Köztelek – 1919. 1-22. szám
1919-11-08 / 16. szám
286 KÖZTELEK, 1919. SZEPTEMBER HÓ 23. 11. SZÁM 29-IK ÉVFOLYAM. továbbképzésére. A Köztelek hasábjain e dolgozatok egy részét a kutatók népszerűen ismertetik, ezenkívül egy-egy szakember vizsgálatainak eredményeiről élőszóval is beszámol a gazdaközönség alkalmi összejövetelekor. Ez mindenesetre elismerést igénylő kultúrtevékenység, azonban nem öleli fel mindazt, amit tenni lehet és tenni kell. Meg kell teremtenünk a kapcsolatot a kísérletügy és a mezőgazdasági gyakorlat között és be kell vinnünk a tudást a többtermelés érdekében a gazdaközönség legtávolibb rétegeibe. Ennek a feladatnak a módozataira nézve lenne egy szerény javaslatom. Az egyes kísérletügyi intézmények eddigi működésétől függetlenül a vegykísérleti állomásokat kellene intenzívebb módon a mezőgazdasági termelés szolgálatába állítani. Vegykísérleti állomásaink eddig kizárólag az 1895. évi XLVI. törvénycikkel kapcsolatos vizsgálatokat, továbbá agrikulturkémiai és technológiai vizsgálatokat végeztek a nagyközönség részére. A jövőben ezt a munkakört oly módon kellene kibővíteni, hogy a vegykisérleti állomások mint mezőgazdasági kisérletügyi intézetek résztvennének az egyes különleges kisérletügyi intézmények munkájában. A vegykisérleti állomások eddigi működési terek megtartása mellett segítőszervei lehetnének az egyes különleges kisérletügyi intézményeknek. Nem lehet kívánni és nem is lehet keresztülvinni, hogy például a tejkísérleti vagy növénykórtani állomás figyelmét a legnagyobb részletességgel az ország egész területére kiterjessze. De ezeknek és más intézeteknek működéséből a gyakorlatra sokkal több haszon származnék, ha az anyaintézetek velük kapcsolatban álló szervekkel bírnak az egyes vegykísérleti állomásokon, jobban mondva mezőgazdasági intézetekben, hol megfelelő tudással bíró szaktisztviselők az anyaintézet utasítása szerint vinnék át a gyakorlatba azokat a tapasztalatokat, melyeknek terjesztésére szükség van és ápolnák a kapcsolatot a kutató tudomány és gyakorlat között. Ezeknek a szerveknek tevékeny szakmájukat szenvedélyesen szerető szakembereket kell biztosítaniok működésükhöz, kik nem várják hivatalnoki kényelemmel, míg egy gazda hozzájuk betéved, hanem az élő szó és nyomtatott betű útján terjesztett propagandával dolgoznak körzetük gazdáinak továbbképzésén. A növénytermelésbe tartozó intézetek képviselői, gazdák vagy botanikusok, az agrikulturkémia, tejgazdaság, takarmányozás képviselői kémikusok lehetnének, kiket e célra a mostani létszámból kellene kiválogatni. E rövid sorokban nem lehet feladatom az említett kérdés keresztülvitelére részletes programmot adni. Ez a földművelésügyi minisztérium illetékes ügyosztályának és a fennhatósága alá tartozó szakembereknek feladata. Szeretném azonban egy példával bemutatni, milyen módon lehetne egy speciális kérdésnél a jelzett cél felé közeledni. Lássuk például a a hazai tejgazdasági viszonyok fellendítésére vonatkozó mozgalmat. Kétségtelen, hogy megfelelően szervezett tejelést ellenőrző egyesületekkel, melyek feladata a tejgazdaság minden ágában a gazda segítségére lenni, igen sokat lehet elérni. E kérdés igen egyszerűen oldható meg valamely körzet vegykísérleti állomásának bevonása által. Az ellenőrző egyesület hivatalos helye a vegykisérleti állomás. Itt székel a földművelésügyi minisztérium illetékes ügyosztálya által kirendelt állattenyésztési szakember, ki a vegykisérleti állomás vezetőjével együtt katasztert vesz fel a körzet tehénállományáról és ezek után megkezdik rendszeresen azt a tevékenységet, melyet az u. n. tejelést ellenőrző egyesületek végezni szoktak. Az e helyen közelebb nem részletezendő tevékenységben igénybe veszik a tejgazdasági állomás közreműködését az összes