Kurír - esti kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 45-64. szám)

1990-09-03 / 45. szám

1990. szeptember 3. KI MENT MEG MINKET? Meglopnak, becsapnak, átvernek, így általános alanyban, mert általános és mindennapi a ta­pasztalat, holott az elkövetők­nek van nevük, arcuk, az öltözé­küket is le tudjuk írni. Mégsem megyünk a rendőrségre és nem hívjuk a főnököt, mert kiszol­gáltatottak vagyunk, mert füg­günk tőlük. Elfogadjuk hát a ránk kényszerített feltételeiket és csak magunkban fortyogunk. Aztán este a tükörben újabb ráncot fedezünk fel szájunk le­­görbülő sarkában, s álmatlanul morgolódunk az ágyban, hiába próbálva elhessegetni a másnap ránk váró rémségek képeit. Barátnőm sztorija (de bárme­lyikünké lehetne): Lerobban az M7-esen, a Sárga Angyal meg­állapítja, hogy tehetetlen, átszól a B-i úti Fiat-szervizbe, hogy sürgős javítás lesz (barátnőmet Ausztriában fontos előadásra várják) és kihív egy maszek au­tómentőt a B-segélytől, mert­hogy az Autóklubnak nincs sa­játja. Az autómentő közli: a von­tatás számlával 2400 forint, számla nélkül 1900. Jó. Az autó számla nélkül bevontatva a szer­vizbe, ahol Cs. úr, a munkafel­vevő először is bejelenti, hogy szó sem lehet azonnali javítás­ról. Majd némi könnyes kö­nyörgésre elővarázsol a zsebből egy alkatrészt és közli: számlával nincs, számla nélkül 1200 forint. Beszerelése - csakis - számla nélkül lehetséges 500-ért. A szervizben való jelenlétnek azonban mégiscsak kell hogy le­gyen valamilyen hivatalos nyo­ma. Cs. úr tehát kiállít egy, a pénztárnál fizetendő számlát 200 forintról. Barátnőm fogát összeszorítva mindezt végigcsi­nálja, fizet Cs. úrnak is meg a pénztárnak is, mert mennie kell, mert kiszolgáltatott és tehetet­len. Csak forr benne a méreg, mert szorongatott helyzetben hagyta magát kihasználni és megalázni. Barátom sztorija (de bárme­lyikünké lehetne): Telefonszám­lája nem horribilis összegű ugyan, de mégis gyanúsan ma­­is, ahhoz képest, hogy abban a a napban majdnem végig kül­földön volt. A postánál meghall­atják, sajnálkoznak, de ragasz­odnak ahhoz, hogy nincs itt semmiféle műszaki hiba, a be­rendezések jól működnek, ennyi volt a beszélgetés és punktum. Ha nem fizet, kikapcsolják a te­lefonját. Fizet, aztán egy, a pos­tánál dolgozó illetőtől megtud­ja, hogy némi ügyességgel és szakértelemmel bárki át tudja kapcsolni az ő telefonvonalát a sajátjára, hogy aztán az ő szám­lájára telefonáljon. Az átkapcso­lás nem túl bonyolult titkát egyes postai dolgozók pénzért árulják magánszemélyeknek, de vállalatoknak is. Állítólag a Pos­ta vezetői is tisztában vannak ezekkel a mahinációkkal, de te­hetetlenek, akárcsak mi. Hitetlenkedem, de barátom szerint erről már a sajtóban is írtak (hogyhogy én nem tudok róla?). Aztán amikor kiszörnyül­­ködtük magunkat, megkérdezi, kivel beszéltél pénteken este kilenc és tíz között, merthogy folyton foglalt volt a telefonod. - Én aztán senkivel - mon­dom -, nem is voltam otthon. - Akkor az iker. - Ő sem, mert véletlenül ismerem, nyaralnak. Hm, mondja a barátom. Lehet, hogy rossz volt a vonal, de lehet, hogy valaki a te számládra tele­fonált éppen Zamárdi-Felsőre. Lehet, gondolom, és nő ben­nem a gyanakvás mindenkivel, az egész világgal szemben. Rés­­nyire húzott szemmel kémlelem az arcokat, könyörtelennek és keménynek próbálok látszani, hogy elriasszam a rablócápákat, miközben bensőmben nyüszít az igazi „én”. Úristen, ne hagyd, hogy préda legyek, ments meg engem kiszolgáltatottságomban. IRA Az emberevő császár Hej, a mindenit annak a fene Gutenbergnek! Milyen bolondot is cselekedett. Feltalálta a