Köznevelés, 1998 (54. évfolyam, 1-41. szám)
1998-09-11 / 27. szám
Köznevelés A kiűzetés modern formái Egy kisfiú boldogan játszik a kertben. Minden gyönyörű, ami körülveszi: az eperfa, a verebek, a sárgarigók, a káposztalepkék. A kék égen ragyog a nyári nap. Majd hirtelen minden megváltozik. Nevetve közük vele, hogy beíratták az iskolába. A kisfiúból kétségbeesett sírás tör föl. Érzi, kiűzték a paradicsomból, megkezdődik a betöretés. A kiűzetés érzése többé nem hagyja el. Aztán kamasz korában titokzatos hívó hangot hall. Most már tudja, az a feladata, hogy leírja mindazt, amit érez és gondol. A kiűzetés és a misztikus hang élménye egymásba olvad. A felnőtt, a költő pedig nem tehet mást, megírja kínzó érzéseit és gondolatait. „Tíz-tizenkét verseskönyvem megjelenése után kiderült, semmi másról nem írok, mint erről a kiűzetési élményről.” - írja Tornai József. A verseskönyvek száma azóta is szaporodik, a versírás az élet végéig tartó feladat. A gondolatok, kételyek, az olvasottakra adott válaszok prózában is megfogalmazódnak: melyek a kiűzetés modern formái, van-e visszatérés, mi lehet a visszatérés módja? Ehhez azonban mindent meg kell vizsgálni, meg kell kísérelni az eligazodást a megváltozott és a változó világban. A csomópontok: isten, művészet, természet, szerelem, halál, s mindezeket új és új oldalról szemügyre kell venni, meg kell találni a kiűzetés új, modern formáit. A kulcsszó a „definiálhatatlanság” lesz. „Képtelenek vagyunk meghatározni az istenhez való viszonyunkat, az ország mineműségét, a korszellemet, a művészetet, a férfi és nő kapcsolatának jellegét.” A kiűzetést meg lehet fordítani, állítja, s úgy véli, erre a mítoszok adnak példát. „Filozófiánk, teológiánk, költészetünk és művészetünk ennek a módszernek keresésepróbája.” A mozaik-esszék a lényeget megragadni vágyó ember helyzetét, vágyait, érzelmeit adják vissza rövid, tömör megfogalmazásban. Sokszor aforizmaszerűen, sűrítve, szellemesen jelenik meg a felismerés. Sokunk számára megszívlelendő A házasság titkaiból címet viselő egymondatos tanács: „Ha házasság kicsit jó, az már nagyon jó.” Vagy ez a paradoxon: „Csak a zsákutca vezet valahova.” Mindazoknak érdemes elolvasni ezeket a töprengéseket, legalábbis szemelgetni belőlük, akik szenvednek attól, hogy új helyzetbe kerültek. Hiába omlottak le a korlátok, más lett az annyira vágyott szabadság, s ki állíthatja, hogy biztonsággal mozog ebben a különös világban? Lehet, hogy az olvasó választ kap kérdéseire, lehet, megnyugtatja, hogy gondjai mások gondjai is; lehet, hogy csak most érti meg, mi is bántja, s lehet, hogy egy-egy megállapítás vitára vagy továbbgondolásra serkenti. (Tornai József: A kiűzetés modern formái. Esszék. Korona Kiadó, Budapest, 1998.) MISZLAI GABRIELLA : Kumrán, avagy ki ölte meg Jézust? Kumránban, a Holt-tenger partján fekvő egykori településen ma hálóval őrzik néhány fán a félig érett datolyafürtöket. A térdig se érő kőromok fölött már sehol semmi árnyék, itt a közös fürdő, ott a közös étkező maradványa. S fenn a sziklás hegyoldalban barlangnyílások, állítólag ezek egyikébe esett be a nevezetes bárány, amelyik a pásztorát a tekercsek felfedezéséhez vezette. Ez a vidék Izrael és talán a földgolyó legtitokzatosabb pár ezer négyzetmétere. Manapság már divatja is van Kumránnak, egyre-másra jelennek meg a dokumentumkötetek, egymással is vitatkozó tudós feltételezések, és fél évszázad titkolódzása után hellyel-közzel már napvilágot látnak a Holttengeri tekercsek szövegei is. Abban nincs vita, hogy ez itt az esszénusok szektájának a telephelye volt, s ez a - ma úgy mondanánk - fundamentalista, kétezer évvel ezelőtt élt közösség ragaszkodott az Ószövetség minden betűjéhez mint a hit s mint a hétköznapok cselekedeteinek szabályrendszeréhez. Az is egyértelmű, hogy bár a tekercseket korábban írták le, elrejteni azért kellett a közeli barlangokban, mert Jeruzsálem elfoglalása és lerombolása után menekülni voltak kénytelenek a közeledő rómaiak elől. Most egy nagyon furcsa regény született Kumránról és Jézusról mint az Esszénusok Nagy Tanítójáról - szerzője, Estette Abécassis valóban megdöbbentő változattal áll elő. Számára a történet kiindulópontja Jézus utolsó néhány szava a keresztfán: „Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?” Az író szerint ebből az következik, hogy végig hitte: az utolsó pillanatban megmenekül. Az esszénus rabbik ugyanis