Köztelek – 1922. 1-25. szám

1922-01-21 / 03. szám

62 KÖZTELEK, 1922. JANUÁR HÓ 28. 4. SZÁM 32-IK ÉVFOLYAM. Állatok Bioiifállatára Jóvátétel céljaira. A trianoni gyászos békeszerződés országunk megcsonkításán kivül még sok más súlyos ren­delkezést tartalmaz. Ezek közé tartozik a volt ellenséges országoknak adandó kártérítés és jóvátétel is. Ennek nagyságát a békeszerződés nem állapította meg, megszabását a helyszínen működő jóvátételi bizottságok szabad mérle­gelésére bízta, így a jóvátétel minden vonat­kozásában Damokles kardjaként lebeg a letiport ország jövő boldogulása fölött. A jóvátétel terén különösen súlyos tétel az állatokban természetben adandó kárpótlás. Ebben a tekintetben a trianoni szerződés teljesen nyi­tott kaput hagy, nem korlátozza az étvágyat úgy, mint például a német békeszerződés, amely az állatokban adandó jóvátételt pontosan meg­határozta. A jóvátételi bizottság megérkezése óta gyak­rabban szó esett már az állatokban adandó kár­pótlás kérdéséről és ennek nagyságáról külön­féle ijesztő számadatok terjedtek el. Még ezeket is túlhaladják azok a számok, amelyeket egy napilap közölt. Eszerint az antant harminc éven át évenként 18,000 darab szarvasmarha, 25,000 darab ló és 28,000 darab juh szolgáltatását kí­vánja Magyarországtól volt ellenségeink számára jóvátétel címén. E számok hitelességét egyelőre nincsen mó­dunkban ellenőrizni, mert az illetékes tényezők az állatokban szolgáltatandó kárpótlás ügyében addig nem óhajtanak a nyilvánosság elé lépni, míg a megindított és most is folyamatban levő tárgyalásokat be nem fejezik. Az OMGE egyik kiváló alelnöke, Mikós Ödön, aki jelenleg Pak­s­ban tartózkodik, már másodszor folytat tár­gyalásokat ebben az ügyben. Ez mindenesetre nagy megnyugvás a gazdaközönségnek, mert Miklós Ödön nagy diplomáciai jártassága, áldo­zatkész ügybuzgósága, kiváló szakszerű felké­szültsége biztosíték arra nézve, hogy ami ered­ményt ezen a téren el lehet érni, azt el fogjuk érni. • Addig, míg a tárgyalások befejeztével meg­bízható, hiteles közléseket nem kapunk az ántant végleges döntéséről, érdemileg nem óhajtunk foglalkozni a nyilvánosságra jutott állatigénylési adatokkal. Eleve tiltakozunk azonban a gazda­közönség nevében, hogy állatállományunk külön is megtizedeltessék jóvátétel címén. A bolseviz­must követő megszállás idején Románia elvitte állatállományunknak tekintélyes részét, sokkal többet, mint amennyi jóvátétel címén neki valaha járhatott volna. Számoljanak el Romániával a többi volt ellenséges államok! Különösen tiltakozunk a jóvátétel ilyen nagy­mérvű megállapítása ellen, amely állattenyész­tésünket évtizedekre dézsmafizető jobbágyságba sülyesztené és gazdasági helyzetünk javulásá­nak is útját állja, mert hiszen éppen annak a mennyiségnek átadását kívánja, ami esetleg feles­legképpen kivitelre juthatott volna. A megcsonkított országot megfosztották erdői­től, bányáitól, ipartelepei javarészétől stb. Meg­élhetésének, talpraállásának és boldogulásának úgyszólván egyedüli alapja a mezőgazdaság és ennek keretében elsősorban az állattenyésztés. Ha most a nemzeti vagyonnak és jövedelemnek ezt az utolsó forrását is megtámadják és igénybe­veszik, ez az ország tudatos gazdasági tönkre­tételét és megfojtását jelenti, aminek súlyos következményeiért a teljes felelősséget viselniök kell. Vált Begföld é a földreform. Ismételten foglalkoztunk már a kormánynak azzal az elhatározásával, hogy az 1921. évi XLV. t­c. 