nyom­dagépet. Nem kellett volna azt olyan korán az emberek kezébe adni. Persze ahogy a csőcselék meg a bugrisok kezére került az a masinéria, elkezdték használni. Sőt, mi több, nem elég, hogy használták, ráadásul még újsá­gokat is nyomtattak vele. Min­denféle rebellis lapokat. Igaz, akadt azok között okos is, olyan, amelyik tudta, mikor hol a helye, melyik oldalon. Manapság kevés már az ilyen okos, lojális lap. Ha példát akarok rá idézni, vissza kell nyúlnom az elmúlt század elejére. Akkoron volt Franciaor­szágnak egy hivatalos lapja, forrásom nem jelzi a nevét. (For­rás: Ráth-Végh István A könyv komédiája, 305-306. old.) Hábo­rús idők voltak azok, a nagy Na­póleon akkor szökött vissza Elba szigetéről még száz napra csá­­szárkodni. Nézzük hát meg, mi­lyen címekkel tudósított ez a lap Párizs felé vezető útjáról: „Az emberevő elhagyta bar­langját!” „A csordás farkas kikötött a juani kikötőben” „A tigris Gapba érkezett” „A zsarnok keresztülment Lyonon” „A bitorlót hatvan mérföld­­nyire látták feltűnni a fővárostól” „Bonaparte hatalmas iramban közeledik, de Párizsba nem fog bejutni soha” „Napóleon holnap eléri Párizs külső övezetét” „A császár Fontainebleau-ba érkezett” „Ő császári felsége bevonult a Tuilériákba, hűséges alattvalói közepette” Az ám, ez volt csak az igazi új­ság. Aki okos, ilyet olvas. A többit meghagyja a­­kultúrjbugrisoknak. A ló kérdez A szemével. Azt kérdi, meddig kell még néznie, hogy a törökmézárus lisztet rak a kókuszrúdba, na igen, egy kicsit többet a kívánatosnál, de még nagyobb baj, mondja tovább a ló, hogy itt a nők se elég kívánatosak, ez hogy jön ide, kérdem én, de ő egyre csak lógatja a fejét, mert sok a szemét és mindenki sörhasú és böfög, na, na, nézzen rám, győzködöm, de későn, mert már politi­zál, kevés a zab, de a disznóknak se jóba, mert a kukorica is kiégett, fogadni mer, azt mondja, ha eső lesz, az is csak nyugaton (ez egy nyírségi ló), szóval ne csodálkozzanak, hogy csüggedt és ezen még a Mezőbank Rt. sem segít, bezzeg, ha ott lehetne a megyebálon, menten elszállna a komorsága, de neki senki nem szólt, azt se tudja, mitől előkelőbb a Csibész vagy a Pajkos, mert ők meghívót is kaptak, már itt is ezek az úri körök jöttek volt rezgésbe, ez most már mindig így lesz? és egyre lejjebb húzza a fejét a szomorúság, én meg nem tudom megvigasztalni, mert még ez a nyomott k­ókuszrúd is ehetetlen, de mit is tehetnék érte én, egy sima kis mezei TÜCSÖK Videoklip-fesztivál Ismét drukkolhatnak és találgat­hatnak a könnyűzenét kedvelő fiatalok, hiszen újra megrende­zik Amerikában a Video Music Awards fesztivált. Szeptember 7-én a Los Angeles-i Universal Amphitheatre-ban 18 kategóri­ában hirdetnek eredményt, hogy a videoklippek előadói, tervezői, illetve kivitelezői közül kik a leg­jobbak. A Music Television által alapított díjak kiosztását mege­lőzően a tévétársaság éjjel-nap­pal forgatja a jelöltek műveit, visszatekintve az eddigi nyerte­sek fellépéseire, gálaműsorokra. Tavaly Michael Jackson nyer­te el a legjobb, a legkülönlegesebb effektekért járó díjat Leave Me Alone című klipjéért, melyet a magyar rajongók filmjéből, a Moonwalkerből ismerhetnek. Idén ebben a kategóriában Billy Idol, Paula Abdul, Billy Joel és a Tears For Fears versenyzik. Billy Joel kivételével mindegyik előadó még két-két számban indul. A legesélyesebb Paula Abdul (aki tavaly is kapott Video Music Awards-díjat) most Opposites Attract című számával esélyes, amely tulajdonképpen rajzfilm. Viágszerte nagy sikerrel vetí­tették a mozikban a Batman, az­az a Denevérember című filmet. Hogy ez mennyire lesz hatással a