Kurír - esti kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 45-64. szám)
1990-09-13 / 53. szám
12 MI LESZ VELÜK? Az esélytelenek lapja Az Esély társadalompolitikai és szociálpolitikai folyóirat. Főszerkesztője Lévai Katalin. Éppen egyéves a lap, léte újabb egy évre biztonságban van. Van kiadója, támogatója, olvasóit sem kell lámpással keresni. Sajnos témája is egyre több... A rendszerváltás és az általános elszegényedés egy szakma örömtelen felvirágzását és növekvő felelősségét hozta. Néhány éve még a szociális helyzetjelentések hivatali fiókok mélyén leltek örök nyugalomra. Az Esély létezésének legnagyobb eredménye - a zavartalan működés mellett éppen ez: bárki megismerkedhet azzal, milyen esélyeink vannak az emberhez méltó életre. •*- Miképpen lehetséges az, hogy éppen a „szegények” lapja nem sze-2 ? Hogy a bizonytalan sorsú erekról szóló lap érzi magát biztonságban? - Nagy dolog történt még szeptemberben! Idén először indult nappali tagozaton képzés! Tulajdonképpen a lap létrejöttét is a hallgatók szorgalmazták, hogy ezek az életbe vágó információk ne csak szűk körben mozogjanak. A lap kiadója Ferge Zsuzsa. Kezdetben a szociálpolitikai tanszék vezetői szerkesztették az Esélyt, később mások is bekapcsolódtak. - A lap háromezer példányban jelenik meg, kéthavonta. - Szakfolyóirat esetében ez nem kevés. A lapot vitázó, reflektáló, nyitott szakmai műhelynek szeretnénk megtartani. Egy-egy társadalmi, szociális problémát többfelől, külföldi kitekintéssel érdemes vizsgálni és figyelni a rokon szakmák tapasztalataira is. - A számok részben tematikusak. Melyek az időszerű témák mostanában? - A 80-as évek új társadalmi egyenlőtlenségei; a szociális piacgazdaság értelmezése; a munkanélküliség és következményei; gyermekvédelem, az egészségügy reformja. Szinte minden témában törődnünk kell a fogalomértelmezéssel, -tisztázással is, hogy közös nyelven beszéljünk. .. Külön számot szánunk a szegénységkutatások, a nonprofit modellek, vállalkozások működésének bemutatására. A normális az volna, ha a törvény-előkészítés folyamatában, jelentős változások előtt a hivatalok is megismerkedhetnének ezekkel a véleményekkel, javaslatokkal... - A magunkét mi megteszszük. Minden parlamenti frakciónak küldünk számainkból. Hogy ez nyom-e a latban..., számít-e a szakma elitjének álláspontja - nem tudom. Például a társadalombiztosítás reformjáról összeállított számot is elküldtük a legilletékesebbnek, a főigazgatóságnak. Még azt sem tudom, hogy elolvasták-e. A lap mindazokat érdekelheti, akik nem közömbösek az emberek sorsa iránt. Biztosan többen vannak háromezernél. Úgy szeretnénk írni, hogy az érthető, olvasmányos is legyen. Témáink népszerűsítésében segítenek az Esély-estek, párbeszéddel, vitával - no meg a „mindenható” tévébeli jelenléttel. Most tárgyalunk a Napzártával arról, hogy a tematikus számaink megjelenésének idején kerekasztalbeszélgetést sugározzanak a legjobb szakemberek részvételével. REVI JUDIT US SXOC.At.fOUr5KAJ POLYOJ8AT Kié a hatvanas évek? FABULA HOZZÁSZÓLÁSA A SZÖRÉNYI KONTRA KÓBOR ÉS ZORÁN VITÁHOZ Előszó: Kérem az érintetteket, hogy „beleszólásomat” tekintsék tiszteletem, szeretetem, valamint (az elmúlt években történt néhány közös szereplésünk kapcsán) „hálátlan” köszönetem kifejezésének. Az utóbbi hetekben komoly pengeváltásra került sor a sajtóban, abbéli törekvések kapcsán, hogy hazai zenekarok is megvethessék lábukat a Népstadionban. Új vicc is született az apropóból, mely szerint hamarosan meccsen döntik el, hogy a futballválogatott vagy a popsztárválogatott tud-e stabilabban állni a gyepen... Nézzük komolyan a kérdést, mi is a vita oka? Az Illés, Omega és Metró vezéregyéniségei közös fellépést terveztek, ám végül is