Köznevelés, 2009 (65. évfolyam, 1-41. szám)

2009-01-09 / 1. szám

Tanárvélemények egy kutatás tükrében A roma gyerekek iskolai kudarcaiért elsősorban a szülők felelősek” A pedagógusok egy része helyesli az etnikai szegregációt az iskolában és a képességek szerinti elkülönítést is - derül ki abból a fel­mérésből, amelyet a nemrégiben elhunyt Liskó Ilona és Fehérvári Anikó készített a Sulinova Kht. kérésére. Az iroda dolgozta ki az első Nemzeti Fejlesztési Terv HEFOP programja által finanszírozott integrációs pedagógus-továbbképzéseket. A hatásvizs­gálat eredményeiről Fehérvári Anikó, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szocioló­gus munkatársa tájékoztatott. A kutatás három pályázati programon belül értékelte azt a pedagógus-továbbkép­zést, amelynek fő célja a hátrányos helyze­tű és roma tanulók integrált oktatásának megvalósítása és az ilyen tanulókat oktató intézmények fejlesztése volt. A nyertesek­nek többféle továbbképzést kínáltak: integ­rált pedagógiai rendszer, tanórai differenci­álás, kooperatív tanulás, drámapedagógia stb. témakörökben. A kutatók 2006-ban a továbbképzés megkezdése előtt, majd egy év múlva a továbbképzés befejezését köve­tően is megkérdezték a részt vevő 147 isko­la mintegy 3000 pedagógusát. A képzés után 30 pedagógussal interjút is késztettek. A pályázatra főleg kistelepülések általá­nos iskolái jelentkeztek, elsősorban onnan, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek, leg­több az Észak-Alföldről és Dél-Dunántúlról. Ezekben az intézményekben sok a gyógy­pedagógiai osztály. Ezekben és a felzárkóz­tató osztályokban 86, illetve 91 százalék a hátrányos helyzetű tanuló. A normál osztá­lyok fele érkezik hátrányos helyzetű család­ból és 36 százalék roma gyerek. A tagozatos osztályban legfeljebb a gyerekek 15 száza­léka hátrányos helyzetű. A részt vevő isko­lák felénél az épület felújításra szorul, nagy a zsúfoltság, ugyanakkor a számítógépes el­látottság kedvezőbb az országos átlagnál, ami az integrációs támogatás miatt lehet. Az egyetemet végzett pedagógusok aránya sem tér el az átlagostól. Viszont vannak be­töltetlen státusok, és sokan nem(csak) saját szaktantárgyukat tanítják. A szociológusok azt az összefüggést is kimutatták, hogy ott több a nem saját tárgyát tanító pedagógus, ahol több a hátrányos helyzetű gyerek. A továbbképzést követően úgy nyilat­koztak a résztvevők, hogy azt kapták, amit választottak, és a hallottak hasznosak ma­guknak és iskolájuknak is. Úgy vélekedtek, hogy sok új ismeretet szereztek, új mód­szereket sajátítottak el, de a hátrányos helyzetű tanulók képzéséhez kevés segítsé­get kaptak, és a konfliktusok kezeléséhez sem adott eleget a továbbképzés. A pedagógusok többsége a hátrányos helyzetű és roma gyerekek iskolai kudarca­iért elsősorban a szülőket teszi felelőssé. A fejlesztési programban részt vevő iskolák pedagógusai is szülte kivétel nélkül (92 százalék) úgy gondolja, hogy az iskola nem tudja bepótolni mindazt, amit a család a kisgyerekkori szocializáció so­rán elmulasztott, illetve a család együtt­működése nélkül az oktatás során az isko­lában nem várhatók jó eredmények. Mind­össze egytizedük gondolja úgy, hogy az el­utasító környezeti tényezőknek is szere­pük van abban, hogy a középiskolai ambí­ciók a roma tanulók esetében az átlagosnál gyakrabban meghiúsulnak. A szegény és nem csak roma családok iskolakezdési hátrányaiként sorolták