Külgazdaság, 2001 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Magas István:Az Európai Unió bővítése a nemzetközi tényezőáramlás jövedelmi és árhatásai tükrében: néhány elméleti megfontolás
igen. Az 1. ábrában megfogalmazott egyszerű logika ugyanis a végső jóléti kifejletet illetően, a modellen kívüli valóságban is győzedelmeskedni látszott: a gazdagodás ténye a migránsokat befogadó országokban erőteljesen érezhető volt mind a századfordulót követő Észak-Amerikába (USA-ba és Kanadába) irányuló migrációs hullám nyomán, mind pedig az 1970-es évek közepe óta kibontakozó, a világgazdaságban már több térséget, így Nyugat-Európát is érintő nagyobb nemzetközi migrációs folyamatokban. Ezt megerősítendő, íme egy-két fontosabb következtetés a témával részletesen és kifejezetten empirikus oldalról foglalkozó tanulmányokból: a szabadabb munkaerőmozgás az egyes érintett országok közötti bérszínvonalat kiegyenlítettebbé teszi; a befogadó országokban a migráns munkaerővel versengő belföldi munkavállalók valójában nem szenvedik el a bérszínvonaluk csökkenését, mert a migráns munkaerő által nagyobb számban elfoglalt munkahelyek többnyire a nem igazán kedveltek közé tartoznak, amelyekre inkább a „kiéhezett" külföldiek fanyalodnak (például: taxizás, 24 órás áruházi eladás, takarítás stb.). Továbbá még olyan speciális termelési tényezőjövedelmek, mint a földbérlet esetében sem látszott a migráció általi fenyegetettség, mert az agrárszférába beáramló vendégmunkások például Észak-Amerikában e tekintetben nem okoztak különösebb feszültséget (a tömeges agrárbevándorlás Nyugat-Európa esetében amúgy sem nagyon valószínű). A kifejezetten rugalmas munkaerőpiacokkal rendelkező Egyesült Államokban is többnyire csak a legkevésbé iskolázott és szakképzetlen munkaerőt, például a középiskolát korán elhagyó, onnan kimaradó, „lézengő", marginális csoportokat érintette különösen érzékenyen a külföldi munkaerő bevándorlása. A nagyobb képzettséget igénylő munkahelyeken a bevándorlás hatása erősen pozitív volt (Borjas - Freeman - Katz, 1997). Egész életútját tekintve a migráns bevándorló munkabérében legfeljebb csak felzárkózni tud (legalábbis az empirikus adatok szerint), de nem éri utol saját munkavállalói életútja végén sem a „bennszülött" fizetési szinteket. Az első generációban a fizetési szakadék még igen jelentős, a másodikban csökken, és a harmadikban esetleg már el is tűnik a „bérdeficit" (Bloom - Grenier - Gunderson, 1994). A nemzetközi migrációt megengedő régió termelés- és kereskedelembővülést realizál, és a munkaerőpiacok allokációs hatékonysága által jelentős mértékben nyer, tehát a liberalizáció gazdagít. Összefoglalva, pusztán jóléti szempontból, azaz a fogyasztói és termelői hasznok összegzéséből semmiképp nem lehet egy migrációellenes logikát felállítani. Sőt, a termelési tényezők hatékony felhasználásának doktrínája éppen azt állítja, hogy a kevésbé mobilnak tekintett emberi tényező migrációja végső soron segíti az ezt megengedő regionális térség vagy kisebb világgazdaság jóléti szintjének a növekedését. Idáig tart tehát a nemzetközi munkaerő-migrációnak az érintett munkaerőpiacokra kifejtett, egy egyszerű modellben tárgyalható, általános allokációs és jóléti hatásmechanizmusa. A továbbiakban nézzük a migráció egy kicsit bonyodalmasabb mozzanatát, nevezetesen a jövedelmi hatásokat! 11 . A fenti állításokat alátámasztó, egyébként igen gazdag külföldi szakirodalomból az alábbi jelentősebb empirikus munkákat érdemes megemlíteni: Borjas - Freeman - Catz, [1997] az USA-ra nézve; Abond -Freeman, [1991] Ausztráliáról; Bloom - Grenier - Gunderson [1994] Kanadáról gyűjtötte egybe a fenti állításokat megerősítő empirikus adatokat.