Köztársaság, 1992. július-szeptember (1. évfolyam, 12-24. szám)

1992-08-28 / 20. szám

CÍMLAP-HÁTTÉR szerintem nagyon rövid időn belül végre kell hajtani a szobrok eltávolítására vonat­kozó önkormányzati döntéseket. Másfelől a szobordöntögetők makacssága és hajlítha­tatlansága változást igénylő magatartásnak tekinthető. Én a magam részéről termékeny és szellemes ötletnek tartom a szoborpark felállítását, amit mellesleg nem is a rend­szerváltás után találtak ki, hanem jó néhány esztendővel előtte. Szörényi László iroda­lomtörténész professzor vetette fel ezt az öt­letet, amikor a Lenin-szobrok elhelyezésére tett javaslatot. Azért tartom termékeny és szellemes ötletnek, mert egyáltalán nem hi­szem azt, hogy egy ilyen parknak a felállítá­sa a múlt rendszer iránti nosztalgiákat táp­lálná. Ha valakit 40-50-100 esztendő múlva érdekel ennek a korszaknak a szelleme, a mindennapjainak a hangulata, akkor semmi sem mutathatná be érzékletesebben, mint egy ilyen paródiába is illő parknak a meglá­togatása. Ezek a szobrok a maguk sematiz­musával, a többnyire rendkívüli igénytelen­ségükkel, sablonszerűségükkel nagyon ha­tásosan fogják idézni a korszak szellemét. Boldog lennék, ha elmúlt korok, évszáza­dok hangulatát ma módunk lenne hasonló­képpen felidézni, ha több száz évvel ezelőtti köztéri szimbólumok egyhelyütt megtekint­hetők lennének. Csépe Béla (KDNP): A döntögetéssel nem értek egyet, ám ettől még megy az élet. Mégis furcsának tartom, hogy most már több mint két év elmúlt a parlamenti ciklus­ból, és itt a képviselők nap mint nap Marx és Engels árnyéka alatt járnak el. Tehát ké­sésben vagyunk. El kell érni azt, hogy mi­nél hamarabb eltávolítsák azokat a szobro­kat, amelyek a jóérzésű embereket kétségte­lenül irritálják. Nem perdöntő, hogy a köz­téren van-e szobor vagy nincs. De bizonyos szellemet sugall. A szoborpark ötletét jónak tartom, hiszen ezek mégiscsak alkotások, s ha valakit érdekel, hogy negyven év alatt milyen szobrokat állítottak, az megnézheti. Szóval lényegében a parkkal egyet­értek, bár nem lelkesedem érte, inkább szükség­­szerű megoldásnak tartom, de hangsúlyo­zom: nagyon fontos, hogy ezek a szobrok minél hamarabb elkerüljenek a helyükről. Németh Zsolt (Fidesz): Az, hogy Ma­gyarországon a szobrokat le kell döntögetni, vagy valamilyen alkotmányos megoldást kell találni e művek elhelyezésére, a Fidesz álláspontja szerint már eldőlt, amikor a rendszerváltást követő átmenet nem fegy­verropogás és lincselés közepette zajlott le, hanem békés, tárgyalásos úton. Ezért az az elképzelés, hogy itt az ideje a szobordöntö­­getésnek, számunkra nem tűnik megalapo­zottnak. A szoborpark és a szobordöntöge­­tés kérdése szorosan összefügg, hiszen a park ötlete éppen a döntögetést elkerülendő született. Ez egy nagyon jó elképzelés, de más kérdés, hogy milyen szobrokat kell fel­tétlenül eltüntetni Budapest köztereiről. En­nek kapcsán két szempontot kell figyelem­be venni: az adott alkotásnak a művészeti értékét, és azt, hogy minek próbál emléket állítani. Kósáné Kovács Magda (mszp): Úgy gondolom, jogos állampolgári, emberi igény lehet az, hogy a rendszerváltozással a