Köztelek – 1921. 27-52. szám

1921-11-26 / 48. szám

46. SZÁM 31-IK ÉVFOLYAM, KÖZTELEK, 1921. NOVEMBER HÓ 12. 1077 d) A javaslat további alapfeltétele, hogy az adósok fizetési kötelezettségüknek általánosság­ban az esedékességekkor pontosan eleget fog­nak tenni és hogy az értékpapírokban vállalt kötelezettségek teljesítéséért az állam kármentő kezességet vállaljon, rendkívül problematikus és az államra még csak távolról sem meghatároz­ható rendkívüli mérvű anyagi terhet jelentene éppen az érilített nincsetlen kategóriák miatt, akik minimális vagy semmi anyagi erővel nem rendelkezvén, kivétel nélkül járadékbirtokok formájában kívánnak a földre tulajdonjogot szerezni, anélkül, hogy az ebből folyó anyagi kötelezettségek teljesítésére bárminő biztosíté­kot nyújthat­nának, holott a háború és az azt követő forradalmak következtében, sajnos, álta­lánosan észlelhető meglazult erkölcsi felfogás mértékelésével talán nem túlzott az a feltevés, hogy kielégítő eredménynek lesz tekinthető, ha az u. n. nincsetlen kategóriák kétharmad része ha talán nem is egész pontosan, de nagyjából rendesen meg fog felelni a reája háruló köte­lezettségeknek, míg ezzel szemben az az egy­harmadrész, amely kötelezettségeinek vagy ren­detlenül, vagy egyáltalán nem fog előrelátható­lag megfelelni, az államra évenként a kármentő kezességnél fogva talán száz millióra vagy milliókra rugó terhet hárítana. De még a leg­szorgalmasabb munkás nincsetleneknél is raj­tukon kívül álló okokból (kedvezőtlen időjárás, elemi csapások) előállhat az a helyzet, hogy kötelezettségeiknek képtelenek volnának meg­felelni. Továbbá meggondolást igényel a földtulaj­donosok teljes kártalanítása, ami a földreform­törvény egyik alapvető rendelkezése. Olyan esetekben, amikor a váltságárra nézve a felek megegyeznek, vagy amikor ennek a kérdésnek a rendezése a törvény alapján későbbi időpontra lesz elhalasztva, a kártalanítás kér­dése természetesen tárgytalan. Ez esetek legnagyobb részében azonban a váltságár megállapítása a törvényben megjelölt vegyes bíróságok feladata lesz. Ebből a szem­pontból különösen figyelemre méltó három idő­pont: az első az, amikor a váltságár megálla­pítása iránti bírói eljárás megindul, a második az, amikor a bíróság, előreláthatólag mindig a felebbviteli eljárás lefolytatása után, a váltság­árat jogerősen megállapítja és a harmadik az, amikor a kérdéses területek a parcellázási el­járás keresztülvitele után az érdekeltek által tényleg birtokba vétetnek vagy vehetők. Te­kintve azt, hogy pénzünk értéke a mai viszo­nyok szerint teljesen bizonytalan, úgyszólván, napról-napra változik és nincs kilátás arra, hogy az a közelebbi jövőben, sőt években stabilizálódjék, tekintve továbbá, hogy a földek pénzbeli értéke a váltságár megállapítására irányuló eljárás kezdetétől a földek tényleges birtokbavételéig, ami előreláthatólag legkeve­sebb fél évet, de igen valószínűen még hosz­szabb időtartamot fog igénybe venni, igen nagy­mérvű eltolódást fog szenvedni, komolyan szá­molni kell azzal, hogy a vegyes bíróság által megállapítandó pénzbeli egyenérték adott ese­tekben, sőt talán az esetek legtöbbjében az ingatlanok reálisan vett értékének nem fog megfelelni, amint hogy az említett okokból nem is felelhet meg s ebből kifolyólag vagy az ingatlanok tulajdonosait, vagy a földhöz jutta­tottakat jelentékeny károsodás érheti, amely