Köznevelés, 2010 (66. évfolyam, 1-41. szám)
2010-12-17 / 41. szám
Endre genetikus beszélt. Sok információval járult hozzá a tudós személyiségének megismeréséhez Marton János egykori könyvtárigazgató és Szemenyei Sándor nyugalmazott középiskolai igazgató, valamint az Egy világfi Szegeden című film, amelyet Sári Zsuzsa rendezett. Az egészséges életmód fontosságáról neves szakemberek szóltak: Kovács József, a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója és Mészáros Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ professzora. A magyar fiatalok egészségi állapotáról és életmódjáról Aszmann Anna, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főorvosa tájékoztatta a jelenlévőket. Az iskolai testnevelés ügyével több előadás is foglalkozott: Lukács József testnevelő tanár, mesteredző, volt szövetségi kapitány; Ónodi Szabolcs, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének alelnöke, a MOB tagja; valamint Istvánfi Csaba professzor, testnevelő tanár, a MÚTOE elnöke, szintén MOB-tag. Ladover Ferenc, a szervező iskola igazgatója, maga is testnevelő tanár, elmondta, hogy az emlékkonferencia egy állásfoglalás megszületésével zárult. Eszerint: az Európai Unió a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdasági övezetté kívánja fejleszteni Európát, és ennek legfontosabb humánerőforrása az ifjúság, mégpedig az egészséges fiatalok. Tehát a sport gazdasági hatással bíró jelenség, szerepe fontos a társadalmi és kulturális különbségek áthidalásában, betegségek megelőzésében. Ezért a konferencia résztvevői javasolják, hogy a testnevelés, a sport legyen nemzeti ügy. Legyen az iskolákban a testnevelés kötelező és mindennapos, az egészségtudatos szemlélet kialakítása a törvény erejével legyen megtámogatva. Az állásfoglalás leszögezi, az óvoda és iskola húsz éve alatt nemcsak az élet nevelési, hanem fizikai alapjait is le kell tenni. Javasolják a testnevelési szakfelügyelet visszaállítását, azt, hogy legyen szaktanácsadás, értékelés, szakmai továbbképzés, tanári minősítés. Kérik, hogy sürgősen kezdődjenek meg a mindennapos testnevelés megvalósításának gyakorlati lehetőségeit, módszereit tárgyaló konzultációk. Azt is szeretnék, ha a nemzet emlékezetében méltóbb helyet kapna Szent- Györgyi Albert élete és munkássága, és nevével fémjelzett konferenciák szerveződnének. A rendezvény jelentőségét hangsúlyozza, hogy a programot a város önkormányzata is támogatta. -sta i miamii kiliímai Az Európa Szülők Egyesülete (European Parents’ Association - EPA) és az EUROCLIO, Európai Történelemtanárok Egyesülete közös konferenciát rendezett Bécsben és Pozsonyban 2010. november 19-20-án. A Magyar Pedagógiai Társaság, mint az EPA magyar tagja delegáltjaként vettem részt a konferencián, amelynek témája látszólag kevéssé volt releváns magyar szempontból, mivel a migráció és a külföldi migráns gyermekek iskolai beilleszkedése jelenleg hazánkban nem okoz jelentős problémát. Ennek ellenére a konferencián elhangzott előadások nagy része teljes egészében transzponálhatóak a hazai kisebbségek, illetve a hátrányos helyzetű csoportok beilleszkedési problémáira. A konferencia első napján plenáris előadások hangzottak el. A barcelonai egyetem professzora, Ramón Flecha által bemutatott, az INCLUDED programon belül megvalósult projekt kedvezményezettjei elsődlegesen észak-afrikai bevándorlók és gyermekeik voltak, akiknek a helyzete nagyban hasonlít a hazai romák helyzetére. A projekt lényege, hogy a szülőket bevonják az oktatási folyamatba, a szülők az órai munka során is segítik a pedagógus munkáját, egyben párhuzamos tanulási folyamaton esnek át. A további bevonódás érdekében rendszeres, akár mindennapos gyermekfórumokat is rendeztek, amelyen a pedagógusok és a szülők is részt vettek. A projekt eredményeként az abban résztvevő gyermekek a kedvezőbb családi háttérrel rendelkező gyermekekkel azonos tanulmányi és képességbeli eredményeket értek el. További hozadéka volt a programnak, hogy a többségi közösségben változott a kisebbségekkel szembeni attitűd a napi iskolai munkában szerzett pozitív tapasztalatok hatására. Anne Lynch előadása, amely az EPA szakmai díjával elismert ír projektet mutatott be, szintén jól használható tapasztalatokról számolt be. A projekt célja a migráns szülők bevonása volt az iskolai szülői szervezetek munkájába. A korábban említett projekthez hasonlóan ennek tapasztalatai is elsősorban a kisebbségi, azon belül a roma szülők bevonásában hasznosíthatóak számunkra. Az előadást másnap workshop is követte, amelynek során lehetőség nyílt megismerkedni az Ír Szülők Szövetsége munkájával és más országok szülői szervezeteinek tapasztalataival is. Az ír szervezettől sikerült megszereznem kiadványaikat is, többek között az iskolai szülői szervezetek számára készített kézikönyvüket, amelynek hazai adaptálását és terjesztését javasolnám. Az első napi délutáni plenáris előadások a történelemtanítás és a migráció problémaköreivel foglalkoztak három területen: a migráció, mint tanítási téma, a migráció történetének tanítása, valamint a migráció megismerése a történelemtanításon keresztül. A problémakör két fő része a befogadó országok nemzeti történelmének oktatásával összefüggésben: a nemzeti történelem oktatásának relevanciája a migráns gyerekek szempontjából, valamint azon történelmi események oktatása, amelyek a migráns gyermekek szülőföldjén egészen más értelmezésűek. Ezek az előadások inkább a határon túli magyar kisebbségek, de kisebb részben a hazai kisebbségek szempontjából is érdekesek voltak. Salamon Eszter 66. évfolyam MI. szám * 2010. december 17. Regionális konferenciaSiekstirinn Változások, változó igények a közoktatásban volt a címe annak a rendezvénynek, melynek november 23-án, Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza adott otthont, és ahol főként a területi együttműködésekben, társulásokban, hálózati tanulásban résztvevő intézmények képviselői vettek részt. A regionális konferenci délelőttjén a közoktatás új irányait Pokorni Zoltán az Országgyűlés Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke vázolta fel, a Nemzeti alaptanterv tervezett változásit dr Kaposi József az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai főigazgató-helyettese ismertette, a pedagóguspolitika megváltoztatásának fontosságáról Szebedy Tas a Városmajori Gimnázium (Budapest) igazgatója, az Y-generáció teljesítmény motivációjáról pedig dr. Pais Elle Regina a Pécsi Egyetem tanszékvezető dékánhelyettese tartott előadást. Délután a konstruktív pedagógiáról dr. Nahalka István oktatáskutató beszélt, a közoktatást támogató civil partnerekről dr. Domaniczky Endre a Civil Szektor Kutatásáért Egyesület munkatársa, a referenciaintézmények szolgáltató szerepéről pedig Gyurina Éva gyógypedagógus, intézményigazgató tartott előadást. ILI. KONFERENCIÁK ■*r ., mii Ilin Illimi * Köznevelés I