Köznevelés, 1977 (33. évfolyam, 1-44. szám)

1977-10-21 / 34. szám

nek. A gondolkodás kellőkép­pen­ még nem ismert folya­mat, amelyre nagy hatással vannak egyes dolgok az em­ber pszichéjében is. „Ezeket nevezem emocioná­lis gátlásoknak. A legáltalá­nosabb: a­­ félelem a kudarc­tól. Ezért sokan nem mernek kockáztatni. Az emberek többsége egy jó ötletért, egy probléma helyes megoldásáért kap valamilyen jutalmat, de a rossz megoldásáért büntetés éri. És különben is, bizton­ságos és kényelmes életre ne­velnek bennünket, ez persze nem segíti elő a kockázatos megoldásokat, akkor sem, ha gyakran éppen ezek kecseg­tetnek sikerrel. Az emberek félnek kockára tenni a tár­sadalom — mondjuk, szű­­kebb-tágabb környezetük — róluk alkotott jó véleményét. Éppen ellenkezőleg: mindent megtesznek, hogy jó vélemény alakuljon ki róluk, és hogy ezt fenn is tarthassák. Az emocionális blokád másik faj­tája ehhez kapcsolódik: az ember ösztönszerűen ellenzi a rendetlenséget, idegenkedik tőle. Nos, minden újítás, új­szerű­ megoldás, tehát alkotó gondolkodásunk végterméke ilyenfajta káoszt, az eddigitől eltérő rendet eredményez. Egy-egy ilyen probléma meg­oldása az emberben belül is kisebb káoszt, pszichikai ren­detlenséget okoz. Az ember­nek választania, gondolkoznia, haboznia kell. Egy új meg­oldás megtalálása új, maga­sabb rendű rend teremtését jelenti, de sok ember fél at­tól az átmeneti időszaktól, a rendetlenség szakaszától, és inkább bele sem vág egy ilyen folyamatba. Persze vigyázni kell arra is, nehogy az ellenkező véglet­be essünk. Vannak emberek, akik egy probléma megoldá­sakor minden hagyományos gondolatot elvetve dolgoznak, csak új és új megoldásokat látnak maguk előtt, és éppen annyiszor éri őket kudarc, mint azokat, akik hagyomá­nyos úton akarnak eljutni a célhoz. Mert hát éppen er­ről van szó: nem a módsze­reken van a hangsúly, ha­nem azon, hogy agyunkat mennyire tudjuk alkalmassá tenni összes lehetőségének és képességének teljesebb ki­használására. És hát minden­hez idő kell — a gondolko­dáshoz meg különösképpen, ötleteinket el kell tenni ér­ni, érlelődni, később előven­ni, megint csiszolgatni raj­tuk, és ami szintén fontos: egyelőre ne próbáljuk őket osztályozni, ne próbáljuk meghatározni, melyik jó, me­lyik rossz. A későbbiekben úgyis támadnak majd még más ötleteink, ráépülhetnek egyikre-másikra vagy többre is egyszerre — akkor majd meglátjuk.” Az eddigiekből úgy tűnik, hogy az alkotó gondolkodás rendkívül nehezen megvaló­sítható folyamat, hiszen az ezt akadályozó tényezők száma igen nagy. Miként vélekedik végül is Adams professzor, hogyan lehet legyőzni ezeket az akadályokat, ezeket a „gondolkodási blokádokat”? Ehhez rendszeres és hosz­­szan tartó erőfeszítésekre van szükség. De a befektetett ener­gia visszatérül — mind az egyénnek, mind az őt foglal­koztató társadalmi egységnek, gyárnak, laboratóriumnak, egyetemnek, iskolának, tudo­mányos kutatóintézetnek; vég­eredményben akármilyen munkahelynek, ahol alkotó gondolkodású egyénekre van szükség. De minden tanuló­nak, diáknak is.” Tudunk-e kérdezni ? Az ehhez szükséges „gon­dolkodási tréningről” Adams a következőket mondja: „Például egy egyszerűbb dolog: meg kell tanulnunk kérdéseket feltenni. Ez nem is olyan könnyű feladat, mint ahogy első hallásra látszik. Kisgyerek korában mindenki rendelkezik ezzel a tulajdon­sággal, méghozzá igen jó szín­vonalon, mert hisz életének abban a szakaszában rövid idő alatt nagyon nagy mennyisé­gű információt kell feldolgoz­nia. De később elveszítjük ezt a tulajdonságunkat. A szülő­ket és a tanítókat gyakran idegesítik ezek a kérdések; gondolom azért is, mert gyakran ők sem ismerik a vá­laszokat. Tehát lassan le­szoktatják a fiatalokat a kér­­dezősködésről. Van persze még egy oka annak, hogy egy idő után nem teszünk fel környezetünknek kérdéseket. Miközben növek­szünk, állandóan azt halljuk, hogy intelligenseknek, okosak­nak stb. kell lennünk. No már most, aki olyan benyo­mást akar kelteni, hogy már tud — az nem kérdezhet, nem is kérdez. Hisz a kérdés bizo­nyíték lenne ellenünk; aki kérdez, az valamit nem tud, tehát nem okos, nem intelli­gens. Innen ered az a hihe­tetlen képesség, mellyel pél­dául az egyetemisták tudnak akár évekig is üldögélni az előadásokon anélkül, hogy egyszer is megkérdeznének valamit, amit nem értenek. Mert sok mindent nem ér­tenek. De beléjük nevelték, hogy kérdezni nem jó. Inkább kikapcsolják a figyelmüket, ha már mindenáron kötelező a jelenlétük, azt sem tudják, miről beszél az előadó, de nem