Külgazdaság, 2011 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9-10. szám - Antalóczy Katalin-Sass Magdolna: Kis- és közepes méretű vállalatok nemzetköziesedése - elmélet és empíria
rendelkeznek, s ennek eredménye alacsonyabb mértékű nemzetköziesedésük lehet (Hollenstein, 2005, Knight, 2000, Knight-Cavusgil, 1996). Természetesen a nagyvállalatok nemzetköziesedésének elemzéseiből adódó tanulságokat is hasznosíthatjuk a kis-és közepes vállalatok nemzetköziesedésének vizsgálatakor a megfelelő megszorításokkal. Elméletek Magának a nemzetköziesedésnek több értelmezése van a szakirodalomban, és a vállalatok nemzetköziesedésének vizsgálatában is számos megközelítés létezik. Kiindulásként kutatásunkban Welch és Luostarinen [1988] meghatározása a leghasználhatóbb gyakorlati szempontból, akik szerint a nemzetköziesedés a vállalat nemzetközi műveletekben való növekvő részvételének a folyamata. Ennek megfelelően a vállalat nemzetköziesedésének többféle útja-módja létezik. Ez a definíció elég általános és tág ahhoz, hogy a lehető legtöbb olyan tevékenységet vonjuk be vizsgálatunkba, amely a helyi hazai gazdaságon kívüli gazdasági szereplőkkel folytatott kapcsolatot jelent. Ide soroljuk a külföldi részvételű vállalatnak történő beszállítást a fogadó gazdaságban; az ad hoc importot, az ad hoc exportot, a tartós exportot, a külföldi terjeszkedés különféle formáit (képviseleti iroda nyitása, külföldi leányvállalat létrehozása), illetve a külföldi, nem feltétlenül vállalati partnerrel történő együttműködést valamilyen területen. (Ez utóbbi tekintetben, mivel innovatív kis- és közepes vállalatokat vizsgálunk, ezért elsősorban a kutatás-fejlesztés-innováció területén történő kooperációt elemezzük.) A nemzetköziesedés elméletei az ötvenes évekig jórészt a nemzetgazdaságokra koncentrálva, makroszempontból közelítették meg a kérdést. (Ide sorolhatjuk például a komparatív előnyök elméletét vagy a Heckscher-Ohlin-modellt.) A vállalati tényezők, mikroökonómiai elemek csak később kaptak jelentős szerepet a nemzetköziesedés magyarázataiban, így a nemzetközi kereskedelem, a közvetlen külföldi tőkebefektetések és a vállalatok nemzetköziesedésének elméletei azok, amelyek témánk szempontjából relevánsak. A vállalatok nemzetköziesedésének elméleti megközelítései nagyjából három csoportba sorolhatók: egyik részük az ún. szakaszos (stages) - és ezekhez kapcsolódóan a hálózatos - megközelítések csoportjába tartozik, másik részüket a közgazdaságtani megközelítéshez sorolhatjuk. (Vannak szerzők, akik a szakaszos és a hálózatos megközelítést külön kezelik, például: Coviello és McAuley, 1999) Ezek kritikájaként jelentkezett harmadikként a kilencvenes években a „született globálisok" vagy az „új nemzetközi vállalatok" elmélete. Szakaszos megközelítés A szakaszos megközelítés szerint - amelynek legrészletesebb leírása az ún. Uppsalamodell - a vállalatok különféle szakaszait járják végig a nemzetköziesedésnek, amelyek lépcsőkként épülnek egymásra. Az elmélet egyfajta előzményének tekinthető Vernon [1966] termékéletciklus modellje, amely a nemzetközi kereskedelemben különböztet meg szakaszokat, és ezzel párhuzamosan magyarázza meg a nemzetközi vállalatok terjeszkedését is. Itt az exportálás, a termelés külföldre helyezése, és onnan a késztermék