Külgazdaság, 2011 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9-10. szám - Antalóczy Katalin-Sass Magdolna: Kis- és közepes méretű vállalatok nemzetköziesedése - elmélet és empíria
országokban terjeszkedik, később a kulturálisan közel álló, de földrajzilag távolabb fekvő országokban, és csak a nemzetköziesedés későbbi szakaszaiban jelenik meg olyan országokban, amelyek esetében ez a pszichológiai távolság nagyobb, így a vállalat nemzetközi tapasztalatának növekedésével a pszichológiai távolság is folyamatosan csökken. Ennek az információs, ismereti és tudáselemnek a hangsúlyozásával - amely sokkal inkább releváns a kis- és közepes vállalatok, mint a nagyvállalatok esetében - ezt az elméletet tekinthetjük a vállalati méretet valamilyen mértékben tekintetbe vevő és annak a nemzetköziesedésben szerepet tulajdonító teóriának. Az Uppsala-modellhez kapcsolódik, azok változatainak, kiterjesztéseinek tekinthető több más szakaszos vállalati nemzetköziesedési modell is. Ezek közé tartoznak a szisztematikus tervezés elméletei, amelyek szerint a vállalatok nemzetköziesedése egy jól átgondolt, alapos piackutatáson és információgyűjtésen alapuló, racionálisan megtervezett folyamat. Root [1994] szerint a „tervezés" érinti a piaci lehetőségek felmérését, a célok kijelölését, a belépési mód kiválasztását, marketingtervezést és a kivitelezés megtervezését. A szakaszok, lépések száma szerzőnként különbözik: Miller [1993] például tízlépéses, Yip et al. [2000] hatlépéses nemzetköziesedési modellt vázolt fel. Egy másik szakaszos elméleti irányzat az ún. innovációs elmélet, amelyben a nemzetköziesedést egy új termék bevezetésének szakaszaihoz hasonlítják (Gemser et al., 2004). Minden nemzetköziesedési lépés egyfajta innovációt jelent a vállalat számára. Eltérő lehet ugyanakkor a szakaszok sorrendje, kiválasztása, a vállalat motivációja. Leonidou és Katsikeas [1996] szerint az első etap a nemzetköziesedés előtti szakasz, amikor a vállalatot vagy csak a hazai piac érdekli, vagy még csak komolyan tervezi az exportálást, vagy már exportált, de valamiért abbahagyta. A második a kezdeti szakasz, amelyben a vállalat ad hoc módon exportál, és esetleg tervezi a külpiaci befektetést. Az előrehaladott szakaszban a vállalat rendszeresen exportál, jelentős külpiaci tapasztalattal rendelkezik és további külföldi megjelenést tervez (vagy újabb piacokon, vagy pedig más formában, például közvetlen külföldi tőkebefektetés révén is). Bilkey és Tesar [1977] hat szakaszt különböztet meg: az első szakaszban a menedzsmentet nem érdekli az exportálás, a másodikban fogadja a külföldről történő megkereséseket, de aktívan nem keresi azokat, a harmadik szakaszban aktívan keresi az exportlehetőségeket. A negyedik szakaszban kísérleti jelleggel exportál olyan országokba, amelyek esetében viszonylag kicsiny a pszichológiai távolság. Az ötödik szakaszban tapasztalt exportőrré válik, a hatodik szakaszban pedig a nagy pszichológiai távolsággal jellemezhető területekre is exportál. Hasonló Cavusgil [1980] és Reid [1983] elmélete, de ők öt szakaszt különböztetnek meg. Cavusgil [1980] a menedzsment döntéseinek fontosságát emeli ki a szakaszokban történő előrehaladásban. Reid [1983] egyfajta innovációs folyamatként fogja fel a nemzetköziesedést, ahol a szakaszok röviden a következőképpen jellemezhetők: „exporttudatosság", exportszándék, exportpróba, exportértékelés, és az export „elfogadása". Ezek az elméletek a két alapvető jegyben nem térnek el az Uppsala-modelltől: egyrészt a szakaszosság hangsúlyozásában, másrészt pedig az ún. pszichológiai távolság hangsúlyozásában, és abban, hogy ez a vállalati tapasztalatok növekedésével párhuzamosan csökken. A hálózatok elméletét az Uppsala-modell alapján dolgozták ki. Ugyanazok a szerzők, Johansson és Mattson [1988], illetve Johansson és Vahlne [1990], módosítva korábbi elemzésüket, fontosnak tartották, hogy a vállalatnak a vállalati hálókban be