58. §-a alapján a földművelésügyi és pénzügyminiszterek együttesen kiadott múlt évi december 14-iki 177.792. számú rendeletének 17. pontjával általában minden 1000 kat. hol­don felüli földbirtok vagyonváltságának termé­szetben való leadását követeli meg. A terv az, hogy a II. vagyonváltságtörvény 4. § a értelmé­ben az 1000—2000 kat. holdas földbirtok 15, a 2000—10,000 holdas földbirtok 17, a 10,000— 50,000 kat. holdas földbirtok 19 s az 50,000 kat. holdon felüli földbirtok 20%-át tartozik mezőgazdaságilag müvelt területéből becshol­dakban terményekben leadni s az ily módon az egyes ezer holdon felüli birtokosokra még az idei nyár folyamán kirovandó váltságföldet a pénzügyminiszter már az idei őszszel zár alá venné és a II. vagyonváltságtörvény 65. §-a értelmében mindaddig, míg azt az Országos Földbirtokrendező Bíróság birtokpolitikai célra részben vagy egészben igénybe nem veszi, mint állami földet, a volt tulajdonosnak adná haszon­bérbe a környéken szokásos haszonbér ellené­ben. Ez a bérbeadás azonban öt gazdasági év­nél hosszabb időre nem terjedhet és bármely gazdasági év végén minden kártérítés nélkül fölmondható. Minthogy a kormány kereken 400 ezer kat. hold váltságföldre s ebből már az idén őszszel igen nagy haszonbérbevételre számít, előrelát­hatólag rövidesen megjelenik — a II. vagyon­váltságtörvény végrehajtási utasításának ki­bocsátása előtt, mint önkényesen kiszakított külön rendelkezés —, az ezer holdon felüli föld­birtok vagyonváltságának földben való kirová­sára és zár alá vételére vonatkozó pénzügy­miniszteri rendelet. Mióta az új Bethlen-kor­mány a nagyobb birtok földváltság alá vonását programmjának egyik sarkalatos pontjává tette, az OMGE adóügyi bizottsága jóformán állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel és arra törekszik, hogy ha már ezt az igazságtalan és gazdasági, valamint állampénzügyi szempontból egyaránt káros tervet nem lehetne levenni a napirend­ről, orvosolják legalább a legkirívóbb sérel­meket és aránytalanságokat. Az OMGE ez­irányú javaslatait tartalmazó emlékirat már a kormány előtt fekszik s a belső igazság benne lüktető erejénél fogva remélhetőleg nem marad kiáltó szó a pusztaságba. A földreformtörvény három legfőbb biztosí­téka az, hogy a) a törvényben megállapított sorrend szerint jelentkező földigénylők érdekei mellett a termelés, az okszerű belterjes gazdál­kodás szempontjai is kellő figyelemben része­sülnek; b) hogy a törvény elsősorban a felek szabad magánegyezkedésére utalja a jelentkező jogos igények kielégítését és c) a kisbirtok szaporításával párhuzamosan védi, sőt gyara­pítja a középbirtokot is. Mindhárom alapvető biztosíték érvényesítését és a törvény végrehaj­tását külön, független bíróság kezébe adták. Az ezer holdon felüli birtok földdézsmája tel­jesen áttöri azt a hármas biztosítékot, amelyet pedig a II. vagyonváltságtörvény 58—66. §-ai is érintetlenül hagytak és tisztán pénzügyi szem­pontokat vesz irányadóknak, ellenben a külön­leges helyi és gazdasági viszonyokat, érdekeket figyelmen kívül hagyja, a szabad egyezkedést kiküszöböli és mesterségesen fokozza a föld­igénylést. És a zár alá veendő, állami tulaj­donnak minősítendő váltságföldek ellen minden bizonnyal olyan roham indul meg, amelynek a kormány politikai okokból aligha tudna ellen­állani. így azután a váltságföldekre hamarosan akad majd akárhány igénylő s a pénzügymi­niszter nem csak hogy a remélt magas haszon­béreket