Köztelek – 1926. 1-51. szám
1926-01-01 / 01. szám
1. SZÁM 36-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1926. JANUÁR 1. berendezésű szoba melege. Kipakolódtam, megtettem az előleges intézkedéseket a holnapi vadászatra, és a rövid étkezés után nyugodni tértem. Az éjjelem elég nyugtalan volt, mint általában minden vadászatom előtt, mert megvan az aleküzdhetetlen rossz szokásom, hogy arra gondolok, azzal foglalkozom, hogy milyen idő lesz holnap. Korán reggel bejött fűteni az erdőszolga, aki félálomban tett kérdésemre azt mondta, hogy csak tessék aludni tovább, mert a vihar tombol. Hát ez szépen indul, gondoltam és mit tehettem mást, a baloldalomra fordultam. Csodálatos, de vagy tíz óra volt, amidőn felébredtem, dühösen kapkodtam magamra ruhadarabjaimat, hogy így elkéstem, kiszólok Havasnak, hogy miért nem költött fel, amire a ritka nyugalommal bíró derék öreg azzal válaszolt, hogy hiába költött volna fel, mert még az udvarra sem léphet ki az ember, oly óriási tömeghó esett le az éjjel, úgyhogy a bejárati ajtót a szó szoros értelmében ki kellett a hóból lapátolni, hogy fáért mehessenek, nehogy megfagyjunk. Rövid reggeli után lehangoltan nyitottam ki a pitvarajtót, szinte megdöbbentem, mert az ajtótól a fatartóig formális alagutat kellett a hóban kiásni, hogy oda jussanak. Az északi rém, a Főn dühöngött, kavarta a havat és arcunkba vágta szúrós jégtáit, a szél süvített, huhogott hozzája, mintha gúnyolni akarná a honrekedt vadászt. Rezignáltan mentem vissza a szobámba, hogy lerakjam magamról a nehezebb ruhadarabokat. Ez, ha jól emlékszem, csütörtökön volt. Vagy tizenegy óra felé felcsengettem Tátra-Lomnicot, ahonnan a rögtön jelentkező Bajzsányoma azt a választ adta, hogy náluk is tombol a vihar, ő fel se öltözött, de Worlitzky, a „der Wilde Jfiger" kiment ebben az istenítéleti időben. Lebeszélésünk után, hogy az unalmas, hosszú napot agyonüssem, valami olvasmány után néztem. A szekrény tetején levő lomtárból kihalásztam a „Bűvészet könyvét", egy képes kalendáriumot és egy hazafias ifjúsági iratot, mert más becsesebb irodalmi mű nem volt ez egyszerű ház falai közt felfedezhető. Unalmamban végigcsináltam a Bűvészet könyvében ajánlott evőeszköz-egyensúlyozási mutatványokat, amelyek közül alig tudtam egyet-egyet megcsinálni. Vagy én voltam ügyetlen, vagy a leírás nem volt megfelelő. Délután újra csengettem Lomnicnak, de már választ nem kaptam. Az időt minden félórában megnéztem, de a kinyitott ajtón az észak réme a szélvihar gúnykacaja kíséretében újabb hókristályadagot szórt szemeim közé. A nehezen eltöltött nap, s a végtelen hosszú éjszaka után másnap is folytatódott a végítélethez hasonló idő. A telefon egyáltalában nem felelt. A szó szoros értelmében be voltunkhavazva. Az irodalmi kincseket már mind elolvastam, végszükségben Zilahy Ágnes hatalmas szakácskönyvét tanulmányoztam át és megtudtam ennek folytán, hogy Ágnes néni 52-féle leves főzésére tanítja híveit. A házban, Havas lakásán, találtam egy pianinót is, nagy örömömre, mert legalább ezzel is enyhíthettem az önkénytelen szobafogság kínjait. Dehát egész nap mégsem zongorázhattam, az unalmas nap után bosszúsan, elégületlenül tértem nyugodni már hét órakor. Harmadik napon, mintha alább hagyott volna a szélvihar, én legalább azt akartam magamra oktrojálni. Hosszas értekezés után rászántuk magunkat, hogy négy, hólapáttal ellátott Janó áttörése után megpróbáljuk a „Fátyol vizesés"-ig feljutni. Ha a szél alábbhagyott is valamivel, de a hideg irtózatos volt, a hőmérő tíz órakor délelőtt 17'' R. hideget mutatott. Nekivágtunk hát nagy keservesen az expedíciónak. Széjjelnézni, vagy a tájékban gyönyörködni egyenesen lehetetlenség volt, a nyitott, védtelen szembe tüstént belevágta kisded jégnyilait a Főn. A hó a fürdőtelep széles, de most ki nem vehető sétaútjain is méteren felül volt. A járás oly nehéz volt, mintha törött sóban jártunk volna. Az előrejutást a szó legszorosabb értelmében lépésrőllépésre kellett kierőszakolni, oly