Kurír - esti kiadás, 1990. október (1. évfolyam, 65-86. szám)

1990-10-01 / 65. szám

4 A CDU is egyesül A német egyesülést megelőző pártegyesülések tetőpontjaként és egyben a sorozat lezárásaként ma kezdődik Hamburgban a kormánykoalíció meghatározó erejét alkotó Kereszténydemok­rata Unió (CDU) kongresszusa. A meghívott vendégek között van Antall József magyar kor­mányfő, az MDF elnöke is. A két CDU összeolvadását kimondó tanácskozáson a 750 nyugati és a 250 keleti küldött pártelnökké minden bizonnyal Helmut Kohl kancellárt, egyet­len helyettesévé pedig Lothar de Maiziere-t, a megszűnő NDK kormányfőjét választja. Az egyesült CDU tíz pontból álló egyesülési kiáltványt is el akar fogadni. Bonnban tagadják, hogy egyszerűen a volt NDK- ban élő tagság bevonásáról len­ne szó, a keletiek ugyanis némileg módosítani akarják a párt arculatát. Sokan erősíteni szeretnék a szociális és a kör­nyezetvédelmi hangsúlyokat a párt programjában. Közvetlenül az egyesülési kongresszus előtt megtartja utolsó tanácskozását a nyugati CDU - egyebek között azért, hogy még a keleti tagság beol­vadása előtt módosítsa az alap­szabályt. A cél az, hogy meg­akadályozzák a Stasi, a volt keletnémet állambiztonsági mi­nisztérium egykori ügynökeinek és besúgóinak felvételét a pártba. Néhány napja a kelet­német parlamentben 56 kép­viselőt, köztük öt CDU-poli­­tikust vádoltak meg azzal, hogy együttműködtek az állambiz­tonsági szervekkel. A csecsemő- és gyermekhalandóság csökkentése az egyik legfontosabb szándéka az állam- és kormányfőknek, akik a hét végén New Yorkban tanácskoztak a földkerekség gyermekeinek jövőjéről. Ivóvizet, alapfokú iskolai oktatást, a járványos gyermekbénulás eltüntetését ígérték és azt, hogy megvédik azoknak a gyermekeknek az életét, akik hábo­rús viszonyok közé kerültek. De ki képes megakadályozni azt, hogy kisgyerekek fegyverrel a kezükben lessenek az ellenségre? Ki vethet gátat a gyermekek hadra fogásának? Ki lesz az, aki végre nem kufárkodik a gyermeki kalandábrándokkal és hadijátékok helyett békevi­selésre szoktatja a gyermekeket? Ki jön velem háborúzni? Az Egyesült Államok az elmúlt napokban megbeszéléseket kezdett szövetségeseivel és a Szovjetunióval egy olyan lehetséges ENSZ-határozatról, amely a gazdasági szankciók sikertelensége esetén immár lehe­tővé tenné a katonai erő használatát Irak ellen. George Bush amerikai elnök - aki ma szólal fel a közgyűlés ülésszakán - a hét végén futószalagon tárgyalt a New Yorkba érkezett külföldi vezetőkkel, s bár a találkozókról kiadott tájékoztatások az Öböl menti válságról meglehetősen szűkszavúan fogalmaztak, magukat megnevezni nem kívánó amerikai tisztségviselők elmondták: a fő téma az esetleges háború volt. A Szovjetunió álláspontját Eduard Sevard­­nadze már korábban egyértelműen megfo­galmazta. Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazza az Irak elleni katonai akciót, akkor a Szovjetunió a testület állandó tagjaként szigorúan végre fogja hajtani a határozatot, és ENSZ-zászlók, valamint ENSZ-parancsnokság alatt kész szovjet katonákat küldeni Bagdad ellen. A feltételes szovjet támogatás nagyon jól jött az elnöknek, akitől az amerikai közvé­lemény mind erőteljesebben követeli a döntést. Az amerikai sajtóban névtelenül nyilatkozó kormánytisztviselők már arról beszélnek, hogy a gazdasági korlátozások­nak nem lesz meg a kívánt hatásuk, az em­bargóval nem lehet távozásra bírni Szaddám Huszeint Kuvaitból. Az iraki elnök legutób­bi javaslatában maga is megerősítette, hogy picinyke szomszédja bekebelezését végle­gesnek tekinti. Közölte egyébként az iraki televízióban, hogy mindenfajta tárgyalásos megoldásnak csak akkor van helye, ha elő­zőleg kivonják az idegen erőket Szaúd-Ará­­biából és véget vetnek az Irak elleni gazdasági blokádnak. A nyugati hatalmak a közlést „semmi változás” jelszóval nyugtázták. Jichak Samir izraeli m­iniszterelnök a hét végén ismét figyelmeztette Irakot: országa egy esetleges támadásra azonnal válaszolna. Ez a kijelentés azonban a többi országot tette idegessé. A talán legjobban érintett Szaúd-Arábia arra szólította fel az izraeli vezetést, hogy teljes mértékben maradjon távol az öbölbeli válságtól, mert az arab országok nem engedhetik meg, hogy Izrael védje meg őket Iraktól. Nicaragua A német egyesülés közelgő ünnepélyes pillanatára