Kurír - reggeli kiadás, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-13 / 129. szám

14 ARANY-KOVÁCS EURÓPA BAJNOK Végre ismét van klasszis ökölví­vónk. Végre ismét van Európa-baj­­nokunk, végre ismét csillog egy csillag a magyar ökölvívás egén. Csak így tovább, Kovács Pista! Amikor útrakelt ökölvívó-válogatottunk Göte­borgba, a 29. Európa-bajnokságra, Kovács István képe alá azt írtuk: „Kovács vajon sikereink ková­csa lesz-e?” Nos, a Vasas tehetséges öklözője nem hagyott kétséget afelől, hogy igaz, amit róla már jó ideje híresztelnek. Vagyis az, hogy klasszis. Az egész Eb ideje alatt kirobbanó formában versenyzett. Szinte zökkenőmentesen jutott túl valamennyi ellenfelén. A döntőben a német Loch volt az ellenfele. A mérkőzés nem hozott különö­sebb izgalmat. A magyar ökölvívó valósággal leis­kolázta ellenfelét, aki a három meneten keresztül jóformán megütni sem tudta Kovácsot, ő viszont balegyenesekkel kápráztatta el a közönséget. Ko­vács 30:16 arányú pontozással győzött, és ritka bravúrt végrehajtva élete első Európa-bajnoksá­­gán aranyérmet nyert. - Nagyon boldog vagyok - nyilatkozta a verseny után. - Biztos voltam abban, hogy az a rengeteg munka, amit végeztünk, előbb-utó­bb beérik. A válogatott kapitánya Papp, László is nagyra értékelte tanítványa teljesítményét.­­ Pista még sok szép sikert érhet el. Csak rajta múlik, milyen trófeákat gyűjt be. A magyar válogatott régen szerepelt ilyen ered­ményesen világversenyen, hiszen Kovács aranyér­mén kívül még három bronzot is nyertek öklöző­­ink (Lakatos, Mizsei, Hart). * Európa-bajnokok: 48 kilogramm: Marinov (Bul­gária), 51: Kovács, 54: Todorov (Bulgária), 57: Griffin (Írország), 60: Nistor (Románia), 63,5: Czju (Szovjetunió), 67: Welin (Svédország), 71: Akopkohjan (Szovjetunió), 75: Ottke (Németor­szág), 81: Michalczewski (Németország), 91: Van­­derlijde (Hollandia), +91: Bjeluszov (Szovjetunió) 1­50 év koreográfiája M­ár továbbjutottunk az Eb-csoportból Szombaton késő este győzedelmesen vívta meg a törökök elleni mérkőzését a magyar válogatott. A tét nagy volt: aki nyeri az összecsapást, az már továbbjutónak mondhatja magát. Nos, a neuchateli negyven perc szinte kísértetiesen hasonlított a 150 éves magyar-török „párharcra”. Az elején úgy vertük az Éne vezérelte törököket, mint Hunyadi Nándorfehérvárott. 15-5 után tértek ma­gukhoz, de akkor sem kerültek 7-9 ponton belülre. A félidőben 43-32 ide. De megint Mohács következett. A törökök pedig széteső csapatjátékunkat kihasználva a 30. percben már 59-52-re vezettek. Szerencsére jött Halm, s vert hadunk csonthalmain rögtön nem zengett győze­­delmi ének. 68-68-nál utolértük ellenfelünket, az utolsó percben pedig 71-70-es vezetésünkkel fordul­tunk. Nagy izgalmak után megtörtént a kiűzetés, Berkics időn túl dobott büntetői már csak a kegyelem­döfés jelentették. 