nem fogja sokáig élvezhetni, hanem a vagyonváltságnak ezt a legértékesebb hozadékát kénytelen lesz potom áron vagy bizonytalan hi­telezéssel, amint mondani szokás: részletletaga­dásra, kiadni a kezéből. Az államkincstárnak tehát távolról sem sikerül majd olyan anyagi eredményt a maga részére biztosítania, amely arányban állana az egyes váltságkötelezettektől követelt áldozat nagyságával. A kötelező földleadás tovább fokozza a ter­melés terén máris felette hátrányosan érezhető bizonytalanságot és minden beruházástól ismét évekre visszatartja azokat a gazdákat, akik nem fogják tudni, hogy hol és mennyit vesznek majd igénybe a földjükből. Hogy egyes termelési ágak, pl. a dohány- vagy cukorrépatermelés mennyire megsínylik majd a földdézsmát, amely elsősorban a kevésbbé haszonhajtó és legdrá­gább termelési költségeket felemésztő termelési ágakat fogja visszaszorítani, ez vajmi szomorú kilátást nyit a jövőbe. Az OMGE tehát teljes erélylyel követeli az egyenlő elbánás elvének alkalmazását elsősorban az ingó vagyonnal szemben, amelyből sem foko­zatosan emelkedő, sem természetbeni szolgál­tatást nem kívántak s amelynek érdekében a föld rovására pénzügyi politikánkban bizonyos irány­zatosság alig tagadható. Másodsorban azonban egyenlő elbánást követelnek a különféle birtok­nagyságok is, míg a talajminőség, termőképes­ség, gazdasági felszerelés különbözősége min­denesetre figyelembe veendő s a készpénzben fizetőket megillető kedvezmények minden vált­ságköteles részére egyaránt biztosítandók. Az OMGE emlékirata rámutat, hogy a váltságföl­dekkel nem folytathat a kormány jó birtok­politikát. De ha már nem tud e helytelen terv­én változtatni, legalább egyes kirívóbb igazságtalan­ságok kiküszöbölését vagy kiegyenlítését ne mulassza el és gondoskodjék a politikai okokból háttérbe szorított, de mégis döntő jelentőségű gazdasági és szociális érdekek védelméről. Sertésvyitél helyett állami beavatkozás. A Közélelmezési Tanácsnak két szakbizott­sága is foglalkozott az elmúlt héten újból a sertéskivitel kérdésével. Ez alkalommal a gazda­közönség köréből is több kiváló szakembert meghívtak a tanácskozásaira. A gazdák állás­pontját maga az OMGE elnöke, Somssich László gróf fejtette ki és az érvek tömegével támogatta azt a jogos kívánságot, hogy a sertéspiac terén tapasztalható viszás állapotot sürgősen orvo­solni kell s amennyiben ez nem történnék meg, minden felelősséget elhárított a gazdákról a később esetleg bekövetkezendő zsírhiány és zsírdrágaság miatt. A tárgyalásra meghívott szakértő gazdák pontos és részletes számadatok közlésével is beigazolták, hogy a gazdák a sertéstenyész­tésre és hizlalásra ráfizetnek és r­ámutattak arra, hogy az olcsó sertésárak nyújtotta pilla­natnyi előnyök éppen a fogyasztóknál idővel nagyon meg fogják bosszulni magukat. Mindez azonban a Közélelmezési Tanácsot legfeljebb arról győzte meg, hogy a helyzet némileg aggályos és ezért itt okvetlen valamit tenni kell, de az orvoslást nem a sertéskivitel megengedésében véli megtalálni, sőt az általa M­AGMAGYKERESKEDÉSE TELEFON I József 40—83, BUDAPEST, ROTTENBILLER­ UTCA 33. legjobb minőségű gazdasági magvakat, államilag ólomzárolt lóhere- és lucerchaixangot, fajtiszta legmagasabb csiraképes­ségű takarm­ányrépamagot, fűmagot stb., továbbá faj­tiszta, kiváló konyhakerti és virágmagvakat, legjobb gyártmányú kertészeti és méhészeti eszk£ ízeket Árjegyzék­et Kivinatra ingyen és bérmentve.

Next