tehetetlennek éreztem magamat, mintha most tanultam volna járni. A majdnem kibirhatlan hidegben még a szempillánk is összecsepzett, kezünk, lábunk jéggé dermedt a velőig hatoló szélviharban. Négy teljes óráig tartott, amíg a sétány végére jutottunk, ahonnan a „Bástya" első sziklacsomója, úgy ahogy látható volt a majdnem lilaszinü világítás mellett. A tomboló szélviharnak oly óriási ereje volt, hogy megállni is alig lehetett. Itt megállást vezényeltem embereimnek s a thermos jótékony melegtartalmához folyamodtam, hogy erőt gyűjtsek magamba a további kapaszkodáshoz, vergődéshez. A távcsövemet nagynehezen kihalászva a ruhatömeg közül, amennyire a vihar s a hófúvás engedte, terepszemlét tartottam a sziklák táján. Havas ugyanezt tette. Valami fekete pontot láttam, vagy véltem látni a szikla alján. — Ugy látom, zergék, szóltam Havasnak. Kisvártatva, figyelmes látcsövezés után, megszólalt. A PETROLEDSIOZKaitf a gazda univerzális erőgépel JGRAA LE DALÁJTOS mb.®® toiaBlance FORD-AUTOMOBILOK, FOKOSOM-TRAKTOROK AUTORIZÁLT KÉPVISELETE: HAHN ARTHUR ÉS TÁRSAI BUDAPEST, VIII., ÜLLŐI ÚT 528 Sürgönyeim : CASE BUDAPEST 226 TELEFON: Juxnet309 3 cikkelyeinek értelmezése vagy alkalmazása tekintetében az aláíró államok között ellentét merülne fel, a vita tárgya bármelyikük kérelmére a nemzetközi állandó bíróság határozata alá volna bocsátandó, előzetesen pedig a nemzetek szövetségének tanácsa által kijelölendő valamely szakbizottsági szervezet tanácsadó véleménye volna kikérhető. Az egyezménytervezet 10. cikkelye szerint mindegyik szerződő állam a szerződés hatálybalépését követő legalább négy év elteltével a Nemzetek Szövetségéhez intézendő írásos bejelentéssel bármely pillanatban felmondhatja a szerződést. A felmondás az e bejelentés átvételének időpontját követő egy év leteltével válik hatályossá és érvénye csupán a felmondó államra terjed ki. Ha azonban a nagyhatalmak valamelyike, vagy a szerződéshez csatlakozott öt másik állam felmondja a szerződést, valamennyi szerződő államnak jogában fog állani, hogy a nemzetek szövetségének tanácsától értekezlet egybehívását kérje, amely az e felmondás tényéből származó helyzetet megvizsgálja s a szerződő államok további magatartására nézve dönt. Ennek az értekezletnek az állásfoglalása után valamennyi állam, mely az értekezlet határozataihoz nem járul hozzá, hat hónapi hatállyal szintén felmondhatja az egyezményt. Jogában áll továbbá a szerződő államok legalább Vaának a négy évi határidő letelte előtt is kérni a Nemzetek Szövetségétől ez egyezmény revízió alá vételét s a többi szerződő állam köteles minden olyan tanácskozáson résztvenni, mely a szerződés revíziója vagy fenntartása céljából tartatik. A Népszövetség főtitkársága megküldötte ezt az egyezménytervezetet valamennyi, a szövetséghez tartozó állam kormányának azzal, hogy a tervezetre vonatkozó véleményüket saját gazdasági érdekeltségeik álláspontjának megtudakolása után a Népszövetséggel közöljék. Ennélfogva a földművelésügyi miniszter felhívta véleményadásra az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, amely azt az álláspontot foglalta el, hogy Magyarország minden aggodalom nélkül csatlakozhat a tervbe vett egyezményhez. Annál inkább megteheti ezt, mert hiszen éppen Magyarország tette meg ezen a téren az első lépést azzal, hogy a folyó év elején az új vámtarifa életbeléptetésével egyidejűleg úgyszólván valamennyi kiviteli és behozatali korlátozást megszüntettek néhány, államérdekből, hadügyi szempontból, vagy egészségügyi tekintetből szükséges korlátozás, továbbá a mezőgazdasági érdekeltség által azóta is állandóan támadott és teljesen indokolatlan egy-két nyersanyag(így főleg nyersbőr) kiviteli korlátozás meghagyásával egyébként minden vonatkozásban helyreállította a szabad külforgalmat. Sokan voltak akkor azon a nézeten, hogy talán túlságosan korán igyekeztünk e tekintetben a többi környező állam előtt jó példával járni s talán célegy szó, annyi sem hangzott el. Azt