Köznevelés, 1988 (44. évfolyam, 1-44. szám)
1988-06-17 / 25. szám
írók ifjúsága, írók iskolái Mikes Kelemen: Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont Hosszú, szálkás, dőlt betűkkel írta a magyar irodalom legszebb leveleit, a barokkból kitápászkodó, rokokóba hajló, a felvilágosodás eszméivel birkózó XVIII. századi irodalmunk e jeles alkotásait. A magyar próza lágy hangneme az övé - írta róla Kosztolányi. Ily volt ő maga is: szerény, áldozatkész, altruista, szolgálni tudó alkat. Azon kevesek közé tartozik irodalmunkban, aki nem pályázott halhatatlanságra, talán nem is akart író lenni. Még kevésbé politikus. Közönyös volt a politika iránt, annak ellenére, hogy szinte minden lényeges európai politikai eseményt rögzít leveleiben. Rákócziban is a magyarok „Nagy Fejedelmét”, az okos, bölcs, művelt embert csodálta, aki megérdemli, hogy szolgálják őt. Hűséges volt és maradt hozzá, miközben a szülőföldjére vágyott; ez tette őt íróvá. 1690 augusztusában született a háromszéki Zágonban. Születése évét és hónapját tőle magától tudjuk; mivel születésnapját nem jegyezte fel, azt máig homály fedi. Szülei - zágoni Mikes Pál és Torma Éva - jómódú köznemesek, s Kelemen fiuk születése idején még a református vallásban élnek. Mikes Kelemen itt, a háromszéki tájakon tölti gyermekéveit: a legtöbbet szüleinél, Zágonban tartózkodik, de gyakran viszik őt a szomszédos Zabolára, a Mikesek ottani udvarházába és az anyai rokonok abafáji, fiátfalvi birtokaira. A táj, ahol felnevelkedik, párját ritkítja. „Háromszék - írja Orbán Balázs - nemcsak az összes Székelyföldnek, hanem az annyi nagyszerű vidéket felmutató erdélyi résznek is kétségtelenül legszebb pontját képezi, és ha Háromszék természeti szépségben ritkítja párját, ha tájfüzérének nagyszerűsége által kiemelkedik; ha a természet áldásos kincseiben bővelkedik, erkölcsi becsben még inkább túlszárnyalja honunk minden más vidékét; igen, mert e szék minden a hősök hazája volt.” A Kárpátok délkeleti kanyarulatának csücskében, Erdély felöl utolsó székely faluként találjuk meg Zágont. „Papolcztól Zágont egy, a térben kiszökellő előhegy, a Láhó választja el; ott van egy, a hasonnevű havasi pataktól átzúgott, kies völgyben a közel 4000 lakost számláló Zágon, Háromszéknek és a hazánk ez oldalról végső helysége: túl rajta e falu 6 négyszög mérföld kiterjedésű havasai, s azon túl Oláhország határa következik. Az 1567. regestrumban 51 kapuval szerepel” - írja a Székelyföld romantikus szerelmese. Erdély másik nagy csodálója, Benedek Elek még közelebb hozza a tájat: „Zágon! Járjatok be messze földet, s nem találtok Zágonnál szebbet! Három oldalról fenyves erdő borította hegyek karimázzák ezt a szépséges szép, nagy székely falut. Háromágú csillaghoz hasonlatos fennsíkon, istenültette kertből mosolyog ki Zágon, s ennek a kertnek is legszebb pontján, tölgyes erdőcskébe rejtőzködött a ház, ahol a hűség eleven szobra született. A falu fölött fenyves erdők rengetegének mélabús zúgása, a falu között vígan csoronkáló patak, kívül is erdő, bent is erdő. Mikes Kelemen költői lelke, a majdani fenséges szép, édesbús levelek írója kívánhat-e szebb helyet ennél. Óh, de szép ez a falu! S de szép az a kicsi ország, amelynek Háromszék a neve! Mindent megtalálsz ebben a kicsi országban, ami országot csudaszéppé tehet: égnek meredő erdős hegyek aljában végtelennek tetsző aranykalászos rónaság, melynek kebelén csendesen hömpölyög az Olt vize. Hegyek ormán váromladékok, régi dicsőségről regélők.” S az emberek nagylelkűek, mint hozzájuk a táj; állítólag a zágoni házak galambbúbos utcai kapuin ezt az írást olvashatta (olvashatja?) az arra vetődő vándor: „Áldás a bemenőnek, béke a kimenőnek.” Okuk volt rá, hogy békességet akarjanak, éppen eleget kínozta, ritkította őket a történelem. Benedek Elek felsorolja, hogy kiket is adott ez a táj a magyarságnak és a Kárpát-medence többi itt élő népének: „Ez a föld szülte Apor Pétert, az ősi erkölcsök romlásán »Erdély felfordult állapotán« kesergő gyökeres székelyt. Ez a föld szülte a Körösi Csoma Sándort, aki