Köznevelés, 2005 (61. évfolyam, 1-41. szám)
2005-01-14 / 2. szám
ól. évfolyam 2. szám 2005. január 14. is. Jóval tágabb jelenségről van szó, mint a roma problémáról, jóllehet a roma gyerekek számára a hazai iskolarendszer hiperszelektivitása jelenti talán a legnagyobb problémát. A szegények kétharmada nem cigány. Egyharmaduk cigány, de ez az egyharmad az egész cigányságnak legalább a fele (vagy talán több is). Nemcsak arról van szó, hogy ez a rendszer nem szereti a romákat - ez a rendszer a szegényeknek nem kedvez. Ha tudomásul vennénk az elkülönülést, de gondoskodnánk arról, hogy az erőforrások (a különböző „képességű" tanárok és a felhasználható anyagi források) egyenlően legyenek elosztva, az segítene-e a rosszabb iskolákon? - Rövid távon talán igen, hosszabb távon azonban nem. Az alacsony társadalmi státusú gyerekeket tömörítő iskoláknak hiába jut ugyanannyi erőforrás, mint a jobb iskoláknak, erős társadalmi mechanizmusok hatnak abba az irányba, hogy az iskolai szolgáltatások minősége, éppen a szegregáció következtében, fokozatosan leromoljék. Maga a szegregáció eredményezi ezt. Ha a körzeti rendszerben egy tanárra mondjuk öt problémás gyerek jutott, a szabad iskolaválasztás rendszerében előfordulhat, hogy ugyanerre a tanárra most tizenöt ilyen gyerek jut, ami óriási különbség. Mert ezekkel a gyerekekkel foglalkozni rengeteg időt, szakértelmet és figyelmet igényel. Ha a tanár lelkiismeretes és igazságos akar maradni, ugyanazt az energiát több gyerekre kell elosztania, tehát kicsit vissza kell vennie az egy gyerekre jutó teljesítményéből. Ez csökkenti a gyerek motivációját ahhoz képest, amilyen lett volna, ha potenciálisan több figyelem jut neki, mint a heterogén iskolában. Egy másik mechanizmus, hogy ha a nehezen kezelhető, rosszul tanuló gyerekeket összezsúfolják egy iskolában, ott pillanatok alatt ki fog alakulni egy sajátos szubkultúra, amelyben a tanulás nem sikk, nem divatos, stréberségnek számít. A harmadik mechanizmus, hogy mivel a tanárok fizetését nem az határozza meg, hogy hány nehezen kezelhető gyerek van az osztályban, ugyanannyit fog keresni az a tanár, akinek háromszor annyi feladata van, mint a másiknak. A jobb tanár el tud menni egy másik iskolába, jobbak az alternatív lehetőségei. El is megy majd. A szegény gyerekek szegregált iskoláiban pedig maradnak a rosszabb tanárok. Ez a három mechanizmus teljesen le fogja rontani a szegregált iskolában az oktatás minőségét. Noha ezt az eredményt senki sem kívánta, a szabad iskolaválasztás spontán, decentralizált rendszerében a társadalmi rétegek növekvő elkülönülésének ez lesz a nem szándékolt, de elkerülhetetlen következménye. - Ezek a növekvő hátrányok pénzben kifejezhetők? - A középosztálybeliek nyereségével a szegregáltak veszteségei állnak szemben. Gondoljuk csak meg: az oktatási szolgáltatások leromlását elvileg ellensúlyozni lehetne azzal, hogy az iskola a piacon többletszolgáltatásokat vásárol. Hány tanárt, hány pszichológust kellene még alkalmazni a veszteségek kompenzálásához? Mibe kerülne ez? Vajon nem az történik-e a szegregáció következtében, hogy bújtatott módon forrásokat veszünk el a szegényektől, és adunk át a jobb módúaknak? A szabad iskolaválasztás mozgatja ezt az egész bonyolult folyamatot. A szabadságfokkal, amelyet beraktak a rendszerbe, messze jobban tud élni a középosztály, mint a szegényebb rétegek. - Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten? - Nem