Köznevelés, 1990 (46. évfolyam, 1-42. szám)
1990-01-05 / 1. szám
Néhány évvel ezelőtt kemény bírálat érte lapunkat Hernádi Gyula író nyilatkozata miatt, aki magániskolák megnyitását szorgalmazta. Az azóta bekövetkezett társadalmi, politikai változások nyomán mind több felekezeti gimnázium nyitja meg kapuit, különböző alapítványokból működnek iskolák, és nem kell már sokat várni a magánegyetem megszületésére sem. Úgy látszik, teret nyernek a magániskolák, azonban azt nem mondhatjuk el, hogy társadalmunkban teljes az egyetértés az oktatási állami monopóliumának visszaszorítása ügyében. A tisztábban látás szándékával kértünk véleményt a magániskolákról Mihály Ottótól, az Országos Pedagógiai Intézet iskolafejlesztési központjának vezetőjétől, Andorka Rudolftól a Marx Károly Közgazdasági Egyetem tanárától és Ferge Zsuzsától az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárától. MIHÁLY OTTÓ Egy politikailag, ideológiailag, pedagógiailag, szakmailag pluralista ország oktatásának természetes velejárója a magániskola. Nem szükséges rossz, hanem szükséges jó. Egyébiránt a mai iskolarendszerben is működnek magániskolák, amelyekben ha megnézzük a tanulók szociális származás szerinti összetételét, akkor kiderül, hogy szinte mindannyian a szociális szempontból előnyös helyzetben levő rétegbe, családba tartoznak, és ez a társadalmi réteg úgyszólván kisajátította magának az egyetemi gyakorlóiskolákat. Közpénzen működő iskolák vannak tehát „magánkézben”. És a tanulók itt nem fizetnek a plusz szolgáltatásokért, mint a hagyományos értelemben vett magániskolákban. Azt persze el kell ismerni, hogy ezek az intézmények bizonyos szaktárgyi, pedagógiai tevékenységeket tekintve kiválóak, következésképpen nagyon vonzóak, vonzerejük további növeléséért mindent meg is tesznek. Az én értelmezésem szerint magániskola minden nem állami iskola, közéje tartozik a felekezeti és az alapítványból életre hívott iskola, sőt az állami is beléphet a magániskolai hálózatban azzal például, hogy alapítványt, tőkét fektet be ide, és ennek fejében kap néhány helyet, amelyet ösztöndíjas pályázat útján tölt be olyan kiváló képességű gyerekekkel, akik réteghelyzetüknél fogva másként nem juthatnának be ilyen iskolába. Okos állami oktatás- és finanszírozáspolitikával tehát enyhíteni lehetne a magániskolák kétségtelen szociális-szelekciós jellegén. Különben az idevágó külföldi tapasztalatok szerint a magániskolák nem mindig erősítik a szociális szelekciót, ugyanis, a nem állami iskolák rendszerén belül rendszerint létrejönnek az úgynevezett szabad iskolák, amelyekben a hivatalostól eltérő, rendkívül gyermekközpontú pedagógiai munka, úgynevezett szabad nevelés folyik. Alapítványok révén létrejöhetnek olyan szabad iskolák is, amelyek kifejezetten a szubkultúrák, a több szempontból hátrányos helyzetű rétegek oktatási-nevelési problémáinak a megoldására hivatottak. Ha elfogadjuk azt, hogy a magániskolák alapvetően elősegítik a szociális szelekciót, akkor nem tagadhatjuk azt sem, hogy akár állami alapítványokból is teremthetők olyan iskolák, amelyek a szociális hátrány csökkentése szempontjából játszhatnak jelentős szerepet. A magániskolák terei lehetnek egy-egy pedagógiai elképzelés megvalósításának, a többitől elütő szakmai munkát végezhetnek benne a tanárok, akik mintegy sajátos nevelési kultúrát teremthetnek, és megtermékenyíthetik vele a hazai pedagógiai gyakorlatot, elméletet. Ehhez persze az is kell, hogy az állam ugyanúgy támogassa ezeket az iskolákat, mint a sajátjait. Ha megvalósul az oktatás normatív finanszírozása, akkor az állami alaptanterv alapján tanító, az állami iskolákkal azonos feladatokat megoldó magániskolák kapjanak ugyanannyi alaptámogatást, mint amennyit az állami iskolák. Elképzelhető olyan nem állami iskola normatív támogatása is, amely nem használja az alaptanterveket, ám a pénzt az állam által kijelölt módon kapja és használja fel. Ilyenek lehetnek a Waldorf-iskolák. A lényeg, hogy az anyagi támogatás alapja ne a tulajdon, hanem az érdemi munka legyen, mert általa az állami kormányzati oktatás- és finanszírozáspolitika jelentős befolyásolással lehet a magániskolákra. A magán- és szabadiskolák világszerte a különböző haladó pedagógiai törekvések sajátos laboratóriumai. Ilyen helyek egyelőre hiányoznak a magyar pedagógiából, ám a magániskolák révén valóságos terepet kaphat az új sajátos pedagógiai gyakorlat, hogy