Köztelek – 1921. 27-52. szám
1921-11-26 / 48. szám
46. SZÁM 31-IK ÉVFOLYAM, KÖZTELEK, 1921. NOVEMBER HÓ 12. 1077 d) A javaslat további alapfeltétele, hogy az adósok fizetési kötelezettségüknek általánosságban az esedékességekkor pontosan eleget fognak tenni és hogy az értékpapírokban vállalt kötelezettségek teljesítéséért az állam kármentő kezességet vállaljon, rendkívül problematikus és az államra még csak távolról sem meghatározható rendkívüli mérvű anyagi terhet jelentene éppen az érilített nincsetlen kategóriák miatt, akik minimális vagy semmi anyagi erővel nem rendelkezvén, kivétel nélkül járadékbirtokok formájában kívánnak a földre tulajdonjogot szerezni, anélkül, hogy az ebből folyó anyagi kötelezettségek teljesítésére bárminő biztosítékot nyújthatnának, holott a háború és az azt követő forradalmak következtében, sajnos, általánosan észlelhető meglazult erkölcsi felfogás mértékelésével talán nem túlzott az a feltevés, hogy kielégítő eredménynek lesz tekinthető, ha az u. n. nincsetlen kategóriák kétharmad része ha talán nem is egész pontosan, de nagyjából rendesen meg fog felelni a reája háruló kötelezettségeknek, míg ezzel szemben az az egyharmadrész, amely kötelezettségeinek vagy rendetlenül, vagy egyáltalán nem fog előreláthatólag megfelelni, az államra évenként a kármentő kezességnél fogva talán száz millióra vagy milliókra rugó terhet hárítana. De még a legszorgalmasabb munkás nincsetleneknél is rajtukon kívül álló okokból (kedvezőtlen időjárás, elemi csapások) előállhat az a helyzet, hogy kötelezettségeiknek képtelenek volnának megfelelni. Továbbá meggondolást igényel a földtulajdonosok teljes kártalanítása, ami a földreformtörvény egyik alapvető rendelkezése. Olyan esetekben, amikor a váltságárra nézve a felek megegyeznek, vagy amikor ennek a kérdésnek a rendezése a törvény alapján későbbi időpontra lesz elhalasztva, a kártalanítás kérdése természetesen tárgytalan. Ez esetek legnagyobb részében azonban a váltságár megállapítása a törvényben megjelölt vegyes bíróságok feladata lesz. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó három időpont: az első az, amikor a váltságár megállapítása iránti bírói eljárás megindul, a második az, amikor a bíróság, előreláthatólag mindig a felebbviteli eljárás lefolytatása után, a váltságárat jogerősen megállapítja és a harmadik az, amikor a kérdéses területek a parcellázási eljárás keresztülvitele után az érdekeltek által tényleg birtokba vétetnek vagy vehetők. Tekintve azt, hogy pénzünk értéke a mai viszonyok szerint teljesen bizonytalan, úgyszólván, napról-napra változik és nincs kilátás arra, hogy az a közelebbi jövőben, sőt években stabilizálódjék, tekintve továbbá, hogy a földek pénzbeli értéke a váltságár megállapítására irányuló eljárás kezdetétől a földek tényleges birtokbavételéig, ami előreláthatólag legkevesebb fél évet, de igen valószínűen még hoszszabb időtartamot fog igénybe venni, igen nagymérvű eltolódást fog szenvedni, komolyan számolni kell azzal, hogy a vegyes bíróság által megállapítandó pénzbeli egyenérték adott esetekben, sőt talán az esetek legtöbbjében az ingatlanok reálisan vett értékének nem fog megfelelni, amint hogy az említett okokból nem is felelhet meg s ebből kifolyólag vagy az ingatlanok tulajdonosait, vagy a földhöz juttatottakat jelentékeny károsodás érheti, amely sérelmet orvosolni többé már nem lehet s az is természetes, hogy ennek következtében a panaszok és rekriminációk tömege fog a földbirtokrendezési akció hátrányára fölmerülni. Ezek a zavarok, nézetem szerint, akként volnának célszerűen megelőzhetők és kikerülhetők, ha megállapíttatnék, hogy a vegyes bíróságok a váltságárat minden esetben szakszerű becslés alapján búza-egyenértékben állapítanák meg és pedig úgy, hogy az érdekeltek a tulajdonosnak az átadandó föld búza egyenértékét az átadás időpontjának megfelelő pénzösszegben tartoznának kiegyenlíteni, illetve ilyen pénzösszeg megfizetésére vállalnának kötelezettséget. Ez annál is inkább szükséges, mert a Magyar Földhitelintézet által kontemplált hitelnyújtásnak is egyik alapfeltétele az, hogy az egyes földrészletek vételárát nem készpénzben, hanem búzamennyiségben kellene megállapítani. Alig lehet kétséges, hogy ilyen eljárás útján lehetne leginkább biztosítani azt, hogy a földtulajdonosok földjeikért a reális egyenértéket megkaphassák és hogy a földhöz jutottak azért a reális egyenértéket fizessék. A váltságár pénzbeli értékének meghatározásánál esetleg célszerű volna alapul venni az ingatlanok átvételének időpontjától bizonyos időtartamra (pl. negyedévre vagy félévre) visszamenőleg a búza időközi legalacsonyabb és legmagasabb forgalmi árát és a kettő közötti középarányos összeget megállapítani. A váltságár megfizetésének kérdésére áttérve, a fizetőképesség szempontjából a földhöz juttatandókat három kategóriába sorolnám. Az első kategóriába tartoznának azok, akik a váltságárat — és pedig a fentiek szerint a földek búza-egyenértékének megfelelő árat — készpénzben egy