hinném, hogy a szabad iskolaválasztás rendszeréből vissza lehetne térni egy kötött körzeti rendszerre. A szellem kiszabadult a palackból, visszagyömöszölni már nem nagyon lehet. Magyarország a rendszerváltozáskor nem volt a tudatában annak, hogy a szabad iskolaválasztás egy grandiózus társadalmi kísérlet. Ezt úgy lehet leírni, mint egy univerzális utalványrendszert, amelyben minden gyerek után jár egy ingyenes oktatási utalvány, amit a családja bárhol beválthat. Ugyanilyen utalványt kap minden gyerek az Egyesült Államokban vagy Angliában is, csak ott megmondják, hol lehet beváltani. Ha az nem tetszik a szülőnek, akkor vagy elköltözik egy jobb iskolával rendelkező körzetbe, vagy a saját pénzéből befizeti a gyermekét egy jó magániskolába. Az utóbbi esetben azonban kétszer fizetett ezért: egyszer mint adófizető, egyszer mint a magániskola kliense. A világban rendkívül ritkák az univerzális utalványrendszerek (ilyen például Chile vagy Új-Zéland iskolarendszere). Célzott utalványkísérletek viszont sok helyen működnek. E kísérletek - melyek egészen másként működnek, mint az univerzálisan piacosított rendszerek - a piacot a rászorulók szolgálatába állítják. Például támogatásként utalványt adnak a rosszabb iskolába járó, szegény gyerekeknek, amit azok akár a legelegánsabb magániskolában is beválthatnak, így a szerencsésebbek beléphetnek egy olyan világba, ahová sosem léphettek volna be. Egy másik hatás abban áll, hogy a leromlott iskolák versenyre kényszerülnek. A szegények így tudják megbüntetni piaci úton az őket rosszul szolgáló iskolákat. Egy lehetséges beavatkozási mód tehát a szegényeknek nyújtott utalványok biztosítása. A másik, hogy jogszabállyal kellene korlátozni az iskolák válogatási kedvét. Magyarországon ugyan törvény szabályozza, hogy az általános iskolák nem szervezhetnek felvételi vizsgát, de ezt a törvényt lábbal tiporja a magyar oktatási rendszer. A magyar középosztály rendkívül önző, és elvárja az őt kiszolgáló jobb helyi iskoláktól, hogy valamilyen trükkös módon szorítsák ki a szegények, a romák, az iskolázatlanok gyermekeit. Akárhogy is, de oldják meg valahogy, hogy oda ne járhasson akárki. Az iskolák pedig, mivel erősen beágyazottak a helyi érdekviszonyokba, világosan értik ezeket a ki nem mondott elvárásokat. Akinek érdeke lenne, hogy ez a gyakorlat megváltozzék, annak nincs szava, akinek van szava, annak nem érdeke, hogy megváltozzék. - Ha vissza lehetne vonni a szabad iskolaválasztás jogát, az ön szerint megoldaná-e a szegregációs problémát? - Nem hinném, hogy megoldaná, de mindenképpen megdrágítaná a szelekciót. Mindenesetre ma már ez a folyamat olyan messzire jutott, hogy a szabad iskolaválasztás adminisztratív korlátozását lehetetlennek látom. Arra mindazonáltal lehetne és kellene is törekedni, hogy az iskolák betartsák a törvényt. Egy általános iskola nem a Harvard Egyetem. Nem szelektálhat. A törvény erejével kellene kötelezni arra, hogy túljelentkezés esetén a körzeten kívülről jelentkezők közül sorsolás útján válassza ki a felvetteket. Továbbá, hogy minden esetben írásban kelljen megindokolnia, ha valakit nem vesz fel, és ezt a döntést a szülő különböző szintű alkotmányos fórumokon (ha kell, a bíróságon) megtámadhassa. A demokrácia arról szól, hogy a törvényeket akkor is be kell tartani, ha azok nem minden körülmények között szolgálják a középosztály kényelmét. CSORDÁS DÁNIEL