Köznevelés, 1991 (47. évfolyam, 1-41. szám)
1991-06-21 / 24. szám
Ötödikes „gimnazisták” az encsi általános iskolában Az 1990/91-es tanévben az encsi általános iskolák helybeli és vidéki tanulóknak olyan ötödikes osztályokat indítottak, amelyekbe gimnáziumban továbbtanulni akaró gyerekek jelentkeztek. A tehetséggondozást akartuk segíteni az ötödikes „gimis” osztályok megszervezésével. Ezekbe az osztályokba zömmel jeles és kitűnő bizonyítványú tanulók jelentkeztek. A vidékieket kényelmes, korszerű kollégiumban tudjuk elhelyezni. A tantervi anyagot az általános iskolai és a gimnáziumi tanárok közösen állították össze. A felszabaduló időt az ismertek elmélyítésére, gyakorlására használják fel. Az első év tapasztalatai nagyon jók. Fantasztikus húzóerő, hogy mindenki szeret és akar tanulni. A dicséret, a sikeres szereplés a fő ösztönző erő. Minden érdekli őket, rengeteget kérdeznek és vitatkoznak. A kíváncsiság nem fullad a passzív tömeg közönyébe. A tanároknak alaposan fel kell készülniök, a tanulókat nem elégíti ki a tankönyv szövege. Hozzáolvasnak könyvekből, lexikonokból, folyóiratokból. Elmondják, mit láttak a tévében, mit hallottak a rádióban. Szinte csábítják a tanárokat, hogy több ismeretet tanítsanak nekik. Ez viszont nem cél. Tiszta és biztos fogalmakat kell kialakítani az ismerethalmaz helyett, mert csak azokkal lehet logikai műveleteket végezni. A kartársak véleménye szerint öröm ezekben az osztályokban tanítani. BORSOS ISTVÁN Ne szüntessék meg a szaktanácsadást! Olvastuk a Köznevelésben, hogy a Pest megyei Pedagógiai Intézet felére csökkenti létszámát és megszünteti a szaktanácsadói státust. Mi azonban úgy érezzük, hogy erre a szolgáltatásra szükségünk lenne a továbbiakban is. Budapesttől 50-100 kilométerre nincs lehetőségünk arra, hogy továbbképzéseken vegyünk részt, mivel ezek rövidesen önköltségesek lesznek. A szaktanácsadók a saját körzetükben eddig átadták a tapasztalataikat, szakmai vitafórumokat szereztek, segítették munkánkat. Tudjuk, hogy a gazdasági helyzet miatt született meg ez a döntés, ám mégis úgy gondoljuk : jó lenne, ha nem az oktatásügy rovására takarékoskodna az ország. Ezt nyomatékosan hangsúlyozzuk, ugyanis sem a megyénél, sem a PMPI-nél nincs az óvónőket képviselő szakember. KOLOZS SÁNDORNÉ Hogyan kedveltessük meg a matematikát? A „Hiányzó alapok matematikából” címszó alatti interjú (Köznevelés 15. szám) átfogó képet ad matematikatanításunk összes problémájáról. Világosan kitűnik az írásból, hogy az egyes hiányosságok (például az alapkészségek gyenge szintje) nemcsak az adott intézményben gyűrűznek tovább, hanem azok halmozottan jelentkeznek a következő iskolatípusban is. Ugyanakkor a közép- és felsőoktatásban újabb ismeretek kerülnek a „hiányosságok listájára”. Nyilvánvaló, hogy az okokat az alapok lerakásában kell keresni illetve (kellene) megszüntetni. Kiváltó okként említhető, hogy a számfogalmak kialakítása nem kapcsolódik eléggé a valósághoz. Az általános iskola 1. osztályában sok pedagógus természetesnek veszi, hogy a „tanulók” már tudnak számolni. Elmarad tehát a sokoldalú tárgyi szemléltetés. Az eredmény : unalmas, fárasztó, „utálandó” tantárggyá válik. Az alapműveletek terén jelentkező hiányosságokat is „túlszárnyalják” a szöveges feladatok megoldásában mutatkozó hiányosságok. Ez egyenes következménye az előzőeknek, nevezetesen: matematikaoktatásunk nem összpontosul a körülöttünk lévő világ mennyiségi viszonyainak kifejezésére. Nem ismerik fel tanulóink a mennyiségek (adatok) közötti összefüggéseket, így még az alapkészségek terén egyébként megfelelő jártasságot mutató gyerekek sem képesek a feladatok megoldására. Hosszasan lehetne a hiányosságokat sorolni, de inkább a kivezető lehetőségek közül említek kettőt. Az egyik a mértékegységekkel kapcsolatos. Nem tartom kielégítőnek, ha csak a „szomszédos” mértékegységek átváltását szorgalmazzuk. Például 1 km hány méter? 