Köznevelés, 2009 (65. évfolyam, 1-41. szám)
2009-01-09 / 1. szám
Tanárvélemények egy kutatás tükrében A roma gyerekek iskolai kudarcaiért elsősorban a szülők felelősek” A pedagógusok egy része helyesli az etnikai szegregációt az iskolában és a képességek szerinti elkülönítést is - derül ki abból a felmérésből, amelyet a nemrégiben elhunyt Liskó Ilona és Fehérvári Anikó készített a Sulinova Kht. kérésére. Az iroda dolgozta ki az első Nemzeti Fejlesztési Terv HEFOP programja által finanszírozott integrációs pedagógus-továbbképzéseket. A hatásvizsgálat eredményeiről Fehérvári Anikó, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szociológus munkatársa tájékoztatott. A kutatás három pályázati programon belül értékelte azt a pedagógus-továbbképzést, amelynek fő célja a hátrányos helyzetű és roma tanulók integrált oktatásának megvalósítása és az ilyen tanulókat oktató intézmények fejlesztése volt. A nyerteseknek többféle továbbképzést kínáltak: integrált pedagógiai rendszer, tanórai differenciálás, kooperatív tanulás, drámapedagógia stb. témakörökben. A kutatók 2006-ban a továbbképzés megkezdése előtt, majd egy év múlva a továbbképzés befejezését követően is megkérdezték a részt vevő 147 iskola mintegy 3000 pedagógusát. A képzés után 30 pedagógussal interjút is késztettek. A pályázatra főleg kistelepülések általános iskolái jelentkeztek, elsősorban onnan, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek, legtöbb az Észak-Alföldről és Dél-Dunántúlról. Ezekben az intézményekben sok a gyógypedagógiai osztály. Ezekben és a felzárkóztató osztályokban 86, illetve 91 százalék a hátrányos helyzetű tanuló. A normál osztályok fele érkezik hátrányos helyzetű családból és 36 százalék roma gyerek. A tagozatos osztályban legfeljebb a gyerekek 15 százaléka hátrányos helyzetű. A részt vevő iskolák felénél az épület felújításra szorul, nagy a zsúfoltság, ugyanakkor a számítógépes ellátottság kedvezőbb az országos átlagnál, ami az integrációs támogatás miatt lehet. Az egyetemet végzett pedagógusok aránya sem tér el az átlagostól. Viszont vannak betöltetlen státusok, és sokan nem(csak) saját szaktantárgyukat tanítják. A szociológusok azt az összefüggést is kimutatták, hogy ott több a nem saját tárgyát tanító pedagógus, ahol több a hátrányos helyzetű gyerek. A továbbképzést követően úgy nyilatkoztak a résztvevők, hogy azt kapták, amit választottak, és a hallottak hasznosak maguknak és iskolájuknak is. Úgy vélekedtek, hogy sok új ismeretet szereztek, új módszereket sajátítottak el, de a hátrányos helyzetű tanulók képzéséhez kevés segítséget kaptak, és a konfliktusok kezeléséhez sem adott eleget a továbbképzés. A pedagógusok többsége a hátrányos helyzetű és roma gyerekek iskolai kudarcaiért elsősorban a szülőket teszi felelőssé. A fejlesztési programban részt vevő iskolák pedagógusai is szülte kivétel nélkül (92 százalék) úgy gondolja, hogy az iskola nem tudja bepótolni mindazt, amit a család a kisgyerekkori szocializáció során elmulasztott, illetve a család együttműködése nélkül az oktatás során az iskolában nem várhatók jó eredmények. Mindössze egytizedük gondolja úgy, hogy az elutasító környezeti tényezőknek is szerepük van abban, hogy a középiskolai ambíciók a roma tanulók esetében az átlagosnál gyakrabban meghiúsulnak. A szegény és nem csak roma családok iskolakezdési hátrányaiként sorolták a nyelvi hátrányokat, a tárgyi felszerelés, a mindennapi élethez szükséges ismeretek, a szabálykövetési képességek és az önkontroll hiányát. A pedagógusok többsége az interjús beszélgetések során is elismerte, hogy létezik a romákkal szemben előítélet a társadalomban általában és saját környezetében is, de a legtöbben magukat nem sorolták az előítéletesen gondolkodók közé. Azt, hogy az etnikai szegregáció senkinek sem jó, a válaszadók 73 százaléka gondolta még a továbbképzés előtt, de ez az arány utána is csak némileg változott, 76 százalék lett. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy előnyös-e az integráció, a megkérdezetteknek csak 30 százaléka válaszolt igennel, és a továbbképzés után is csak 35 százalék. A tanfolyamot követően a pedagógusok azt nyilatkozták, hogy iskolájukban pozitívan változott a szemlélet (a továbbképzéseket az iskolákban tartották). Ugyanakkor a romákkal szembeni előítéletes gondolkodás tartósságát bizonyítja az is, hogy a továbbképzések megkezdése előtt a pedagógusok 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy különbséget lát a hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekek között, és az így vélekedő tanárok aránya a továbbképzések után is csak egy százalékkal csökkent. Fehérvári Anikó elmondta: persze ma is van az iskolákban 2-3 „szent őrült”, lelkes és elhivatott tanár, de az általános szemléletváltás teremtheti meg az előrelépés feltételeit, amit a pedagógusképzés átalakításával és továbbképzésekkel lehet elősegíteni. Az egri tanárképző főiskolán már készülnek azok a modulok, amelyek a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást segítik, és ezek épülnek majd be a tanárképzés menetébe.Sz er • • iivinni limn I y Köznevelés Veszélyes iskola Nemcsak az agresszív cselekedet, hanem a szegregáció, a diszkrimináció is agresszió - hangzott el Iványi Gábor rektor üdvözlő szövegében, amelyet a Wesley János Lelkészképző Főiskola pedagógia szakának és a Magyar Szociológiai Társaság oktatásszociológiai szakosztályának közös rendezésében tartott konferencián olvastak fel. A szakmai összejövetel témája a „veszélyes iskola” volt. A metodista lelkész szerint cselekedni kell, mert az iskola, a pedagógus és a pedagógusképzés is bajban van. Csákó Mihály, az ELTE egyetemi tanára azt hangsúlyozta, hogy az iskola színtere lehetne az erőszakmentes konfliktuskezelésnek, mert az iskola a racionális elméleti képzés és a társas viszonyok gyakorló helye. Megjelenik az alá-fölé és az egymás mellé rendeltség is. Amiért mégsem az, annak az az oka, hogy az iskola elsősorban tanít és nem nevel. Hiányzik az együttélés, a szabályalkotás és az értékelés gyakorlása. Az előadó az agresszió egyéni és társadalmi hátteréről is szólt. Példaként említett egy 1998-as felmérést, amelyet 7. osztályosok között végeztek. Egy élethelyzet megoldására a válaszadók legnagyobb arányban (30 százalék) agresszív megoldást javasoltak, legkevesebben (20 százalék) passzív választ adtak. A demokratikus megoldást adóknál megfigyelhető volt, hogy nagy arányban meghallgatják a rádióban a híreket és pozitívan nyilatkoznak a vallásról. Az agresszív válaszadók lerobbant kerületek lakói, szüleik alacsony iskolázottságúak. Akik felnőtt segítségét kérnék a helyzet megoldására, azok általában diplomás szülők gyerekei. 65. évfolym ^1. szán ^2009. január 1.