73-70-es győzelmünkkel továbbjutottunk az Eb-csoportból, Svájc ellen már csak a veretlenség és a csoportgyőzelem volt a tét. Fiaink itthon tett ígéretüket megtartva ezt is megszerezték 89-71-es győzelmükkel. Percek... pontok... méterek... ATLÉTIKA Az IBUSZ-maraton végeredménye. Férfiak: 1. Szidorov (szovjet), 2. Plasztityin (szovjet), 3. Kropkó (magyar). Nők: 1. Ridzija (csehszlo­vák), 2. Farkas (magyar), 3. Vass (magyar). JÉGKORONG A Pittsburgh Penguins jutott a Stanley-kupa döntőjébe, miután a Wales-konferencia döntő­jének hatodik mérkőzésén 5-3-ra verte a Bos­ton Bruins csapatát. A pingvinek ellenfele a fi­náléban a Minnesota North Stars együttese lesz. KÉZILABDA Bombameglepetés a női bajnokságban: Herz- FTC-Debrecen 27-21! KOSÁRLABDA Az NBA rájátszásában: Boston Celtics-Detroit Pistons 115-83 (összesítésben 2-1), Utah Jazz-Portland TrailBlazers 107-101 (1-2). LABDARÚGÁS Az NB II eredményei. Keleti csoport: Eger- Csepel 2-0, Szarvas-Baja 1-1, DMTK-Kecs­kem­éd SC 0-0, Szolnok-Kazincbarcika 1-2, BVSC-Kaba 2-1, Diósgyőr-Nyíregyháza 2-0, Kecskeméti TE-Hatvan 2-2, Metripond- Salgótarjáni Síküveg 3-1. Az élcsoport: 1. Diósgyőr 36, 2. BVSC 36, 3. Csepel 35. Nyugati csoport: Haladás-BMTE-Törley 2-1, Oroszlány-Sabaria-Tipo 0-3, Ajka-Paksi Atom 2-0, Szekszárd-BKV Előre 5-1, III. ker. TTVE-Mohács 2-1, Komló-Nagykanizsa 0-0, Dorog-Sopron 3-0, ZTE-Dunaferr 3-1. Az élcsoport: 1. Haladás 36, 2. II. ker. TTVE 36, 3. Zalaegerszeg 34. ÖTTUSA A hagyományos verseny után ismét ezüstérmet szerzett a Kovács, Tulok, Temesi összetételű női öttusa-válogatott a szófiai Európa-bajnok­­ságon. A váltó végeredménye: 1. Szovjetunió, 5281 pont, 2. Magyarország, 5184; 3. Olaszor­szág, 5046. RÖPLABDA A női klubcsapatok világbajnokságának elődön­tői: Sao Paulo (brazil)-Mladost Zagreb (ju­goszláv) 3:1, Pao de Araucar (brazil)-Verdi Modena (olasz) 3:0. SÚLYEMELÉS A junior-világbajnokságon a 100 kilogrammo­sok versenyében Orsó György bronzérmes lett két szovjet, Csepik és Pogoszjan mögött. TENISZ A hamburgi férfitornát a csehszlovák Novacek nyerte. A döntőben 6:3, 6:3, 5:7, 0:6, 6:1-re verte a svéd Gustafssont, s ezzel 125 ezer dol­lárt kasszírozott. A római női verseny fináléja káprázatos játékot és némi meglepetést hozott: Sabatini (argen­­tin)-Szeles (jugoszláv) 6:3, 6:2. TOLLASLABDA A koppenhágai világbajnokságon a férfiaknál a kínai Jianhua, a nőknél pedig honfitársa, Jiu­­hong lett a győztes. MI BERENDEZZÜK ÜZLETHELYISÉGET! KONTEX ANGOL-MAGYAR KERESKEDELMI KFT. Exkluzív német berendezéseinket és kiegészítő kellékeinket tekintse meg bemutatótermünkben. 1037 Budapest, Királylaki út 102/a. Tel.: fax: 180-3198 Eseménydús hétvégéje volt a Bundesli­­gának. Munkatársaink továbbjutásra ér­keztek Svájcba, a neuchateli kosárlabda Eb-selejtezőre. Út a göteborgi Kovács­aranyig. Nyolcadszor, nyolcezer futóval az IBUSZ-maraton - ha nem is nyolc, de mindenképpen sok-sok kép kísére­tében ezek lennének a délutáni, kék Kurir fő témái. Tartson velünk! A legszebb és legnehe­zebb pályán, Monacó­ban találkoztak