elhitették vele, hogy valóban ő a Messiás. Most tehát próbára kell tenni az Urat, hogy bizonyítsák: igenis eljött az ő ideje, s egyben az ő hitük igazságának az ideje is. Ha csak erről szólna a regény, nem lenne több egy újabb, kétségtelenül érdekes spekulációnál a kereszténység eredetét illetően. Ez a mű azonban egyben egy napjainkban játszódó krimi és szerelmi románc is. Méghozzá egy izraeli haszid fiatalember, tehát a legszélsőségesebben ortodox zsidó közösség tagja a főhőse, akit apja, illetve rajta keresztül a titkosszolgálat kér fel arra, hogy eredjenek az eltűnt, a legfontosabb, legtitkosabb tekercs nyomába. Ezért aztán Franciaországtól Anglián át Amerikáig végigjárja a mai világot, ám a tekercs helyett mindig újabb és újabb tudósok hulláit találják, olyan kutatókét, akiknek a kezében megfordult a nevezetes irat. S miközben hősünk a hagyományos, széles karimájú, prémes kalapban és kaftánban bebarangolja a világot, szerelmes lesz egy fiatal amerikai lányba. A szerelem pedig számára tilos. A regény végére kiderül: az esszénus szekta - a régi barlangok mélyén, ám modern feltételek között - ma is él és működik illegálisan, s ők őrzik az igazi tekercset, amely végül is Jézus becsapásáról szól. Talán túl sok az extrém csavar, a sokféle elem keveréke a regényben, de ami igazán figyelemreméltó művé avatja, az a szöveg, maga az irodalmi matéria. A fiú belső monológjai, a bibliai idézetek, a tekercsek talán valódi - talán félig igaz - mondatai egy, a nyelvvel mesterien bánni tudó író eredeti tehetségének lenyomatai (magyarul N. Kiss Zsuzsa nagyszerű fordításában olvasható). S a regény szerkezete is izgalmassá, igazán olvasmányossá teszi a könyvet, amelynek a címe is provokatív: Kumrán, avagy ki ölte meg Jézust? Bármilyen furcsa logikát követ is a szerző, az bizonyos, hogy Kumrán és a Holt-tengeri tekercsek sok titkot tartogatnak még, és ha minden titok feltárul, az a következő évezred egyik nagy szenzációja lesz. Kózum Könyvek sorozatban. József Jolán volt a költő első ismert versének, a Kedves Jocónak „címzettje”, a Mondd, mit érlel című versben emlegetett „nagylány”, s az is, aki valószínűleg utoljára látta öngyilkos öccsét. Mindez köztudott. Az már kevésbé, amit Valachi Anna állít, hogy Jolán volt József Attila legnagyobb szerelmes versének, az Ódának titkos ihletője is, az „édes mostoha”, és általában a költő életművének egyik, talán magának sem bevallott, s nem is tudatosított inspirálója a kezdetektől mindvégig. József Attila nővérét az irodalomtörténész igen kritikusan nézi: utóneveit és férjeit sűrűn váltogató, színészkedő, karrierista nőként ábrázolja, aki újságíróként nem riadt vissza a plágiumtól, íróként pedig attól, hogy alapvetően hiteles József Attila életrajzát (József Attila élete) a rákosista időszakban tendenciózus és hamis „szocreál” ifjúsági regénnyé írja át (A város peremén), melyen - a könyv szavait idézve - „generációk nőttek fel”, noha tele van valótlanságokkal. Valachi Anna könyve nemcsak József Attila kutatóinak fontos adatforrás, de - látszólag „mellékes” témája ellenére - a szélesebb publikumnak is érdekes olvasmány. (Papirusz Book Kiadó.) MADARÁSZ IMRE SZEMLE BERNÁTH LÁSZLÓ József „Jocó”: Legenda és valóság A mai magyar irodalomtudományban páratlannak mondható kultikus érdeklődés, amely József Attilát körülveszi, újabb érdekes könyvet gyümölcsözött. Valachi Anna jelentetett meg kötetet József Jolán, az édes mostoha. Egy önérvényesítő nő a XX. század első felében címmel a Ki Emlékezés egy nagy vadászra Széchenyi Zsigmond, a kiváló vadász és természetbúvár születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a Természettudományi Múzeumban, mely szemléletesen - eredeti dokumentum- és fotóanyag segítségével, személyes tárgyak, vadásztrófeák bemutatásával - tárja a látogatók elé e nagyszerű sportember kalandokban gazdag, de a kemény megpróbáltatásokat sem nélkülöző életútját. A grófi címet viselő Széchenyi Zsigmond a nagy múltú s a magyar kultúráért oly sokat tett Széchenyi-család leszármazottja, ükunokája Széchenyi Ferencnek, a Nemzeti Múzeum megalapítójának, a dédunokája Széchenyi Istvánnak, a reformkor híres politikusának. Gyermekkora java részét szülei sárpentelei (Fejér megye) birtokán töltötte, mindennapi kontaktusban a természettel. Itt ismerkedett meg a vadászsporttal, s kelt benne érdeklődés a vadgazdálkodás kérdései iránt. 1927-ben került sor első afr-