kérdeznének a világ minden kincséért sem. Ugyan­ez az oka, hogy sok felnőtt ember nyugodtan végighall­gat egy-egy előadást, melyre presztízse miatt vagy más okból el kellett mennie, de soha nem kérdez semmit. Az is előfordul, hogy egyes szakemberek elfogadnak és használni kezdenek olyan zsargont, melyet nem is érte­nek ... Volt egy kollégám a repü­lőiparban, aki azzal szórako­zott: a saját specialitásához közel álló, szakmailag rokon tudósoknak nyilvánvaló osto­baságokat mesélt el, megspé­kelve mindezt általa kigondolt álszakszavakkal és egyéb nyelvi szüleményekkel. Szinte egyetlen kollégája sem akadt, aki kérdéseket tett volna fel neki ezekkel a szavakkal kap­csolatban; mindenki úgy tett, mintha mindent értene, mint­ha mindez a világon a legter­mészetesebb dolog lenne. Mondanom sem kell, hogy így aztán senki sem juthat el az alkotó gondolkodásmódhoz. Egyszer megkértem egy másik kollégámat, jöjjön be egy órámra, és beszéljen az egyetemistáimnak a kozmi­kus orvostanról. (Ez is kísér­let volt.) Az illetőnek a leg­halványabb fogalma sem volt a kozmikus medicináról, de ez nem zavarta: bejött, és ott kapásból kigondolva egy cso­mó ostobaságot és nem létező dolgot, előadást tartott a diá­koknak. Olykor-olykor félbe­szakította és megkérdezte, van-e valakinek kérdése, hol­ott már ő maga sem emlé­kezett arra, amit öt perccel azelőtt mondott. Egyetlen kérdést sem tettek fel neki. A kérdések feltevése és en­nek a tulajdonságnak a bir­toklása elengedhetetlen felté­tele az alkotó gondolkodás­nak. Ha valaki nem tesz fel kérdéseket, az azt jelenti, hogy elfogadja a status quót, és nincs motivációja a válto­zások iránt, a gondolkodás­ra, új ötletekre. Később az­tán az illető nem lesz képes kiszűrni a rossz megoldások közül a jót.” Adams professzor tudja, hogy ezt a pszichikai aka­dályt nem olyan könnyű le­győzni. De azt tanácsolja, meg kell próbálni. Egyszerűen fel kell tenni a kérdéseket. „Itt ismét előbukkan egy emocionális blokád: nem szívesen hozzuk nyilvános­ságra tudásunk hiányosságait. Márpedig minden kérdés ezt árulja el. De ez a gátlásunk hamar eltűnik, amint megért­jük: az emberek általában nagyon keveset tudnak. A kérdezőnek ilyenkor nő meg az önbizalma, és jogosan. Hi­szen még a tudósok sem tud­nak mindent, mennyi min­dent nem tudnak. Gyermek­korunk sok kérdésére máig sincs felelet: Mi van a világ­vége mögött? Mi az élet? Mi­ért halnak meg az emberek? stb., stb. Alapjában véve egy-egy tudományos célzatú ülésen a legtöbb haszon azoktól az emberektől származik, akik a legegyszerűbb kérdéseket te­szik fel, rámutatnak egy-egy érvelés gyenge pontjaira. Megkockáztatnám azt az állí­tást is, hogy a kérdező iga­zán semmit sem veszthet, csak nyerhet. Mikor például a tudós koz­mológusok részletesen beszél­nek arról a bizonyos nagy robbanásról, mely állítólag a világmindenség kezdetét je­lentette, bárki nyugodtan köz­beszúrhatná ezt a kérdést: „Tessék mondani, mi volt a robbanás előtt?” Adams professzor már em­lítette fentebb, hogy a leg­komolyabb emocionális gátlás a kockázattól, a kudarctól való félelem. Lássuk, mit ta­nácsol ennek legyőzésére: „Jól tesszük, ha reálisan felmérjük egy-egy lépés min­den lehetséges negatív követ­kezményét. Ha már tisztán látjuk, mennyire kockáztat­juk magunkat vagy másokat, akkor világosabban látjuk majd azt is, megéri-e ötletünk a megvalósítást. Legtöbbször kiderül, egyáltalán nem fe­nyeget bennünket olyan ve­szély, ahogy azt az első pil­lanatban hittük. A tudatalat­ti félelem dolgozik bennünk, ez is ellenfele az alkotó gon­dolkodásnak ” A gátlások csökkenthetők A gondolkodás hatékonysá­gának növeléséhez Adams a következőket javasolja: „Elő­ször is tudni kell azt, hogy lehet és érdemes alkotó mó­don gondolkodni. Azt is tud­nunk kell, hogy léteznek ezek a különféle felsorolt bloká­dok, mert hisz legtöbbször nem is vagyunk tisztában lé­tezésükkel, így le lehet őket győzni. Azt tanácsolom min­denkinek, foglalkozzék egy kicsit a pszichikai folyama­tok, a tudat, a tudatalatti és a gondolkodás témáival. Ha az ember megérti az alkotó gon­dolkodás mechanizmusát, a dolog egyáltalán nem látszik nehéznek. A gátlások csök­kennek, ha megértjük okai­kat, forrásaikat. Az emberek többsége pedig jóleső érzés­sel veszi tudomásul, hogy is­mét elsajátított valamit, ami neki hasznos és előnyére szolgál. Márpedig mi szolgál­hat az egyénnek és a társa­­dalomnak jobban előnyére, mint az, ha eddigi kevéssé intenzív gondolkodása és gátlá­sai helyett alkotó módon kezd gondolkodni ?” NEMERE ISTVÁN :

Next