Kurír - reggeli kiadás, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-02 / 118. szám

KLAPKA-ÜGY: ÚJABB FORDULAT Sajtótájékoztató Nickelsdorf­ban Ma este, fél hétkor újabb fordulatot vehet a Klapka-ügy. A magyar határ túloldalán, Nickelsdorfban - a kamio­­nosfogadóban - ugyanis késő délután sajtótájékoztatóra várják az újság­írókat, a televízió és a rádió mun­katársait, sőt a rendőrséget is az ügy­ben érintették: Klapka György és Rigó László. (Folytatás a 7. oldalon) OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 3-1 (2-0) BANGLADES ROMOKBAN A lapzártáig beérkezett jelen­ erejű tájfun söpört végig az ér­­zések szerint huszonötezer szág partvidékén. A halottak ember halt meg, több tízezer száma még jelentő­sen emel­­pedig eltűnt Bangladesben, keddet, és nemcsak azért, mert amikor hétfőn éjjel iszonyatos még mindig tartanak a mentési munkálatok, hanem főleg a fe­nyegető éhínség és a járványok miatt. A mostani szélvihar pusztí­­tóbb erejű volt, mint az 1970- es, amikor nem kevesebb mint százezer ember vesztette életét Bangladesben, amely a világ egyik legsűrűbben lakott és legmélyebben fekvő országa. Az akkori tapasztalatok figye­lembevétele lehet a fő oka an­nak, hogy a természeti csapás most kevesebb áldozatot köve­telt. A bangladesi rádió és a te­levízió beszámolói szerint a 235 kilométeres sebességgel száguldó tájfun milliókat tett hajléktalanná és hatalmas pusz­títást okozott a Gangesz és a Brahmaputra folyók deltavidé­kén elterülő termőföldeken. A katasztrófa sújtotta körzettel gyakorlatilag megszakadt az összeköttetés. ­ Elvesztették láncaikat Mindszentyt felravatalozták Kedden, röviddel éjfél előtt az osztrák csend­­őrség véget vetett a Mindszenty József bíbo­ros hazaszállítása ellen tiltakozó akciónak. Mészáros Tibor, a bíboros utolsó személyi tit­kára és társa, Schlosser Béla, a volt titkár szó­vivője, akik Mindszenty sírhelyének, napraria­­zelli bazilika Szent László-kápolnájának vasrá­csához láncolták magukat, hosszú tárgyalások után sem voltak hajlandók felhagyni akciójuk­kal. A csendőrök este nyolc órakor először a munkájukat végző újságírókat távolították el a templomból, majd este tizenegy órakor, a lán­cokat elvágva, a tiltakozó akció részvevőit is kivezették egy titkos folyosón, és szállodájukig kísérték őket. Schlosser Béla telefonon azt áhította, hogy ez az egész eljárás törvénytelen. Nyilatkozatá­ban azt fejtegette, hogy a váltóbotot most a magyar katolikusoknak kellene átvenni és kel­lőképen válaszolni. Szerdán, a hajnali órákban megkezdték a sír feltárását. Az exhumálás so­rán kiderült, hogy a főpap teste igen jól meg­őrződött. A bíboros testét az úgynevezett zarándok­kápolnában ravatalozták fel. A tervek szerint csütörtök délután főpapi gyászistentiszteletet tartanak Mariazellben, a hazahozatalra pénte­ken kerül sor. Mindszenty Józsefet szombaton Esztergomban, a prímási székhelyen helyezik örök nyugalomra. (MTI) MÁJUS Riportunk a 16. oldalon Mégsem lesz tv-bővítés? CSAK A MONOSZKÓPOT NÉZHETJÜK? Kérjük, ne tervezzék, hogy egész nap a Magyar Televízió műsorát fogják nézni a májusi hétköznapokon! Intel­münket természetesen csak az időmil­liomosoknak szánjuk, közülük is azok­nak, akik megszállott rabjai a magyar tévéműsoroknak. Sajnos, ki kell őket ábrándítanunk: alighanem elhamarko­dott volt a Magyar Televízió (MTV) új­sütetű intendánsainak múlt heti beje­lentése az adásidőt is érintő terveikről. Azt állították: a Tv 2 már május 6-tól kora reggeltől éjfél utánig ad - két­, két és fél órás déli szünettel­­ folya­matosan műsort, júniustól pedig az első program műsorideje is tíz száza­lékkal bővül. Csakhogy kettőn áll a vásár. Amit szentírásnak vesznek a Szabadság té­ren, az egyáltalán nem nyom a latban a Magyar Műsorszóró Vállalatnál. Leg­alábbis addig nem, amíg a dolog pénz­ügyi oldalát nem rendezik. Ez viszont mindmáig reménytelen óhajnak tűnik, s így némi joggal mondhatja Bartha József, a Magyar Műsorszóró Vállalat vezérigazgatója. - Én azt hiszem, hétfőn sem lesz érdemes délután öt óra előtt bekap­csolni a Tv 2 programját, mert legföl­jebb a monoszkóp lesz látható, koráb­ban pedig az sem. - De hát a televíziósok bejelenté­se... - vetném közbe megdöbbentett, ám a vezérigazgató szavai gyorsan lehűtenek. - Amit nyilvánosságra hoztak, arról én is csak a tévéhíradóból szereztem tudomást (Folytatás az 5. oldalon)

Next