zsűrire, az csak pénteken derül ki. Prince Bardance-e mellett a másik három jelölt a mozifil­mekben szereplő­ legjobb videoklip­kategóriában: a ZZ Top (Vissza a jövőbe III.), Edie Brickell és a New Bohemians (Született jú­lius 4-én), valamint Billy Idol (Ford Fairlaine). Az egyik legizgalmasabb ver­seny a legjobb új művész videó­­klipje számában várható. Jane Child szinte bokáig érő haja ap­ró copfokba van fonva, feje tete­jén hajszálai az égnek állnak, amitől talán taszítóvá válhat, de keményebb ritmusú zenéje ha­mar feledteti ezt. Legerősebb ellenfele Lisa Standfield és Alannah Myles, valamint a ná­lunk kevésbé ismertek: Bell Biv Devoe, Black Crowes, Lenny Kravitz és Michael Penn. F.N. Acta Diurna Ha jól tudom, a legelső újságot nevezték így. Igaz, ez még nem papíron je­lent meg, hanem falon. Faliújság volt, az üldözött őskeresztények informáci­ócseréjét szolgálta a haj­dani Rómában. Azóta a la­pok alapanyaga ugyan megváltozott, de utódja azért a faliújságnak is van. No nem az ötvenes évek­ben divatozó szörnyű táb­lára gondolok, ami csak a beázás okozta foltok elta­karását szolgálta gyáraktól hivatalokig mindenfelé. Ezek említésre sem méltó­ak. Sokkal komolyabb és aktuálisabb szerepet tölte­nek be a falfeliratok. A fir­kálások, sgrafittók, karco­lások az egyéni vélemény anonim és spontán kifeje­zői. Persze, nem azok az igazán érdekesek, amelyek arról tudósítanak, hogy „Pisti hűje”. Több érdek­lődést kelt például a Bazi­lika közelében az a környe­zetvédő felirat, mely sze­rint „Bűzváros nem város”. A falra festett együttesne­veket nem tekinthetjük információhordozónak, és ugyanígy állunk a válasz­tási kampány maradványa­ival is. Viszont igen jópo­fa, ha valaki saját magát reklámozza. Egy régi ba­rátomat juttatják az eszem­be, akit Jocónak hívtak. Roppant gátlásos gyerek volt, soha nem volt sikere a lányoknál, esténként le­osont az utcára, festékszó­róval a kezében, és min­den falfelületre felmázol­ta: „I love you, Jocó”. Másnap büszkén sétálga­tott a környéken... Azt hittem, ezt nem le­het felülmúlni. Tévedtem, lehet. Az Ó utca hatos szá­mú házának falán a követ­kező felirat virít (felkar­colva!): ITT SZÜLETETT BÁRÁNY FERENC Emelte a Hazafias Népfront­om, nem is tudom, ré­gebben márványtáblát szoktak... Igaz, mostanság ők is rosszul állnak anya­gilag. De ennyire? Az is lehet, hogy földalatti moz­galommá alakultak. Mert azt fel sem tételezem, hogy valaki egy nem létező (és nem is túl népszerű) moz­galom nevével leplezi tu­lajdon exhibicionizmusát. Talán az ellenségei írhat­ták oda. Ez lenne viszont az első eset a történelem­ben, hogy valakinek a rossz­akarói állítanak emléktáb­lát... - Sz. - Az első séta Egy­ hónapot kellett már csak várniuk az arizonai Phoenix ál­latkertje gondozóinak arra, hogy alaposabban szemügyre vehes­sék legújabb csemetéjüket. Tam­­bile, a fehér orrszarvú ugyanis „már” egy hónap múltán hajlan­dó volt a kifutóba kivinni és a közönségnek megmutatni legif­jabb gyermekét. Ez azért érde­kes, mert a korábbi borjait hó­napokig bújtatta még a gondo­zók elöl is. Az meg már amúgy is rekordszámba megy, hogy egy orrszarvúhölgy rendszeresen - átlag minden második évben - utódot hozzon a világra, ráadá­sul fogságban. Tambile 1975- ben került ebbe az amerikai ál­latkertbe, mint az egyik erősen veszélyeztetett állatfajta képvi­selője. A fehér - más néven szé­lesszájú - orrszarvú állatker­tekben is ritkaság, a kelet-afrikai szavannákon pedig még inkább. Tambile hetedik gyermeke egy hónapja született, körülbelül fél mázsával. A pontos adatokat ne­héz lett volna begyűjteni, mint­hogy a mama