sérelmet orvosolni többé már nem lehet s az is természetes, hogy ennek következtében a panaszok és rekriminációk tömege fog a föld­birtokrendezési akció hátrányára fölmerülni. Ezek a zavarok, nézetem szerint, akként vol­nának célszerűen megelőzhetők és kikerülhe­tők, ha megállapíttatnék, hogy a vegyes bíró­ságok a váltságárat minden esetben szakszerű becslés alapján búza-egyenértékben állapítanák meg és pedig úgy, hogy az érdekeltek a tulajdo­nosnak az átadandó föld búza egyenértékét az át­adás időpontjának megfelelő pénzösszegben tar­toznának kiegyenlíteni, illetve ilyen pénzösszeg megfizetésére vállalnának kötelezettséget. Ez annál is inkább szükséges, mert a Magyar Földhitelintézet által kontemplált hitelnyújtás­nak is egyik alapfeltétele az, hogy az egyes földrészletek vételárát nem készpénzben, hanem búzamennyiségben kellene megállapítani. Alig lehet kétséges, hogy ilyen eljárás útján lehetne leginkább biztosítani azt, hogy a földtulajdono­sok földjeikért a reális egyenértéket megkap­hassák és hogy a földhöz jutottak azért a reális egyenértéket fizessék. A váltságár pénzbeli értékének meghatáro­zásánál esetleg célszerű volna alapul venni az ingatlanok átvételének időpontjától bizonyos időtartamra (pl. negyedévre vagy félévre) vissza­menőleg a búza időközi legalacsonyabb és leg­magasabb forgalmi árát és a kettő közötti középarányos összeget megállapítani. A váltságár megfizetésének kérdésére áttérve, a fizetőképesség szempontjából a földhöz jut­tatandókat három kategóriába sorolnám. Az első kategóriába tartoznának azok, akik a váltságárat — és pedig a fentiek szerint a földek búza-egyenértékének megfelelő árat — készpénzben egy összegben kifizetni képesek. Erre a kategóriára nézve — amelybe termé­szetesen az érdekeltek legkisebb csoportja tar­tozik — a földreform pénzügyi lebonyolítása úgyszólván tárgytalan, mert itt csak a jogi elő­feltételek tisztázása s általában a jogi kérdések rendezése szükséges, amit az Országos Föld­birtokrendező Bíróság a földreformtörvény alap­ján elvégez. A második kategóriába sorolnám azokat, akik a földek váltságárát készpénzben legalább is 50°/o erejéig kifizetni képesek, tehát a további 50% erejéig hitelre szorulnak. Erre a kategóriára nézve — amelybe, előre­láthatólag, az érdekelteknek már igen jelenté­keny száma fogna tartozni — a Magyar Föld­hitelintézet által kontemplált megoldást a leg­célszerűbbnek tartom. Az ilyen vevőknél, illetve érdekelteknél ugyanis emberi számítás szerint teljes mértékben meg­volna az anyagi és er­kölcsi garancia arra, hogy az őket terhelő tőke-és kamattörlesztési részleteket az esedékessé­gekkor pontosan fizetni fogják s arra képesek is és az ilyen vevőkkel szemben az állam pénz­ügyi szempontjából nem lehetne aggályos, ha értük az állam a jelzálogos kötvényeket ki­bocsátó intézettel szemben kármentő kezességet vállalna. Az ilyen alapon kibocsátandó kötvé­nyek mennyiségileg sem okoznának a búza­kivitel szempontjából oly mérvű megterheltetést, hogy annak feltétlen garantálása iránt az állam a termés eredményének bizonytalanságára és a közellátás érdekeire való tekintetből kötelezett­séget ne vállalhatna. Az említett okokból arra is bízvást számítani lehetne, hogy az ilyen ala­pon kibocsátandó kötvények, ha csak pénz­viszonyaink valamennyire is konszolidálódnak, forgalomképesek volnának, tehát a földtulajdo­nosok