Kuba, 1962 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1962-05-01 / 4. szám
A szektani dogmatizmus ellen! Az emlékülnnepélyen, melyet az 1957. március 13-i események következtében hősi halált halt José Antonio Echeverria (a kubai egyetemi ifjúság mozgalmának vezetője, a Forradalmi Direktórium egyik vezetője) emlékére a Havannai Egyetem aulájában tartottak, olyan szektáns jellegű Incidens keletkezett, amely Fidel Castro elvtársat arra késztette, hogy nyilvános beszédet tartson. A forradalmi milícia ideológiai nevelése szempontjából nagyjelentőségű beszédnek azt a részét, amelyben éppen a szektarianizmust ítéli el, és amely megmagyarázza, hogy milyen magatartást kell tanúsítani a vallásos érzelmek megnyilvánulása iránt, teljes egészében közöljük. Fidel Castro beszéde: Ma este egy olyan jelenség felett gyakorolok kritikát, amely bár véletlennek tűnik, mégis meg kell bírálnunk. Ki kell elemeznünk és ennek az elemzésnek nyilvánosan kell megtörténnie. Ma itt olyan véleménnyel találkoztunk, amely példa és egyben lecke mindannyiunk számára. Alkalmas arra, hogy forradalmi elemzésnek vessük alá. Az elvtárs, aki előadóként működött közre az ünnepély kezdetén, bizonyítékok sorát olvasta fel; néhány szót, néhány írást és köztük José Antonio Echeverria végrendeletét is felolvasta. Miközben ő olvasott, mi is olvastuk a végrendeletet egy füzetecske utolsó lapjáról, melyet a kezünkbe adtak. Gépiesen olvastuk: „José Antonio Echeverria politikai végrendelete a kubai népnek.” Az előadó elolvasta az első bekezdést, a második bekezdést, elkezdte olvasni a harmadik bekezdést, és amikor a harmadik bekezdés végéhez ért, észrevettük, hogy kihagyott valamit. Kihagyott az olvasásból három sorthallgassanak, elvtársak, ne siessenek az ítélkezéssel, még az elvtársat se hibáztassák). Úgy tetszett, hogy átugrotta. Kíváncsiságból elolvastuk a kihagyott részt és a következőket olvashattuk (elolvasom a harmadik bekezdést): Egyezségünket a kubai néppel, mely az ifjúságot egy vezetés alatt és egy cselekvésre egyesítette, a Mexikói okiratban rögzítettük (a forradalmi mozgalom történelmi jelentőségű dokumentuma, amelyet 1958 októberében José Antonio Echeverria is aláírt. A ford. megj.), de ahhoz, hogy a tanulóifjúság megvalósíthassa a számára előírtakat, nem voltak meg a szükséges körülmények, nem adódtak alkalomszerűen. Ez arra kényszerített bennünket, hogy vállalt kötelezettségeink beváltását elhalasszuk”... és itt ugrik „ha elesünk, a mi vérünk”... és elolvasom a három sort, ami így szól: „Hisszük, hogy elérkezett a beváltás ideje és bízunk benne, hogy szándékaink tisztasága meghozza nekünk Isten segítségét és elérjük hazánkban az igazság uralmát”. Figyeljenek, mert ez igen érdekes. Ne tapsoljanak. Azt gondolom: „a mindenit, milyen véletlen, vajon szándékosan hagyták ki ezt a három sort?” és ezekkel a kétségekkel maradok. Megkérdezem az előadó elvtárstól, amikor befejezi a felolvasást, hogy ki adta neki a papírokat, ki készítette ezt így elő. Azt mondja: „A bejáratnál kaptam az utasításokat. Közöltem, hogy ezt szándékozom felolvasni és utasítottak, hogy hagyjam ki ezt a három sort.” Lehetséges ez, elvtársak? Elemezzük csak: mi lennénk elvtársak olyan hibás eszűek, akik idejövünk, hogy elolvassuk José Antonio Echeverria testamentumát és olyan gyávák és erkölcsi szegények lennénk, hogy kihúzunk belőle három sort, egyszerűen csak azért, mert ezek a sorok José Antonio Echeverria szólásmódját, vagy meggyőződését fejezik ki, amit egyébként nem a mi feladatunk eldönteni. Ezért megcsonkítjuk azt, amit írt? Megcsonkítjuk azt, amiben hitt? Kevesebbnek érezzük magunkban azért, amit gondolt, vagy amiért akkor hitt