumi és tanulókísérleti eszközöket. Az oktatási folyamat korszerűsítése ugyanis ettől elválaszthatatlan. A tanulóra gyakorolt pedagógiai hatásfokot csak így lehet megsokszorozni. Csak így lehetséges sokoldalúbb, több érzékszervet foglalkoztató, pontosabb, érthetőbb és gyorsabban felfogható információt nyújtani az oktatás tárgyáról. Csak ezen az úton lehet jelentősen fokozni a tanulók érdeklődését, és egyben minőségileg megváltoztatni a velük való egyéni foglalkozás lehetőségeit. Egy harmadik fokozatú nyelvi laboratóriumban például a hagyományos nyelvoktatási eljárásoknál tízszerte nagyobb beszélgetési lehetőséget kapnak a tanulók, s ellenőrzésüket is rendszeressé és teljessé lehet tenni. A technikai eszközök széleskörű és mindennapos felhasználása megszabadítja a pedagógust sok, pusztán technikai munkától, és több időt biztosít az alkotó jellegű tevékenység számára. A pedagógus felelőssége és személyének fontossága nem csökken, hanem nő. Az eszközök alkalmazásával kapcsolatos döntések, tervek sok-sok változatát kell ismernie, új eljárásmódokat kell „feltalálnia”, programokat kell készítenie. Emellett vezetnie kell az osztálykollektívát, minden tanulónak tájékoztatást, tanácsot kell adnia. Figyelmének és szervező tevékenységének ki kell terjednie a különböző oktatási hatásforrások egybehangolására. NEM A SABLON, hanem sokkal inkább a tartalmi elmélyülés irányában fog hatni a pedagógiai technika a jövőben és kizárja a gyűlölt formalizmust és a pedagógiai szürkeséget. A sokoldalú tevékenység talán meg is haladja egy pedagógus átfogó képességét és éppen ezért másként kell szakosodniok, esetleg osztályonként, osztálycsoportonként és állandóan differenciálódva. A pedagógus továbbképzésnek kell segítenie abban, hogy a nevelő egy kicsit technikus is legyen. Sőt, a nagyobb iskolákban nékülözhetetlen lesz a pedagógusokkal együttdolgozó technikus. Úgy véljük, hogy a tananyag mélysége, az alkalmazott eljárások sokfélesége, az eszközhasználat, mind-mind erre kényszerítenek. Megalapozatlannak tartjuk tehát azt a nyugati pedagógiai sajtóban rendkívül elterjedt nézetet, hogy az új technikai eszközök széleskörű alkalmazásával végső soron kevesebb pedagógus kell, vagy egyes oktatási formákban nem is lesz rá szükség. Viszont kétségkívül észre kell vennünk a technika átalakító hatását is és reagálni is kell rá a pedagógiai tudományban, a pedagógusképzésben csakúgy, mint az oktatás szervezésében, az oktatási feltételek megteremtésében. Az bizonyos, hogy végső soron a pedagógus pálya mennyiségileg több és tartalmilag mélyebb, gazdagabb lesz. A technika „betörése” az oktatásba sem „elszemélytelenedést”, sem elsekélyesedést nem eredményez. A technikai eszközök — alkalmazásuk által s annak arányában — „humanizálódnak”, s az iskolában ható és az egyre gazdagabban megvalósuló humánumot szolgálják. Elmélyítik a pedagógiai tevékenységet, kibontakoztatják a pedagógiai talentumot, s a nevelői „kapacitást” olyan területekre szabadítják fel, ahová eddig nem jutott, s ahol új igények mutatkoznak. S ez a folyamat szakadatlan. A pedagógus pálya jövőjét az iskolafejlesztés is befolyásolja. Akik csak egzisztenciálisan ítélik meg a kérdést, azok szemében ez a legfontosabb. Kétségkívül, az egyén számára a pálya szépsége, a hivatástudat mellett döntő lehet ez a momentum. Ezzel azonban általában nem ellentétes a közösség érdeke. OKTATÓI BÁZISUNK fejlődése miatt semmi okunk sincs szégyenkezni. Alsó- és középfokú intézményeink sikerrel állnak ki mindenféle összehasonlítást, legyen az belső vagy nemzetközi. Nézzük például az utolsó tíz évet! Általános iskoláinkban 24 százalékkal, számszerűen 11 849-el több pedagógus dolgozik. Az összehasonlításban nem kevésbé fontos, hogy milyen oktatási feltételek között. A javulás kétségtelen, mert az egy nevelőre eső tanulók száma 24,4- ről 23,3-ra csökkent. A középiskolák helyzete a fejlődés ellenére némileg más. A tanárállomány növekedése nagyobb, mert erre az időszakra esik a középiskolák fejlődésének legnagyobb üteme. 48 százalékkal, 3751-el többen tanítanak. Igaz viszont, hogy egy tanárnak átlagosan több hallgatót kell tanítania, 15 helyett 20-at. De tekintsünk kifelé is! Viszonyítsuk fejlődésünket elsősorban a szomszédos országokhoz. A 24 éves korti népesség hány százaléka jár alsó-, közép- és felő- !