tudtam, hogy még legfeljebb csak a fele utat tettük meg, így hát nem értettem eleinte ezt az intermezzót. Az én hasinás, gombakalapu, száz ránctól barázdált képű karavánvezetőm, se szó, se beszéd, csak hasravágta magát az egyik útszéli fenyőóriás tövében, a másik nyomban melléje hasalt és kezdték kérges, piszkos kezükkel a havat elkaparni az áfonyával körülnőtt fenyő tövéről. Most kezdődött a „zapeka" misztériuma, ami vetekedik a pogányok tűzimádási szertartásával, reám legalább ezt a benyomást tette. Az ősdruidához hasonló vezető apró, száraz fenyőtűket és ágakat rakott nagy ügyesen egymásra, keservesen előkotorászott egy darabka papirfoszlányt s a legnagyobb gondossággal gyújtotta meg az áldozati tüzet. Mert én annak gondoltam, vagy pedig, hogy megfázott kezük felmelegítése céljából akarnak tüzet csinálni. Éppen olyan érdeklődéssel néztem ezt a szertartást, mint a kiséretem másik két tagja, kik állva asszisztáltak a pintérnél. Nyelvismeretem hiányossága folytán nem tudakolhattam meg a szertartás célját. A kis máglya lassan kint erőre kapott s a szél által hol élesztett, hol elnyomott lángja festői képet nyújtott nekem, a szemlélőnek. A vezető a tüszőjéből előkaparta kurtaszáru selmeci pipáját s a valószínűleg marhahólyagból való dohányzacskójából összekotort egy marék dohányt, mit markában összegyúrt, miközben a dohányra egy párszor reásercentett, hogy zamatosabb legyen s az így elkészített gyurmát a pipába tömte s aztán a pipát belehelyezte a parázsba. Kisvártatva kivette a tűzből s szárát bedugva, vidáman eregette a füstöt, minekutána felszedegették csomagjaimat, hogy tovább kapaszkodjunk. A „Mary" szálló előtti megállónál a sötétben egy alakot pillantottam meg, aki magyar „jó estvér" kívánással fogadott. Az öreg Havas, a kincstári fővadőr volt, aki kenyere javát ebben a számkivetettségben ette meg, a magyar haza ez egyik végső pontján, az 1400 méternél nagyobb tengerszin feletti magasság festői szép, de mégis zord világában. Havas jelentése nem volt biztató, mint tapasztalt hegyilakó, tartós rossz időt jósolt. A légsúlymérője is a viharpont alá süllyedt, mint mondotta. Ilyen kilátások mellett az időközben mind sűrűbben hulló hópelyhektől borítottan rossz kedvvel nyitottam be Havas egyébként barátságos, tiszta lakásába, amelynek egyik szobája volt a vadásztanya. A majdnem két órás erős kapaszkodás után jól esett a barátságos, praktikus szerűbb lett volna legalább a hasonló elbánást szomszédaink részéről a korlátozások megszüntetése előtt kikötnünk. Tény az, hogy ezek a szomszédos államok máig is fenntartották, több-kevesebb módosítással és enyhítéssel ki- és beviteli tilalmaikat, kontingentálási rendszerüket s mindazokat a korlátozó rendszabályokat, amelyek az elvileg megadott vámengedményeket, vagy a legtöbb kedvezményes megegyezés révén igénybevehető mérsékléseket teljesen kijátsszák és semmivé teszik. Ha tehát most Magyarország, a Népszövetség javasolta egyezményhez csatlakozik, ezzel feltétlenül a mainál előnyösebb helyzetbe kerül, mert az egyezmény módot nyújtana nekünk arra, hogy a többi, ahhoz csatlakozó államokat is a korlátozó rendszabályok megszüntetésére késztessük az egyezményben előírt határidőn belül, így aztán megszűnik az a mai helyzet, hogy például Ausztriával szemben Magyarország jelenleg kedvezőtlenebb helyzetben van, mint a korlátozó rendelkezések eltörlése előtt. Azelőtt ugyanis legalább viszonossági, kompenzációs alapon sikerült bizonyos terményfeleslegeink kivitelének biztosítására egyezményeket kötnünk s ha Ausztria az ipara részére biztosított kiviteli kontingenseket ki akarta használni, kénytelen volt a mi részünkre lekötött kontingenseket határain át bebocsátani. Ezzel szemben ma jóformán kizárólag az osztrák kormány kénye-kedvétől függ, hogy egyes kiviteli cikkeinket beengedi-e vagy sem. Hiába van legtöbb kedvezményes megállapodásunk Ausztriával, pl. a magyar szőlőt nemcsak az olasz szerződésben lekötött vámtétellel, hanem egyáltalában nem bocsátja