Köznevelés, 1997 (53. évfolyam, 1-41. szám)

1997-01-10 / 1. szám

Köznevelés | Karitász Ozdon A „caritas” görög eredetű la­tin szó, jelentése: szeretet, az Isten és az ember szeretete. A jótékonykodást, a szegény­­gondozást az ősegyházban a di­akónusok végezték. Szent Pál gyűjtést rendezett Görögor­szágban a rászoruló jeruzsále­­mi keresztények megsegítésére: ez volt az első nemzetközi kari­tász segélyakció. A harmadik századtól - intéz­ményes formában — a szerzete­sek karolták fel a szegényeket és ápolták a betegeket, majd a lo­vagrendek is bekapcsolódtak ebbe a szolgálatba. Az első világháború után me­rült fel először a gondolat, hogy a nagyszámú rászorulón szer­vezetten segítsenek a katoliku­sok. Ezért rendeztek találkozót Amszterdamban, ott alapítot­ták meg a Nemzetközi Kari­­tászt, amely eleinte az európai katolikus püspökök hivatalos segélyszervezeteként a tagor­szágokban fejtette ki tevékeny­ségét. A mozgalom a második világháborút követően vala­mennyi földrészre kiterjedt. Ennek nyomán 1950-ben meg­kezdte működését a nemzeti karitászok főtitkársága, a Cari­tas Internationalis, amely hama­rosan nemzetközi segélyszerve­zetté fejlődött. A Magyar Karitász­­ (Caritas Hungarica) az első világháború végén született meg. 1945 után betiltották tevékenységét, és csak a rendszerváltást követő­en nyílt mód a szervezet újjáé­lesztésére. A Karitász mint szervezet ma jelen van az ország mind a ti­zenöt katolikus egyházmegyé­jében. A szervezet erejét és egy­ben lehetőségeit jelzi, hogy or­szágszerte közel ötszáz egyház­­községi Karitász-csoportban több mint négyezer önkéntes munkatárs tevékenykedik. Ózdon 1993 óta működik a Karitász-központ, mely az alábbi feladatokat végzi: regi­onális koordináció, média­munka, menedzselés, karitász­­munkatársak képzése, szegé­nyek, nagycsaládosok, öregek támogatása, házi beteggondo­zás, karitász-táborok szervezé­se diákoknak, szegények zarán­doklatának bonyolítása, javító­­szolgálat működtetése, köz­­gyógyellátási igazolványok, ál­lami segélyek megszerzésének elősegítése, az elhagyott, elfek­vő betegek látogatása. A Karitász irodája Ózdon a Lomb út 2. szám alatt a nem­rég átadott Közösségi Házban található. Ez a létesítmény nemcsak az egyházközség hité­leti céljait szolgálja, hanem a közösségépítés, a társadalmi tevékenység színtere is. Itt ka­pott helyet például az idősek napközi otthona, melyben a Karitász 20—25 fő ellátásáról gondoskodik. A szervezet önkormányzati ingatlanában boltot is működ­tet. Ebben a kereskedelmi egy­ségben az ajándékba kapott ru­haneműket kínálják - jelképes összegért - a rászorultaknak. Ez a szolgáltatás alapos ember­­ismeretről tanúskodik, hiszen vásárlóként azok is kapcsolatba kerülnek a szervezettel, akik az ingyenes adományt nem fogad­ták el, szégyellvén szegénysé­güket, megalázó helyzetüket. Az elmúlt három évben kü­lönben nyolc kamionnyi ado­mány érkezett Ózdra a külföldi karitás­­szervezetek jóvoltá­ból. Ebből két szállítmány (2,8 millió forint értékben) bútoro­kat, egészségügyi, kórházi fel­szereléseket tartalmazott, me­lyek a kórház, illetve a szociális otthonok tulajdonába kerültek. Hat kamion élelmiszert, hasz­nált ruhát hozott; ezek értéke elérte a hárommilliót. A Karitász hatéves krónikájá­hoz tartozik az is, hogy - térí­tésmentesen - tulajdonukba került az Ózd-susai kastély, melyben idősek szociális ottho­nát, valamint szociális ellátó bázist alakítanak ki. Ennek fel­újítására és berendezésére 12 millió, a Közösségi Ház építé­sére pedig 16 millió forint pénzsegélyt, további hatmillió forint értékű természetbeni támogatást kapott a külföldi (holland, német, osztrák, sváj­ci) szervezetektől az ózdi szer­vezet. KERÉKGYÁRTÓ MIHÁLY­­ tanár, Ózd Pro patria A Magyarország Felfedezői Gyermekszövetség november 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartotta IV. országos közgyűlését Óbudán, a San Marco utcában. A szövetségnek itthon közel 36 ezer tagja van - zömmel ti­zenéves gyerekek, ifjak -, a ha­tárokon túli magyarság köré­ben Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban alakultak hasonló testvérszövetségek. A gyerekek világában ez az első magyar­magyar nemzetközi szövetség. A szövetség hét éve bontott zászlót. A gyerekek és ifjak la­kóhelyükön csapatközösségek­ben dolgoznak. A csapatokat önzetlen munkával pedagógus és ifjúsági