a nyelvi hátrányokat, a tárgyi felszerelés, a mindennapi élethez szükséges ismeretek, a szabálykövetési képességek és az önkont­roll hiányát. A pedagógusok többsége az in­terjús beszélgetések során is elismerte, hogy létezik a romákkal szemben előíté­let a társadalomban általában és saját kör­nyezetében is, de a legtöbben magukat nem sorolták az előítéletesen gondolkodók közé. Azt, hogy az etnikai szegregáció sen­kinek sem jó, a válaszadók 73 százaléka gondolta még a továbbképzés előtt, de ez az arány utána is csak némileg változott, 76 százalék lett. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy előnyös-e az integráció, a megkérde­zetteknek csak 30 százaléka válaszolt igen­nel, és a továbbképzés után is csak 35 szá­zalék. A tanfolyamot követően a pedagógu­sok azt nyilatkozták, hogy iskolájukban po­zitívan változott a szemlélet (a továbbkép­zéseket az iskolákban tartották). Ugyanak­kor a romákkal szembeni előítéletes gon­dolkodás tartósságát bizonyítja az is, hogy a továbbképzések megkezdése előtt a peda­gógusok 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy különbséget lát a hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekek között, és az így vélekedő tanárok aránya a továbbképzé­sek után is csak egy százalékkal csökkent. Fehérvári Anikó elmondta: persze ma is van az iskolákban 2-3 „szent őrült”, lelkes és elhivatott tanár, de az általános szemlé­letváltás teremtheti meg az előrelépés fel­tételeit, amit a pedagógusképzés átalakítá­sával és továbbképzésekkel lehet elősegíte­ni. Az egri tanárképző főiskolán már készül­nek azok a modulok, amelyek a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást segítik, és ezek épülnek majd be a tanárképzés me­netébe.­­Sz­­ ­­er • • iivi­nni limn I y Köznevelés Veszélyes iskola Nemcsak az agresszív cselekedet, hanem a szegregáció, a diszkrimináció is agresszió - hangzott el Iványi Gábor rektor üdvözlő szövegében, amelyet a Wesley János Lel­készképző Főiskola pedagógia szakának és a Magyar Szociológiai Társaság oktatás­szociológiai szakosztályának közös ren­dezésében tartott konferencián olvastak fel. A szakmai összejövetel témája a „veszé­lyes iskola” volt. A metodista lelkész szerint cselekedni kell, mert az iskola, a pedagógus és a pedagógusképzés is bajban van. Csákó Mihály, az ELTE egyetemi tanára azt hangsúlyozta, hogy az iskola színtere lehetne az erőszakmentes konfliktuske­zelésnek, mert az iskola a racionális elmé­leti képzés és a társas viszonyok gyakorló helye. Megjelenik az alá-fölé és az egymás mellé rendeltség is. Amiért mégsem az, an­n­­a­k az az oka, hogy az iskola elsősorban ta­nít és nem nevel. Hiányzik az együttélés, a szabályalkotás és az értékelés gyakorlása. Az előadó az agresszió egyéni és társadalmi hátteréről is szólt. Példaként említett egy 1998-as felmérést, amelyet 7. osztályosok között végeztek. Egy élethelyzet megoldá­sára a válaszadók legnagyobb arányban (30 százalék) agresszív megoldást javasoltak, legkevesebben (20 százalék) passzív vá­laszt adtak. A demokratikus megoldást adóknál megfigyelhető volt, hogy nagy arányban meghallgatják a rádióban a híre­ket és pozitívan nyilatkoznak a vallásról. Az agresszív válaszadók lerobbant kerületek lakói, szüleik alacsony iskolázottságúak. Akik felnőtt segítségét kérnék a helyzet megoldására, azok általában diplomás szü­lők gyerekei. 65. évfolym­ ^1. szán ^2009. január 1.

Next