egy pálcával s száz forinttal indult gyalogosan, megkeresni az őshazát. Ez a föld szülte Bod Pétert, az irodalomtörténetírás, Benkő Józsefet, az erdélyi honismertetés, Baróti Szabó Dávidot, a magyar ó-klasszikai költészet úttörőjét... Ez a föld szülte Nagyajtai Cserei Mihályt, a kuruc-labanc világ e kedvesen csevegő, csipős nyelvű krónikását, s átalellenben Nagyajtával, az Olt túlsó partján, Apáczai Csere Jánost, a magyar nyelvű oktatás mártírapostolát. Ez a föld szülte Mikó Imrét, Erdély Széchenyijét... És ez a föld szülte Kriza Jánost, a költő-püspököt, aki az elnyomatás idejében magyar testvéreinek két kézzel hajigálta át a Királyhágón a székely néplélek vadrózsáit... íme, ennek a földnek szülöttje Mikes Kelemen.” Itt tanult meg beszélni, itt hallotta az első adomákat, mondókákat, közmondásokat, innét hozta a szép szavakat, a szelíden borongós stílust, innét a fejedelem iránt tanúsított már-már szerzetesi hűséget. A Mikesek Erdély egyik legősibb családja. A fűzfapoéta Finta István elbeszélő költeményben örökítette meg történetüket „Székely honszerzés és Mikes” címmel, legendába emelve a család múltját. Írónk apja, Zágoni Mikes Pál tehetős ember, aki a történelem viharaiban hol ide, hol oda csapódik; végül Thökölyhez pártol, s vele kényszerül Moldvába. Később visszajön Háromszékbe, s maga sem válogat az eszközökben, amikor ellenfeleivel leszámol. Ez lesz a veszte, mert a moldovai fejedelem kiadja Bécs erdélyi helytartójának, Heister generálisnak. Heister nem ismer kegyelmet, „minden emberségi érzetet levetkőzve, iszonyú, kebellázító kínzással végeztette ki, szemeit kisüttette, azután minden nap egy keze vagy lába ujját vágták le, testét sütögetvén, úgy kínozták halálra” (Orbán Balázs). Mindez 1691-ben történik, vagyis Kelemen egyéves korában már félárva. Anyja hat év múlva férjhez megy kövesdi Boér Ferenchez, Szilágysomlyó kapitányához. Boér katolikus, hatására katolizált új felesége is, Kelemen fiával együtt. Ebben a szellemben folytatódik neveltetése, így kerül tízéves korában a jezsuiták kolozsvári kollégiumába, ahol annak idején a századelő másik nagy prózaírója, Pázmány Péter is tanult. Kolozsvári tanulmányairól csupán annyit tudunk, hogy „1702-ben a Mátyás királyról szóló latin nyelvű iskoladrámában is szerepelt”. Nyilván itt alapozta meg latin tudását és irodalmi ismereteit. Tízéves koráig csupán Zágon és környéke, a csodálatos háromszéki táj kötötte le figyelmét, addig csak hallomásból ismerhette Erdélyt, most egyszerre tárulkozik ki előtte Erdély hepehupás múltja és izgalmakban bővelkedő jelene. Kolozsvárott vele tanul unokabátyjának, Zabolai gróf Mikes Mihálynak a fia, Ferenc is. Rokoni kapcsolatuk ellenére sem lehetett közöttük valami jó a viszony, mert később így emlékezett rá: vele „meg nem alkudhatott.” Annál jelentősebb szerepet játszott életében Ferenc apja, Mikes Mihály, aki tevékenyen közreműködött abban, hogy II. Rákóczi Ferencet erdélyi fejedelemmé válasszák. Ő vezette azt a küldöttséget, amely a fejedelemválasztási okiratot vitte az akkor éppen Ipolyságon székelő Rákóczinak. Ettől kezdve Mikes Mihály Rákóczi bizalmasai közé tartozik: így lesz belőle kuructábornok. Minden bizonnyal Mikes Mihály volt az, aki írónkat Rákóczi udvarába ajánlotta. A tizenhét éves Mikes kezdettől fogva otthon érzi magát Rákóczi környezetében. Szerénységének, műveltségének s nem utolsósorban a fejedelem iránt érzett csodálatának köszönhette, hogy egyre közelebb kerül hozzá. 1709-ben Fogarassy István alkamarás a következőket írja Körössy György főkamarás és kincstárnokhoz: „Urunk ő felség parancsolja kegyelmednek, hogy Monokinak, Ajtainak és Mikesnek libériájukra való posztójukat kiadja kegyelmed, hogy mentül hamarább megcsináltathassák. Már ő felsége kegyelmességéből mind a három bejáró.” Vagyis alig telik el két esztendő, s írónk máris a fejedelem személyes környezetéhez tartozik, inasból „bejáró” lesz, oda pedig új öltöny illik, ezért kérik neki is a posztot. Ahogyan lépeget előre Mikes az udvari ranglétrán, sajnálatos módon úgy kezd sápadozni a 19 * *