még ma is „orosz­lánként” védelmezi a kis Howellt. Az ápolók egyelőre még a rinó­­bébi nemében sem teljesen biz­tosak. De hát az évek folyamán majd csak,kiderül, hogy fiú-e vagy lány. És különben is. Erről már réges-régi - de igaz - történet is szól. A londoni állat­kertben egy korosabb hölgy hosszasan nézte az ottani orrszar­vút a ketrecében. A vizsgálódás végén odafordult a ketrec mel­lett posztoló gondozóhoz és megkérdezte: „Nem tudja, kérem, ez a rinocérosz vajon fiú vagy lány?” Az angol hidegvérű ápoló­nak arcizma sem rezaült és így vá­laszolt: „Ne haragudjon asszo­nyom, de ez olyan kérdés, ami - véleményem szerint - csakis egy másik orrszarvút érdekelhet”. Cipó vagy/és popó? A franciák 80 százaléka elképzelhetetlennek tartja, hogy amikor eljön az evés ideje, ne kerüljön kenyér is az asztalra. 85 százalékuk odáig merészkedik, hogy kijelenti: „a kenyér alapvető fontosságú az étkezési egyensúlyban". Ha friss és ropogós, mindenkinek csorogni kezd a nyála egy baguette vagy egy falusi házi parasztcipő láttán. A finnyásak aránya csupán 37 százalékot tesz ki. ők azok, akik a fogyás érdekében diétáznak, s félnek attól, hogy a kenyér, hizlal,­ók inkább szerelmeskednek, mert a régi kínaiak és a mai orvosok egy csoportja szerint a szerelem jó kondícióban tartja a testet és a lelket. Tessék választani! Cipó vagy popó? Mindkettő? Cs. M. 3 KIS ÉJI VÁR-KÉP Vár, augusztusi éjszaka. Egy­másra dudáló taxik, helyért és utasért veszekedő sofőrök moz­galmas csendélete fogadja a bá­mészan sétálgató látogatókat. Még ilyenkor is erdélyi térítők és apró giccsek borítják a fuvo­lás éjszaka lepte bástyákat. A pa­noráma közelről egy húszas, ennyiért már kukkolni is lehet a peep-show-ban, de a pesti fény­élmény mégiscsak érték és a mi­énk. A bástya alatt elemlámpá­val árul Fülcsis Karcsi. Angoltu­­dása és stílusa annyira lenyűgöz, hogy a fülbevalói már nem is ér­dekelnek, inkább az orosz lakta­nyákból felvásárolt festékekkel pingált csüngök izgalmas törté­nete marasztal. Mellette több ezer forintért képbe komponált pisztolyokat, karabélyokat, kö­zépkori nyilakat őriz egy lány. Hozzáállása korántsem oly ak­tív, mint a Fülcsisé. A grafikusok is bágyadtan ücsörögnek. Nincs modell, így csak a kész portrék árulkodnak a napi zsongásban megörökített turisták hajlandó­ságáról. Egy koldus zöttyen fáradtan a lépcsőre. Számolgatja aznapi be­vételét. Elégedetten mosolyog mustáros bajsza alatt. Ahhoz képest, hogy koldus, egész jó idegenforgalma volt. 10 márkáját indul beváltani, és mint mondja, neki már törzsa­dakozói is vannak. Klotyós Tibi is bezárta szük­ség látogatta birodalmát. Boroz­ni indul éppen, ő is márkákat, dollárokat, frankokat kocogtat a kezében. Havi tízezer forintot keres tisztán, és fizetik az albér­letét, emellett ingyen kap reg­gelit, ebédet, vacsorát. Melan­kolikus józantalansága már-már megható. Egyébként jó srác. A környékbeli árusokat egy ötö­sért engedi könnyebbülni, má­soknak persze egy tízes a beugró. Kintornás Berci a zöldséges­sel szemben tekeri a gépét. Nosztalgikus figura, a régi kort idézi rendíthetetlenül. Bejárta a világot, sok filmben szerepelt, és ő is jól él a vári szolgáltató piacon. Fáradni kezd a turizmus. A bástyáról leszivárog a közeli sö­rözőkbe. A taxisok persze tud­ják, hol kell időzni. Egy naiv civil autót le is zavarnak az Arany Hordó söröző előtti jár­daszigetről, hisz a vár saját „bé­relt” birodalmuk. Csendes csencs, kóválygó külföldi moraj, habzó koccin­tások, előkelő szandálnesz és csoszogó rongyok éji idillje ma­radandó improvizációja lett a mai magyar hangulatnak. GÁBOSSY ÉVA

Next