1 liter hány deciliter? 1 óra hány perc? Ezek helyett a következőket javaslom: hány perc az óra kétötöd meg egyhatod része? Hány métert gyalogolt, aki megtette 1 kilométer háromnegyed meg egytized részét? Az eredményesebb matematikaoktatás másik fontos feltételeként a szóbali számolási készséget említem. Ennek módja a folyamatos illetve láncszámolás. Kezdetben 2-3 művelet végeztetése ajánlatos, később azonban 8-10 „lépést” is elvégeztethetünk. Ilyeneket: 5.6 + 2 —4:7 +3 + 7:5 + 9:7 + 3+5:5+1. A figyelem és emlékezet kiválóan fejleszthető ezzel, de a matematika megkedveltetése is elérhető cél. KONCSÁR SÁNDOR Nem fogadtuk el a pedagógusnapi jutalmat Szép hagyomány, hogy minden évben egy napot szentel a társadalom a pedagógusok megbecsülésére, köszöntésére. Mégis elgondolkodtató, hogy egy egész tantestületre (22 fő!) nem jut tizedrésze sem annak a jutalomnak, amit egy átlagosan működő, vagy veszteségesen termelő (selejtet, raktárra?!) üzem, közepes kaliberű vezetője magáénak mondhat. Tudjuk, ismerjük hazánk gazdasági helyzetét és benne saját sorsunkat. Sokan közülünk hosszú évtizedeken át többszörösen annyi erőbedobással dolgoztak, mint amennyiért fizetést kaptak... Azt is tudjuk, hogy nálunk szerencsétlenebb rétegek is élnek Magyarországon, úgyszólván az éhínség küszöbén. Éppen ezért nem értjük miért maradtak meg a többszázezres, illetve milliós prémiumok, nyereségek, éppen a legjobban megfizetettek körében? (A magunk mögött hagyott évtizedek elmaradt anyagi megbecsülése miatt mi is beállíthatnánk a kárpótlást igénylők sorába, mint más hasonló sorsú honfitársunk, de ezt persze nem tesszük, mert szerények vagyunk és átérezzük az ország súlyos helyzetét.) A helyi önkormányzat megadta ugyan a 30 százalékos bérfejlesztést, ennek azonban már csak enyhítő hatása maradt az áremelések és az infláció miatt. Úgyszólván vita nélkül alakult a tantestület egységes álláspontja. A bruttó 19 000 forintot (22 nevelőre?!) az Aerocaritas támogatására ajánlottuk fel, jótékony, humánus célra. Bízunk abban, hogy sorainkat senki sem érti félre, mert már régen nem pénzről van szó, hanem az általános és erkölcsi megbecsülésről. A SOMBEREKI TANTESTÜLET Ki a mester a mi szakmánkban? Öregesen eljátszom a gondolattal : a pedagógus építőmester. A tudás, az erkölcs köveiből épít. Embereket formál. Milyen a ma pedagógusa? Milyen eredménnyel végzi napi munkáját? Vannak-e és milyen arányban „mesterek” a pályán? Ki nevezheti magát mesternek a mi szakmánkban? Aki érti és eredményesen teszi a dolgát, szaktárgyának biztos ismerője, a pedagógiában otthonos, rövid és hosszú távú koncepcióval egyaránt rendelkezik. A „lélek mérnöke”, a pszichológia ismertetője és alkalmazója is. Magaslatról néz le, áttekinti az oktató-nevelő munka egészét, tevékenysége során a környezet is érdekli, számol azzal is. Lehajtott fejjel kérdezem: Vannak-e „betanított munkások” is sorainkban? Akik közül egyesek maltert tudnak keverni, mások talán falat is húznak ? Akik az egészből csak alig látnak valamit, tárgyukból is csak darabokat? Tudom, tudom, mi, pedagógusok szakmai ártalomként is érzékenyek vagyunk. Amikor ilyen „durván” fogalmazott kérdésekkel találkozunk, hivatalból is felháborodunk. Mégis, még egy ilyen kérdést! Szoktunk-e önmagunkba nézni, szoktunk-e pedagógusvalóságban elmélyedni? Alakuló társadalmunk minden téren versenyhelyzetet teremt. A versenyben a mérnök, a mester van előnyösebb helyzetben. Az iskolaügy autonóm pedagógust igényel. Az autonómia bázisa a biztos szakmai ismeret, a pedagógiai és a pszichológiai felkészültség, a folyamatos önképzés. Pedagógusi sorsunk fintora, hogy a fenti kérdésekben legtöbbet azok gyötrődnek, akik mesterfokon teljesítenek. A kényelemszeretők, a kisigényűek lubickolnak az üledékes állóvízben. ÉRFALVY FERENC17