Kurír - esti kiadás, 1990. október (1. évfolyam, 65-86. szám)
1990-10-01 / 65. szám
4 A CDU is egyesül A német egyesülést megelőző pártegyesülések tetőpontjaként és egyben a sorozat lezárásaként ma kezdődik Hamburgban a kormánykoalíció meghatározó erejét alkotó Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusa. A meghívott vendégek között van Antall József magyar kormányfő, az MDF elnöke is. A két CDU összeolvadását kimondó tanácskozáson a 750 nyugati és a 250 keleti küldött pártelnökké minden bizonnyal Helmut Kohl kancellárt, egyetlen helyettesévé pedig Lothar de Maiziere-t, a megszűnő NDK kormányfőjét választja. Az egyesült CDU tíz pontból álló egyesülési kiáltványt is el akar fogadni. Bonnban tagadják, hogy egyszerűen a volt NDK- ban élő tagság bevonásáról lenne szó, a keletiek ugyanis némileg módosítani akarják a párt arculatát. Sokan erősíteni szeretnék a szociális és a környezetvédelmi hangsúlyokat a párt programjában. Közvetlenül az egyesülési kongresszus előtt megtartja utolsó tanácskozását a nyugati CDU - egyebek között azért, hogy még a keleti tagság beolvadása előtt módosítsa az alapszabályt. A cél az, hogy megakadályozzák a Stasi, a volt keletnémet állambiztonsági minisztérium egykori ügynökeinek és besúgóinak felvételét a pártba. Néhány napja a keletnémet parlamentben 56 képviselőt, köztük öt CDU-politikust vádoltak meg azzal, hogy együttműködtek az állambiztonsági szervekkel. A csecsemő- és gyermekhalandóság csökkentése az egyik legfontosabb szándéka az állam- és kormányfőknek, akik a hét végén New Yorkban tanácskoztak a földkerekség gyermekeinek jövőjéről. Ivóvizet, alapfokú iskolai oktatást, a járványos gyermekbénulás eltüntetését ígérték és azt, hogy megvédik azoknak a gyermekeknek az életét, akik háborús viszonyok közé kerültek. De ki képes megakadályozni azt, hogy kisgyerekek fegyverrel a kezükben lessenek az ellenségre? Ki vethet gátat a gyermekek hadra fogásának? Ki lesz az, aki végre nem kufárkodik a gyermeki kalandábrándokkal és hadijátékok helyett békeviselésre szoktatja a gyermekeket? Ki jön velem háborúzni? Az Egyesült Államok az elmúlt napokban megbeszéléseket kezdett szövetségeseivel és a Szovjetunióval egy olyan lehetséges ENSZ-határozatról, amely a gazdasági szankciók sikertelensége esetén immár lehetővé tenné a katonai erő használatát Irak ellen. George Bush amerikai elnök - aki ma szólal fel a közgyűlés ülésszakán - a hét végén futószalagon tárgyalt a New Yorkba érkezett külföldi vezetőkkel, s bár a találkozókról kiadott tájékoztatások az Öböl menti válságról meglehetősen szűkszavúan fogalmaztak, magukat megnevezni nem kívánó amerikai tisztségviselők elmondták: a fő téma az esetleges háború volt. A Szovjetunió álláspontját Eduard Sevardnadze már korábban egyértelműen megfogalmazta. Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazza az Irak elleni katonai akciót, akkor a Szovjetunió a testület állandó tagjaként szigorúan végre fogja hajtani a határozatot, és ENSZ-zászlók, valamint ENSZ-parancsnokság alatt kész szovjet katonákat küldeni Bagdad ellen. A feltételes szovjet támogatás nagyon jól jött az elnöknek, akitől az amerikai közvélemény mind erőteljesebben követeli a döntést. Az amerikai sajtóban névtelenül nyilatkozó kormánytisztviselők már arról beszélnek, hogy a gazdasági korlátozásoknak nem lesz meg a kívánt hatásuk, az embargóval nem lehet távozásra bírni Szaddám Huszeint Kuvaitból. Az iraki elnök legutóbbi javaslatában maga is megerősítette, hogy picinyke szomszédja bekebelezését véglegesnek tekinti. Közölte egyébként az iraki televízióban, hogy mindenfajta tárgyalásos megoldásnak csak akkor van helye, ha előzőleg kivonják az idegen erőket Szaúd-Arábiából és véget vetnek az Irak elleni gazdasági blokádnak. A nyugati hatalmak a közlést „semmi változás” jelszóval nyugtázták. Jichak Samir izraeli miniszterelnök a hét végén ismét figyelmeztette Irakot: országa egy esetleges támadásra azonnal válaszolna. Ez a kijelentés azonban a többi országot tette idegessé. A talán legjobban érintett Szaúd-Arábia arra szólította fel az izraeli vezetést, hogy teljes mértékben maradjon távol az öbölbeli válságtól, mert az arab országok nem engedhetik meg, hogy Izrael védje meg őket Iraktól. Nicaragua A német egyesülés közelgő ünnepélyes