a vallásban? Milyen vállfája ez az egyéni gondolatokba vetett bizalomnak? Milyen faja ez a történelmi véleménynek? Hogyan lehet a történelmet ilyen nyomorúságosan értelmezni? Hogyan lehet a történelmet holt tárgynak tekinteni, rothadt dolognak, mozdulatlan kőnek? Ezt a gyávaságot lehetne „a történelem dialektikus felfogásának" nevezni? Az ilyen gondolkodásmódot lehetne „marxizmusnak" nevezni? Lehet az ilyen csalást „szocializmusnak” nevezni? Lehet az ilyen félrevezetést „kommunizmusnak” nevezni? Nem! Mert aki úgy értelmezi a történelmet, ahogy azt értelmeznie kell, aki úgy értelmezi a marxizmust, ahogy azt értelmeznie kell, aki megérti, magyarázza és jól alkalmazza azt a történelemre, az nem követ el ilyen ostobaságot! (taps) Ezen az alapon el kellene kezdenünk Carlos Manuel de Cespedes (a spanyol gyarmatosítók elleni harc egyik kiemelkedő vezéralakja. A ford. megj.) minden művének átírását, aki korának gondolatait fejezte ki, aki osztályának gondolatait fejezte ki, aki azt a forradalmi gondolatot fejezte ki, amely annak az időszaknak felelt meg, amikor a criollok, a nemzet vagyonosainak képviselői, fellázadtak a spanyolok igája és kizsákmányolása ellen. Milyen eszmék hatottak ezekre az emberekre? A francia forradalom eszméi, vagyis a burzsoá forradalomé! Milyen eszmék hatottak az amerikai szabadsághősökre? Milyen eszmék hatottak Bolivárra? Ugyanazok az eszmék! Milyen eszmék hatottak Martira? Milyen eszmék hatottak Maceóra? (A múlt század függetlenségi harcának legkiemelkedőbb népi vezére, Maximo Gomez és José Marti fegyvertársa. A ford. megj.) Milyen eszmék hatottak Maximo Gomezra és annak a dicsőséges kornak más embereire? Milyen eszmék hatottak az abban a korban élt költőinkre, akik a kubai kultúrát képviselték, történelmünk gyökerét — ha nem a kor eszméi. Akkor Marti könyveit is ki kell selejteznünk, mert Marti nem volt marxista—leninista, mert Marti annak a forradalmi gondolatnak adott hangot, amely hazánkban abban akorszakban uralkodott. (Taps.) A marxizmus—leninizmus ideológiája vezeti a munkásosztályt, amikor öntudatra ébred és megkezdi küzdelmét saját felszabadításáért. De hogyan követelhetjük, hogy ez legyen a vezéreszme, akkor is, amikor a feladat, amely egy országban jelentkezett, és amely Latin-Amerikában mutatkozott függetlenségi harcának időszakában, s hazánkban is jelentkezett, nemzeti feladatok voltak? Olyan jellegű feladatok tehát, amelyek az adott pillanatban megfeleltek hazánk fejlődésének. Ezen az alapon meg kellene tagadni a forradalmi felfogást Spartacustól Martiig. Ezzel a rövidlátó, szektáns, ostoba, csonka, történelmet és marxizmust megtagadó felfogással minden érték tagadásába kellene esnünk, az egész történelem tagadásába és saját gyökereink tagadásába. Amikor pedig ez minden emberi haladás, emberi erőfeszítés, emberi áldozat szellemi hagyatéka, össze kell gyűjtenünk és részévé tenni a haza csodálatos történelmének, és egy olyan emberiség csodálatos történelmének, amely a haladással érkezett idáig, fejlődik és egyre jobban fog tovább fejlődni. Ezen az úton haladva elhinnénk magunknak, hogy túl forradalmiak vagyunk, elhinnénk, hogy mi alkottuk a haza egész történelmét. Elfelejtenénk a mambik tízezreit, a hősök emlékeit, akik életüket vesztették ezen az úton (taps), elfelejtenénk mindazokat, akik egy vagy más fokon jelezték az utat, alkották a haza történetét és megteremtették azokat a körülményeket, amelyeknek birtokában nekünk, szerencsés nemzedéknek, meg volt a lehetőségünk a legmagasabb cél elérésére. Láthatjuk az álmok valóraváltását, amelyért küzdöttek korábbi nemzedékek harcosai, akik egymás után áldozták fel magukat az út előkészítéséért.