Külföldi Szemle, 1985 (1-4. szám)

1985-10-01 / 4. szám

zálja a nem kevés gyilkosságot megjelenítő részt is anélkül, hogy ezek a je­lenetek naturalistákká válnának. Wiesner koreográfiájának fő törekvése az egyes karakterek táncban való ér­zékeltetése. Leggyakrabban a klasszikus tánctechnikát alkalmazza, a spic­celést /Lady Macbeth, Lady Macduff­ és a kifejező táncelemeket. Kitűnően oldotta meg, ahogy a tánckar a mocsarat idézi, bár a bevezetőben az volt az ember érzése: jobban ki kéne használni a rendelkezésre álló színpadteret. Az ábrázolt tragédia hitelessége valóban megkövetelte azt a sok hatásos a­­kusztikus és szcenikai effektust, amely már a belépéskor fogadja a nézőt. A zene és a fény a nézőtéren és a színpadról hömpölyögve erősíti fel a díszle­tek keltette benyomásokat. Az óriásira felnagyított tőr Lady Macbeth szolgá­latában hatalmas ingaóraként számlálja az első áldozat, Duncan király hát­ralévő óráit, de fontos és jelentős szimbólum a hatalmas korona is. Tehát a díszlet, a színpadi berendezés jelentős szerepet kap az előadásban. Daniel DVORAK díszlete első ránézésre nagyon bonyolultnak látszik, ennek ellené­re rendkívül változatossá tehető már a világítással is. Az ezüstszürkéből fe­ketébe és az aranysárgából a bíborba hajló fényeffektusok /a barátságtalan mocsaras vidékek és a csaták színhelyének, illetve a palotabelsőknek az áb­rázolása/ szerves részei az ábrázolásnak. Érdekes ötlet az áttetsző fólia al­kalmazása a Macbeth álmát és Macduff gyermekeinek meggyilkolás­át elbeszé­lő képben. A rendezői elképzelés alapján születtek Josef JELINEK helyenként stilizált jelmezei is, amelyek szürkésfekete, vörös és fehér színükkel külö­nösen a lápvilág és a boszorkánybirodalom hangulatának megteremtését se­gítik . Riedlbauch muzsikája modern, inspiratív, teli van drámai fordulatokkal, egy­séges indíttatást ad a koreográfusnak és a táncosnak egyaránt, aki végső so­ron ezt a zenét személyesíti meg mozgásával. Lehet, hogy sokak számára a kísérőzene egyszerűen csak sokszínű hangkulissza, de ugyanakkor érezheti a néző, hogy a cselekmény elengedhetetlen kiegészítője. A MACBETH című balettet hármas szereposztásban láthattuk. Lady Macbeth szerepében Miroslava PESIKOVA, Michaela CERNA-NOVOTNÁ­­ és Nelly DANKO, Macbeth szerepében Vlastimil HAR­APE­S, Jan KADLEC és Lubos HAJN mutatkozott be. Macduff: Pavel ZDICHYNEC, Miroslav Hajn és Bohu­­mir NERUTA, Lady Macduff: Hana VLACILOVA, JanaKUROVÁ és Michaela VITKOVA. Harapes Macbeth szerepében érett, kiegyensúlyozott táncot mu­tat be. A figura fő jellemvonásait a győzelem, az uralkodni vágyás mozzana­taiban rajzolja meg, de ez csak abban a jelenetben sikerül igazán, amelyben Lady Macbeth még habozó, ingadozó férjét az első bűn elkövetésére próbálja rábírni. Amikor az álom kegyetlenül megmutatja a méltatlan és tragikus véget, Harapes értelmezése csupán halványan tudja sejtetni egy emberi élet össze­omlását. Pesiková - mint Lady Macbeth - mindvégig biztos technikával tán­col. Mivel a kelleténél jobban hangsúlyozza Lady Macbeth nőiességét - pedig lényegesebb annak mohó hatalomvágya - a téboly tragikus magaslatainak áb­rázolására már nem maradnak eszközei, csak egy sajnálatra méltó emberi roncs áll előttünk. Pesiková ennek ellenére igazán kiemelkedő teljesítményt nyújt. Fontos szerepet, széles táncteret kap az előadásban a három boszorkány­­ szintén alternatív szereposztásban/. Rajtuk keresztül értesül Macbeth ar­ról, mi jut neki osztályrészül - véres út vezeti a dicsőséghez, majd a tragi­ 52

Next