rendszer jelképei és szimbólumai is megvál­tozzanak. Ugyanakkor a műalkotások sorsa öntörvényű és nagyon nehezen tudom el­képzelni, hogy emberi tartalmat hordozó ér­tékes művészeti alkotások osztozzanak az elmúlt rendszer jelképeinek a sorsában. Ezért a szobrok ledöntését, megsemmisíté­sét olyan önbíráskodásnak tartom, amelyet csak emberi és állampolgári nyugtalanság­gal tudok szemlélni. Az itt-ott ledöntött és ellopott műalkotások sorsáról döntések szü­lettek, ezek nem elhagyott javak voltak. Ezért ledöntésüket csak rongálásnak tudom nevezni. Szeretném megkérdezni a külön­böző módon viselkedő nyomozó hatóságo­kat, hogy történt-e rongálás közterületen, pusztult-e valamilyen közösségi érték? S ha erre igen a válasz, akkor nem tudom megér­teni, hogyan lehet más mércét alkalmazni akkor, ha megítélésük szerint politikai indí­tékból, vagy egyszerű anyagi haszonvágy­ból történt a rongálás. A múlt héten olvas­tam a Fejér Megyei Hírlapban a Marx-szo­­bor ellopásával kapcsolatban megindult nyomozásról, amelynek során a rendőrség megállapította, hogy nem politikai indíték­ból történt, hanem a szobor anyagának, a bronznak a megszerzésére irányult a lopás. Kérdezem én: politikai indítékból lehet lop­ni, rongálni? Kinek van joga a nyomozati szakaszban különbséget tenni indíték és in­díték között? A garázdaságra, a közösség elleni rongálásra lehet-e mentség? Ha a régi címert hordozó személyi igazolvány szán­dékos megrongálása szabálysértés, akkor a köztéri szobor sorsa miért esik más megíté­lés alá? Ami a szoborparkot illeti: nyilván­való, hogy a múltunkon nevetve, sírva, vagy kínlódva, túl kell lépni, de nem lehet skanzenba zárni. Tehetünk úgy, mintha ez nem mindannyiunk közös múltja lenne, de én ezt hazug megoldásnak tartom. Fel va­gyok háborodva az eltávolítandó szobrok listáján, hiszen például a Budai Önkéntes Ezred és a spanyol polgárháborúban részt vett nemzetközi brigádok emlékművének eltávolítása engem mint baloldali gondolko­dót és magyar állampolgárt mélyen sért, ahogyan az önkormányzatok által már ko­rábban eltüntetett emléktáblák sorsa is, s a helyi kezdeményezésből megváltoztatott ut­canevek listáján is számos antifasiszta, szo­ciáldemokrata személyiséget találunk. Ha a dalai láma azt mondja, hogy nagyon sokat tanult Marx és Engels gondolataiból, akkor meg kellene a magyar állampolgárokat is kérni arra, hogy a saját egyéni vagy közös­ségi sérelmeiket ne filozófusokon, tudóso­kon és politikusokon próbálják meg leverni. Egyébként nem kifogásolom, hogy a közíz­lést tartalmában vagy formájában általában sértő szobrokat lebontsák, ha azok nem fe­lelnek meg egy elfogulatlan, esztétikai és történelmi szempontok alapján ítélkező gré­miumnak. Tehát nem kell minden szobor­nak a helyén maradnia, pusztán azért, mert oda tették, de az ilyen döntögető kampá­nyok, meggondolatlan önbíráskodások fé­lelmet keltenek bennem. Ha London és Pá­rizs elbírja Marx és Engels szobrát, emlék­tábláját, akkor nekünk sem kell sietni azok­nak az alkotásoknak az eltávolításával, amelyek egyébként esztétikai mércét meg­ütnek. ■ A szellem szabadsága: „kinek van joga?” KÖZTÁRSASÁG 1992/20­16

Next