tejfeldolgozó kérdésekben, az állatélettani állomásét takarmányozási kérdésekben stb. Minimális költséggel és a rendelkezésre álló szakerők felhasználásával sikerül ilyen módon a gyakorlat és a kutató tudomány között kapcsolatot teremteni, aminek kölcsönös megtermékenyítés lesz a következménye. Szükséges azonban, hogy szakembereink a jelzett feladatokra megfelelően ki is képeztessenek. Ez egyrészt megfelelő tanfolyamok segítségével történhetik, másrészt az erre alkalmas szakembereket bizonyos időre a különleges ismeretek megszerzése céljából kellene beosztani az egyes kísérleti állomásokhoz. E sorokban csak nagyjában akartam rámutatni, miként lehetne kísérletügyünket a többtermelés érdekében a gyakorlattal szorosabb kapcsolatba hozni. A kísérletügyi szakemberek bevonásával a földművelésügyi minisztérium illetékes osztálya könnyen dolgozhat ki egy programmot, amelynek megvalósítása mezőgazdaságunk további fejlődését eredményesen befolyásolná. Weiser István dr. Sertéstenyésztésünk jövő irányai. Amint a Köztelek 13. számában már kifejtettem, Magyarország sertésállományára a közeljövőben valamennyi állatnemnél fontosabb feladat hárul: az országnak zsírral és hússal való ellátása. Egyetlen állatfaj sem képes olyan rövid idő alatt olyan nagymennyiségű húst termelni, mint a sertés és így egyikkel sem tudnánk rövidesen oly számottevően enyhíteni a húshiányt, mint a sertéssel. Hogy a sertés milyen nagy mérvben képes valamely ország hússzükségletét fedezni, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint Németország példája. Ott a sertéshússzükséglet a háború előtti években csaknem kétszerte olyan nagy volt, mint a marhahússzükséglet, nem kevesebb mint 2.157.800 tonna s mégis 12 millió darabnál alig nagyobb kocaállománya ezt a rengeteg hússzükségletet csaknem teljesen fedezte, amennyiben a birodalom csak 6 7u/o sertéshús behozatalára volt utalva. Ellenben felényi, azaz 1.142.000 tonna marhahússzükségletét kocaállományánál hétszerte nagyobb, 10.967.000 darab tehénállományának szaporulata még olyan mértékben sem fedezte s 10'6°/o marhahús behozatalára volt utalva. Elfogyasztott 1912-ben minden 1000 lakos. Legnagyobb sertéshúsfogyasztása tehát Németországnak volt. 114 darabbal többet fogyasztott 1000 lakosonként, mint Magyarország s bár lakosságának száma háromszorta nagyobb, mint Magyarországé, mégis alig 100,000 darabbal tartott nagyobb számu kocát mint mi, ami eléggé bizonyítja, hogy mennyivel nemesebb, szaporább, gyorsabban fejlődő sertéseket tartott és hogy mennyivel magasabb színvonalon állott seréstenyésztése, mint a miénk. Igaz ugyan, hogy Magyarország nemcsak a maga hússzükségletét fedezte, de Ausztriának is kiadott annyi zsírt, húst és élő sertést, amennyi körülbelül 800,000 db. hizott sertésnek felelt meg, ellenben Németország 6, 7% sertésáru behozatalára volt utalva, végeredményben mégis csak az a megdönthetetlen tény áll előttünk, hogy míg Magyarország 1.400.000 db.-ból álló kocaállományának csak 4.600.000 darab volt az évi szaporulata, vagyis db.-ként 3"3, addig Németországban a kocák birodalmi átlagszaporulata 1247 db. volt Ha ezen szégyenteljes magyarországi eredmények felett eddig el is siklottunk, lehetetlenség, hogy most is napirendre térjünk felette. Mindent meg kell tennünk sertéstenyésztésünk megjavítására és pedig a lehető legrövidebb idő alatt, mert a sertés egy harmad annyi idő alatt válik tenyészéretté, mint a szarvasmarha; vemhessége fél annyi ideig sem tart; az egy fészekből származó malacok súlya egyéves korban legalább kétszerte nagyobb, mint az anyadisznóé, holott az egyéves borjú anyja súlyának csak 257%-át adja. A sertés testében van legkevesebb csont, nem több 8°/o-nál, a szarvasmarháéban 15%, a borjúéban 22%, a juhéban 