Köznevelés, 2004 (60. évfolyam, 1-41. szám)

2004-10-29 / 34. szám

60. évfolyam 34. szám 2004. október 29. Közoktatási közalapítványok konferenciája A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közok­tatási Közalapítvány az alapításától eltelt nyolc év alatt 21 intézményi, szervezeti és öt ösztöndíjpályázatot írt ki - mondta Szabó József kuratóriumi elnök, a köz­oktatási közalapítványok Cserkeszőlőn megtartott országos konferenciáján. A közalapítvány forrásait a költségvetési törvény biztosította, ezenkívül 1999-től 2001-ig szakképzési támogatást is ka­pott. Az utóbbi három évben az alapít­vány lehetőségei­­ a harmadára csök­kent források miatt - beszűkültek. A kiírások között minden évben sze­repelt a megyei fejlesztési terv tartalmi céljait szolgáló pályázat, négy alkalom­mal taneszköz-fejlesztési, három alka­lommal könyvtár-fejlesztési pályázat. A pedagógiai intézet két alkalommal ré­szesült közvetlen pályázati támogatás­ban. A nyolc év alatt az intézményi pá­lyázatokra 3390 pályamunka érkezett, ebből a kuratórium 2297-et díjazott. Ez 67,8 százalékos pályázati sikert jelen­tett. Az intézményi pályázatokban a nyolc év alatt a pályázók 5 milliárd 365 millió 586 ezer forint értékű projektet készítettek, a közalapítványtól 3 mil­liárd 646 millió 147 ezer forintot igé­nyeltek. Ebből az alapítvány 1 milliárd 28 millió 255 ezer forint támogatást tu­dott teljesíteni, ami az igények 28,2 százaléka volt csupán. Sajnos, a községek lemaradtak a pá­lyázati aktivitásban és eredményesség­ben. Sok a gond a pályázati beszámo­lók pénzügyi - esetenként szakmai - részével, noha az alapítvány szerződé­sei világosan fogalmaznak e téren. A te­hetséges tanulók öt ösztöndíj pályázatá­ra 2000-2004 között 450 középiskolás és 544 általános iskolás pályázata érke­zett be, közülük a kuratórium 52 kö­zépiskolás és 41 általános iskolás pályá­zatát támogatta összesen 6 millió 740 ezer forint értékben. A nyertesek a kö­zépiskolások esetében a pályázók 11,6 százalékát, az általános iskolások köré­ben a pályázók 7,5 százalékát tették ki. A támogatottak 10 hónapra havonként tízezer, illetve ötezer forintot kaptak. Az ösztöndíj-támogatások az összes tá­mogatásoknak csupán a 0,65 százalé­kát tették ki, ennek oka, hogy a fejlesz­tési célú intézményi, szervezeti pályá­zatok alkotják a közoktatási közalapít­ványok alapfeladatát. Fontos feladat az Európai Unió köz­­igazgatási teréhez való illeszkedés az adminisztratív terhek csökkentésével, az adatbázisok kialakításával, a jogsza­bályok előkészítésével - mondta Torba Nándor, a Miniszterelnöki Hivatal kor­mány-főtanácsadója A közigazgatás korszerűsítése, különös tekintettel a tanügyigazgatásra című előadásában. Megnő a jelentősége a szakmai napok, konferenciák, tanulmányi és sportver­senyek szervezésének, az utazó szakta­nácsadó biztosításának a fejlesztő peda­gógia, logopédia, gyógypedagógia terü­letén; a kistérségi mérési és értékelési rendszerek működtetésének; a fenntar­tói törvényességi ellenőrzéseknek; a ki­sebbségi oktatás-nevelés iránti igények felmérésének, és feltételei megterem­tésének; az egyeztető fórumoknak az önkormányzatok közötti vitás kérdé­sekben. A kistérségi társulások oktatási célkitűzéseinek segítése, a kisérségek közötti különbségek csökkentése az oktatás területén, a kistérségi intézmé­nyek felszereltségének támogatása már most kiemelt feladat, a jövőben pedig biztosítani kell a közoktatási közalapít­ványok anyagi feltételrendszerét - hangsúlyozta az előadó. SIMON CS. JÓZSEF Fővárosi korcsolyázó program Október 22-én megnyitotta kapuit Bu­dapesten a Városligeti Műjégpálya, ahová erre a tanévre is kedvezményes oktatási programot hirdetett a Fővárosi Önkormányzat Ifjúsági és Sportbizott­sága az óvodásoknak és az általános is­kola első osztályosainak. A tizenegy al­kalomra nyolcszázötven forintba kerü­lő oktatásra 68 fővárosi óvodából 1720 gyerek jelentkezett, 45 általános iskolá­ból pedig 1290 tanuló. A többi diák is kedvezményes áron korcsolyázhat a műjégpályán november 8-tól hétköz­nap délelőttönként. A bérlet ára 850 fo­rint tizenegy alkalomra. A Fővárosi Ön­­kormányzat támogatásával a káposztás­megyeri Astra Zeneca Jégcsarnokban is elindult a korcsolyaoktatási program a városligetihez hasonló feltételekkel. N­y. ■ Diáksport A duatlon diákolimpia mind a hat kor­csoportjának országos döntőjét októ­ber 10-én, Kunmadarason rendezték meg. A lányoknál emelkedő korcsopor­ti sorrendben első lett Bodzás Ramo­na, a gelsei Weöres Sándor Általános Iskola, Fodor Rita, a dabasi Gyóni Gé­za Általános Iskola, Balogh Barbara, az oroszlányi Ságvári Endre Általános Iskola, Pozsonyi Ágnes, az esztergomi Babits Mihály Általános Iskola, Kovács Zsófia, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és Csáthy Csilla, a debre­ceni Kossuth Lajos Gimnázium tanuló­ja. A lányok csapatversenyének első helyezettjei: a sajószentpéteri Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium, a dabasi Gyóni Géza Általános Iskola, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimná­zium és a ceglédi Kossuth Lajos Gimná­zium csapata. A fiúk egyéni versenyének győztesei emelkedő korcsoport szerint: Vincze Péter, a nyíregyházi Kodály Zoltán Álta­lános Iskola, Barta Ferenc, a soproni Fe­nyő Téri Általános Iskola, Horváth Ádám, a budapesti Babits Mihály Gim­názium, Holler Gábor, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Faldum Gábor, a bajai III. Béla Gimnázium és Nurner Ti­bor, a karcagi Gábor Áron Gimnázium tanulója. A csapatverseny nyertese az I. és II. korcsoportban a nyíregyházi Ko­dály Zoltán Általános Iskola csapata, a többiben pedig a gelsei Weöres Sándor Általános Iskola, a tiszaújvárosi Általá­nos Művelődési Intézmény, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és a kar­cagi Gábor Áron Gimnázium csapata. Az iskolák közötti pontversenyben első lett a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola 48 ponttal, második a pécsi Csokonai Vitéz Mihály Gimná­zium 46 ponttal, harmadik pedig a da­basi Gyóni Géza Általános Iskola szin­tén 46 ponttal. N. G.

Next