szeptember 15-e a Szörényiteam estjévé változott. István a király (sokadszor), Illés-visszatérés másodszor, Levente visszatérése a színpadra (hármas búcsúkoncertje után először). Nos, hogy miért változtak a tervek, annak részleteit kizárólag a szereplők ismerik, így mást nem tehetvén, humorosan közelítem meg az esetet. (Természetesen, a lényeg ennél minden bizonnyal komolyabb...) Egy szép lánnyal való ismerkedéskor sem az a döntő, hogy ki szólította meg először, sokkal inkább az, hogy ki tetszett meg neki. Tán ez esetben István...? Egyébként soha rosszabbat, mint hogy magyar szereplők telt házat produkáljanak a Népstadionban. Bár Szörényi hívei akár haragudhatnának is: néhány éve borsos jegyekért láthatták utolsó fellépéseit. Kötve hiszem azonban, hogy neheztelnének, minden bizonynyal megbocsátják visszatérését, cserébe az újabb élményért. Részemről a kétrészes múltidézés helyett az új dalok jelentik a bocsánat alapját... (Paul McCartney koncertjén is annak örültem, hogy új dalaival bizonyított, és csak ráadás volt a Yesterday...) Meggyőződésem, hogy az Omega és a Metró is telt házat vonzana megfelelő előkészítéssel a Népstadionba, ám azzal a gondolattal, hogy egy nemzedék ünnepét telerítené, ha a három zenekar együtt lépne színpadra, nem értek egyet. Ugyanis a hatvanas években sem volt jellemző e csapatok rajongóinál a riválisok kedvelése, épp ellenkezőleg így az efféle „nosztalgiakoalícióba” a korhű poprabló érdekében mindenképpen illene bevenni (éppen e háromszög élei miatt) a többieket is. Azokat az előadókat, akik a kezdetek elején szintén a popszínpadokon álltak, és sikereket arattak. Sokan közülük máig sztárok. (Ez persze nemcsak a művészi kvalitásoktól függött, hanem sok mástól, például szerencsétől is...) Vitathatalan, hogy a középgenerációnak először a Sárika, a Trombitás Frédi, a Citrom ízű banán jut eszébe, de azután sorolják: Töröld le könnyeidet (Atlas), Drága bakter úr (Atlantisz), Gondolsz-e majd rám (Echo), Véget ért egy fejezet (Juventus) és a többi. Mondják azok neveit, akiket évtizedek óta szeretnek, például Fenyő Mikit az ős Hungáriából, és már a Dogsban is játszó Komár Lacit és Demjén Rózsit. Ez is bizonyítja, hogy az évtizedes „popmeccsen” csak részeredmények vannak. Első, második és harmadik helyezettek nincsenek... Bízom abban, hogy előbb-utóbb Levente, Mecky, Zorán felsorakoztatják maguk mögé, vagy inkább köré az akkori idők popharcosait, és együtt újra meghódítják valamennyi régi és új nemzedéket, egy ilyen eseményhez a legméltóbb helyen, a Nép stadionjában. Hiszem ezt abban a tudatban, hogy ahogy általában a popzene barátai valamennyi lemezüket egy lemezgyűjteményben őrzik, ÍGY talán egy lehet (egy estére vagy többre?) a szeretetük is...Egy ilyen népstadionbeli koncert lehetne valóban Ünnep... ______________INOG-E A SZÉKE? SZŰCS MIKLÓS: Jobb színészekkel drágább előadás Valaha Faluszínháznak hívták, később Dérynének, néhány éve Népszínház. Nagy tervek és szűkös lehetőségek terepe volt. És lesz? - Önt ez év júliusában iktatták be a Népszínház igazgatói székébe. Ezért is hangzik furcsán a kérdés: az itj önkormányzati választások után legitimnek tekinti majd önmagát a direktori székben? - Legitimnek tekintem magam. A Népszínház jelenleg nem az önkormányzat, hanem a minisztérium fennhatósága alá tartozik. - Ön korábban a Színházművészeti Szövetség ügyvezető titkára volt, így jól ismeri a szakma belső gondjait. Hogyan látja: az új önkormányzatok elegendő anyagi támogatást nyújthatnak a színházaknak? - Meggyőződésem, hogy a kulturális kormányzat felügyelete alá is kell hogy tartozzon néhány színház, mint ahogy ez a legtöbb nyugat-európai országban is van. Ott a dotáció egy bizonyos százalékát az állam csak