pillanatára felújították Berlinben a Brandenburgi kaput, amely a határon állt és ezért korábban elhanyagolták. A több hónapos tatarozás után a napokban bontották le az állványokat. EMEL Afganisztán Uganda nisch Mim Fidel Castro, a kubai forradalom idősödő vezetője a hét végén korát meghazudtoló, fiatalos lelkesedéssel beszélt honfitársaihoz - és a világhoz - a Forradalmi Védelmi Bizottságok (CDR) létrehozásának 30. évfordulóján. A vezér szavai igazán nem okoztak meglepetést: Castro megismételte, hogy ha kell, akkor Kuba lesz az egyedüli erős bástya, mely szilárdan védi a szocializmus fogyó területét a világon. Az alkalom és az ünnepeltek személye nem is lett volna alkalmas bármiféle reformok emlegetésére. A bizottságokat közvetlenül a forradalom győzelme után alakították meg, az ellenforradalmi fenyegetés miatt. Feladatuk kezdetben a katonai kisegítés volt, később polgári védelmi és tömegmozgósítási feladatokat is elláttak. Jelenleg 7 millió 400 ezer tagjuk van az alig valamivel több mint 10 milliós lakosságból, így kiválóan alkalmasak arra, hogy minden kubait szemmel tartsanak. Ezt annál könnyebben tehetik, mivel minden kubainak állandó kapcsolata van a CDR-rel: ha valaki veszi is magának a bátorságot, hogy nem lép be a szervezetbe, akkor is attól kapja a „libretáját”, azaz azt a kis füzetecskét, melyben a jegyre kiadott árucikkeket könyvelik. Castro beszéde csak annyi újat tartalmazott, hogy most hiányzott belőle a hivatalos kubai propaganda aktuális vezérmotívuma, a Szovjetunió kemény bírálata. Igaz, a kubaiak az elmúlt hetekben annyit hallhattak tőle, hogy szinte minden bajuk okát a megígért, ám csak akadozva érkező szovjet szállításokban kell keresni, hogy most nem tartotta szükségesnek ezt megismételni. Az év elején, amikor csökkentették a kenyérfejadagokat, a késve érkező szovjet lisztszállítmányra hivatkoztak. Aztán egyik pillanatról a másikra benzinhiány keletkezett a szigeten - természetesen azért, mert Moszkva kőolajból és üzemanyagból az ígértnél kevesebbet adott. Legutóbb pedig a párt lapjában, a Granmában azt olvashatták az újságolvasók, hogy hamarosan csak ez a lap lesz az olvasnivalójuk. Mától Kubában csak a Granma jelenik meg naponta, a hadsereg napilapját megszüntették, a szakszervezetek és a kubai ifjúkommunisták újságjából pedig hetilap lett. A képeslapok közül csak egy, a Bohemia kapott kegyelmet. Ez még megjelenhet - igaz, jelentősen csökkentett terjedelemben, de a többi szerkesztőségben lehúzták a rolót. A magyarázatot mondani se kell talán: bizonytalan, hogy mennyi nyomópapírt szállít a Szovjetunió. A hivatalos Moszkva egy ideig tűrte, hogy őt tegyék meg bűnbaknak, de aztán kiszivárogtatta, hogy olajból bizony egy cseppel sem szállított kevesebbet a szerződésben lekötöttnél, sőt ez a mennyiség a tavalyinál 100 ezer tonnával több volt. A Granma ekkor rendkívül éles hangú cikkben ítélte el a „tényeket elferdítő” szovjet újságírókat, Castro pedig egyik beszédében egyszerűen teljes hazugságnak mondta a Kubában dolgozó szovjet sajtóattasénak azt a kijelentését, miszerint a kubai vezetés a mostaninál is rosszabb napokra készülve tartalékokat halmoz fel a fűtőanyagból. Castro azt is elárulta honfitársainak, hogy a bizonytalanul érkező szovjet olaj miatt százezernyi ember marad munka nélkül Havannában. Gondjuk megoldására azt javasolta, hogy hozzanak létre hatalmas mezőgazdasági táborokat a főváros körül, s ha már más dolguk amúgy sem lesz, dolgozzanak a földeken. A vezér javaslatait Kubában meg szokták valósítani, így a mostani szövőnők és esztergályosok készülhetnek arra, hogy hamarosan cukornádat fognak vágni. Akárcsak a hatvanas évek első felében - amikor Castro megorrolt a szovjet vezetésre, mert az „engedett az amerikai nyomásnak”, és kivonta Kubából az odacsempészett nukleáris rakétáit, a Szovjetuniótól való eltávolodást a Kínához való közeledéssel próbálja ellensúlyozni Castro. Talán ez az újramelegedő barátság adta az ötletet, hogy a kubaiak a szükségből erényt csináljanak, azaz, mint a vezér mondta, szálljanak ki üres tankú gépkocsijaikból és pattanjanak kerékpárra. Az ünnepségen Castro bejelentette, hogy már meg is rendeltek öt kerékpárgyárat, s amíg azok termelni nem kezdenek, 200 ezer kétkerekűt importálnak. G.I. Irán 1990. október 1.