Külgazdaság, 2001 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Magas István:Az Európai Unió bővítése a nemzetközi tényezőáramlás jövedelmi és árhatásai tükrében: néhány elméleti megfontolás
A munkaerő migrációjának átlagos jövedelmi hatása és az ún. jövedelmi paradoxon A migráns munkaerőt fogadó országban keletkező pótlólagos jövedelmi előnyök és a küldő országban kialakult hátrányok összegzése nyomán megfogalmazható az ún. átlagos jövedelmi hatás paradoxonja. Ez az integrált, a migráció teljes hatását elemző jövedelmi hatás ellentétben áll a munkaerő-áramlás intuitíve megfogalmazható várható következményeivel. Miről is van szó? A migráció jövedelmi hatásait illetően azonnal megfogalmazható két intuitív kérdés. Először, ha a bevándorlók megelégednek alacsonyabb jövedelemmel, mint a „bennszülöttek", akkor ez vajon nem csökkenti-e az átlagos jövedelmi színvonalat a migráns munkaerőt befogadó országban? Másodszor, ha a kivándorló migráns munkaerő otthon jóval az átlagos szint alatt keresett (s éppen ezért döntött a migráció mellett); azzal, hogy a munkaerő elhagyja az országot, az átlagos jövedelmi színvonal vajon nem kezd-e el emelkedni az anyaországban (a küldő országban)? Hogyan lehet-e kérdéseket összeegyeztetni az 1. ábrában megfogalmazott logikával, illetve annak következtetéseivel? Ha veszünk egy példát, azt feltételezve, hogy a migráns munkaerő otthon az átlag alatt keres, s ezért útra kel, akkor olyan eredményt kapunk, hogy a migráció utáni nettó mérleget tekintve, a befogadó országban az átlagjövedelem csökken, de az összes jövedelem nő. A munkaerőt küldő országban pedig - az alacsony jövedelműek egy részének kiválásával értelemszerűen - az átlagjövedelem nő, az összes jövedelem viszont csökken! Ez az induláskor aligha kívánatos fejlemény, nyugodtan mondhatjuk, ez a paradox jövedelmi hatás számszerűen is bemutatható (lásd a 2. táblázatban). De a jövedelmi paradoxon feloldása és egyben a megoldása nem is olyan ördöngös: a végső jövedelmi mérleg eredménye ugyanis lényegében attól függ, hogy magát a „mozgásban lévő" migráns munkaerő újonnan szerzett jövedelmét hova számítjuk. Ha egyszer, tudniillik az induláskor, még a küldő országban számítjuk be, akkor később is ott kell. Vagy, ha a migrációt követően már a befogadó országban vesszük számba, akkor korrekten, előtte is oda kell sorolni! Ha így járunk el, akkor az intuitív várakozással egyező eredményt kapunk. A nemzetközi jövedelem számbavételének szempontjából ugyanis korrekten akkor definiáljuk a befogadó ország átlagos jövedelemszintjét, ha ugyanazt a dolgozó populációt tekintjük a migráció előtt és után is, tehát például a migráns munkaerőt a mozgás előtt is, után is Nyugat-Európában vesszük számba. Ekkor az átlagos jövedelem paradoxonja megoldódik, az átlagos jövedelem ekkor már ugyanis a befogadó ország számára is növekszik. A küldő ország esetében, ha kivesszük a migráns munkaerőt és annak jövedelmét, akkor ott pont az ellenkezője játszódik le, nevezetesen az átlagos jövedelemszint a küldő országban csökkenni fog. Ha viszont a migráns munkaerőt a küldő országban számoljuk el a migráció előtt és után is, akkor a küldő ország átlagos jövedelme fog nőni! A paradoxon megoldásának kulcsa tehát az, hogy hol, a küldő vagy a fogadó országban realizálódik a jövedelem. Ezt a kettősséget mutatja a 2. táblázat fiktív számok segítségével. A bemutatott fiktív számpéldában, számbavételtől függetlenül, nem sérül az a feltevés, hogy a befogadó országban a „bennszülött" munkavállalók valamelyest veszítenek a külföldi migráció eredményeként, tudniillik a külföldi munkavállalók jelenléte által vitathatatlanul nagyobb versenyben vannak a munkapiacon. A jövedelmi hatások vizsgálatánál továbbá az a modellszerű, de a valóságot tükröző, korrekt elméleti feltétel sem sérül, hogy a munkaadók és a tőketulajdonosok a befogadó országban egyértelműen nyernek. Ha nem így lenne, nehéz lenne megérteni, hogy egy hatékony munkaerőpia-