Köznevelés, 2005 (61. évfolyam, 1-41. szám)

2005-01-14 / 2. szám

ól. évfolyam 2. szám 2005. január 14. is. Jóval tágabb jelenségről van szó, mint a roma problémáról, jóllehet a roma gyere­kek számára a hazai iskolarendszer hiper­­szelektivitása jelenti talán a legnagyobb problémát. A szegények kétharmada nem cigány. Egyharmaduk cigány, de ez az egyharmad az egész cigányságnak legalább a fele (vagy talán több is). Nem­csak arról van szó, hogy ez a rendszer nem szereti a romákat - ez a rendszer a szegé­nyeknek nem kedvez.­­ Ha tudomásul vennénk az elkülönülést, de gondoskodnánk arról, hogy az erőforrá­sok (a különböző „képességű" tanárok és a felhasználható anyagi források) egyenlően legyenek elosztva, az segítene-e a rosszabb iskolákon? - Rövid távon talán igen, hosszabb tá­von azonban nem. Az alacsony társadalmi státusú gyerekeket tömörítő iskoláknak hiába jut ugyanannyi erőforrás, mint a jobb iskoláknak, erős társadalmi mechaniz­musok hatnak abba az irányba, hogy az is­kolai szolgáltatások minősége, éppen a szegregáció következtében, fokozatosan leromoljék. Maga a szegregáció eredmé­nyezi ezt. Ha a körzeti rendszerben egy ta­nárra mondjuk öt problémás gyerek jutott, a szabad iskolaválasztás rendszerében elő­fordulhat, hogy ugyanerre a tanárra most tizenöt ilyen gyerek jut, ami óriási különb­ség. Mert ezekkel a gyerekekkel foglalkoz­ni rengeteg időt, szakértelmet és figyelmet igényel. Ha a tanár lelkiismeretes és igazsá­gos akar maradni, ugyanazt az energiát több gyerekre kell elosztania, tehát kicsit vissza kell vennie az egy gyerekre jutó tel­jesítményéből. Ez csökkenti a gyerek moti­vációját ahhoz képest, amilyen lett volna, ha potenciálisan több figyelem jut neki, mint a heterogén iskolában. Egy másik me­chanizmus, hogy ha a nehezen kezelhető, rosszul tanuló gyerekeket összezsúfolják egy iskolában, ott pillanatok alatt ki fog alakulni egy sajátos szubkultúra, amely­ben a tanulás nem sikk, nem divatos, stré­­berségnek számít. A harmadik mechaniz­mus, hogy mivel a tanárok fizetését nem az határozza meg, hogy hány nehezen kezel­hető gyerek van az osztályban, ugyanannyit fog keresni az a tanár, akinek háromszor annyi feladata van, mint a másiknak. A jobb tanár el tud menni egy másik iskolá­ba, jobbak az alternatív lehetőségei. El is megy majd. A szegény gyerekek szegregált iskoláiban pedig maradnak a rosszabb ta­nárok. Ez a három mechanizmus teljesen le fogja rontani a szegregált iskolában az oktatás minőségét. Noha ezt az ered­ményt senki sem kívánta, a szabad iskola­­választás spontán, decentralizált rendsze­rében a társadalmi rétegek növekvő elkü­lönülésének ez lesz a nem szándékolt, de elkerülhetetlen következménye. - Ezek a növekvő hátrányok pénzben ki­fejezhetők? - A középosztálybeliek nyereségével a szegregáltak veszteségei állnak szemben. Gondoljuk csak meg: az oktatási szolgálta­tások leromlását elvileg ellensúlyozni le­hetne azzal, hogy az iskola a piacon több­letszolgáltatásokat vásárol. Hány tanárt, hány pszichológust kellene még alkalmaz­ni a veszteségek kompenzálásához? Mibe kerülne ez? Vajon nem az történik-e a szeg­regáció következtében, hogy bújtatott módon forrásokat veszünk el a szegé­nyektől, és adunk át a jobb módúaknak? A szabad iskolaválasztás mozgatja ezt az egész bonyolult folyamatot. A szabadság­­fokkal, amelyet beraktak a rendszerbe, messze jobban tud élni a középosztály, mint a szegényebb rétegek. - Hogyan lehetne változtatni ezen