Köztársaság, 1992. július-szeptember (1. évfolyam, 12-24. szám)
1992-08-28 / 20. szám
A főváros és a Budapest Galéria megállapodása szerint október közepén nyílik meg az elmúlt negyven év kommunista alkotásait egybegyűjtő szoborpark. A helyszín a XXII. kerület határa, a Budapest-tábla mellett. Ha a látogató a városcentrum felől érkezik, az 58-as busszal tud a legközelebb kerülni hozzá, de a végállomástól is még 15 perc gyaloglás vár rá. Hajas Ervin, a kerület polgármestere szerint a lakosság egyelőre nem tiltakozik, ami - megtekintve a terepet - nem is meglepő: egy piros szalag és néhány vakondtúrásszerű képződmény érthetően nem borzolta fel a kedélyeket. Egyetlen felháborodott telefonáló akadt mindössze, aki aláírásgyűjtéssel fenyegetőzött, amivel meg akarta akadályozni a kerület pénzének pazarlását. A polgármester megnyugtatta: a szobrok költöztetésének 50 millió forintos költsége (lebontás, szállítás, felállítás) a fővárost terheli. Politikai színezetű megmozdulások eddig nem voltak, még senki nem tiltakozott a hívatlanul betolakodó kommunista szellem ellen. Hajas Ervin nem is nagyon számít erre. Szerinte egy ilyen megmozdulás nem találna visszhangra a kerületben, tömegdemonstrációt csak „külsősökkel” lehetne rendezni, de hozzátette: „Demokráciában élünk, mindenkinek joga van elmondani a véleményét.” Hajas Ervin úgy véli, a szoborpark csak hasznot hozhat a kerületnek, kiváltképp annak a környéknek, ahova építik, hiszen csatornázás és az úthálózat bővítése szükséges a park kialakításához, a fenntartási költségeket pedig - az előzetes számítások alapján - a belépőjegyek fedezni fogják. A szobrok szállításáért és karbantartásáért a Budapest Galéria felelős, tehát ez sem az önkormányzat gondja. Hogy kik lesznek a látogatók? Az optimista polgármester szerint szinte mindenki lesz, aki nosztalgiázni, lesz, aki felháborodni jön ide, a többiek pedig kíváncsiságból. Az autó nélkül pillanatnyilag csak igen körülményesen megközelíthető park leendő nézelődői(?) kedvéért - a polgármester reményei szerint - vagy idényjáratot indít a BKV, vagy meghosszabbítja az 58- as busz vonalát, de ez ismét nem az ő gondjuk, hanem a főváros feladata. A XXII. kerület anyagilag és infrastrukturálisan is csak jól járhat a szoborparkkal, összegzi a polgármester, aki tökéletesen bízik abban, hogy egyrészt a Clark Ádám téri ötágú virágcsillag és ihletői végső nyugalomra lelnek itt, másrészt, hogy ez senkinek sem fogja felkavarni a lelkét. Jól jöhet a szoborpark A helyszín kijelölve: a számlát a főváros állja Képviselők a szobordöntésről Haraszti Miklós (SZDSZ) Sem emberek, sem szobrok esetében nem vagyok híve az önbíráskodásnak. Nem helyénvaló, hogy a csillaghegyi szobordöntés esetében dühvel támadták az SZDSZ politikáját, hiszen a szabaddemokraták még a választások alatt felléptek a kispesti szobordöntés ellen. Az önkormányzati képviselők tette tehetetlenségből táplálkozott, s nem realisták, akik kultúraellenes barbárságnak állítják be. Ezeket az irritáló szimbólumokat politikai célzattal rendelték meg, pénzelték, állították fel, éppen azért, hogy a hatalom természetére figyelmeztessenek, emlékeztetve arra, kinél volt a kormányrúd. Az ilyen művek legfeljebb a hivatalos szépérzéket szolgálták ki. Amikor leáldozott a fáraók kora, az emberek az egyiptomi piramisokban is sokkal inkább az erőszak üzenetét látták, mint pusztán kulturális terméket, ahogyan a győzelmet hirdető vörös csillagos szobor jelentése a térben olyan szimbolikus uralkodói gesztus, amely azt sugallja, hogy a győzelem színe a piros. Ne maradjanak a helyükön a korszakra emlékeztető ízléstelen giccsek, ha a polgárok nem akarják, de a szobrok elleni önbíráskodás agresszív cselekedet. Márpedig a demokrácia számtalan procedurális lehetőséget kínál a jogszerű kúrálásra. A szobordöntés diktatúrában nevelkedett, eltévedt népi indulat, amely még nem tud élni a demokrácia eszközeivel. A szoborpark létrehozása egy kulturált, viszonylag olcsó ötlet, s a kor mementója is fennmarad. ✓ Omolnár Miklós ( fkgp): Már régen el kellett volna távolítani az elmúlt korszak leginkább irritáló szobrait, hiszen tetszik, nem tetszik, az ilyesfajta ceremóniák hozzátartoznak a rendszerváltás rituáléjához. A kiegyezés utáni időben éveken át folyt a vita például a Hentzi-szobor eltávolításáról, illetve az osztrákok építette erőd, a Citadella lebontásáról. Mindkettőben a Habsburg-elnyomás jelképét látták, igaz, a Citadella esetében meglehetősen bölcs megoldás született: jelképesen bontották csak le, kiemelve néhány követ a főbejárat fölül. A szobrok mai eltávolítása véleményem szerint belefulladt az önkormányzati bürokrácia tengerébe. A szoborpark ötlete Bacsó Péter színvonalú, A tanú című filmjének valamelyik folytatásában bizonyára kiváló díszletként szolgálhatna. Csak a ráfordítandó milliókat sajnálom, így sokkal okosabb volna habókos amerikaiaknak elárverezni ezeket a szobrokat és a befolyt összegből létrehozni egy alapítványt, például a nehéz életkörülmények között élő egykori 56-osok támogatására. Kulin Ferenc (MDF): Tökéletesen meg tudom érteni az indulatokat, hiszen két évvel a rendszerváltás után még mindig ott díszelegnek köztereinken a régi rendszer szimbólumai. Elvárható lett volna, hogy az önkormányzatok végrehajtsák saját döntéseiket és határozataikat. Ugyanakkor az állami szervek és önkormányzatok álláspontját is meg tudom érteni, hiszen igyekeznek kerülni mindenféle törvénysértő, erőszakot alkalmazó megoldást, márcsak azért is, mert a békés átmenet az alkotmányosság, a jogállamiság eszméjének jegyében ment végbe. Indokolt ezentúl is megtenni mindent ennek védelmében. Tehát nemcsak logikai, hanem politikai értelemben is valóságos konfliktusról, ellentmondásról van szó, amikor egymást kizáró érvek, indulatok, szempontok ütköznek. A megoldás megtalálásához nagy politikai bölcsesség szükségeltetik, és KÖZTÁRSASÁG 1992/2015 CÍMLAP-HÁTTÉR