tegnap a Forma–1-es pilóták. Az idei negyedik futa­mon 78 kört, azaz 280 kilométert kellen telje­síteniük a versenyzők­nek. A rajt­uk­ az volt a kérdés: Prost nyer-e ötödször vagy Senna negyedszer. A nagy öreg, az egykori há­romszoros világbajnok, Jackie Stewart megmondta: senki más nem győzhet Monacó­ban, mint a faarcú brazil. És Stewart meg is indokolta, mi­ért. „A McLaren-Honda a leggazdagabb, nekik van a legjobb csapatuk, a legjobb autójuk és mellesleg Senna is a legjobb.” Igaza lett. A Hon­da­ sztárja iskolaautózást mu­tatott be ezen a rendkívül el­lentmondásos pályán. Itt ugyanis hol 300 kilométer fö­lött száguldanak, hol 20 kilo­méterrel, egyes sebességben veszik a kanyart. Hogy mit fejlődött a Forma-1 alig négy évtized alatt, az bizonyítja, hogy az ’50-es években Fan­gio 90 kilométeres átlagot produkált Monacóban, most viszont Senna a 150-en is túljutott. A brazil semmit nem bízott a véletlenre. Ezúttal is az első sorból rajtolt, immáron az 56. alkalommal. A többi nagy névnek, Mansellnek, Prost­­nak, Piquet-nek, Patresének, Bergernek mind hátrébb ju­tott csak hely. És szerencséjük sem volt. Piquet már kevéssel a rajt után feladta a versenyt. Berger a korlátnak ütközött, a sokáig Senna mögött autózó Modena és Patrese pedig a 41. körben állt végleg a depó­ba, így aztán Prost feljött a második helyre, igaz, 40 má­sodperccel követte Sennát.Az idei versenyeken még pontot sem szerzett Mansell is egyre közelebb került ahhoz, hogy végre ne csak egy-nulla ékte­lenkedjen neve mellett. Az angol, aki tavaly bejelentette visszavonulását, aztán mégis engedett a Williams-Renault csábításának, a 64. körben pa­rádés előzéssel késztette hely­cserére a ferraris Prostot. Füs­töltek a gumik, amikor az egyik kanyarban maga mögé utasí­totta francia vetélytársát. Gon­dolta, ha már pontot szerez, minél többet kasszírozzon. Senna közben unottan rát­ta az élen a köröket, bizonyít­va, hogy a szombati időmérő edzés utolsó percében produ­kált káprázatos ideje nem volt véletlen. A verseny vége felé már csak tizenhárman köröz­tek a rajthoz állt huszonhat autóból. A sárga sisakos brazil nem strapálta magát nagyon, így Mansellnek sikerült hét másodpercet csökkentenie je­lentős hátrányából, de utolér­ni már nem tudta. Senna har­mincadik Forma-1-es, idei negyedik győzelmét aratva to­vább növelte előnyét a világ­­bajnoki pontversenyben, és mellesleg felállított két világ­csúcsot is. Ugyanis senkinek sem sikerült még megnyernie sorozatban a négy nyitófuta­mot, és senki sem rajtolt öt­­venhatszor az első sorból. T. F. A Monacói GP végeredmé­nye: 1. Senna (brazil, McLa­ren- Honda), 2. Mansell (brit, Williams-Renault), 3. Alesi (francia, Ferrari); 4. Moreno (brazil, Benetton-Ford); 5. Prost (francia, Ferrari); 6. Pirro (olasz, Dallada-Judd). Az összetett állása: 1. Sen­na 40, 2. Prost 11, 3. Berger 10, 4. Picquet, Mansell, Pat­rese 6-6 pont. A márkák pontversenyében: 1. McLaren-Honda 50, 