Köznevelés, 1977 (33. évfolyam, 1-44. szám)
1977-01-07 / 1. szám
Összedőlt egy iskola A Pécs II. kerületéhez tartozó — régebben önálló illetőségű — Nagyárpád földszinteskisiskoláját hatvanöt esztendővel ezelőtt építették. 1966-ban felújították, kibővítették, 1975-ben pedig komfortossá alakították az épületben levő kétszobás szolgálati lakást. Erre a tanévre 47 gyermek iratkozott be az iskolába, mely a kertvárosi 1. számú általános iskolatagiskolája. Bors József iskolavezető az összevont 2—4. osztály 25, BorsJózsefné az 1—3. osztály 22 tanulóját tanítja. Mivel a Bors család már hosszabb ideje saját házában él, a szolgálati lakásban 1974 óta Kátai László lakott — a Nagy Lajos Gimnázium orosz—magyar szakos tanára —, feleségével és három gyermekükkel: a 15 éves Lacival, a 29 hónapos Leventével és a 15 hónapos Boglárkával. Nagyárpádon 1976. december 3-án a tanítás háromnegyed egykor fejeződött be. A gyermekek hazamentek, Bors Józsefék pedig beutaztak Pécsre a fizetésért. A péntek délutáni, általában 2 órakor kezdődő kisdobos-foglalkozást a Télapó-program miatt 6-ára, hétfőre halasztották. Csak Szalahov Mihályné takarítónő maradt az iskolában, aki 13 óra 55 perckor arra lett figyelmes, hogy a 2—4. osztály tantermének ablaküvegei pattogni és repedni kezdenek. Ijedtében átfutott a szemközt lakó fiatalasszonyhoz, de épphogy visszaért vele az iskola udvarára, az épület középső, mintegy 10 méter hosszúságú falrésze a szemük láttára omlott le, a födém és a tetőszerkezet pedig rázuhant arra a tanteremre, amelyben — ha nincs fizetési nap és nincs Télapó-program — 25 kisdobos tartott volna 2 órától foglalkozást. — Szerencsére mindannyian életben maradtunk — mondja Bors József fölsóhajtva, de még mindig a december harmadiki idegsokk remegésével a hangjában. Valóban, szerencsére. Elképzelni is szörnyű, hogy mi lett voma, ha... De bízhatunk-e mindig a szerencsében? Ha most a nagyárpádiak mellé szegődött is? Mert az omlás pillanatában az épület nem volt egészen lakatlan. Kátai Lászlóné az összedőlt tanteremhez támaszkodó szolgálati lakásban tartózkodott a két kicsivel. — Fát hoztam éppen, hogy befűtsek — meséli —, amikor hallom a rettenetes robajt, és látom, hogy zuhan a fal. „Jaj, a Rézi néni bent van!”, sikoltattam, de a következő percben már adogattam ki a kicsiket az ablakon az összefutott szomszédoknak, mert azt hittem, dől ránk az egész ház. Aztán én is kimentem utánuk. — Hol kaptak szállást? — A kislányom öreg keresztszüleinél, de ott csak pár éjszakára maradhattunk. Az első pillanatok izgalmában a tanácsiak azonnali lakást ígértek, hétfőn délután mégis úgy fordult a dolog, hogy „nincs lakás”. Beköltöztünk az Asztalos János kollégium betegszobájába és nem tudtuk, mi lesz velünk. Megható volt, ahogy a férjem kollégái segítettek bennünket. Az igazgató a tanáccsal porolt a lakásért, az egyik kolléga szállodai szobáért futkosott, a másik a KISZ-klubot akarta nekünk kiüríttetni, a harmadik teáskannát és egyebeket hozott. Mintha a testvérükről volna szó. Azóta jobban hiszek az emberekben... — Ahol most beszélgetünk, ez a kertvárosi új lakónegyed egyik épületének pompás, háromszobás lakása. Hogy jutottak mégis hozzá? — Amikor a városi művelődésügyi osztály vezetője, Csorba Tivadar megtudta, hogy akadozik a dolog bement az elnökhelyettesihez, Papp Imréhez, reklamálni. Másnap, kedden kezünkben volt a kiutalás. Szívből köszönöm mindkettőjüknek a gyors intézkedést. A művelődésügyi osztály egyébként is csodálatosan viselkedett velünk szemben. Kifizették helyettünk a 10 ezer forint lakásigénybevételi díjat, és adtak ezer forint gyorssegélyt. Kátainé nyugodtan beszél, de a férje meséli, hogy éjszaka még mindig föl-fölsikolt álmában. Érthető. Mert egy szörnyű még elképzelni is, hogy mi történt volna, ha ... édesanyának százszorosán A szerencse a véletlen kistestvére, ám mindkettő a józan és felelősségteljes előrelátás ellentéte. Ebben a történetben mégis ijesztően sokszor találkozunk az első kettővel, annak ellenére, hogy bizonyos gyanús jelek figyelembevétele talán elháríthatta volna ezt a szerencsés (?) véletlent. Hadd adjam át ismét a szót Bors József iskolavezetőnek! — Az első tanítási napon, szeptember 6-án a takarítónő jelzése alapján megállapítottam, hogy az épület udvar felőli terméskő lábazatának mintegy 2 méter széles és 180 centiméter magas része körülbelül 30 centiméter mélységben kiomlott. (Az e fölötti fal dőlt ki később.) Azonnal telefonáltam igazgatómnak, Szabó Ferencnek, és jelentettem azt is, hogy repedés látszik a falon. Bevallom, nem gondoltam komoly veszélyre, csak attól féltem, hogy ha nagyobb lyuk lesz a falon, a termet télen nem tudjuk fűteni. Igazgatóm, tudomásom szerint, továbbította a jelzést, mivel azonban nem történt semmi, szülői értekezleten kértem a szülőket, hogy segítsenek ennek az ügynek és más problémáknak a megoldásában is. Nos, Nagyárpádon az iskolának nem lehet olyan kérése, ■Jf* Hollódy Elemér felvétele 3