Köznevelés, 1973 (29. évfolyam, 1-41. szám)
1973-03-16 / 11. szám
Látóhatár Látóhatár Látóhatár Látóhatár Látóhatár Szakképzés és embernevelés Szakmai képzést nyújtó iskoláink oktató-képző és nevelőtevékenysége jelenleg a nyolcosztályos általános iskolára épül, tehát aközépfokú oktatás része. Ha csupán azt a statisztikai tényt méltányoljuk, hogy minden 100 nyolcadik osztályt végzett és továbbtanuló fiatalból 78 valamilyen szakmai képzést nyújtó iskolában tanul tovább, akkor sem túlzás azt állítanunk, hogy a szakiskola korunk gyorsan fejlődő intézménye, amely kiemelkedő szerepet tölt be közoktatásunkban, a fiatalok nevelésében, a termelés szakképzett dolgozóinak utánpótlásában. Az utóbbi húsz évben a szakmai képzést nyújtó iskolák nappali, esti és levelező tagozatain mintegy másfél millió tanuló nyert szakképesítést. Középfokú szakiskoláink az oktatási rendszer egészének legdifferenciáltabb képzési célú intézményei. Több mint 250 féle szakmai tevékenységre készítik elő növendékeiket. Három alapvető típusuk van: a közoktatási rendszer szerves részét alkotó szakközépiskola; a szakmunkásképző iskola; a kétéves gépíró- és gyorsíró, valamint egészségügyi szakiskolák. Ez utóbbi két intézménytípus egyike sem illeszkedik teljes egészében az iskolarendszerbe, több vonatkozásban megőrizte tanfolyami jellegét, ami számos tartalmi és szervezeti problémát vet fel. Jogos bírálat éri az itt folyó képzést, főként a tanköteles korúak vonatkozásában, mert a szaktárgyak mellől hiányoznak az általános műveltségi tantárgyak. Ennek következtében a gépíró-gyorsíró és az egészségügyi szakiskola továbbtanulás szempontjából jelenleg is zsákutca jellegű. Mindhárom szakmai iskolatípus jellemzője a közbülső helyzet, vagyis az, hogy az alapozó általános iskola elvégzése után és a társadalmi termelésbe való beilleszkedés (szakközépiskolában a felsőfokú tanulmányok végzése) előtt kell a tanulókat leendő szakmai munkatevékenységükre felkészíteniük. Mielőtt szakmai iskoláink társadalmi funkciójának részletezésében tovább haladnánk, szükséges utalnunk arra, hogy az alsó- és középfokú iskolák történelmileg kialakult típusai a bennük folyó képzés jellege és tartalma szerint általános műveltséget adó vagy szakmai képzést nyújtó iskolák. Ez ma is így van. Hoszszú időn keresztül azonban úgy alakult, hogy a szakmai képzést nyújtó iskolát eleve alacsonyabb rendűnek tekintették az általánosan művelő iskolánál. Az elméleti jellegű gimnáziumnak és a szakiskolának a szembeállítása végigvonul a polgári oktatásügy történetén. A szakmai képzést nyújtó iskolát az elemi iskolai oktatás sajátos meghoszszabbításának fogták fel, feladatát kizárólag a szakma gyakorlati oktatására szűkítették. A termelőmunkára szánt ifjúságnak többnyire az „üledékiskolának” nevezett inasiskolát és a nem teljes jogú középfokú szakiskolát — hazánkban a felső ipariskolát — szánták. A polgári társadalom szentesítette a társadalmi osztályok szerinti megkülönböztetésen alapuló kettős iskolarendszert. A szakképzést kirekesztették a művelődésügy köréből, mondván: „nem tartozik körébe sem az inasügy, sem a szakoktatás, sem az a gyakorlati tanítás, amely a különféle életpályákra előkészítő intézetekben folyik” (Otto Wilmann). Emellett „a gimnázium oly tudományos irányú elméleti iskola, amelynek az a feladata, hogy a felsőbb oktatás intézményei számára a legfontosabb értelmiségi pályákra való tekintettel értelmi és erkölcsi szempontból mintegy előre kiválogassa a nemzet leendő vezetőit” (Tantervi utasítás, 1939). Iparilag fejlett tőkésországokban napjainkban is megelégszenek „a részfeladatokat jól ellátni tudó... szűk specialisták” képzésével. Az általánosan művelő gimnáziumok és a szakmai képzést nyújtó iskolák ilyen arisztokratikus és merev szétválasztásának társadalmi háttere és osztálytartalma történelmileg nálunk már a múlté. A szakmai képzés számára a felszabadulást követő negyedszázados fejlődés kétségkívül társadalmi rangot adott, megszüntette a szakiskolák hátrányos megkülönböztetését, egyenjogúsította a szakképzést az általános képzéssel; a szakmai képzést elvileg a közoktatás részévé tette. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy ez nálunk már semmilyen vonatkozásban sem okoz problémát. Emberré nevelés és szakmai képzés Szakközépiskoláink, szakmunkásképző iskoláink egyrészt közvetlen munkára — a gyakorlati életben folytatandó szakmai munkatevékenységre —, másrészt továbbtanulásra —■ középiskolai, illetve felsőfokú tanulmányok végzésére — készítenek fel. E kettős funkció dialektikus és sokoldalú kapcsolatáról van szó. Ezért mind a céloik kitűzése, mind realizálásuk összetett feladat. A nevelés, oktatás és képzés célja csakis a társadalom gazdasági, politikai, ideológiai és kulturális fejlődésének igényéből, konkrét feladataiból származtatható. A társadalmi-gazdasági fejlődés, a tudományos-műszaki haladás és a népgazdaság szakmunkaerő-szükségletének követelményeit, a társadalmi célokat és feladatokat azonban nem lehet közvetlenül, pedagógiai áttételek nélkül az iskolai nevelés és képzés elé állítani. A szakképzés rendszere természetesen nemcsak a gazdasági-műszaki fejlődéssel, a tudományos-műszaki haladással, hanem a társadalmi viszonyok szocialista fejlődésével és magának az embernek, az emberi személyiségnek a fejlődésével is kölcsönhatásban áll. A szocialista társadalom szakiskolájában tanuló fiatal nemcsak leendő munkaerő, az oktatás és a termelőmunka összekapcsolása nemcsak a munkatermelékenység emelésének, hanem a mindenoldalúan fejlett ember nevelésének is eszköze. Társadalmi funkciója tehát mentes azoktól az egyoldalúságoktól, amelyek a polgári társadalom szakiskoláit jellemzik. A kommunista nevelés programját azok az emberi tulajdonságok, személyiségjegyek alkotják, amelyeket a szocialista társadalomban minden fiatalban ki kell alakítani s amelyek nem különböznek bármely más iskola céljától. A szakoktatás emellett megvalósítja a szakmai képzés speciális célját is: a tanulókat felkészíti a termelés, a szolgáltatás valamelyik ágazatában végzendő szakmai munkatevékenység ellátására. Mint látjuk, a szakmai képzést nyújtó iskola összetett társadalmi funkciót teljesít. Mind teljesebben el kell látnia a tanulók egész fejlődését elősegítő fő funkcióját, ezért a nevelésnek, a személyiség mindenoldalú fejlesztésének a szakmai képzésben is központi helyet kell elfoglalnia. E fő funkciójának közvetítésével az egész társadalmi fejlődést előreviheti vagy hátráltathatja. Indokolt ezért az a társadalmi igény, hogy korszerű szakmai képzettségű, önművelésre, permanens tanulásra, a szabad idő hasznos és kulturált felhasználására képes, széles látókörű munkásokat, szakembereket neveljen; az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az egészségügy és az ügyvitel munkaterületeit tartsa szem előtt. Szakiskoláink ezt növekvő hatékonysággal teljesítették. Fő feladat itt is a tartalmi és minőségi fejlesztés. A továbbfejlesztés irányai Az MSZMP Központi Bizottságának 1972. június 15-i határozata a szakmai képzést nyújtó iskolák továbbfejlesztése érdekében számos kérdés további alapos vizsgálatát. A KÖZÉPISKOLA TOVÁBBFEJLESZTÉSÉNEK TALÁN LEGNAGYOBB FELADATA A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK TÁVLATI KIALAKÍTÁSA. A TERVEZŐMUNKA UGYANIS ITT SZÁMOT KELL VESSEN NEMCSAK Általánosabb formában megjelenő társadalmi IGÉNYEKKEL, HANEM A GAZDASÁGI ÉLET EGÉSZEN KONKRÉTAN JELENTKEZŐ MUNKAERŐ-SZÜKSÉGLETÉVEL, VALAMINT A TERMELÉSBEN VÉGBEMENŐ MŰSZAKI-TECHNIKAI ÁTALAKULÁSOKKAL IS. AZ ALÁBBI CIKK AZT A TÁVLATI ELKÉPZELÉST VÁZOLJA FEL, AMELY SZERINT A SZAKKÉPZÉS HÁROM FŐ INTÉZMÉNYTÍPUSBAN FOLYIK TOVÁBB. EZEK AZ INTÉZMÉNYTÍPUSOK MÁR MA IS MŰKÖDNEK, FELADATAIK AZONBAN A JÖVŐBEN MINDEN BIZONNYAL SZÁMOTTEVŐEN MÓDOSULNI FOGNAK.