2. Fer­rari 16, 3. Wilhams-Renault 12, 4. Benetton-Ford 9, 5. Dallada-Judd, Tyrrel-Honda 5-5 pont. S ENNA-VARÁZS Száguldás a kaszinók városában 1991. május 13. TÖRHETETLEN LILA SZÜZESSÉG a SZFMTFS is naRARfiKRaiu .hiiTT ki a nasái hRifi Talán utolsó lehetőségét kapta meg a ma­gyar vízilabdázás nem újpesti része tegnap a Hajós Alfréd uszodában. Hogy bebizo­nyítsa: akad legény, aki megtöri az újpesti­eket. Merthogy az UTE gárdáját eddig sen­kinek sem sikerült megverni, mi több, egyetlen picike pontot sem tudtak rabolni a vetélytársak. Persze, két vége van ennek a százszáza­lékos szereplésnek: egyfelől ugye minden­ki a lilákat akarja elkapni, másfelől ilyen hosszú sorozat után nyomasztó lehet a Ko­vács-legénység ellen vízbe szállni. Az el­lenfeleken amolyan „áh, úgysincs esé­lyünk” hangulat vesz erőt. Ezért nem sike­rült eddig a nagy fegyvertény. Most viszont jött a Szentes. Második a vidéki legénység, sokak szerint ők azok, akik még a rájátszás előtt megtépázhatták volna Benedekék tekintélyét. Nos, nem té­pázták meg. Ők is darabokban jöttek ki az újpesti darálóból. A koreográfia a megszokott volt: gyors újpesti vezetés után három szentesi gól. A lilák szokás szerint kényelmeskedtek egy sort. Hagyták, hadd örüljenek a vendégek. Közben némi önbizalmat adtak Pod­­hánszkynak, a szentesiek kapusának, mi­után unos-untalan belelövöldözték a lab­dát. Meglehet, ebben szerepe volt a reflek­toroknak is, hiszen 1-0-nál kapcsolták be őket, s a fényárban Horváthék rögvest megtalálták Mátéfalvy kapuját. Ám most nem volt annyira sima az ügy, kicsit döcögött a gépezet. Ezt mutatja, hogy a szünetben Kovács István röpke gesztikulációkkal fejezte ki nemtetszését. A folytatásban aztán hamar fordítottak: Nit­­sovits végre belőtte a fórt, aztán Benedek­nek jött úgy istenigazából kézre a labda, végül Bene húzta be az ötödiket. Ám mi­előtt elmentek volna a hazaiak, észbe ka­pott a Szentes, s így a második és harma­dik negyedben valami olyasmi történt, ami nagyon ritkán esik meg újpesti meccseken: nevezetesen izgalmas lett a játék. Na ja, a Szentes mégiscsak második. Eljőve az utolsó rész. Rögtön kiderült, az előző három kilenc perc elég volt arra, hogy a szentesiek felőrlődjenek. Visszatér­tek a felek a rendes kerékvágásba. Az Új­pest, ahogy az eddigi találkozóin tette, az utolsó negyedben állva hagyta ellenfelét. Előbb Vincze és Benedek lógott meg tök­­egyedül, egy ideig adogattak Podhánszky orra előtt, megvárva, míg a portás „padlót fog”, ekkor pont Vinczénél volt a labda, hát ő pöckölte be. A demoralizáló gól jeladás volt a diszmenetre: pillanatok alatt 11-7 lett az állás, ami elég volt ahhoz, hogy az új­pestiek amolyan Gellért gyógyfürdősre ve­gyék a tempót, ezért tűnhet a 11-9-es vé­geredmény kissé szorosnak. Ami a lényeg: két héttel a rájátszás előtt továbbra is „szűz" a lila gárda, s nagyon úgy néz ki, nem akad széles e hazában olyan csapat, amely megtörhetné őket. CS. G.

Next