vezetők irányítják. A gyerekek a kedvüknek, érdek­lődésüknek legjobban megfele­lő tagozatokat választják. A várfelderítők eddig már négy híres várban tartottak országos találkozót, az évenkénti Dam­janich-expedíció a szabadság­­harc győztes csatatereire indul, ahol történelmi játékokkal idé­zik fel az eseményeket. A szö­vetség ifjú tagjai egy érdekes próba teljesítésével Rákóczi- és Kossuth-tisztek lehetnek. Ők szervezik a történelmi játéko­kat, emlékutakat. Sárospata­kon van a szövetség vezetőkép­ző-tábora, ahol az idén már a hatodik nemzeti nagytábort rendezték a határon túli csapa­tokkal együtt. Ott van a Nem­zeti Hármashalom, amelynek földjét marokszám hordták össze a szövetség tagjai, szülő­földjükről. A szövetség igricei­­ néphagyományőrzői­­ az el­múlt években az őrségben és a burgenlandi Őrvidéken, az Ipoly mentén, a Zoboralján, Kárpátalján szerveztek gyűjtő- és felfedezőutakat. A szövetség hosszú kutatómunka eredmé­nyeként Jászberényben múzeu­mot alapított az 1848-49-es szabadságharc gyerekhőseiről. Az országos közgyűlés négy évre szóló programot vitatott meg. SZABÓ JÓZSEF­­ tanár, Budapest , így ünnepeltünk Iskolánk, a miskolci 10. Szá­mú Általános Iskola (Miskolc, Katowice u. 17.) a város kisebb iskolái közé tartozik, 342 tanu­lónk van. A honfoglalás 1100. évfordulójáról igyekeztünk mél­tóképpen megemlékezni. 1995. szeptember 21-én egy őszi kirándulás keretében kü­­lönvonattal valamennyien Ede­­lénybe utaztunk, ahol megte­kintettük a Bors vezér által épí­tett földvárat, a saroktornyos barokk-rokokó stílusú Koburg kastélyt, az 1330-as évek körül épült református templomot és a tájházat. 1996. április 26-án a megyei kórház színháztermében előad­tuk a „Történelmi képek a hon­foglalás 1100. évfordulójára” című műsorunkat. Valamennyi tanulónk szerepelt ezen a meg­emlékezésen. 1996. június 14- én Miskolcon, a Nemzeti Szín­házban megismételtük műso­runkat a Miskolc város vala­mennyi általános iskolájából delegált tíz-tíz tanulónak, a megye öt településéről érke­zett nevelőotthonos gyerme­keknek. Millecentenáriumi befejező programunk 1996. október 8- án volt, amikor négy autó­busszal Ópusztaszerre utaz­tunk, ahol maradandó élmény­ben volt része gyermeknek, fel­nőttnek egyaránt. KOVÁCS BÉLÁNÉ­­ igazgatóhelyettes, Miskolc Gyermekvárosiak­­ Ópusztaszeren A miskolci Gyermekváros pedagógusai és tanulói a hon­foglalás 1100. évfordulóját egész éves rendezvénysorozat­tal ünnepelték meg. Ennek méltó megkoronázása volt a legjobb tanulók és a rendez­vényeken legeredményeseb­ben szereplő gyerekek számára szervezett ópusztaszeri kirán­dulás. A gyerekek pihenő nél­kül, lelkesen járták végig a par­kot, hiszen minden új program más és más izgalmas látnivalót sejtetett, így viselet- és hadi bemutatót láthattak honfogla­lás kori jelmezbe öltözött kasz­kadőröktől; megnézték a skan­zen érdekes kiállításait, bemu­tatóit. Megcsodálták a Világ­magyarság Házát, az Erdők Templomát és a nemrég áta­dott jurtasort. Megkoszorúz­ták az Árpád-emlékművet, rö­vid csendes áhítattal emlékez­tek meg a honfoglalók vezéré­ről. Nagyon érdekes volt a ma­gyar királyok panoptikuma is. A legnagyobb élményt a Fesz­­ty-körkép jelentette. Izgatot­tan suttogtak egymás között, és a tájékoztató anyagokból büsz­kén olvasták ki, hogy kevés ilyen műalkotás van a nagyvi­lágban. A miskolci Gyermek­­város köszöni a Millecente­náriumi Emlékbizottságnak, Miskolc Város Oktatási Bizott­ságának és a Borsodi Sörgyár­nak a kiránduláshoz nyújtott segítő támogatást. LOVAS JÁNOS TIBOR­­ pedagógus, Miskolc tr­szike-köz Napfényben fürdött a János­hegyi kilátó, amikor felértünk. Az úton is be-be sütött a nap a fák közé, vidáman poroszkál­­tunk a bokáig érő avarban, s le­hullott száraz ágak között - s közben énekeltünk is. Ez csak az egyik nap volt a sok közül, amelyet erdei iskolában töltöt­tünk a Svábhegyen. A címet - egy másik nap él­ményeként - a 21-es busz egyik sofőrjétől „kölcsönöz­tem”, aki nemrég kellemesen elszórakoztatott bennünket - gyerekeket, pedagógusokat, utasokat - a Széchenyi-hegytől a Költő utcáig, mert hogy ott mi leszálltunk. Pedig szívesen hallgattuk volna még szelle­mes-humoros megjegyzéseit, mert őszintén felvidultunk tő­le: „Kedves utasaink, ez itt a 21-es busz, s remélhetőleg a Moszkva térre megyünk: az Őzike-köz következik Őzike P­EDAGÓGUSOK

Next