akkor adja, ha az önkormányzat is leteszi a rá háruló részt. A fennmaradó tíz-húsz százalékot pedig a színháznak kell kitermelnie. Ugyanis néhány kommersz vagy zenés színháztól eltekintve, egyetlen színház sem rentábilis, sehol a világon. - Bizonyára mindenki egyetért azzal, hogy az Operaház, a Nemzeti Színház a kulturális tárca irányítása alá tartozzék. De miért a minisztérium felügyeli a Népszínházat? - Mi szívesen vállalnánk az önkormányzati fennhatóságot is, de öröklött döntés alapján tartozunk a minisztériumhoz. Ugyanis a Népszínház tevékenysége az egész országra kiterjed. Az előadásaink egy részét továbbra is vidéken tartjuk. - Amikor Szűcs Miklóst színházigazgatóként beiktatták, a televízió nyilvánossága előtt kijelentette, hogy európai hírű Népszínházat szeretne... - Dolgozunk rajta... Jobb színészekkel, értékesebb előadásokat szeretnénk kínálni a vidéki befogadóhelyeinknek. Előfordulhat, hogy a jövőben háromszoros árat kérhetünk egy-egy előadásért, mert az kitűnő színészekkel kiváló színvonalat képvisel. - Gondolja, hogy egy-egy nagyközségben a drágább előadásokra is lesz fizetőképes kereslet? . - A mostaninál jóval keve sebb előadásra bizonyára lesz, ha azoknál nem a mennyiségi szemlélet, hanem a minőség az uralkodó. - Elárulná, hogy mégis milyen konkrét elképzelései vannak az európai Népszínházról? - Csak egy példa: a meglévő operatagozatunkból kamaraoperát kívánunk létrehozni, kitűnő erőkkel, a mostaninál lényegesen magasabb színvonalat redukálva. Meggyőződésem, egy egy kamaraoperát exportálni is lehet, és abból nemcsak a színház, hanem a főváros, az egész ország is profitálhat. Ezzel kapcsolatban már tárgyalásokat folytattunk, és januártól alapjaiban átszervezzük az operatagozatot. - Csak nem a rossz akusztikájú Józsefvárosi Színházban tartják majd a kamaraoperai előadásokat? - Részben ott is, de már tárgyalások folynak új helyszínről is. De a prózai részlegünknél is az egységesítés a cél, hogy megszűnjön az elsőrendű és a másodrendű, az utazó színészi státus. A társulaton belül mindezek a megkülönböztetések, megbélyegzések elfogadhatatlanok. A pályázati kiírás is úgy szólt, hogy nekünk, a színház vezetőinek egységes társulatot kell létrehoznunk. - Többes számban beszélt a színház vezetőiről, de a beiktatásakor másokról nem volt szó. - A pályázat csak az igazgatói posztra volt kiírva, de kérték, hogy a pályázó jelölje meg a közvetlen munkatársait is. Művészeti vezetőnek Csizmadia Tibort, irodalmi vezetőnek pedig Bőhm Györgyöt kértem fel. DEÁK ATTILA ROCKZENÉSZEK ÍRJÁK VfsgiMm&mm - - f V®X§ m ‡ο & , ‡ & 'X- 1 Vincze Lilla és Cziglán István Vincze Lilla: Minden zenész életében fontos „állomás” a turnékat befejező utolsó előadás, azaz a TURNÉTEMETÉS. Ilyenkor a zenekar tagjai és a technikus személyzet is tréfákat eszel ki. Mindenféle váratlan csínnyel, ötlettel állunk elő. Egyetlen szabály van csak: a közönség nem vehet észre az egészből semmit. Legutóbbi alkalommal hoszszú és fárasztó turnénk utolsó koncertjén, például a dobszóló - szó, mi szó - kicsit hosszúra sikerült, mivel a megbeszélt zenei helyen a zenekar „elfelejtett” visszajönni a színpadra. Érkezett helyettük más, kis apró cédulák formájában, melyeket a sztorija technikussal küldtek a hosszú produkcióba belefelejtkező dobos kollégának, így szólt: „Lacikám, elmentünk vacsorázni, te csak VSS!” Ezzel még nem ért véget a dobos megpróbáltatása. A koncert végéhez közeledvén a technikusok apránként kicserélték a teljes dobfelszerelést, egy vidéki művelődési házból „elcsaklizott” veterán, ócska, rozsdás dzsesszdobra. Ilyen és hasonló tréfák miatt kissé megnyúlt az előadás. A kilencven perces műsort jó három óra alatt adtuk elő. Czigi konferanszszövege ez alkalommal