Köztársaság, 1992. július-szeptember (1. évfolyam, 12-24. szám)

1992-08-28 / 20. szám

A főváros és a Budapest Ga­léria megállapodása szerint október közepén nyílik meg az elmúlt negyven év kom­munista alkotásait egybegyűjtő szoborpark. A helyszín a XXII. kerület határa, a Buda­­pest-tábla mellett. Ha a látogató a városcent­rum felől érkezik, az 58-as busszal tud a leg­közelebb kerülni hozzá, de a végállomástól is még 15 perc gyaloglás vár rá. Hajas Ervin, a kerület polgármestere szerint a lakosság egyelőre nem tilta­kozik, ami - megtekintve a te­repet - nem is meglepő: egy piros szalag és néhány va­kondtúrásszerű képződmény érthetően nem borzolta fel a kedélyeket. Egyetlen felhábo­rodott telefonáló akadt mind­össze, aki aláírásgyűjtéssel fe­nyegetőzött, amivel meg akar­ta akadályozni a kerület pén­zének pazarlását. A polgár­­mester megnyugtatta: a szob­rok költöztetésének 50 millió forintos költsége (lebontás, szállítás, felállítás) a fővárost terheli. Politikai színezetű megmozdulások eddig nem voltak, még senki nem tiltakozott a hí­vatlanul betolakodó kommunista szellem el­len. Hajas Ervin nem is nagyon számít erre. Szerinte egy ilyen megmozdulás nem találna visszhangra a kerületben, tömegdemonstráci­ót csak „külsősökkel” lehetne rendezni, de hozzátette: „Demokráciában élünk, mindenki­nek joga van elmondani a véleményét.” Hajas Ervin úgy véli, a szoborpark csak hasznot hozhat a kerületnek, kiváltképp annak a környéknek, ahova építik, hiszen csatorná­zás és az úthálózat bővítése szükséges a park kialakításá­hoz, a fenntartási költségeket pedig - az előzetes számítá­sok alapján - a belépőjegyek fedezni fogják. A szobrok szállításáért és karbantartásáért a Budapest Galéria felelős, tehát ez sem az ön­­kormányzat gondja. Hogy kik lesznek a láto­gatók? Az optimista polgár­­mester szerint szinte min­denki­ lesz, aki nosztalgiáz­ni, lesz, aki felháborodni jön ide, a többiek pedig kíván­csiságból. Az autó nélkül pillanatnyilag csak igen kö­rülményesen megközelíthető park leendő nézelődői(?) kedvéért - a polgármester reményei szerint - vagy idényjáratot indít a BKV, vagy meghosszabbítja az 58- as busz vonalát, de ez ismét nem az ő gondjuk, hanem a főváros feladata. A XXII. kerület anyagilag és infrastrukturálisan is csak jól járhat a szoborparkkal, összegzi a polgármester, aki tökéletesen bízik abban, hogy egyrészt a Clark Ádám téri ötágú virágcsillag és ihletői végső nyugalomra lelnek itt, másrészt, hogy ez senkinek sem fogja felkavarni a lelkét. Jól jöhet a szoborpark A helyszín kijelölve: a számlát a főváros állja Képviselők a szobordöntésről Haraszti Miklós (SZDSZ) Sem em­berek, sem szobrok esetében nem vagyok híve az önbíráskodásnak. Nem helyénvaló, hogy a csillaghegyi szobordöntés esetében dühvel támadták az SZDSZ politikáját, hi­szen a szabaddemokraták még a választások alatt felléptek a kispesti szobordöntés ellen. Az önkormányzati képviselő­k tette tehetet­lenségből táplálkozott, s nem realisták, akik kultúraellenes barbárságnak állítják be. Eze­ket az irritáló szimbólumokat politikai cél­zattal rendelték meg, pénzelték, állították fel, éppen azért, hogy a hatalom természeté­re figyelmeztessenek, emlékeztetve arra, ki­nél volt a kormányrúd. Az ilyen művek leg­feljebb a hivatalos szépérzéket szolgálták ki. Amikor leáldozott a fáraók kora, az em­berek az egyiptomi piramisokban is sokkal inkább az erőszak üzenetét látták, mint pusztán kulturális terméket, ahogyan a győ­zelmet hirdető vörös csillagos szobor jelen­tése a térben olyan szimbolikus uralkodói gesztus, amely azt sugallja, hogy a győze­lem színe a piros. Ne maradjanak a helyü­kön a korszakra emlékeztető ízléstelen giccsek, ha a polgárok nem akarják, de a szobrok elleni önbíráskodás agresszív csele­kedet. Márpedig a demokrácia számtalan procedurális lehetőséget kínál a jogszerű kúrálásra. A szobordöntés diktatúrában ne­velkedett, eltévedt népi indulat, amely még nem tud élni a demokrácia eszközeivel. A szoborpark létrehozása egy kulturált, vi­szonylag olcsó ötlet, s a kor mementója is fennmarad. ✓ Omolnár Miklós ( fkgp): Már ré­gen el kellett volna távolítani az elmúlt kor­szak leginkább irritáló szobrait, hiszen tet­szik, nem tetszik, az ilyesfajta ceremóniák hozzátartoznak a rendszerváltás rituáléjá­hoz. A kiegyezés utáni időben éveken át folyt a vita például a Hentzi-szobor eltávolí­tásáról, illetve az osztrákok építette erőd, a Citadella lebontásáról. Mindkettőben a Habsburg-elnyomás jelképét látták, igaz, a Citadella esetében meglehetősen bölcs meg­oldás született: jelképesen bontották csak le, kiemelve néhány követ a főbejárat fölül. A szobrok mai eltávolítása véleményem sze­rint belefulladt az önkormányzati bürokrá­cia tengerébe. A szoborpark ötlete Bacsó Péter színvonalú, A tanú című filmjének va­lamelyik folytatásában bizonyára kiváló díszletként szolgálhatna. Csak a ráfordítan­dó milliókat sajnálom, így sokkal okosabb volna habókos amerikaiaknak elárverezni ezeket a szobrokat és a befolyt összegből létrehozni egy alapítványt, például a nehéz életkörülmények között élő egykori 56-osok támogatására. Kulin Ferenc (MDF): Tökéletesen meg tudom érteni az indulatokat, hiszen két évvel a rendszerváltás után még mindig ott díszelegnek köztereinken a régi rendszer szimbólumai. Elvárható lett volna, hogy az önkormányzatok végrehajtsák saját döntése­iket és határozataikat. Ugyanakkor az álla­mi szervek és önkormányzatok álláspontját is meg tudom érteni, hiszen igyekeznek ke­rülni mindenféle törvénysértő, erőszakot al­kalmazó megoldást, márcsak azért is, mert a békés átmenet az alkotmányosság, a jogál­lamiság eszméjének jegyében ment végbe. Indokolt ezentúl is megtenni mindent ennek védelmében. Tehát nemcsak logikai, hanem politikai értelemben is valóságos konflik­tusról, ellentmondásról van szó, amikor egymást kizáró érvek, indulatok, szempon­tok ütköznek. A megoldás megtalálásához nagy politikai bölcsesség szükségeltetik, és KÖZTÁRSASÁG 1992/20­15 CÍMLAP-HÁTTÉR

Next