14%, húsában kevesebb a víz, legtöbb a fehérje és zsir. Valamennyi házi állat közül tehát a legtöbb húst és zsírt a legrövidebb idő alatt a sertés termeli, húsa pedig a legtáplálóbb, legértékesebb. A húshiányon tehát a sertés segélyével lehet a leggyorsabban és legkönnyebben segíteni. Hogy Magyarország sertésállománya annyira mögötte marad a németországi, sőt az ausztriainak is, annak az az oka, hogy a magyar gazdaközönség nemcsak hogy görcsösen ragaszkodik a mangolica sertéshez, de megszokottságból, kényelemszeretetből, és sokszor hiányos ismereteiből kifolyólag sem akart azon javítani. Igaz, hogy a magyar mangolica páratlanul kitűnő zsírsertés, hogy zsírtermelés tekintetében egyetlen más sertésfajta sem versenyezhet vele, hogy legelő- és tűrőképessége is páratlanul áll, ezzel azonban ki is van merítve minden jó tulajdonsága. Szaporasága nagyon rossz, fejlődése nagyon lassú, s éppen ezen két rossz tulajdonságának — amelyek pedig a sertés legértékesebb tulajdonságai — megjavításával senki sem foglalkozott. Pedig érdemes lett volna, hiszen éppen a háború kitörésének évében kezdtem egy nagy uradalom mangalica-állományát kiválogatni és 800 koca között 76 darabot találtam, amelyek 7-8—9, sőt 11 darab malacot szültek. Lehetett volna tehát, s lehetne a mangalica szaporaságát fokozni, csak tudás és erős akarat kell hozzá. A kétszeri malacoztatást is hiába ajánlottam jóformán évtizedeken keresztül, meg sem kísérelték, avagy balul ütött az ki az állatok koplaltatása miatt. Azt, hogy eddig jóformán kizárólag a mangalica sertés tenyésztésével foglalkoztunk, magyarázza az is, hogy a magyar zsírral főző nemzet, tehát a zsírtermelő sertés mindig jó piacra talál, de még kitűnően legel is, s a mi külterjes viszonyainkhoz leginkább hozzászokott. Az év legnagyobb részében legelőn szerezte be táplálékát és így tartása kevésbe került. Amikor vizeink nem voltak még lecsapolva, amikor még rengeteg árterekkel rendelkeztünk, amikor erdőink még nem apadtak meg, s bőségesen állottak rendelkezésünkre makkos erdők, amikor szántóföldeink 30%-a még ugar volt, akkor élte a mongalica virágzása korszakát. Most azonban, mikor makkos erdő alig van, mikor az árterek megszűkültek, s alig vannak már nádasok, mocsarak, amikor az ugar 8%-ra apadt, amikor a kisgazdák is nagyrészt tagosított földön szabad gazdálkodást folytatnak, s a községi legelőnek is egy része szántóvá alakíttatott át, akkor a mangalica tenyésztésének lehetősége különösen a kisgazdák kezében napról-napra csökken. Ma már a kisgazdák is hovatovább rá vannak utalva, hogy sertéseiket egész éven át vagy az év nagy részében otthon vagy az udvaron tartsák, mikor tehát a megdrágult tartás mellett csakugyan nem lehetnek megelégedve azzal a 33 darab szaporulattal, melyet a mongalica országos átlagban felmutat. Ma azonban, amikor nemcsak zsírra, de igen nagymennyiségű húsra is szükség van, nemcsak a kisgazda nem lehet megelégedve ezzel az eredménynyel, de az ország közönsége sem. Vagy fokozni kell okvetlenül a mangolica szaporodási képességét és fejlődésének gyorsaságát, vagy más sertés tenyésztésére kell áttérnünk. A zsírtermelő mangolica annyival is inkább veszít a jövőben jelentőségéből, mert a sertészsírnak hovatovább komoly versenytársaként fognak szerepelni a növényi zsírok. Eddig azért nem játszottak ezek, különösen pedig az olajok fontosabb szerepet az emberek táplálkozásában, mert nagy részüknek alacsonyabb volt az olvadási pontja, hogysem eredetük ne lett volna könnyen felismerhető, de még folyékony voltuk miatt forgalomba hozataluk is nehézkes volt. Németországban Ausztriában Magyarországon 2 -d £ 13 -3 JS 57-5 51-69 5114 OH^ a * :: a J-a . 1—10 —• £ « a PQ o t/5 O o 3-« darab 70-5 43-39 80-25 287-7 34-3 211-86 24-51 173-83 163-38