meglehetősen érdekesen alakult még az ő számára is, hiszen a keverőtechnikus jóvoltából előre felvett szöveg szólalt meg a magnóról. Ez természetesen alaposan eltért a valódi mondandótól. Nem más volt ugyanis, mint Czigi korábbi bakigyűjteménye. Cziglán István: Lilla is meglepődött, mikor egyszer csak egy rég nem játszott dalt kezdett játszani a zenekar. Hogy régi volt, nem is okozott volna olyan nagy gondot, sokkal inkább az a tény, hogy ezt ő még koncerten soha nem énekelte. Lélekjelenlét és mozgáskultúra bevetése segített a helyzeten. Ezután Lilla viccelte meg a fiúkat azzal, hogy egy rövidke szünetet kihasználva saját régi szerzeményét kezdte énekelni. Itt aztán rögtönözhetett az erősebbik nem, ahogy csak bírta. A meglepetések tetőpontját a koncert „fergeteges” befejezésével érte el, amikor már szinte alig lehetett ebben a tempóban énekelni. A közönség azonban lelkesen értékelte sokoldalúságunkat a dzsessztől a sanzonig, az improvizációk széles köréig, szinte minden műfajban játszottunk a hangulat a tetőfokára hágott. Reméljük, októberi turnénkon - és nemcsak a „temetésen” várnak minket kellemes meglepetések, mert mi nagyon szeretjük a koncertezést. Zenész enélkül nem is zenész. - BÉ - 1990. szeptember 13. Egyet előre, egyet hátra? A nyári gyulai várjátékok idejétmúlt drámákat leporoló sorozatának legújabb darabját, Márai Sándor, „Kassai polgárok”-ját a Nemzeti Színház felveszi a most induló évad műsortervébe. Ez a hír önmagában még nem volna különös, hiszen az előadás szereplői a Nemzeti Színház művészei, és általános, jól bevált módszer, hogy a kőszínházat legalább elviselő produkciókat az anyaszínház megmenti, tehát befogadja. Csakhogy kérdéses: menynyire illeszkedik a 1989 óta megújulni próbáló Nemzeti művészi programjába egy tipikusan Sík Ferenc-i „nagyvonalúsággal” színpadra lökött előadás. Amikor Csiszár Imre a színház élére került, várható volt, hogy radikálisan más elképzelést követ, és szabadulni fog mindenkitől, aki a megújulás programjába nem fér bele. Ez nagyjából meg is történt, a 89/90-es évadban Sík nem rendezett a Nemzetiben, és addigi munkáinak zömét is levették a műsorról. Az egyik ilyen előadás a Shakespeare remekművét cirkuszi attrakcióvá „stilizáló” Velencei kalmár volt. Egy másik 1989-ben nemkívánatosnak ítélt Sík-produkció, a Romanov és Júlia igényességére jellemző, hogy a főpróbahéten a rendező alig volt jelen, ugyanis már összpróbázott egy másik, talán még jobban fizető színházban. Sík Ferenc (kiváló művész) ars poeticáját talán azzal érzékeltetem a legtalálóbban, ha elmondom, hogy saját bevallása szerint miért szereti annyira a nyári szabadtéri előadásokat: a délelőtti próbák kitűnő lehetőséget kínálnak a napozásra. A borongós őszt és a fagyos telet már nemigen kedveli. Alighanem ezzel függött össze annak idején a III. Richárd próbáinak megszakadása - mely mind ez ideig utolsó nemzetis „produkciója” volt. Miért kell hát a kassai polgárokat átmenteni, hiszen a gyulai bemutató egyértelműen bebizonyította, hogy a Márai-mű ilyen jellegű színrevitele tovább fogja növelni a dögunalmas budapesti előadások számát. S ami még szomorúbb: egy álom látszik szertefoszlani! Eddig azt hittük, hogy elég, ha valódi szakember kerül egy színház élére, és egy csapásra megváltozik minden. És tessék! Közeledik az új (régi) bemutató, a premiergyáros fölveszi a tiszteletdíját, az irodalmárok elégedetten nyugtázzák a soros elnyomott írójuk rehabilitációját, a megújulásra képtelen öreg színházi bútordarabok pedig megkapják az évi kényelmes szerepecskéjüket. Csak az válik kétségessé, hogy ezekkel az előre-nátra tánclépésekkel létre tud-e hozni az igazgató egy miskolcihoz hasonló közösségi színházat Budapesten. TAKÁCS ÁKOS