felújították Berlinben a Brandenburgi kaput, amely a határon állt és ezért korábban elhanyagolták. A több hónapos tatarozás után a napokban bontották le az állványokat. EMEL Afganisztán Uganda n­i­sch Mim Fidel Castro, a kubai forradalom idősödő vezetője a hét végén korát meghazudtoló, fiatalos lelkesedéssel beszélt honfitársai­hoz - és a világhoz - a Forradalmi Védelmi Bizottságok (CDR) létrehozá­sának 30. évfordulóján. A vezér szavai igazán nem okoztak meglepetést: Castro megismételte, hogy ha kell, akkor Kuba lesz az egyedüli erős bástya, mely szilár­dan védi a szocializmus fogyó területét a világon. Az alkalom és az ünnepeltek sze­mélye nem is lett volna alkalmas bármi­féle reformok emlegetésére. A bizottsá­gokat közvetlenül a forradalom győzelme után alakították meg, az ellenforradalmi fenyegetés miatt. Feladatuk kezdetben a katonai kisegítés volt, később polgári védelmi és tömegmozgósítási feladatokat is elláttak. Jelenleg 7 millió 400 ezer tagjuk van az alig valamivel több mint 10 milliós lakosságból, így kiválóan alkalma­sak arra, hogy minden kubait szemmel tartsanak. Ezt annál könnyebben tehetik, mivel minden kubainak állandó kapcso­lata van a CDR-rel: ha valaki veszi is ma­gának a bátorságot, hogy nem lép be a szervezetbe, akkor is attól kapja a „libretáját”, azaz azt a kis füzetecskét, melyben a jegyre kiadott árucikkeket könyvelik. Castro beszéde csak annyi újat tartal­mazott, hogy most hiányzott belőle a hivatalos kubai propaganda aktuális vezérmotívuma, a Szovjetunió kemény bírálata. Igaz, a kubaiak az elmúlt hetek­ben annyit hallhattak tőle, hogy szinte minden bajuk okát a megígért, ám csak akadozva érkező szovjet szállításokban kell keresni, hogy most nem tartotta szükségesnek ezt megismételni. Az év elején, amikor csökkentették a kenyérfej­adagokat, a késve érkező szovjet lisztszál­lítmányra hivatkoztak. Aztán egyik pilla­natról a másikra benzinhiány keletkezett a szigeten - természetesen azért, mert Moszkva kőolajból és üzemanyagból az ígértnél kevesebbet adott. Legutóbb pedig a párt lapjában, a Granmában azt olvashatták az újságolvasók, hogy hama­rosan csak ez a lap lesz az olvasnivalójuk. Mától Kubában csak a Granma jelenik meg naponta, a hadsereg napilapját meg­szüntették, a szakszervezetek és a kubai ifjúkommunisták újságjából pedig hetilap lett. A képeslapok közül csak egy, a Bohemia kapott kegyelmet. Ez még megjelenhet - igaz, jelentősen csökken­tett terjedelemben­­, de a többi szer­kesztőségben lehúzták a rolót. A ma­gyarázatot mondani se kell talán: bizonytalan, hogy mennyi nyomópapírt szállít a Szovjetunió. A hivatalos Moszkva egy ideig tűrte, hogy őt tegyék meg bűnbaknak, de aztán kiszivárogtatta, hogy olajból bizony egy cseppel sem szállított kevesebbet a szer­ződésben lekötöttnél, sőt ez a mennyiség a tavalyinál 100 ezer tonnával több volt. A Granma ekkor rendkívül éles hangú cikkben ítélte el a „tényeket elferdítő” szovjet újságírókat, Castro pedig egyik beszédében egyszerűen teljes hazugság­nak mondta a Kubában dolgozó szovjet sajtóattasénak azt a kijelentését, miszerint a kubai vezetés a mostaninál is rosszabb napokra készülve tartalékokat halmoz fel a fűtőanyagból. Castro azt is elárulta honfitársainak, hogy a bizonytalanul érkező szovjet olaj miatt százezernyi ember marad munka nélkül Havannában. Gondjuk megoldá­sára azt javasolta, hogy hozzanak létre hatalmas mezőgazdasági táborokat a főváros körül, s ha már más dolguk amúgy sem lesz, dolgozzanak a földeken. A vezér javaslatait Kubában meg szokták valósítani, így a mostani szövőnők és esztergályosok készülhetnek arra, hogy hamarosan cukornádat fognak vágni. Akárcsak a hatvanas évek első felében - amikor Castro megorrolt a szovjet vezetésre, mert az „engedett az amerikai nyomásnak”, és kivonta Kubából az oda­csempészett nukleáris rakétáit­­, a Szov­jetuniótól való eltávolodást a Kínához való közeledéssel próbálja ellensúlyozni Castro. Talán ez az újramelegedő barát­ság adta az ötletet, hogy a kubaiak a szükségből erényt csináljanak, azaz, mint a vezér mondta, szálljanak ki üres tankú gépkocsijaikból és pattanjanak kerékpár­ra. Az ünnepségen Castro bejelentette, hogy már meg is rendeltek öt kerékpár­gyárat, s amíg azok termelni nem kezde­nek, 200 ezer kétkerekűt importálnak. G.I. Irán 1990. október 1.

Next