a hely­zeten? - Nem hinném, hogy a szabad iskolavá­lasztás rendszeréből vissza lehetne térni egy kötött körzeti rendszerre. A szellem ki­szabadult a palackból, visszagyömöszölni már nem nagyon lehet. Magyarország a rendszerváltozáskor nem volt a tudatában annak, hogy a szabad iskolaválasztás egy grandiózus társadalmi kísérlet. Ezt úgy le­het leírni, mint egy univerzális utalvány­rendszert, amelyben minden gyerek után jár egy ingyenes oktatási utalvány, amit a családja bárhol beválthat. Ugyanilyen utal­ványt kap minden gyerek az Egyesült Álla­mokban vagy Angliában is, csak ott meg­mondják, hol lehet beváltani. Ha az nem tet­szik a szülőnek, akkor vagy elköltözik egy jobb iskolával rendelkező körzetbe, vagy a saját pénzéből befizeti a gyermekét egy jó magániskolába. Az utóbbi esetben azonban kétszer fizetett ezért: egyszer mint adófize­tő, egyszer mint a magániskola kliense. A vi­lágban rendkívül ritkák az univerzális utal­ványrendszerek (ilyen például Chile vagy Új-Zéland iskolarendszere). Célzott utal­ványkísérletek viszont sok helyen működ­nek. E kísérletek - melyek egészen más­ként működnek, mint az univerzálisan pia­cosított rendszerek - a piacot a rászorulók szolgálatába állítják. Például támogatásként utalványt adnak a rosszabb iskolába járó, szegény gyerekeknek, amit azok akár a legelegánsabb magániskolában is beválthat­nak, így a szerencsésebbek beléphetnek egy olyan világba, ahová sosem léphettek volna be. Egy másik hatás abban áll, hogy a leromlott iskolák versenyre kényszerülnek. A szegények így tudják megbüntetni piaci úton az őket rosszul szolgáló iskolákat. Egy lehetséges beavatkozási mód tehát a szegé­nyeknek nyújtott utalványok biztosítása. A másik, hogy jogszabállyal kellene korlátoz­ni az iskolák válogatási kedvét. Magyaror­szágon ugyan törvény szabályozza, hogy az általános iskolák nem szervezhetnek fel­vételi vizsgát, de ezt a törvényt lábbal ti­porja a magyar oktatási rendszer. A magyar középosztály rendkívül önző, és elvárja az őt kiszolgáló jobb helyi iskoláktól, hogy va­lamilyen trükkös módon szorítsák ki a sze­gények, a romák, az iskolázatlanok gyerme­keit. Akárhogy is, de oldják meg valahogy, hogy oda ne járhasson akárki. Az iskolák pedig, mivel erősen beágyazottak a helyi ér­dekviszonyokba, világosan értik ezeket a ki nem mondott elvárásokat. Akinek érdeke lenne, hogy ez a gyakorlat megváltozzék, an­nak nincs szava, akinek van szava, annak nem érdeke, hogy megváltozzék. - Ha vissza lehetne vonni a szabad isko­laválasztás jogát, az ön szerint megoldaná-e a szegregációs problémát? - Nem hinném, hogy megoldaná, de mindenképpen megdrágítaná a szelekciót. Mindenesetre ma már ez a folyamat olyan messzire jutott, hogy a szabad iskolaválasz­tás adminisztratív korlátozását lehetetlen­nek látom. Arra mindazonáltal lehetne és kellene is törekedni, hogy az iskolák be­tartsák a törvényt. Egy általános iskola nem a Harvard Egyetem. Nem szelektálhat. A törvény erejével kellene kötelezni arra, hogy túljelentkezés esetén a körzeten kí­vülről jelentkezők közül sorsolás útján vá­lassza ki a felvetteket. Továbbá, hogy min­den esetben írásban kelljen megindokol­nia, ha valakit nem vesz fel, és ezt a dön­tést a szülő különböző szintű alkotmányos fórumokon (ha kell, a bíróságon) megtá­madhassa. A demokrácia arról szól, hogy a törvényeket akkor is be kell tartani, ha azok nem minden körülmények között szolgálják a középosztály kényelmét. CSORDÁS DÁNIEL

Next