Külgazdaság, 2011 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9-10. szám - Antalóczy Katalin-Sass Magdolna: Kis- és közepes méretű vállalatok nemzetköziesedése - elmélet és empíria

töltött szerepét is figyelembe vegyék. Az Uppsala-modellben szereplő alapkoncepciót használva a nemzetköziesedés motivációit és jellemzőit a vállalat nemzetközi vállalati hálókban elfoglalt helyét vizsgálva határozták meg. Véleményük szerint ettől függ, hogy a vállalat mennyire tudja mozgósítani külső és belső szervezeti erőforrásait a nemzetköziesedés érdekében, így a nemzetköziesedés is egyfajta hálózatosodásnak felel meg. A háló más szereplőivel kialakított pénzügyi, technológiai, kereskedelmi és más kapcsolatok teszik lehetővé a fokozatos nemzetköziesedést. Az internalizáció (lásd majd a közgazdasági elméletnél) helyébe a különféle kapcsolati hálókon keresz­tüli több résztvevős externalizáció lép. Johanson és Mattson [1988] négy típusba sorol­ták a nemzetköziesedő vállalatokat: korai nemzetköziesedők, késői nemzetköziesedők, magányos nemzetköziesedők és „mellékesen nemzetköziesedők". A hálózatos elmé­letben a hálózatnak magának van értéke, és a nemzetköziesedés nemcsak a terme­lés külföldre helyezését jelenti, hanem tulajdonképpen azt, hogy a hálózatból eredő előnyöket az országhatáron túl is kihasználja a vállalat (Andersson-Johanson, 1997). Magának a hálózatnak az értékét több kutatás is hangsúlyozza. A kapcsolati háló­nak a piaci információk megszerzésében játszott szerepét mutatja be például Jones és Crick [2004]. Az újabb nemzetközi piacok megszerzésében is sikeresebbek azok a vállalatok, amelyek valamilyen nemzetközi hálózat tagjai, mint amelyek helyi há­lózatokban vannak csak jelen (Osarenkhoe, 2008). A hálózati kapcsolatok lehetnek formalizáltak (például: szerződések), de lehetnek csak személyesek, informálisak is (Ellis, 2000). A személyes kapcsolatok gyakran megkönnyítik a külföldi hálózatok­ba való „betagozódást" (Lindquist, 1991). McDougall és szerzőtársai [1994] szerint az elméletnek és a vizsgálatoknak nem a vállalatra, hanem a vállalkozóra és annak szociális kapcsolataira kell figyelnie. A nemzetköziesedés pedig kumulatív folyamat, amelyben a vállalkozók kapcsolatokat alakítanak ki, fejlesztenek és tartanak fenn. Az a vállalat számít nemzetközi(esedő)nek, amelynek kapcsolati hálójában más nem­zetiségű vállalatok is vannak. Ezek a kapcsolatok teszik lehetővé, hogy a vállalatnak nemzetköziesedésében ne kelljen megfizetnie a kívülállósággal kapcsolatos költsége­ket, terheket (liability of outsidership). Gemser et al. [2004] szintén a szociális, sze­mélyes kapcsolatok szerepét hangsúlyozzák a nemzetköziesedésben. Szerintük kétféle módon nemzetköziesedhetnek a vállalatok: egyénileg vagy együttműködve. Mindkét formában fontosnak tartják a hálózatok jelenlétét. Madsen és Servais [1997] szerint különösen a pénzügyileg vagy más szempontból (például: marketing) gyenge kis- és közepes vállalatok nemzetköziesedése esetében több funkcióban (például: eladások, marketing) lehet szükség specializált hálózatokra, amelyben a partnerek jól egészítik ki a terjeszkedő kis- és közepes vállalat meglevő kompetenciáit. Bell [1995] bemutat­ta, hogy a hálózatok elmélete sokkal jobban magyarázza a kis- és közepes vállalatok nemzetköziesedését, mint a többi szakaszos modell. A szakaszos modelleket számos bírálat érte, kiemelve, hogy a valóságban nagyon kevés esetben zajlik ilyen szakaszokkal a vállalatok nemzetköziesedése. (Lásd például: Chetty-Campbell-Hunt, 2004, Etrillard, 2006, Fischer-Reuber, 1997, Gemser et al., 2004, Li et al., 2004.) Reid [1983] hangsúlyozta, hogy a szakaszos elmélet néhány (négy svéd és néhány ausztrál) vállalati esettanulmány tapasztalatain alapul. Andersen [1993] az elmélet tautologikus voltára hívta fel a figyelmet, ahol a nemzetköziesedés folyamatát egyetlen tényező, a piacismeret határozza meg. Turnbull [1987] bemutatta, hogy ugyan- 26

Next