összegben kifizetni képesek. Erre a kategóriára nézve — amelybe természetesen az érdekeltek legkisebb csoportja tartozik — a földreform pénzügyi lebonyolítása úgyszólván tárgytalan, mert itt csak a jogi előfeltételek tisztázása s általában a jogi kérdések rendezése szükséges, amit az Országos Földbirtokrendező Bíróság a földreformtörvény alapján elvégez. A második kategóriába sorolnám azokat, akik a földek váltságárát készpénzben legalább is 50°/o erejéig kifizetni képesek, tehát a további 50% erejéig hitelre szorulnak. Erre a kategóriára nézve — amelybe, előreláthatólag, az érdekelteknek már igen jelentékeny száma fogna tartozni — a Magyar Földhitelintézet által kontemplált megoldást a legcélszerűbbnek tartom. Az ilyen vevőknél, illetve érdekelteknél ugyanis emberi számítás szerint teljes mértékben megvolna az anyagi és erkölcsi garancia arra, hogy az őket terhelő tőke-és kamattörlesztési részleteket az esedékességekkor pontosan fizetni fogják s arra képesek is és az ilyen vevőkkel szemben az állam pénzügyi szempontjából nem lehetne aggályos, ha értük az állam a jelzálogos kötvényeket kibocsátó intézettel szemben kármentő kezességet vállalna. Az ilyen alapon kibocsátandó kötvények mennyiségileg sem okoznának a búzakivitel szempontjából oly mérvű megterheltetést, hogy annak feltétlen garantálása iránt az állam a termés eredményének bizonytalanságára és a közellátás érdekeire való tekintetből kötelezettséget ne vállalhatna. Az említett okokból arra is bízvást számítani lehetne, hogy az ilyen alapon kibocsátandó kötvények, ha csak pénzviszonyaink valamennyire is konszolidálódnak, forgalomképesek volnának, tehát a földtulajdonosok szempontjából valósággal pénzt, sőt jó pénzt érnének. A harmadik kategóriába sorolnám azokat, akik teljesen, illetve a földérték 50%-a erejéig fizetésképtelenek, általában az ú. n. nincsteleneket, akiknek földhöz juttatása a földreformnak talán legfontosabb, de egyszersmind legnehezebb problémáját képezi. Ez a csoport számbelileg a legerősebb s kétségtelen, hogy ennek a csoportnak a földhözjuttatása nemzeti és államérdekből a legégetőbb szociális feladat, amelynek földhöz juttatását a legnagyobb veszedelem nélkül elodázni nem lehet. Ez a csoport a földreformtörvénynek a járadékbirtokok létesítésére vonatkozó rendelkezései alapján kivétel nélkül járadékbirtokot kíván szerezni, sőt ezt, nem annyira kívánja, mint inkább követeli. Ennek a csoportnak a Magyar Földhitelintézet által javasolt módon való földhöz juttatását a jelen közgazdasági és pénzügyi viszonyok mellett kivihetetlennek tartom, mert: a) ha az intézet az u. n. nincstelenek részére megváltandó földek egész váltságára értékében jelzálogos kötvényeket bocsátana ki, akkor ezeknek a kötvényeknek mennyiségileg olyan tömegét dobná a piacra, amelyekért az állam sem kármentő kezességet nem vállalhatna, sem a megfelelő búzamennyiség évenkénti exportját nem garantálhatná, amiből kifolyólag az intézet által kibocsátandó ilyen kötvények — ideértve még a részben anyagilag fundáltakat is — forgalomképesekké, emberi számítás szerint, belátható időn belül, sőt esetleg egyáltalában nem válhatnának; 1) annál kevésbé, mert a nincstelenek előreláthatólag jelentékeny része még csak megfelelő erkölcsi garanciát sem nyújt a tekintetben, hogy kötelezettségeinek meg fog és meg is tud felelni, ezeknek a kötelezettségeknek a teljesítésére minden anyagi alap hiányában még bíróilag sem szorítható, míg ezzel szemben a földreformtörvény értelmében, de komoly nemzeti érdekből és szociális okokból is a földhözjuttatásból ki nem rekeszthető ; c) az ingatlan vagyonváltság végrehajtása, nézetem szerint, ezen a helyzeten nem változtat, mert úgy tudom, hogy a pénzügyi kormányzat ezen a réren elsősorban pénzhez kíván jutni, amire az államnak a bankóprés legalább is mérsékeltebb igénybevétele miatt és az ezzel összefüggő okokból szüksége van, egyébként pedig azok az anyagi és morális okok, amelyek a járadékbirtokoknak már most való megalakítását, illetve az ingatlanok egész értékének hitelezését akadályozzák, az állammal szemben éppen úgy, ha nem fokozott mérvben fennállanak, mint a magán földtulajdonosokkal szemben. Ami a járadéktelkek kérdését illeti, erre nézve egyébként az érdekeltek körében csaknem általános az a téves meggyőződés, hogy az államnak részükre járadéktelkeket kell létesíteni, holott a törvény a járadéktelkek létesítését csak mint lehetőséget szabályozza. A törvény értelmében ugyanis járadéktelkeket létesíthet a földtulajdonos vagy az állam vagy valamely járadékkötvényeket kibocsátó pénzintézet. Arra, hogy valamely földtulajdonos a mai viszonyok között járadéktelkeket önszántából létesítsen, semmi kilátás nincs. Annak, hogy az állam járadéktelkeket léte- Acélekéket „Unicum Drill" sorvetőgépeket ^Jj^an*11 | Rögtörőhengereket Acélboronákat / *"""""""A ^ Szecska- és répavágókat Darálókat, morzsolókat Tröröket Széna-és szalmapréseket u ^ Takarmányfüllesztőket Budapest, Y. VilmoS-CSáSZar-út 60. BACHER MELICHAR