szempontjából valósággal pénzt, sőt jó pénzt érnének. A harmadik kategóriába sorolnám azokat, akik teljesen, illetve a földérték 50%-a erejéig fizetésképtelenek, általában az ú. n. nincstele­neket, akiknek földhöz juttatása a földreform­nak talán legfontosabb, de egyszersmind leg­nehezebb problémáját képezi. Ez a csoport számbelileg a legerősebb s két­ségtelen, hogy ennek a csoportnak a földhöz­juttatása nemzeti és államérdekből a legégetőbb szociális feladat, amelynek földhöz juttatását a legnagyobb veszedelem nélkül elodázni nem lehet. Ez a csoport a földreformtörvénynek a járadékbirtokok létesítésére vonatkozó rendel­kezései alapján kivétel nélkül járadékbirtokot kíván szerezni, sőt ezt, nem annyira kívánja, mint inkább követeli. Ennek a csoportnak a Magyar Földhitelintézet által javasolt módon való földhöz juttatását a jelen közgazdasági és pénzügyi viszonyok mellett kivihetetlennek tartom, mert: a) ha az intézet az u. n. nincstelenek részére megváltandó földek egész váltságára értékében jelzálogos kötvényeket bocsátana ki, akkor ezek­nek a kötvényeknek mennyiségileg olyan tömegét dobná a piacra, amelyekért az állam sem kár­mentő kezességet nem vállalhatna, sem a meg­felelő búzamennyiség évenkénti exportját nem garantálhatná, amiből kifolyólag az intézet által kibocsátandó ilyen kötvények — ideértve még a részben anyagilag fundáltakat is — forgalom­képesekké, emberi számítás szerint, belátható időn belül, sőt esetleg egyáltalában nem vál­hatnának; 1) annál kevésbé, mert a nincstelenek előre­láthatólag jelentékeny része még csak megfelelő erkölcsi garanciát sem nyújt a tekintetben, hogy kötelezettségeinek meg fog és meg is tud felelni, ezeknek a kötelezettségeknek a teljesítésére minden anyagi alap hiányában még bíróilag sem szorítható, míg ezzel szemben a földreform­törvény értelmében, de komoly nemzeti érdek­ből és szociális okokból is a földhözjuttatásból ki nem rekeszthető ; c) az ingatlan vagyonváltság végrehajtása, néze­tem szerint, ezen a helyzeten nem változtat, mert úgy tudom, hogy a pénzügyi kormányzat ezen a réren elsősorban pénzhez kíván jutni, amire az államnak a bankóprés legalább is mérsé­keltebb igénybevétele miatt és az ezzel össze­függő okokból szüksége van, egyébként pedig azok az anyagi és morális okok, amelyek a járadékbirtokoknak már most való meg­alakítását, illetve az ingatlanok egész érté­kének hitelezését akadályozzák, az állammal szemben éppen úgy, ha nem fokozott mérvben fennállanak, mint a magán földtulajdonosokkal szemben. Ami a járadéktelkek kérdését illeti, erre nézve egyébként az érdekeltek körében csaknem általános az a téves meggyőződés, hogy az államnak részükre járadéktelkeket kell létesí­teni, holott a törvény a járadéktelkek létesítését csak mint lehetőséget szabályozza. A törvény értelmében ugyanis járadéktelkeket létesíthet a földtulajdonos vagy az állam vagy valamely járadékkötvényeket kibocsátó pénz­intézet. Arra, hogy valamely földtulajdonos a mai viszonyok között járadéktelkeket önszántából létesítsen, semmi kilátás nincs. Annak, hogy az állam járadéktelkeket léte- Acélekéket „Unicum Drill" sorvetőgépeket ^Jj^an*11 | Rögtörőhengereket Acélboronákat / *"""""""A ^ Szecska- és répavágókat Darálókat, morzsolókat Tr­öröket Széna-és szalmapréseket u ^ Takarmányfüllesztőket Budapest, Y.­ VilmoS-CSáSZar-út 60.­­ BACHER MELICHAR

Next