Köznevelés, 2007 (63. évfolyam, 1-41. szám)

2007-11-16 / 37. szám

TUDÓSÍTÁS 63. évfolyam 37. szám 2007. november 16. Édes anyanyelvűnk nyelvhasználati verseny 35. alkalommal rendezte meg az Édes anyanyelvűnk nyelvhasználati verseny or­szágos döntőjét Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a sátoraljaújhelyi Kos­suth Lajos Gimnázium, Szakközépisko­la, Kollégium és Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény több intézmény szervezett támogatásával (OKM, Kazinczy-díj Alapít­vány, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Köz­gyűlése és a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ). A versenyzőket, kí­sérő tanáraikat és a megjelent vendégeket Györgyi Béláné igazgatónő köszöntötte. Az október 19-én írásbeli fordulóval kezdődő versenyen a résztvevők először nyelvhasználati ismereteikről adtak szá­mot. A forduló ideje alatt a kísérő tanárok a vendéglátó iskola diákjainak segítségével megtekinthették a város nevezetességeit, például Kossuth hajdani lakhelyét, a XIII. századi eredetű kora gótikus pálos-piarista kolostort. A Városháza dísztermében Ke­rekes Barnabás, Kováts Dániel és Wacha Imre mutatta be A nyelv legfél­tőbb kincsünk című jubileumi kiadványt. A délutáni kiránduláson a vendégek a házigazdák jóvoltából megismerkedhettek Sárospatak és a Bodrogköz nevezetes lát­nivalóival: a többi között a karcsai román kori templommal, a pácini Alagi-kas­­téllyal, a pataki Rákóczi-várral, Széphal­mon pedig láthatták, hogyan magasodik, épül Kazinczy mauzóleuma mellett az áp­rilisra elkészülő Magyar Nyelv Múzeuma. Az esti díszünnepségen, melyet a Latabár Árpád Színházban tartottak, a ven­déglátó város nevében Szamosvölgyi Pé­ter polgármester és dr. Kováts Dániel Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai tanár köszöntötte a döntőn megjelenteket. A díszünnepségen került sor a Péchy Blan­­ka-díj átadására, melyet az Anyanyelvápo­lók Szövetsége nevében dr. Deme László professzor és Szakonyi Károly író adott át Palásti József helyi középiskolai tanár­nak, aki a kezdetektől részt vett a verseny­zők felkészítésében, a bírálóbizottság munkájában. Végül az est keretében Szavak, csodá­latos szavak. ...Szárnyalnak, mint a gondolat címmel Kispál Józsefné tanár­nő rendezésében irodalmi összeállítást mutattak be a rendező iskola diákjai. A szombati, szóbeli döntő a Városháza udvarán lévő Kazinczy-szobor megkoszo­rúzásával kezdődött. A döntő résztvevői mindhárom kategóriában (gimnázium, szakképző iskolai, határon túli) három percben fejthették ki gondolataikat a kö­vetkező témák egyikéről meghatározott helyzetben és elképzelt közönség előtt: 1. „Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik?” (Bessenyei György) - gondolatok a széphalmi Magyar Nyelv Há­záról, hallgatóság a versenyzőtársak. 2. „S háltak az utcán...” (József Attila) - Hál­nak az utcán, műfaja elmélkedés, hallga­tóság a teremben ülők. 3. Magatartás be­szédben és cselekvésben, műfaja vitaindí­tó, helyszín: anyanyelvi tábor. 4. Higgyek­­e a horoszkópnak? - gondolatok baráti körben. A nap zárásaként a Latabár Árpád Szín­házban Hlinyánszky Tamás, Schweitzer Tamás és Fekete Attila összeállításában „Párhuzamok” címmel zenés, táncos, iro­dalmi műsort mutattak be a rendező gim­názium és a Bokréta Művészeti Iskola diák­jai, valamint a Zemplén és Hegyalja Nép­tánc Együttes táncosai, Székely György közreműködésével. A Széphalmon megrendezett ünnepé­lyes eredményhirdetésen dr. Nyirkos Ist­ván egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora mondott zárszót. A díjakat és a különdíjakat Fehér József, a Kazinczy Társaság elnöke, dr. Komáromy Sándor, a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Karának főigazgatója, Maróti István, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitká­ra, Szamosvölgyi Péter polgármester, Lenár Györgyné, a Sátoraljaújhelyi Diá­kok Baráti Körének képviselője adta át. Sátoraljaújhely város emlékplakettjét, valamint a vele járó pénzjutalmat a követ­kező versenyzőknek ítélte oda a zsűri: Aranyos Helga (Egészségügyi Középis­kola, Zenta, tanára: Mihók Hilda), Bártfai Csaba (Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, Szentes, tanára: Komáromi Fe­­rencné), Berkes Beatrix (Irinyi János Gim­názium és Szakközépiskola, Debrecen, ta­nára: Nádasy Éva), Birtok Lili (Krúdy Gyu­la Gimnázium, Nyíregyháza, tanára: dr. Durucz Istvánná), Boldoczki Balázs (Ru­das Közgazdasági Középiskola, Duna­újváros, tanára: Kincsesné Zavodnyik Ju­lianna), Bozsoki Petra (Veres Pálné Gim­názium, Budapest, tanára: Széky Péterné), Farka Fanni (Tóparti Gimnázium, Szé­kesfehérvár, tanára: Brunner Éva), Feke Zsófia Judit (Berzeviczy Gergely Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola, Miskolc, tanára: Birkné Tenk Nóra), Hosztafi Cintia (Krúdy Gyula Gimná­zium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Győr, taná­ra: Kovács Kálmán), Jenciu János (Klap­ka György Szakközépiskola és Szakiskola, Jászberény, tanára: Dudás Ferencné), Ko­szorús Ágota (Óbecsei Gimnázium, taná­ra: Cseri Angéla), Kovács Márta Flóra (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kola, Miskolc, tanára: Nagy Ottóné), Mé­száros Katalin (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas, tanára: Palásti Károly), Sal­la­i Levente (Vasvári Pál Gimnázium, Nyír­egyháza, tanára: Mikó Gyöngyi), Sik Ta­más Dávid (Puskás Tivadar Távközlési Technikum, Budapest, tanára: Kamer Ju­dit), Sipos Zsuzsanna (Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollé­gium, Tiszaújváros, tanára: Báli Istvánna), Szabad László (Kölcsey Ferenc Főgimná­zium, Szatmárnémeti, tanára: Bagosi Ilo­na), Szabó Réka (Református Kollégium, Kolozsvár, tanára: Rácz Melinda), Szabó Tibor András (Élelmiszer-ipari és Földmé­rési Szakképző Iskola, Szombathely, taná­ra: Farkasné Kiss Virág), Szakács Tünde (Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollé­gium, Győr, tanára: Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna), Szegedi Krisztina (Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló, taná­ra: Árváné Márton Erzsébet), Szeri Kriszti­na (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, tanára: Vancsó Mariann), Szilágyi Kis­­pista Ágota (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár, tanára: Tőkés Erika), Teleki Bálint (Szent István Gimnázium, Budapest, tanára: Borosné Jakab Edit), Varga László (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr, tanára: Takács Lívia). Sátoraljaújhely város emlékplakettjét, valamint a vele járó pénzjutalmat eredmé­nyes felkészítő tanári munkájukért az idei évben dr. Durucz Istvánná (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza) és Tőkés Erika (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár) kapta. R. Á.

Next