ne csak kísérlet legyen, amely elhal, ha elfogy a reá szánt pénz. Az a jó, ha az ilyen iskolák kísérlet helyett az oktatási rendszer sajátos elemeiként működnek. Persze figyelembe kell venni, hogy más feladata van a magániskolának az alap- a közép és a felsőfokon. Ami a felsőoktatást illeti, itt nehezen képzelhető el versenyhelyzet kialakulása más módon, mint magánegyetemek megnyitásával. Ennek ellenére középfokon nyílik majd a legtöbb magániskola, miként a világban mindenütt. Ezek az iskolák megtörhetik a nyolc plusz négy vagy a négy plusz nyolc jellegű iskolarendszer monolitikus struktúráját, és segíthetnek életrehívni egy differenciált felépítésű középfokú iskolahálózatot. Alapiskolaszinten is kialakulhatnak magániskolák, nyithat ilyet Lovász Gabriella például vagy bármelyik egyház, illetve társaság alapítvány útján. Sok országban szülők, pedagógusok közösen nyitnak magánalapiskolát, mert nem akarják nagy iskolagyárakba íratni a gyerekeiket. Gyermekközpontú, kis létszámú iskolába járatják őket, és ezek az iskolák gyakran rövid életűek, újabb jelentkező hiányában megszűnnek. A magyar falvakban a négy plusz nyolc rendszerű oktatásra való áttérés jelenthet nagy veszélyt, ugyanis újabb, hatalmas körzetesítési hullámot indíthat el. Ha a felső tagozat kivonul a kis településekről, akkor vele megy a tanári kar is, a falu értelmiségi rétegének jelentős része, a gyerekek pedig nem ott szocializálódnak, ahol születtek, élnek. Úgy vélem, a falvakban elősorban egyházi iskolaként jelenhet meg a magániskola. És nemcsak az alapiskola, hanem a nyolc-kilenc osztályos iskola, tehát a más országokból már ismert alsó középiskola is. Egy községben akár két iskolát is nyithat az egyház, arra azonban ügyelni kell, hogy ezek az iskolák szívesen fogadjanak be minden vallású tanulót. Úgy, mint régen. Vigyázni kell arra is, hogy ne erőszakoljuk a magániskolák megnyitását, ne csináljunk ebből kampányt. Megvan ennek a maga önszerveződői logikája, amit az államnak csak minimálisan kell szabályoznia. Például az új oktatási törvénynek ki kell mondania, hogy megszünteti az iskola állami monopóliumát, és akkor, ahol erre igény van, ott nem lesz jogi akadálya magániskola alapításának. A legsürgetőbb változásra a szakoktatás vár, amelynek le kell válnia az állami iskolarendszerről, mert az nem képes olyan rugalmas változásra, mint amilyet az élet megkíván. Támogatni kell tehát a vállalati, a szövetkezeti, az alapítványi szakképző iskolák megnyitását de ebben az esetben sem kampányszerűen. Megalakulásuk jogi feltételeit kell megteremteni. ANDORKA RUDOLF A minél színesebb iskolarendszer híve vagyok, ami azt is jelenti, hogy örülök az újból megnyíló magániskoláknak. Tudom, hogy a régi egyházi és más fenntartású magániskolák rendkívül népszerűek voltak a fiatalok, a szülők körében, és mágnesként vonzották magukhoz a jó tanárokat. A magas színvonalú szakmai, pedagógiai munka révén váltak vonzókká ezek az iskolák. Megjegyzem, abban az időben a világi iskolák között is akadt jó néhány, az egyháziakkal a versenyt minden tekintetben álló iskola. Furcsa lenne tehát csupán a magániskolákat kikiáltani a pedagógiai alkotómunka kizárólagos műhelyeinek. És az is furcsa lenne, ha elhallgatnánk, hogy a mai állami iskolák között is vannak nagyon jó hírűek, vonzóak, elég csak az egyetemi gyakorlóiskolákat megemlíteni. Csakhogy ezek száma véges, és úgy látom, iskolarendszerünkből éppen a színvonalas nevelő-oktató munkával kitűnő iskolákból nincs elég. Pedig ezek iránt megnőtt a társadalmi igény az utóbbi években. Hiányuk pótlásában sokat segíthetnek a magániskolák, amelyeknek tehát állami támogatásban is kellene részesülniük, hiszen az állami iskolákhoz hasonló feladatokat oldanak meg. Múltjukból ítélve lényegesen jobb eredménnyel. Miközben támogatom a magániskola-megnyitási elképzeléseket, törekvéseket, le kell szögezni: az állam nem vonhatja ki magát az oktatási feladatok megoldásának kötelezettsége alól. Vigyáznia kell arra, hogy a magániskolák megjelenésével ne növekedjen, hanem csökkenjen a szociális szelekció. A magániskolák támogatásával egy időben meg kell erősíteni az állami iskolákat, hogy ezekben is emelkedhessen az oktatás színvonala, ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok, akiknek nincs pénzük, lehetőségük magániskolába járni. Nyilvánvaló, hogy a matyániskolák nemcsak pedagóg Vélemények a magániskoláról