be. Ahol pedig egyes kedvezményes vámtételeket igénybe kívánunk venni, ott az általunk nem is ellenőrizhető beviteli kontingensek állítólagos kimerülése vagy a beviteli engedélyek kiadásának önkényes kezelése teljesen meghiúsítja a bennünket jogosan megillető vámtételek kihasználását és terményfeleslegeinknek az osztrák piacra való versenyképes kivitelét. A történeti igazság kedvéért hangsúlyoznunk kell egyébként, hogy Magyarország a háború megszűnése óta, tehát már akkor, amidőn egész Közép-Európában a legmerevebb elzárkózás politikája érvényesült, állandóan azt az elvet vallotta, hogy a hazai termelés minden arra reászorult ágazatának okszerű és méltányos védelmét össze lehet és kell egyeztetni a nemzetközi forgalom lehető szabadságával. S éppen a magyar mezőgazdasági érdekeltség volt az, mely 1920 óta, tehát a háborút követő összeomlás utáni zavaros állapotok első tisztultával állandóan a szabad érintkezés, a forgalmi korlátozások fokozatos megszüntetésének álláspontját foglalta el. Már jóval a porto-rosei és genovai tárgyalások előtt az OMGE emlékirataiban azt javasolta a kormánynak, hogy törekedjünk a többi szomszédos államokkal lehetőleg egyetértésben és egyidejűleg minden felesleges korlátozás és forgalmi akadály megszüntetésére, igyekezzünk a környező államokkal való gazdasági érintkezésnek minél könnyebbé, állandóbbá és biztosabbá tételére. Követeltük a hazai temelés minden ágának a termelési költségekhez s a külföldi versenyviszonyokhoz igazodó arányos vámvédelmét, azonban elleneztük a merev elzárkózás, a prohibició, a vámpolitikai kínai fal rendszerét. A porto-rosei és a genovai értekezleteken létrejött megállapodások bizonyos mértékig közeledtek is ehhez az állásponthoz. Valóban nem rajtunk múlt, hogy a forgalmi korlátozások fokozatos megszüntetésére irányuló törekvéseinkkel éppen akkor maradtunk magunkra, mikor azokat a szomszédos államok párhuzamos intézkedéseinek bevárása nélkül a folyó év elején átvittük a gyakorlati életbe. Annál szükségesebbnek tartja az OMGE, hogy a Népszövetség javasolta nemzetközi egyezmény minél előbb létrejöjjön s a középeurópai államokban a forgalmi korlátozások mielőbbi megszüntetése bekövetkezzék, mert hiszen ez fogja eldönteni, vájjon megmaradhatunk-e a legtöbb kedvezményi elv alapján, avagy nem volna-e reánk nézve előnyösebb, mint ezt a mezőgazdasági érdekeltség már régóta és ismételten hangoztatta, a viszonosság, a reciprocitás elvére áttérnünk s jövő kereskedelmi szerződéses politikánkat erre az alapelvre felépítenünk. Hiszen látjuk, hogy a különféle forgalmi korlátozások a legtöbb kedvezményi elv teljes kijátszására adnak lehetőséget , hogy a legnagyobb kedvezmény elve a gyakorlatban csak az erőseknek, a nagy gazdasági egységeknek biztosítja valóban a legnagyobb kedvezményt, amelyek ezt az elvet náluknál gyengébb szerződő felekkel szemben a legnagyobb könnyedséggel áttörik. A Népszövetség javasolta egyezmény révén mindenesetre biztosítanunk kell magunkat a legtöbb kedvezmény elvének kárunkra való mindennemű kijátszásával szemben. Tehát a kiküszöbölendő forgalmi korlátozásokkal azonos elbírálás alá kell hogy essenek a legtöbb kedvezmény elvének olyatén gyakorlati alkalmazásai, mikor egyes államok kereskedelmi szerződéseikben úgynevezett testreszabott, csak bizonyos államok által igénybevehető kedvezményeket engedélyeznek, mások pedig bizonyos engedményeket kifejezetten kizárnak a legtöbb kedvezmény elve alapján harmadik államok által igénybevehető engedmények sorából. Az ilyen kölcsönös engedmények már lényegileg viszonossági alapon állanak s a legnagyobb kedvezmény elvével való szakítást jelentik. Ámde akkor az egyenlő elbánás elve azt kívánná meg, hogy az ily módon szerződő államok ne kényszeríthessenek más, gazdaságilag gyengébb országokat arra hogy a legtöbb kedvezményi záradék alapján életbevágó gazdasági érdekeiket nekik minden ellenérték nélkül kiszolgáltassák. Megnyugvást keltő, maradandó s az érdekeket kölcsönösen